A "leg"-ek nemzete vagyunk - Bemutatták az MTF 11. számát

2011. március 25.

MTF11_1..jpgCúth János,

Kanadában élő

író, újságíró

írása arról, hogy

mit adott a

magyarság a

nagyvilágnak.

Magas szintű

tudományos

felfedezésekről

közérthetően.

 

 

A Vita rovatban

olvasható

Mellár Mihály,

Ausztráliában élő

kutató három

tanulmánya,

amelyben ismerteti

világra szóló

felfedezését,

a 4000 éves,

krétai lieáris A írás

magyar nyelvű

megfejtését.

 

Ugyanitt olvasható

az Árpád

nagyfejedelem sírjának lehetséges helyszíneiről rendezett vita összefoglalója.

 

Az MTF-11-et a sorozat főszerkesztője, Patrubány Miklós és szerkesztője, Pápai Szabó György mutatta be a Magyarok Világszövetségének

budapesti székházában, 2011. március 24-én.

 

E kötetben nem kívánok kevesebbet nyújtani honfitársaimnak, mint visszaadni jogos jussunkat, mindazt, amit nem csupán az ellenségeink, de szinte az egész világ, no meg a bennünket „képviselő” magyarellenes hatalom és intézményrendszere elrabol, eltüntet, elvitat és elhazudik tőlünk. Jelezni akarom előkelő helyünket a világban, dicső múltunkat és ősidőktől való meghatározó jelenlétünket. Fel akarom mutatni azt a nemes valutát, amelyet ömlesztve juttatunk a világközösség kasszájába: azt a magyar lélekben rejlő fényt, hősi hajlamot és teremtő képességet, ami a miénk, a sajátunk. Előrebocsátom, hogy nem más nemzetek becsmérlésével kívánom szebb színben láttatni a magyarságot. Nekünk nincs szükségünk a "dáko-román" elmélethez és a "nagymorva birodalomhoz" hasonló áltörténelmi turpisságokra, no meg mondvacsinált "leg”-jelzőkre és holmiféle kiválasztottság-legendákra, mivel számunkra ez adott. Nekünk csak a tényeket kell felsorolnunk. Ezekhez a tényekhez azonban ragaszkodnunk kell, s úgy kell megőriznünk és továbbadnunk azokat, mint Istenünktől kapott, aranytáblákra rótt szent üzeneteket.

Én mindössze a rendelkezésemre álló, kimeríthetetlen gazdagságú ismeretanyag alázatos krónikásaként tolmácsolom a kötetbe foglalt, legfontosabbaknak vélt tudnivalókat, amelyeket sok-sok, arra érdemesült, kiváló, leginkább magyar tudós, kutató és szellemóriás adott a kezembe. Az én küldetésem annyiból áll, hogy felismerve nemzetünk mérhetetlen ínségét és kiszolgáltatottságát, a magyarság lelki, jellembeli és szellemi lángoszlopainak fényével világítsak a kiüresedett, hitehagyott lelkekbe.

Nem vesztegethetjük el, nem adhatjuk át értékeinket és eredményeinket sem a feledésnek, sem az álnokságnak, sem pedig a tolvajoknak! (…) Miért van az, hogy, ha a magyar berkekben körültekintek, ott bizony azt látom, hogy dáridózik a mának élő léhaság, az önfeladó liberális szellem, az ön-és nemzetmegvető bigott tudatlanság, és nem tapasztalni felmagasztosító múltunk embernemesítő hatásait?

Fel kell támasztanunk a hamisítatlan magyar régmúlt iránti igényt, mégpedig úgy, hogy az visszaható módon termékenyítse meg a jelenünktől a jövőnkig terjedő időtartományt, mert hiszen ott található az az erőforrás, amelyből egyaránt meríthet idős és fiatal.

Sajátos vágányon indulunk el a magyar hősiesség Parnasszusának meghódításával egy eszményi magyar jövő felé: ez a tudósaink, tudományos kutatóink és a természettudományok, a műszaki tudományok éllovasai által kitaposott csapás, vagy inkább rejtekút, amelyen megszámlálhatatlanul sok magyar szellemóriás jutott az ormokra. Ez a magyar titkok egyike, amelynek megfejtéseként sokan, sokféle véleményre jutottak...

Cúth János

 

Sorozat-bemutató video: http://mvsz.hu/mtf/mtf_reklam.html

A kiadó terjesztőket keres, elsősorban a középiskolákban, főiskolákon és egyetemeken.

Terjesztési információ

A Magyarságtudományi Füzetek ára Magyarországon: 400 Ft.

A füzetek Magyarországon megvásárolhatók az újságárusoknál.

Postai úton házhoz küldve: 600 Ft.

8 füzet megrendelése esetén, házhoz küldve, postaköltség beleértve: 2400 Ft (azaz 300 Ft/pld.)

Külföldön az ár ugyanennyi, kiegészítve a postaköltségekkel, az adott ország devizájának napi árfolyamán.

  

Belföldi átutalás esetén a bankszámla: 10300002-20102159-70833285

Külföldi átutalás esetén:

Magyarok Világszövetsége

1052 Budapest, Semmelweis u. 1-3.

bankszámlája: IBAN HU 52 10300002-20102159-70833285

MKB Rt. – Magyar Külkereskedelmi Bank Rt.

1056 Budapest, Váci u. 38.

SWIFT Kód:MKKBHUHB

Megrendeléseket az mtf.szervez@gmail.com címen fogadnak.

Ha a kívánt mennyiség árát banki átutalással befizették, és pontos postai címüket feltüntették, akkor másnap postázzák a megrendelt füzeteket – tájékoztatta sajtószolgálatunkat Bősz Rudolf (+36-70-559-5116), terjesztési felelős.

MVSZ Sajtószolgálat - 7177/110325