Levélváltás egy Petőfit "szerető és végtelenül tisztelő" magyar állampolgárral

2011. augusztus 26.

A Magyarok Világszövetsége Petőfi Sándor fehéregyházi eltűnésének 162. évfordulóján, a Magyar Tudományos Akadémia székháza előtt emlékező megmozdulást szervezett „El kell temetnünk Petőfi Sándort!” címmel. (Megtekinthető:http://www.rajongoktv.hu/mvsz/index.html.) Ennek kapcsán a magát Petőfit „szerető és végtelenül tisztelő” magyar állampolgárnak mondó Dobossy Antal nyílt levelet írt Patrubány Miklóshoz, az MVSZ elnökéhez. Az MVSZ elnöke továbbította a levelet az MVSZ Petőfi Sándor Bizottságához, amelynek nevében Kiss Endre József válaszolt. Sajtószolgálatunk alább közzéteszi a levélváltást.

MEGJEGYZÉS EGY PETŐFIT „SZERETŐ ÉS VÉGTELENÜL TISZTELŐ” ÁLLAMPOLGÁR NYÍLT LEVELÉHEZ

A levelet a Magyarok Világszövetsége elnökének, Patrubány Miklós István Ádámnak címezték. Az írója úgy látja, hogy a MVSZ szerepvállalása a Petőfi-ügyben ellentmondásos, megtévesztő és félrevezető.

Azt állítja, hogy szereti és végtelenül tiszteli Petőfi Sándort, ugyanakkor tanúságot tesz arról, hogy amennyiben a koszorús költőnk túlélte a csatamezőt és nem az ő elvárásai szerint halt meg, akkor botrányhősnek, közbűntényes bigámistának, szélhámosnak, gyalázatos, szembeköpni való hazaárulónak nyilvánítható. Itt válik gyanússá a Petőfi-szeretete és a végtelen (!) tisztelete: mindez hogyan fér össze ennyi mocskolódással? Petőfinek, mint embernek csupán a gyalázkodás jut, mert a „szeretet” és „tisztelet” kizárólag a benne élő legendás képet illeti?

Azt állítja, hogy ő az, aki megvédi Petőfit a történeti igazságot keresőkkel szemben. De vajon rászorul-e Petőfi az ő – vagy mások – védelmére? Rászorult-e valaha is ? Nem úgy van-e, hogy a hozzá hasonló „védelmezők” már régen kimúlnak és eltűnnek a feledés homályában, amikor Petőfi még mindig elevenen él a nemzedékek emlékezetében?

Ahogy a fejtegetéseit értelmezem, szerinte a legendát kell őrizni a történeti igazsággal szemben. Érdekes egybeesés az, hogy pont így döntött az egypárti diktatúra annak idején. Emiatt kifejezetten kommunista-posztkommunista döntésnek nevezhetjük. Mert a legendák valóban fontosak, de olyan a természetük, hogy attól kezdve, hogy a látóhatáron fölbukkan az igazság, agonizálni kezdenek, s amikor találkoznak az igazsággal vagy új életre támadnak, vagy elenyésznek. Tegyük mérlegre, hogy nem azok ártanak-e Petőfi szellemi örökségének, akik az agonizáló legendát védik az igazsággal szemben? Akik az igazságot kerülik és a hazugságot keresik? Netán egyszer s mindenkorra az ideológiai hamisítások Petőfijével cserélnék fel a valódit? Egyébként pedig milyen jogon tagadják meg Petőfi nemzetétől az őt érintő történelmi tényeket?

Abban, hogy Petőfit sokan, sokfelé a magukénak érzik és kísérletet tesznek a privatizálására – azaz arra, hogy a magyarságtól elvegyék és a maguk etnikai csoportja számára kisajátítsák – nincs semmi különös, mert ez a Petőfi-jelenség része, természetes megnyilvánulása. S aki Petőfit igazán szereti és végtelenül tiszteli, annak nem az az elsődleges problémája, hogy vannak ilyen kísérletek és Petőfit szerbnek, horvátnak, szlováknak, lengyelnek, orosznak, zsidónak, burjátnak mondják, hanem az, hogy ő ne így sajátítsa ki Petőfit a maga számára, hanem pusztán annyiban és úgy vallja a magáénak, amennyiben és ahogyan Petőfi ezt megengedi. Erre az erkölcsi és szellemi teljesítményre csak képmutatás nélküli, egyenes emberek vállalkozhatnak, az őszinte szeretetre és tiszteletre képes, igaz magyarok. S, hogy ilyenek lehessünk, hallgassunk az evangélium tanítására:

„Miért nézed pedig a szálkát, amely a te atyádfia szemében van, a gerendát pedig, amely a te szemedben van, nem veszed észre? Avagy mimódon mondhatod a te atyádfiának: Hadd vessem ki a szálkát a te szemedből, holott, ímé a te szemedben gerenda van? Képmutató, vesd ki előbb a gerendát a te szemedből és akkor gondolj arra, hogy kivessed a szálkát a te atyádfiának szeméből!” (Máté evangéliuma: 7,3-5.)

Sárospatak, 2011.

Kiss Endre József

a MVSZ Petőfi Bizottságának tagja

Tisztelet Elnök úr!

Az ottawai magyar rádiónak adott nyilatkozata a Petőfi-csontvázzal kapcsolatosan, ahogyan a Magyar Tudományos Akadémia előtti tüntetésről, a Petőfi-hajtinccsel, illetve abból néhány szál átadásával illetve megszerzésével kapcsolatosan beszélt, arra késztetett, hogy nyílt levéllel forduljak Önhöz. Szomorú bár, de Petőfit még ma is meg kell védeni, mert amióta bebizonyította manipulálhatatlan magyarságát, azóta sajnos számtalan trükk születik ennek a szellemiségnek az eltérítésére, csorbítására vagy „finom” leértékelésére. Úgy látszik ebből Ön sem maradhatott ki. Meghallgatva az említett nyilatkozatát, ki kell jelentsem, hogy egy kiváló politikai nyilatkozattal találkoztam, mely képes Petőfi valódi értékeinek a csorbítására is. Tudniillik az általam ismert politikai „tudományok” sok főmotívumból (zeneileg fejezzem ki magam, mert szeretnék a stíluson belül maradni!) és számtalan mellékmotívumból állnak. Ön ezeket a motívumokat igen ügyesen használta, és sosem feledkezett meg arról, hogy mikor kell főmotívumot és mikor mellékmotívumot használni. Mindenekelőtt azzal bizonyította politikai tehetségét, hogy az éremnek csak az egyik oldaláról beszélt. Pedig régi igazság, hogy minden éremnek két oldala van. A politikai „tudományok” játéka pont erre a két oldalra támaszkodik és vagy csak az egyik oldalról beszél, mintha az éremnek egy oldala lenne, (így tett Ön is) vagy ha beszél a másik oldalról is, meglehetősen az érdekeknek megfelelő arányban. Ez alatt azt értem, hogy a tisztességes és nem politikusi szemlélet szerint nincsenek arányok, az éremnek mindkét oldalát ugyanazzal a pontossággal, ugyanazzal a magyarázatokban való elmélyüléssel és ugyanazzal a kritikával és szándékkal kéne nézni, amit viszont a politikai „tudomány” sohasem engedhet meg magának, különben vége lenne a hazugságok virágzó és gyümölcsöző világának. Sajnos a Petőfi-kérdés nem csupán Petőfi-kérdés, de számtalan más kérdésnek is pontos mása. Nagyon fontos a legelején lelkesíteni, érzelmeket kiváltani és ha lehetséges ezeket nemzeti gyökerekhez, kötődésekhez, szellemiséghez, tisztelethez vagy akár kegyelethez kötni. Ilyen esetben nagyon hasznos a nemzetről, szabadságról, hősiességről szólni és nem utolsó sorban arról, hogy ezt nem engedhetjük elvenni vagy elvetetni. Ön emlegette, hogy Petőfi milyen sokat ér nekünk (vajon hánynak a tízmillióból?- ezt nem mondta), nem csak költő, de a nemzeti tudat letéteményese (nem szó szerint idézek!), magyarságunk egyik legnagyobb meghatározója és nagyon fontos, hogy abban a kegyeletben részesülhessen ő is, ami minden embernek kijár.Megjegyzem, hogy száz százalékig egyet értek Önnel. Petőfi valóban egy csoda! De nem feledkezett meg hivatkozni a patetikus érzelmeket ellenzőkről sem, akik természetesen ezt akadályozzák. Ebből egyenesen következik, hogy akik nem értenek egyet a számunkra oly fontos értékekkel, félnek azok felszínre kerülésétől, azok elítélendők. Ön nagyon óvatosan, de megfelelve ennek a követelménynek, csupán az Akadémia ellenzését említette, bár a későbbi Kéri Edit néni példában, a tincsekkel kapcsolatosan már fantasztikus manőverek emlegetése sem maradt el. Elvégre minél jobban szidom az ellenfelet, minél jobban bizonyítom, hogy nincs benne az az érzelem, ami nekünk annyira fontos, annál jobban leszek képes magam mellett tudni a közvélemény egy részét. Ezt ma „egymás besározásának” nevezzük, ami ugyan régi technika, de mára az lett az érdekes ebben a technikában, hogy valóban mindenki sáros, tehát nem is hazudok, ha erre hívom fel a figyelmet. Csakhogy Petőfi nem sáros! Mégis a politikai „tudományok” elengedhetetlen követelménye lett kiforgatni őt erkölcsi magaslataiból, mert miközben mindenki és mindig az egységre törekvést hangoztatja, mindent meg kell tennie ellene és minden érzelmet (akár a Petőfivel kapcsolatosakat is) erre kell felhasználnia. Mert köztudott (még ha próbáljuk is titokban tartani), hogy az egységes és nem megosztott társadalomnak kizárólag két lehetséges útja van. Nincsen és nem létezik harmadik! Az egyik, a szigorú és ellenőrzött diktatúra, a másik viszont az a tisztességes egyenes útnak a követése, melytől a világ összes politikusa retteg. Ön is Elnök úr, ezért azonnal megosztotta Petőfivel kapcsolatosan a szeretők és ellenzők táborát, ahol az ellenzők természetesen az igazságtól félnek (amit Önök képviselnek), pedig ez egyáltalán nem igaz, mert a Petőfi kultuszt mindig is mindenki támogatta, csak nem mindegy hogyan. Abban viszont mindig egység volt a Petőfit lejáratni és valós értékeitől megfosztani akarók között, hogy dicsérve és magasztalva Petőfit, ugyanakkor finoman és észrevétlenül csorbítani kell azt az igazi szellemiséget, ami az egész világ számára elengedhetetlen lenne. Pontosabban a Világszabadság szellemiségét, amit talán nem is sokan tudnak, hogy enni kell-e vagy inni. Gondoljon csak arra, hogy halála vagy eltűnése után milyen hamar megszületett az a „tény”, hogy Petőfi szerb. Mára nincsen ember, aki ne szerb származású magyar költőnek tudná Petőfi Sándort. Természetesen sosem hangzott el, hogy miért szerb? Elvégre ha a névből indulok ki, az úgy lehet lengyel mint orosz, szerb vagy horvát és folytathatnám. De Petőfit szerbnek kellett megismerni. Hiába mondta ő maga, hogy „...Ha nem születtem volna is magyarnak // E néphez állnék ezennel én,...” ő akkor is szerb maradt. Pedig már az apja is magyarnak született, sőt! Már ő is magyarosított, de nem a nevet változtatta meg, mert ehhez nem értett, csak a „tz”-vel irt „cs” betűt, mert a Petrovitz nevet változtatta magyaros „cs”-re és így lett Petrovics. Az okos „Petőfi szelleme ellen munkálkodó” tudósok viszont idővel rájöttek, hogy ez a szerb mese előbb vagy utóbb megbukik és még a végén, oda az eddigi fáradtság. Mivel a szerbek eredetileg ortodoxok, a Petőfi család meg visszavezethetően evangélikus és nincsen adat az áttérésről, ezért óvatosságból, egyelőre még nem a nagyközönség előtt, de már „tudományos” körökben kitalálták, hogy nem szerb, hanem szlovák, amit lassan lépésenként és észrevétlenül kell több generáción keresztül átprogramozni a magyarok és természetesen mindenki agyában. Mára a Szlovák Tudományos Akadémia már ott tart, hogy azon megy a „vita”, Petőfiék otthon vajon szlovákul beszéltek-e? Ugye milyen érdekes Elnök úr? Ehhez már csak a barguzini mese hiányzik, ahol az Ön magyarázata és nagyon sok tisztességes magyar ember szerint (elvégre ez a cél) aki magyar, annak Barguzinban halt meg Petőfi, mert nem hagyhatják a tisztelet és a hódolat jegyében temetetlenül, aki viszont ezt ellenzi, az feltehetően kommunista vagy kommunista agymosás áldozata. Ilyenkor, már a nyomaték kedvéért is, igen fontos szempont, bejelenteni valamiről, hogy bebizonyosodott, tudniillik ennek már egészen tudományos hangvétele van, miközben egyáltalán nem biztos, hogy tudományos. Ma ezt úgy szoktuk mondani, hogy ma már tudjuk. Ez olyan kétségeket kizáró kijelentés mindazok számára (és ez minimum 90%) akik a tárgyban járatlanok. Ezt a fontos szempontot Ön sem hagyta ki. Kijelentette miszerint bebizonyosodott, hogy vittek Szibériába magyar hadifoglyokat a szabadságharcunk idejéből. Természetesen, ha eltekintek a politika bűvészmutatványaitól, elvártam volna egy ilyen fontos kérdésben, mivel nyilván sokan nem ismerik a részleteket, hogy mikor és miképp bizonyosodott ez be, mert az erről szóló vitákban ez igen gyakran döntő jelentőségű érv volt. Ezután már elengedhetetlenné vált egy ízig-vérig tudományos hivatkozás is, ezért természetesen ez sem maradhatott el. Ön azt mondta, tudományos munkákra hivatkozva, hogy 25 antropológiai (tudomány!) jegy egyezik a szóban forgó csontvázon Petőfivel. Mindezt megerősítendő, tudományos adatokat közölt, hogy már a 13 jegy is mennyire bizonyíték, így a 25 jegyhez semmiféle kétség sem férhet. Itt sajnos ugyanaz a probléma, mint amit már fentebb említettem. Ön nem szólt arról, hogy mik ezek a jegyek, mert aki netán tudja, azt is tudja, hogy mennyire „billegnek” ezek a „tudományos” megállapítások. Csak példaképpen említem, hogy a magasság megállapításához használt nadrággal kapcsolatban, nekem nem egyforma hosszú minden nadrágom és akkor nem is beszéltem még az idő fogáról, ahol vagy a nadrág megy össze vagy én vagy mindkettő. Szóval ezt a 25 jegyet nem ártott volna részletezni, de Ön Elnök úr, kétséget kizáróan bizonyítottnak mondta a 25 egyező jel kapcsán, hogy nem lehet tévedés Petőfit illetően. Itt nem tudom megállni, hogy ne idézzem magát Kiszely professzort: „Lehet, hogy tévedtem – a tudomány mindig magában hordja a tévedhetõséget. Ekkor egész szakmai munkásságom semmit sem ért” – írta álnaiv módon Kiszely a Meghalt Szibériában című kötete utószavában. Azonban ő nemcsak a hírhedt csontváz nemének meghatározásában és a személyének azonosításában, hanem a fenti reményében is tévedett! Miután B. C. Smith ezredes levele szerint legkésőbb 1996. október 1-tõl tudomása volt az AFDIL vizsgálati eredményeiről, attól kezdve tudatosan vezette félre a közvélemény naiv részét és a média kollaboránsait. Ezzel eljátszotta a tévedésnek azt a jogát, amely egyébként minden kutatót megillet, olvasom egy érdekes tanulmányban a Természet Világa 2001 augusztusi számában, Kovács László tollából. Nem tudom igaz-e, de mindenképpen figyelemre méltó sorok. Aztán volt még egy csodálatos politikai „ujjgyakorlata”, amit én úgy neveznék, hogy az esetleges változások esetére biztosított menekülési útvonal, ha kell ellentmondásosan is. Elvégre egy kellemes hangvételű interjú végén Ön úgy fejezte be, hogy a barguzini Petőfit el kell temetni (mikor Önt idézem sosem szó szerint), de ha a szóban forgó csontváz nem Petőfi lenne, akkor folytatni kell a kutatást. Fantasztikus! De hát Elnök úr! Már egyszer azt is mondta ugyanebben az interjúban, hogy az antropológiában 25 jegy egyezése minden kétséget kizár, most meg azt mondja, hogyha nem lenne Petőfi?! Tudom, hogy az emberek nem szokták így egyberakni egy beszéd elején és végén elhangzottakat, amit a politikai gyakorlat rendszeresen ki is használ, de én igenis egymás mellé teszem a két kijelentést. Hogyan van ez Elnök úr? Bebizonyosodtak az antropológiai jelek megegyezősége vagy nem? Ha nem, akkor miért beszélt kétséget kizáró hangon, ráadásul magyar és amerikai tudósok tudományos megállapításaira támaszkodva? A 25 jel megegyezése kizárja-e a tévedést vagy nem? A tudomány szerint kizárja. Akkor hogyan lehet, hogy mondandója végére még azt is hozzáteszi, hogy amennyiben nem lenne Petőfi? És a 25 antropológiai jel kétséget kizáró azonossága?! Azzal mi lesz ha nem Petőfi? Erről sem beszélt, de ezek után engedje meg, hogy elmondjam a saját véleményemet is, bár nem vagyok tudós, antropológus sem, de Istentagadó sem. Mert ha holnap bebizonyítaná a „tudomány”, hogy Jézus nem a keresztfán halt meg, hanem részegen egy árokban, én azt akkor sem hinném el, és 100%-ig biztos lennék saját igazamban. Azért, mert a tudomány sajnos mára már megvásárolható árucikk lett, ahol a megrendelő adja meg a számára fontos végeredményt, a „tudományosat”, míg az emberi és világi értékek nem változnak, bármennyire is halad a „tudomány” nem is tudom hová és merre.

Ki kell jelentsem, hogy esetünkben semmi köze nincsen a tudománynak és az antropológiának, amit szemfényvesztésként hangoztatnak, és így semmi köze annak, hogy a csontváz Petőfié vagy sem. Soha ilyen probléma nem adódott se Magyarországon se máshol, mert az abszolút természetes, hogy egy halott költőt, hazájában temessenek el. Ha Segesvárott halt meg onnan, ha Barguzinban, onnan kell hazahozni. Ember nem gondolhatja komolyan, hogy ez bárhol és bárkinél lehet vitatéma. Lekommunistázzák az ellenkezőket, miközben ők voltak motorjai a barguzini csontváz-témának, (ugye nem kéri, Elnök úr, hogy dokumentáljam az ide vonatkozó bizonyítékokat). Viszont a barguzini mese önmagában is egy igen régi, feltűnésre és újságok példányszámának növelésére is használt, Petőfit lejáratni akaró legenda, ami már a II. világháború előtt el lett utasítva, igen komoly Petőfi-kutatók által. Tehát itt nem kommunisták és antikommunisták avagy nemzetiek és nemzettagadók, hanem Petőfit valóban és nem csak formálisan tisztelők és azt politikai szempontok alá süllyesztve, Petőfit akár gyalázni is képes egyénekről van szó. Kezdetként a már említett szerb vonal kitalálásának és a Petőfi-érték észrevétlen csorbításának a hosszú távú aljas munkájáról szóltam, melynek természetesen vannak tisztességes (megtévesztett) és vannak tisztességtelen szereplői, bár a vezérfonal egyértelműen a tisztességtelenek manipulációja a politikai eszközök ragyogó használata mellett. Mert Elnök úr! Ugye minden éremnek két oldala van. A Petőfi barguzini meseoldalnak is két oldala van és meg kell nézni a másik oldalt is. Miután már a háború előtt lesöpörték a meseoldalt, aztán jött a háború, de a háború után, az új rendszer, azonnal úgy gondolta, hogy vissza kéne hozni a barguzini mesét, de kéne valamilyen „tudományos” bizonyíték is az újraélesztéshez, a sok feltűnően fantáziadús mesék után, ekkor aztán „váratlanul”, egyenesen szenzációként megszületik a csontváz-téma, amit a Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió igen nagy szeretettel támogatott, (különben el sem indulhatott volna!), mivel összeköthető lett a már élő, ezt megelőző barguzini mesetémával. Ön az érem másik oldalról, amit a csontváz hivatott bizonyítani, arról mélységesen hallgatott, bár köztudomású, hogy ezt jegyezték meg legjobban az emberek és ez borzolta a kedélyeket. Nem az, hogy fogoly volt-e Petőfi vagy sem. Beszéljünk végre, először nyíltan. Mi mindig egy borzalmas esemény végén megállunk és vitatkozunk a VÉG-kifejlettel kapcsolatosan, megfeledkezve az előzményekről. (Dózsa, Mohács, Világháború, Trianon, 56, Tóth Ilona... és folytathatnám). Itt is ez történik, miközben nem vesszük észre, hogy vitatkozva a csontvázról és a nemzeti kötelességről, egyre inkább érintetlen marad az a mese, ami már nem is mese, de gyalázat, hogy Petőfi Barguzinban vidáman élt, megnősült, gyereket nemzett, majd meghalt. EZ AZ ÉREM MÁSIK OLDALA ELNÖK ÚR ÉS ÖN ETTŐL EGYÁLTALÁN NEM HATÁROLÓDOTT EL! Most erről kell néhány szót szólni. Mert valójában miről is szól a barguzini éremnek ez az oldala?! Arról, hogy Petőfi egy közbűntényes bigámista, elfelejtette a feleségét, a gyerekét, a hazáját, a költészetét és mindent. Ez az, ami borzolja a kedélyeket az egészséges emberek tudatában, ahol a „tudományt” felülírja a mérőeszközökkel nem kimutatható és nem is mérhető erkölcsi érték. Természetesen a méregpilulát könnyebben lenyelésre szánva, már születtek hamis barguzini Petőfi versek is, sőt magyarázatok is. Valaki már egy barguzini naplóját is megtalálta. Csak egy napot idéznék belőle: 1854 április. Három éve! Nőm és gyerekem van, házam és munkám. Hazám.! Tehát már van hazája is. Új hazája. Tudom, hogy számtalan szélhámossággal állunk szemben, de mire megy ki a játék? Kiszely így ír egy levélben: „Miért nem beszélnek arról, hogy Rákóczi Ferenc is Rodostóban számkivetésben halt meg, vagy Széchenyi István Döblinben egy tébolydában? Levont az valamit is értékükből? Számomra csak növelték.... én azonban elvettem az emberektől egy illúziót az igazság kedvéért. Valóban az igazság kedvéért? Egy bigámista szélhámos igazságának a kedvéért, aki mindenről megfeledkezett, mert szegény, nehéz helyzetbe került? Radnóti nem volt nehéz helyzetben? Vagy Gyóni Géza? Nem akarjuk megérteni, hogy a probléma nem az, hogy hol halt meg, hanem hogy milyen képet festünk hozzá. Kiszely is megjátssza az ártatlan bárányt, Rákóczival meg Széchenyivel összehasonlítva. A két személy mikor borzolt hasonló kedélyeket? Soha! Mikor sértett milliókat a haláluk színhelye?! Most Mikolás Miklós tanulmányából idéznék: „(Petőfinek)...több mint egy éve tudomása volt arról, hogy. az osztrák hadseregnek való kiadatás az ő esetében azonnali halálos ítéletet és kivégzést jelentene, így nem maradt más választása, mint hogy származását, nevét, költői hivatását vállalva, arra hivatkozva, hogy a harcokban nem vett részt - az orosz birodalomtól menedékjogot kérni. Érdekes?! A foglyok nem menedékjog alapján lesznek foglyok. Ilyet én még nem hallottam. De ugyanebből a tanulmányból még: „...Arra a kérdésre, hogy mi indíthatta I. Miklóst Petőfi Sándor menedék kérelmének kedvező elbírálására, a következőket mondhatjuk: A folyamodvány nyilván el sem juthatott volna hozzá a Lüders által csatolt (valószínűleg Bemmel kapcsolatos stratégiai érdekekre hivatkozva) egyértelműen pártoló előterjesztés nélkül.” Vajon Lüders mitől lehetett ilyen pártfogó? Ráadásul egyértelműen? Bem nagyon szerette Petőfit és viszont, de arról semmilyen tudomásunk sincs, hogy politikai vagy katonai terveinek titkos részleteiről beszélt volna, arról nem is szólva, hogy ekkorra már elvesztették minden jelentőségüket. Ez kérem egyszerűen fantáziálás, tudományos szövegkörnyezetbe burkolt értelmetlen handabandázás, arról nem is beszélve, hogy még mindig nem világos és ki fogja bebizonyítani, hogy Petőfi fogoly volt-e vagy menedékjogot élvező ember, mert a menedékjognak megvannak a nemzetközi kritériumai. Ugyanonnan idézek: „...teljesen eltiltották az írásbeli kommunikációtól, (Radnótit miért nem tiltották el? = mert ez nem tiltás kérdése!) sőt feltehetőleg kötelezték régi szlovák nevének állandó használatára is.” Figyel rám, Elnök úr? Itt már megjelenik, hogy régi szlovák neve van. Erről szóltam már. Eddig szerb volt, most szlovák lesz, bár soha senki, semmit sem bizonyított ebben a témában, de ezt még csak nagyon finoman, lépésről lépésre kell bevezetni, főleg ilyen fantázia-tanulmányokba bujtatva, ahol a menedékjog, szó- és írásmegvonással jár! Arról nem is beszélve, hogy a Petrovics név miként lehet szlovák? Természetesen mivel a Hrúz névnek van valami jelentése szlovákul, ez felhasználható lenne, de itt ez anyai név, és őt Petrovicsként jelentik ki újabban szlováknak. De a Hrúzt is mi bizonyítja, hogy szlovák? Lehetett Grúz, Drúz... és folytathatnám. Én a mai napig nem tudom leírni anyám nevét úgy, ahogyan kéne, mert elírták és határokon túl kéne Canossát járnom, semmiféle garanciával, hogy helyre tetessem az eredeti nevet. És írunk 2011-et. Ki garantálja a nevek eredetének valódiságát, amikor csak példának említem II. József rendeletét, melyben kötelezi a magyarországi zsidókat a német név felvételére. Ehhez tegyük hozzá, hogy ugyanez a II. József kötelezi a vezetéknevek bevezetését Magyarországon. De vajon milyen szempontok alapján?! Nem egyszerű téma ez, de maradjunk a szlovák Petőfinél. Ismét a Természet Világa 2011. augusztusi számából idézek: (ezek friss adatok!) „...A Petrovics névazonossággal azonban óvatosan kellett volna bánni, hiszen semmi okunk feltételezni, hogy Petõfi a maga választotta nevét megváltoztatta volna, sõt egyenesen nem is tót, hanem orosz formára.” Itt már szóba se jöhet a szerb.A tót vagyis a szlovák megint megjelent. Így megy ez kérem lépésről lépésre. De az is kérdés, hogy miként lett Petőfinek orosz neve? Alekszandr Sztyepanovics Petrovics, azaz teljesen oroszosan írva. Az is érdekes, hogy egy fogolynak miért fontos és honnan jönnek rá, hogy volt előző neve is. Aztán miért temették zsidó temetőbe? Nem értem. Most orosz volt, szerb, szlovák vagy zsidó. Mert az az érzésem, hogy minden lehetett, csak magyar nem. Ez valahogyan tilos! Érti már Elnök úr, hogy miről szól a barguzini téma? Nem a csontváz eredetiségéről, azt amíg csak lehet lebegtetni kell, majd lassan elcsitulnak a kedélyek és marad a mese, hogy Petőfi Barguzinban vígan élte életét, megnősült, gyerekei születtek és ott temették el. Vagyis Petőfi egy szembeköpni való valaki, aki ugyan szép verseket irt, de erkölcsi mivoltában egy senki. Persze már előre, (most még csak a csontváz a téma!) erre is születnek ám magyarázatok. Megint Mikolás Miklóstól idézek: „...Az az álláspont, hogy bármelyik tudósunk, írónk, művészünk életének valamely szakasza kutatásra alkalmatlannak vagy éppen tilos területnek minősüljön azért, mert a vizsgált személy „személyiségváltozáson" ment keresztül a kérdéses életperiódusban - elvi és gyakorlati szempontból egyaránt tarthatatlan.” Érti Elnök úr? Petőfi személyiségváltozáson ment át és tarthatatlan, hogy ez kutatásra alkalmatlanná tegye. Egy ember sokat változhat, akár ellentétes is lehet előző életének egyes formáival, de a személyisége az nem változik. Ha pedig az is változik, az csak akkor, ha a személyiségmérce 1-10-ig tartó mérőjén az 1-esen, maximum a 2-esen mérhető az illető személyisége, akkor akár változhat is, de Petőfié a 100-ason van! És kikérem magamnak, hogy személyiségváltozásra hivatkozva így meggyalázzák, meggyalázhassák, hogy így tegyék tönkre a szellemiségét, mert Ön Elnök úr, politikailag ugyan zseniálisan, de egy olyan kocsit hajt, melynek csak a lovairól és azok eredetiségéről, tehetségéről beszélt, megfeledkezve arról,, hogy a kocsi amit húz, tele van trágyával. Undorító trágyával. Sőt! Ócska szarral!

De hogy mégis szépen fejezzem be Petőfit idézem a már fentebb idézett költeményéből: El fogja taposni árnyékunk a sárba és vérbe (szarba D.A) fúlt ellenség táborát!

Budapest, 2011. augusztus.

Írta: Dobossy Antal

egy Petőfit szerető és végtelenül tisztelő egyszerű magyar állampolgár.

Továbbította az MVSZ Sajtószolgálat - 7277/110826