Pontosítás
2011. december 8.
„A Duna televízió a mai napon nagy terjedelmet szentelt a hetedik évfordulónak. Szó volt „ magyarság életében új korszakot megnyitó” december 5-ről a Híradóban és a Közbeszédben egyaránt. A politikusok példája ragályosnak bizonyult: a Duna tévé – amelyet ugyancsak a Magyarok Világszövetsége hívott életre – sem említette meg december 5. évfordulóján, az MVSZ nevét…” – írtuk két nappal ezelőtt a December 5. hetedik évfordulóján című, 7357b/111205 számú közleményünkben.
Most pontosításra kényszerülünk, mert a fent említett két műsort követően, a Térkép c. műsorban, amely ugyancsak a 2004. december 5-i népszavazással foglalkozott, elhangzott, hogy a népszavazást a Magyarok Világszövetsége kezdeményezte, és korabeli bevágásokkal megszólalt a szövetség elnöke valamint több tisztségviselője.
MVSZ Sajtószolgálat - 7363/111208