Vissza a kezdetekhez - Nyílt levél Patrubány Miklóshoz

2011. március 29.

A Felvidék.ma hírportálon megjelent rágalmazó iromány kapcsán nyílt levelet írt Patrubány Miklósnak L. Németh Erzsébet, Babits Mihály-díjas költő, az MVSZ elnökhelyettese. Levelében egy másik elvtelen történés ellen is tiltakozik. Alább közzétesszük a nyílt levelet. 

Kedves Miklós! 

Meddig még? S mikor hullik le a kendő a jelenlegi hatalom szeméről?

Költői a kérdés s talán a választ is tudom. Csak félek, hogy ebbe a gyilkos és dicstelen csatába a Nemzetem lesz a vesztes!  Azt hittem, engem már semmi nem lephet meg, de tévedtem.

Március 16-án a királyi tv Ma reggel című műsora Szemközt rovatában Szabó Vilmos volt mszp-s államtitkárt kérdezték, többek között a kettős állampolgárságról. Megpróbálom szószerint idézni.

Nem csak a baloldal ellenezte a népszavazást, de a jobboldal jeles képviselői is. Úgy mint Csoóri Sándor, Duray Miklós és Bugár Béla. Könyörögtek, hogy tegyünk meg mindent a népszavazás megakadályozásáért.  

Ez is merénylet s igaztalan vád szegény, ártatlan nemzeti hősünk, fidesz mentor ellen? Vagy visszatért az eredethez s énekes pacsirtaként* dalolt az éppen aktuális hatalomnak is? 

Hogy van ez? Duray az állampolgárság ellen 2004-ben? S ma  az Alkotmányban megerősítené az állampolgársági jogokat? Bugár legalább hű maradt magához, akkor sem akarta, s most sem támogatja. 

Sokat gondolkodtam, hogy jelezzek-e erről a beszélgetésről, van Neked e nélkül is elég problémád. De a felvidéki förmedvény után nem tudtam tovább hallgatni. S fülembe cseng egy mondat,  2000-ből, a megválasztásod utáni percekből, ami azóta is rág, mint a rák.

"A románok elfoglalták Budapestet."  Ez a nemzeti gondolkodás?

Nem folytatom, mert elkap az indulat!

Nagyon vigyázz magadra!! S Tudod: Csak azért is!!!! 

Szeretettel: Zsike

 

*Utalás a 23 éves Csoóri Sándor Rákosi Mátyást megéneklő versére http://blog.poet.hu/Vargazlajos/azok-a-legendas-evek

Továbbította az MVSZ Sajtószolgálat - 7185/110329