Precedens értékű per? - Újabb jogerős ítélet az MVSZ javára

2011. szeptember 1.

Jogsértő bírói végzés az MVSZ ellen - első fokon. – Ezzel a címmel tudósított egy évvel ezelőtt sajtószolgálatunk (http://mvsz.hu/sajtoszolgalat/20101006_jogserto.html), arról a téves bírói ítéletről, amelyről a Magyarok Világszövetségének a tárgyalóteremből távozó ügyvédje, Dr. Király Gábor csak ennyit mondott: Még egy ilyen ítélet, és visszaadom ügyvédi oklevelemet! – A Fővárosi Ítélőtábla ma, 2011. szeptember 1-én helyére tette a dogot.

Az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság tavaly, 2010. október 4-én hozott, 29.P.22.792/2009./11. sz., az MVSZ Sajtószolgálat közleményében jogsértőnek nevezett ítéletével – Kvacskay Károly keresetének helyt adva – megsemmisítette a Magyarok Világszövetsége Küldöttgyűlése által 2009. május 1-2-án hozott egyes határozatokat. Az indokolás szerint az alperes Magyarok Világszövetsége megsértette volna az alapszabályát azzal, hogy az egy évvel korábban pótküldötté választott felperest (K.K.) kizárta a Küldöttgyűlésen való részvétel, illetve szavazás lehetőségétől, indokolatlanul vonta volna meg pótküldötti mandátumát.

Ma, 2011. szeptember 1-én, a Magyarok Világszövetségének fellebbezése nyomán eljáró Fővárosi Ítélőtábla tárgyaláson kihirdetett 4. Pf.20.442/2011. sz. ítéletével az elsőfokú határozatot jogerősen megsemmisítette, és K.K. keresetét teljes egészében elutasította, őt perköltség fizetésére kötelezte.

A Fővárosi Ítélőtábla bírói tanácsa szóbeli indoklása szerint, a Magyarok Világszövetsége azzal, hogy a 2009. május 1-2-i Küldöttgyűlésen megvonta K.K. mandátumát és nem engedte be őt az MVSZ székházában zajló Küldöttgyűlésre, nem követett el alapszabálysértést.

Ezzel újabb per zárul jogerősen – immár több, mint a hetvenedik – a Magyarok Világszövetsége javára.

A mai tárgyalásra K.K. nagyon magabiztosan érkezett, elválaszthatatlannak tűnő társával, Geönczeöl Gyulával. A jogerős ítélet elhangzása után leforrázva távoztak, ami érthető is, hiszen ők immár egy éve, az első fokon meghozott jogsértő, ma megsemmisített határozatot, folyamatosan ekképp hirdették: „Precedens értékű pert vesztett Patrubány!”– ám a Fővárosi Ítélőtábla mai, az MVSZ javára hozott jogerős ítéletével helyére tette a dolgot.

 MVSZ Sajtószolgálat - 7280/110901