MTF-16 - XXV.- Az átöröklés törvénye
2012. április 27.
Tekintettel Dr. Nagy Sándor könyvének kiemelt jelentőségére, Sajtószolgálatunk napi egy közleménnyel közzéteszi a Magyarságtudományi Füzetek 16. számában megjelent mű teljes szövegét.
XXV. AZ ÁTÖRÖKLÉS TÖRVÉNYE
Szól pedig ez a törvény imígyen: Az élők világában, szóval a növények, állatok és emberek világában, az utód tökéletesen örökli az elődöknek nemcsak külső megjelenési formáját, alakját, hanem belső szerkezetét, szervezetét és tulajdonságait is. Az élettani tudomány legújabb megállapítása szerint az átöröklést a növényi, állati és emberi testekben az úgynevezett óriás-molekulák közvetítik, illetve valósítják meg és végzik el. A testszerkezet legparányibb részeinek és tulajdonságainak is megvan a megfelelő molekula csoportja. Ez a megszámlálhatatlan mennyiségű molekulasereg építi, alakítja, gyarapítja, színezi a növényi, állati és emberi szervezetet s ezek mind az előd szervezetéből származnak át az utódéba és alakítják azt az előddel tökéletesen azonos lénnyé. Ez az élet egyik legrejtettebb, de legnagyobb hatású, csodás műhelytitka és kivételt kizáró törvénye. „Csak sast nemzenek a sasok, és nem szül gyáva nyulat Núbia párduca!" Egészen szakszerűen mondta ki e nagy igazságot a „Magyarokhoz" című versében kiváló költőnk, Berzsenyi Dániel. Azonban az előd csak olyan molekulákat tud az utódra átörökíteni, amelyek az ő szervezetében is maradéktalanul megvannak. Amilyen szerkezet, vagy tulajdonság tehát van az átörökítő szervezetben, ugyanaz lesz az utódéban is. Pld. a búzaszemből hajtott kalászban is búzaszemek fejlődnek, teremnek és az új búzaszemek tökéletesen megegyeznek az anyamaggal nemcsak külső formára, hanem belső értékre úgy, mint a keményítő- és sikértartalomra is. A molnár ugyanolyan minőségű lisztet őröl az új termésből, mint amilyen volt az elvetett magé. Sőt, a szakállas búzakalász-szemekből szakállas búzakalász fejlődik, a tarbúza magjából pedig tarbúzakalász nő. A fülemülefiókák tökéletes másai lesznek a szüleiknek, nemcsak tollazatuk szerény színére, vagy a külső alakjukra, hanem hangjuk színére is. Éppen úgy trilláznak, csattognak, mint a szüleik, és nem csiripelnek, mint a szomszédos faágon a verebek, vagy kárognak, mint a hollók. Az emberutód is örökli nemcsak az előd alakját, testi szerkezetét s minden külső tulajdonságát a hajától a lába kiskörméig, hanem belső lényegét: a logikusan gondolkodó, érző és eszes lényi mivoltát is.
De a fiúgyermekek öröklik apjuk bajuszát és szakállát is. Viszont, ha az elődöknek nem volt bajusza és szakálla, akkor az utódoknak sem lesz! Ez pedig a természet örök és megváltozhatatlan törvénye, amely alól kivétel nincs! Mi magyarok bajuszos és szakállas nép vagyunk, a természet örök és megváltozhatatlan törvénye szerint. Tehát az őseink sem lehettek bajusz és szakáll nélkül, csupasz arcú vogulok és osztjákok! Ebből pedig a logika legszigorúbb szabálya szerint az következik, hogy a magyar népnek és nyelvnek a voguloktól való származása e tétel kétségbevonhatatlan igazsága következtében teljesen valótlan és minden tudományos alapot nélkülöz.
A magyar népnek és a magyar nyelvnek a voguloktól való származtatása tehát végleg megbukott és soha többé fel nem támad, mert a természet örök érvényű törvénye buktatta meg! Csekélységem e nagy és megváltozhatatlan természeti törvénynek csak magyarázója és alkalmazója. Hogy erre én jöttem rá, megmagyarázza az a ténykörülmény, hogy a természettudományokban annakidején nagyon elmerültem, mint nyelvész mindig kutatómunkát végeztem és nem sablonosat, mint jogász is sok jogi esetet magyaráztam, mint történelem szakos tanár pedig, az egész Árpád-kori oklevél anyagunkat feldolgoztam, ami 63 vaskos kötetre való latin nyelvű királyi oklevél-gyűjteményt jelent. Így jöttem rá arra a nagy tévedésre, amit a hivatalos tudomány még ma is igaznak hirdet. Pedig több mint száz éve hány egyetemi tanár s a Magyar Tudományos Akadémia tagja hirdette ezt a vogul-osztják származást egyedüli igaznak és egy könyvtárnyi könyvet írtak össze róla. Jaj, volt annak, aki nem hitte el, vagy pláne, ellene mert mondani, mert azt „tudománytalannak" bélyegezték. Tudom, hogy nagy kavarodást idéz elő e megállapításom a ma is meglevő vogul-berkekben. Lehet, hogy vitába erednek velem, talán támadnak is, de hiábavaló minden erőlködésük, mert a természet örök törvénye erősebb az érveiknél is. A végén talán kialakul belőle egy nagy és szent magyar összefogás is nagyszerű népünk megmentésére és megerősítésére. Mert amíg magunkat el nem hagyjuk, addig nem leszünk elhagyottak, ha az egész világ is elhagy bennünket. De ehhez egy áldozatkészséggel alátámasztott nagy és szent magyar egységre múlhatatlanul szükség van. Közlök két képet is. Az egyik egy vogul, a másik egy osztják embert ábrázol.
Theophilaktos Simokattes konstantinápolyi szerzetes Kr. u. 630 körül, a Kaukázus és a Fekete-tenger vidékén személyesen térített. Azt írta az ott élő turk népekről, hogy tisztelik a tüzet, a levegőt és a vizet, és énekkel köszöntik az anyaföldet, de egyedül imádják és istennek nevezik azt, aki az eget és a földet alkotta. Azt is megírta róluk, hogy a kereszténység sem volt előttük ismeretlen, mert Mauritius konstantinápolyi császárhoz küldött turk hadifoglyok között olyanok is voltak, akiknek a homlokára kereszt volt tetoválva.
Ezt azért teszem, hogy olvasóim saját szemükkel is meggyőződhessenek az általam hirdetett igazságról, hogy ezek a kis töredék népcsoportok a nagy mongol tömbből váltak le, mert ezek arcai tiszta mongol jelleget mutatnak, bajusz és szakáll nélküliek. Mi magyarok pedig nem vagyunk és sohasem voltunk mongolfajú nép. A képeket Trócsányi Zoltán „Észak nomádai" című könyvéből vettem, aki hithű vogulista volt, tehát inkább a szép és mutatós vogul-osztják képeket vette bele könyvébe.
(folytatjuk)
„Újat mondok, de nem új, hanem nagyon régi igazságot, amelyik azonban mindez ideig rejtve volt a magyar nép elől. Ennek fő oka elsősorban az, hogy sem történetíróink, sem nyelvészeink nem tanulmányozták át az Árpád-kori kódexanyagunkat, vagyis a nyomtatásban is megjelent történeti és jogi okleveleinket. Egyetlen történetírónk sem hivatkozik ezekre, hanem a már mások által megírt, kész könyvekre. Így a régi tévedések tovább élnek. Pedig az Árpád-kori kódexanyagunk 63 vaskos, darabonként átlag 800 oldalas kötetet tesz ki, amelyekből a kutató történetíró pontosan meg tudja állapítani az Árpád-kori magyar nép társadalmi, gazdasági és jogi berendezkedését és ezek fejlettségét.
Ennek az elhanyagolása miatt tévedtek el valamennyien a vogulszármazás útvesztőjében és nemcsak elhitték, hanem fölényesen hirdették is a magyar népnek az oláh cigányok életszínvonalán élő és a legnyomorúságosabb életviszonyok között tengődő voguloktól való származását…
Majd alább azt is megírom, hogy miért kellett ezt a magyar népet lealacsonyító vogul mesét kitalálni és az egész világ elé kitálalni…Tudom, hogy milyen nehéz egy megrögzött szokást elhagyni. Még nehezebb egy szenvedélyről lemondani. De legnehezebb egy téves felfogást, egy helytelen tudományos meggyőződést az emberek széles rétegében, de különösen a szakemberek tudatában megváltoztatni. És e könyv szerény írója e nagy és nehéz feladatra vállalkozott, még pedig a siker reményében, mert olyan ősi, perdöntő bizonyítékokat tár a nagy nyilvánosság elé, amelynek létét és döntő erejét letagadni nem lehet!”– írta A magyar népkialakulásának történetecímű könyve (MTF-16 ) előszavában Dr. Nagy Sándor.
„A szerző a XI. századba visszanyúló nemesi család sarja. Már egyetemi hallgató korában, 1908-ban, elkezdte a sumir-magyar kapcsolat kutatását, az ősi magyar nyelv használatával. Magyarországon az elsők között volt, aki a régészet és a nyelvészet tudományát ötvözte őstörténeti kutatásaihoz.
Az I. világháború idején egyetemi oktatóként dolgozott Budapesten. 1958-ban érkezett Amerikába, és több mint száz tanulmánya jelent meg a sumir-magyar kapcsolatról.
1972-ban, Karácsony idején, Floridában, Miami-ban Dr. Nagy Sándort és feleségét egy buszmegállóban fiatal feketék csoportja agyba-főbe verte, mert jómódú gazdag embereknek nézték őket. Az ott elszenvedett sérülésekbe, Dr. Nagy Sándor pár hét múlva, 1973. január 17-én, a korházban belehalt. Felesége kiheverte a bántalmakat, ám ugyancsak pár héttel később egy útkeresztezésben egy autó halálra gázolta. Fiuk két évvel később szívinfarktus áldozata lett…” – írta az MTF-16 ajánlásában Botos László.
Az MTF-16 a világhálón is megrendelhető.
MVSZ Sajtószolgálat - 7513/120427