Emlékirat az MVSZ költségvetési támogatásáért
2010. december 18.
Magyarok Világszövetsége
WORLD FEDERATION OF HUNGARIANS
WELTBUND DER UNGARN |
|
H – 1052 Budapest, Semmelweis u. 1-3. |
Tisztelt Képviselő Asszony!
Tisztelt Képviselő Úr!
A Magyarok Világszövetségének Küldöttgyűlése határozatban kérte az Országgyűlést, hogy állítsa vissza tíz évvel ezelőtt érdemi indokolás nélkül megvont költségvetési támogatását. A határozatot végrehajtva 2010. július 14-én levélben fordultunk az Országgyűlésben képviselt minden egyes parlamenti párt elnökéhez és frakcióvezetőjéhez, és tolmácsoltuk a Küldöttgyűlés kérését.
Mostani levelünkkel eljuttatjuk Önöknek azt az emlékiratot, amelyet szervezetünk tisztségviselői állítottak össze költségvetési támogatási kérelmünk indoklására, és hisszük, hogy annak és mellékleteinek ismeretében minden akadály elhárul a közjót kiemelten szolgáló Magyarok Világszövetsége költségvetési támogatásának helyreállítása elől.
A költségvetési végszavazás megtörténte után kezdeményezzük egy bizottság életre hívását, amelynek feladatául kell tűzni a magyar politikum és a Magyarok Világszövetsége között az elmúlt egy évtizedben kialakult félreértések, feszültségek és olykor szembenállás okainak feltárását, kezelését és megnyugtató, nemzetünk javára történő rendezését.
Budapest, 2010. december 14.
L. Németh Erzsébet sk,
az MVSZ elnökhelyettese
Ladó László sk,
a Kárpát-medencén Kívüli Régió elnöke
dr. Léh Tibor sk,
a Kárpát-medencén Kívüli Régió alelnöke
Alakszainé dr. Oláh Annamária sk,
a Kárpát-medencei Régió ügyvezető elnöke
Rácz Sándor sk,
a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke,
az ’56-os Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnöke
Ej.2010.0194.b
Költségvetési támogatási kérelem
Az Országgyűlés tíz évvel ezelőtt, 2000. december 12-én, majd december 19-én hozott döntéseivel máig tartóan megvonta a Magyarok Világszövetségének költségvetési támogatását. Tette ezt mindmáig érdemi indokolás nélkül.
Most, amikor a Magyarok Világszövetségének Küldöttgyűlése az Országgyűléshez fordult és kérte a költségvetési támogatásának visszaadását, most, amikor Önök előtt van a 2000-ben elvont összeg reálértékének megfelelő 474 millió forintos módosító indítvány, Szávay István és Novák Előd országgyűlési képviselők előterjesztésében, most, amikor hozzánk intézett levelükben sem Kövér László házelnök, sem Lázár János frakcióvezető nem zárták ki az MVSZ kérése teljesítésének lehetőségét, most szükségesnek látjuk jelen tájékoztató anyag összeállítását, és az iránta érdeklődést mutató országgyűlési képviselők számára történő átadását.
Az elmúlt évtizedben nem csak tagjaink, tisztségviselőink és vezető testületeink, hanem – túlzás nélkül mondható – magyar emberek milliói keresték a választ arra, hogy egy röpke félév alatt, a 2000. májusi tisztújítás és a decemberi költségvetési megvonás közötti idő alatt, milyen vétséget követett el az MVSZ újonnan megválasztott vezetősége, amellyel kiérdemelte a politikum részéről a súlyos büntetést. Többféle vélekedés született. A legtöbben arra tippeltek, hogy az első Orbán-kormány által támogatott Boross Péter választási kudarca miatti bosszú lett volna a költségvetési támogatás megvonásának az oka. Az MVSZ elnöke abban a tudatban élt, hogy a költségvetési megvonás a kormány azon kérésének elutasítására vezethető vissza, amellyel a határon túli magyarok ügyeivel megbízott hivatal vezetőjén keresztül – mára már titkosított eljárásban – kérte, hogy a Magyarok Világszövetsége vonja vissza a 2000 augusztusában, a magyar kereszténység millenniumán átadott törvény tervezetét a külhoni magyar állampolgárság jogintézményéről.
Évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy 2010. 11. hó 11-én, egy vidéki lakossági fórumon, Kövér Lászlónak egy hozzá intézett kérdésre adott válaszából megtudjuk, hogy minden eddigi feltételezés téves volt. A magyarországi politikum legfőbb köreiben az MVSZ költségvetési támogatásának megvonásáról nem Patrubány Miklós megválasztása után született döntés, hanem azt megelőzően, amikor a házelnök mostani vallomása szerint Magyarország kormánya és vezető kormánypártja mélyen beavatkozott egy független civil szervezet életébe, és mindent elkövetett annak megakadályozására, hogy Patrubány Miklóst a szervezet elnökévé válasszák.
Vajon mi volt a bűne a később Boross Péter ex-miniszterelnökkel szemben elnökké választott elnökjelöltnek? És ha volt ilyen, miért nem lehetett arról a tisztújítást megelőzően sem nyíltan, sem zárt körben beszélni? A mellékelt emlékirat, amely Kövér László 2010. 11. 11-i megszólalása után és annak ismeretében született, azt hisszük, hogy megadja az évtizedes rejtélyre a helyes választ.
A mellékelt emlékirat felgöngyölíti a politikumnak az MVSZ ellen 2000 májusa óta folytatott koncepciózus és átfogó támadásainak vezérfonalát, amiből kiderül, hogy a költségvetési megvonás csak egyike volt az MVSZ ellehetetlenítésére felhasznált eszközöknek. Követte azt a teljes diplomáciai kar bevetése, a suttogó propagandagépezet aktiválása, a médiából való teljes kirekesztés és az MVSZ által elért kétségbevonhatatlan eredmények elhallgatása vagy átminősítése.
Az emlékirat tartalmazza azokat az eredményeket is, amelyeket a Magyarok Világszövetsége az egy évtizede tartó vesszőfutás körülményei között is elért, és amelyek együttesen az MVSZ erkölcsi alapját képezik a magyar nemzet közéletében való jelenlétre, és feladatainak végzéséhez a közpénzek igénylésére.
Összességében a mellékelt emlékirat mindeddig példa nélkül bizonyítja, hogy egy olyan nép számára, mint a globalizáció jelen szakaszába jutott, Trianon utáni magyar nép, miért nélkülözhetetlen a Magyarok Világszövetsége, azaz egy kormányoktól és pártoktól független civil szervezet, és miért nem pótolhatja azt egy helyette létrehozandó és a politikum irányítása alatt működő, akármilyen nevű és akármilyen dotáltságú szervezet. A válasz meghökkentően egyszerű: míg a pártoknak és általában a politikumnak, és hasonlóképpen a tőlük függő szervezeteknek a nemzet érdeke sohasem lehet tartósan a legfőbb prioritás, hiszen azt gyakran alá kell rendelniük a hatalom megszerzéséért és megtartásáért folytatott harcnak, és szinte folyamatosan alá kell rendelniük a világ látható és láthatatlan hatalmai érdekeinek, ezzel szemben egy, a politikumtól független, és függetlenségét alanyi jogon megélő, világméretű magyar civil szervezetnek a nemzeti érdek folyamatos érvényesítésében csak az emberi tisztesség szabhat határt.
Kérelmünket indokolja az a tény is, hogy a legbefolyásosabb magyarországi médium, a HVG, legfrissebb, 2011. december 11-i keltezésű számában csúsztatásokkal és hamis állításokkal teletűzdelt, terjedelmes rágalmazó cikket jelentetett meg a Magyarok Világszövetségéről, mely a költségvetési vita zárószavazásának előestéjén különösen hátrányosan érinti a Magyarok Világszövetségét. A HVG-nek küldött helyreigazítást illetve elégtételt kérő levelünket emlékiratunk mellékleteinek első dokumentumai között olvashatják.
Szeretnénk hinni, hogy a magyar Országgyűlés képviselőiben lesz kellő nyitottság az igazság befogadására, kellő bölcsesség a tévedéseken való fölülkerekedésre, és kellő erkölcsi erő a magyar nemzet javát szolgáló döntés meghozatalához.
Budapest, 2010. december 14.
A Magyarok Világszövetsége
EMLÉKIRAT
A MAGYAROK VILÁGSZÖVETSÉGE KÖLTSÉGVETÉSI TÁMOGATÁSÁNAK VISSZAÁLLÍTÁSÁÉRT
Tisztelt
nemzettörténeti jelentőségre hivatott,
MVSZ-ügyekben mindmáig legtájékozottabb Képviselők,
Tisztelt Országgyűlés!
Nem szóvirágnak szánjuk, komolyan gondoljuk a kettős megszólítást. Mi az általunk megszólított parlament elé visszük ügyünket.
Nemzettörténeti jelentőségre hivatottnak látjuk ezt az Országgyűlést, mert Trianon 90. évében célul és feladatul tűzte ki Petőfi programjának megvalósítását:
A magyar név megint szép lesz
Méltó régi nagy híréhez,
Mit rákentek a századok,
Lemossuk a gyalázatot.
A kupolacsarnokban, a Szent Korona előtt mi magunk is erre esküdtünk.
S ez a parlament, ígéretéhez híven, mindjárt megalakulása után megtette az első elhatározó lépéseket, június 4-nek a nemzeti összefogás napjává nyilvánításával,
a magyar állampolgárság visszaadásával (kérelmükre) azoknak,
akiknek a felmenőit megkérdezésük nélkül az elcsatolt területekkel együtt elcsatolták
tőlünk, s akiktől 1957-ben, 2002-ben és 2004-ben a magyar kormány védernyő biztosítása helyett maga is elcsatolta magát,
a népgazdaság dinamizálása és irányítása fölötti szuverenitás visszaszerzése felé tett határozott kezdeményezésekkel.
A megvalósítás módja ellenére ugyanilyen irányúnak értékeljük
a MÁÉRT újbóli összehívását,
a Székely Nemzeti Tanács meghívását közös országunk házába,
elcsatolt nemzetrészeink uniós képviseletének megerősítését.
Figyeljük a cigányság ügyének európai szintű felvállalását.
És azt is gondoljuk, hogy MVSZ-ügyekben ez a 2000 óta mindmáig legtájékozottabb Országgyűlés, mert a Jobbik frakciója révén a nemzeti összefogás zászlóvivőjéből a nemzet páriájává tett szervezet ügye a parlamenti közbeszéd részévé vált. Márpedig érvényes gondolataink társadalmi-nemzeti-állami szinten csak arról lehetnek, ami benne van a közbeszédben.
Lehet persze más - személyes - magyarázata is, de egyéb fogódzó híján a parlamenti közbeszédbe való visszatérésünkre vezetjük vissza a tényt, hogy a már megszokott szilencium vagy megbélyegző megnevezésünk mellett olyan ("nemjobbikos"!!!) politikusi megnyilvánulásokkal is találkozhatunk, mint Lázár János frakcióvezetőé, aki Rácz Sándor levelére válaszolva a következőket írta augusztus 12-én: "A 2011-es költségvetés tervezeténél /.../ – a lehetőségeket mérlegelve – igyekszünk figyelembe venni az Önök támogatási igényét. Áldozatos munkájukat elismerve kívánok további sikereket." 2000 óta nem olvasott szavak.
Ha nem is ennyire egyértelmű, ide soroljuk az óvatosan fogalmazó Pokorni Zoltán itt elhangzott szavait: "Magyarok Világszövetsége problémaköre. Lehet, hogy Máriusz nem a legprecízebben válaszolt, hogy nem alkalmas rá – megítélés kérdése –, a helyes válasz a részünkről úgy hangzik, hogy ezt az ügyet nem akarjuk megterhelni azzal a látható és tapasztalható konfliktussal, ami a Magyarok Világszövetsége körül kialakult. Önök ezt jól idézték fel, aránylag pontosan..."
Ide soroljuk a szokatlan bemutatást anekdotikus stílussal enyhítő Répássy Róbert bizottsági elnök szavait is: "A bizottságban – csak érdekességképpen elmondom – megjelent és szót kapott Patrubány Miklós úr, a Magyarok Világszövetségének elnöke, aki hasonlóan üdvözölte a törvényjavaslat benyújtását, igaz, számos ponton a javaslattól eltérő javaslatokat is tett, de ezzel együtt is támogatta a törvényjavaslatot."
És természetesen ide soroljuk a normális viszonyok között legelemibb, inkább a parlamentre nézve megtisztelő gesztust is, hogy Gaudi-Nagy Tamás a Rácz Sándor tiszteletbeli elnökünk jelenlétét kiemelő köszöntését tapssal nyomatékosította a Tisztelt Ház. Ismét a jegyzőkönyv szerint: DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! ...ezúton szeretném még külön köszönteni Rácz Sándort, a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnökét, aki ott fenn ül a karzaton, az '56-os Munkástanácsok elnöke, vezetője, '56-os szabadságharcos. (Taps. – Rácz Sándor felállva köszöni meg a tapsot.)
Egyes helyeken ez már megengedhetetlenül sok volt, hogy ne mondjuk, kiverte a biztosítékot. Nyakó István nem is hagyta szó nélkül, és visszatérő kísérletet tett arra, hogy az MVSZ-hez kapcsolódó közbeszédet - ha már példátlan mód kikerülhetetlen - visszatérítse a szilencium vagy a megbélyegző minősítés korábbi parlamenti konszenzusának irányába. Kénytelenek vagyunk ismét szó szerint idézni: NYAKÓ ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Valóban, itt már elhangzott, illetve az előbb hallottam, hogy amikor az MVSZ igen tiszteletreméltó képviselőjét bejelentette az előttem szóló, akkor tapsoltak a Fidesz soraiban. De a történelmi hűséghez az is hozzátartozik, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség volt az, amely 2000-ben megvonta ennek a szervezetnek az állami támogatását, sőt a vezetőjével kapcsolatban akkor több fideszes személytől elhangzott az, hogy nemzetbiztonsági kockázatot rejt az ő személye. Ezzel együtt a taps most biztos helyénvaló volt.
Ez a kivetettségünkhöz képest kedvező elmozdulás és a költségvetési törvényről esedékes szavazás kényszerítő körülménye késztetett arra, hogy orvoslást várva Önök elé tárjuk a tíz éve indoklás nélkül megvont költségvetési támogatásunk kérdését..
A Tisztelt Ház tudatában van annak, hogy 2000 decemberében az akkori Országgyűlés fideszes és kisgazda szavazatokkal, 11 fős többséggel megvonta az MVSZ mintegy évi 240 millió forintra menő költségvetési támogatását.
Többek között akkor került szóba Önök előtt, amikor a H638-as határozati javaslat vitájában Szávay István és Novák Előd az államtitkári szinten szervezendő Magyar Ház helyett az MVSZ kezelésében működtetett Magyarok Háza keretében javasolták megoldani a határozati javaslatban részletezett feladatokat. Erre a nem lényegtelen epizódra utaltunk már az iménti felvezetésben is. A Tisztelt Ház akkor zárójelbe tette Révész Máriusz képviselő úr vezérszónoki vélekedését, mely szerint a Világszövetség és az általa működtetett Magyarok Háza alkalmatlan lenne a határozati javaslatban elvárt összetett, szerteágazó, nagy hozzáértést és jártasságot, működő kapcsolatrendszert igénylő feladatok megoldására.
Elfogadta viszont Pokorni Zoltán alelnök úr indoklását, amely az operatív szakasz halasztást nem tűrő jellege miatt indítványozta, hogy tegyék félre az MVSZ kompetenciájának, a Magyarok Háza alkalmasságának tisztázását, és adják az erre a célra szánt összeget a határozati javaslatban körülírt, ezután felállítandó szervnek.
És a Tisztelt Ház megszavazta. Inkább kerüljön többe, inkább késlekedjen a megvalósítás, minthogy megvizsgáljuk a Világszövetséget sújtó megalapozatlan gyanúsítás igazságtartalmát. Ha már pragmatikusan mossa is kezeit az MVSZ dolgában, a morális értékeket olyan magasra tartó képviselő részéről, mint Pokorni Zoltán teljességgel érthetetlen, hogy még csak fel sem veti a bizonyítékok nélküli hitelrontás és az erre hivatkozó „büntetés” tűrhetetlen voltát, a tisztázó eljárás késedelem nélküli megindításának szükségességét. Ennyit mond: „Helyes-e ezt a konfliktust bevinni ebbe az egyébként már most operatívan előkészítendő dologba? Szerintem nem helyes. Azt gondolom, hogy ne terheljük meg ennek az új intézménynek a létrehozását ezzel az üggyel, ezzel a konfliktussal, mert akkor nem lesz belőle semmi, legalábbis egy-két évig biztosan el lehetne vitatkozgatni azon, hogy kinek volt igaza, a világszövetség alkalmas-e erre, vagy milyen feltételekkel válik alkalmassá.”
Fusson a szekér, hulljon a férgese. Ha már kabátlopási ügybe kevertük.
Úgy gondoljuk, ez az indoklás és az ennek nyomán született döntés méltatlan a nemzeti újjáépítés Országgyűléséhez. Ennek a – mint láttuk, a korábbiakhoz képest kedvező, éppen ezért reményt adó, mégis elfogadhatatlan – parlamenti magatartásnak a megváltoztatásáért adjuk elő, nem a magunk mentségét, hanem a magunk igazát, és kérjük, vegyék észre benne Tiborc és Petúr összefonódó hangját.
Hogy a Tisztelt Ház világosan lássa, mi is lett a 2000. december 17-i költségvetési elvonás
következménye, álljon itt néhány korabeli idézet. Önök valamennyien ismerik Antall József legendás kijelentését, mely szerint lélekben ő 15 millió magyar miniszterelnöke. De azt már nyilván kevesebben tudják, hogy „1992-ben a Magyarok III. Világtalálkozóján néhai Antall József miniszterelnök így nyilatkozott: míg a magyar miniszterelnök csak lélekben lehet tizenötmillió magyar miniszterelnöke, addig a Magyarok Világszövetségének elnöke valóban tizenöt millió magyar elnöke.” És ez a szervezet fogalmazhatta meg a Duna Televízió útnak indítása lehetőségét.
Vessük ezt össze azzal a státussal, amelyben most – közvetítőinken keresztül – szólunk Önökhöz. Olvassunk bele Patrubány Miklós Mihályi Molnár Lászlónak adott interjújába:
„A Magyarok Világszövetsége 1938. augusztus 18-án bekövetkezett megalapításától kezdve 2000. december 31-ig mindvégig részesült a magyar állam adófizetőinek pénzéből, a működéséhez szükséges anyagi eszközök biztosítottak voltak. Ez így volt még a kommunizmus évtizedei alatt is. 1992. után az MVSZ-nek szerzett jogává vált, az országos költségvetés önálló tételeként, a mai értékben kifejezve, mintegy fél- és egymilliárd forint közötti, évi támogatás fölött rendelkezni. Ettől a szerzett jogától fosztotta meg – máig tartóan – egy előzetes figyelmeztetés nélkül, puccsszerűen előkészített, és szabálytalan országgyűlési eljárással meghozott döntés, 2000 decemberében.
Addig az MVSZ több mint harminc jól képzett, fizetett alkalmazotti gárdával működött. Őket egyik napról a másikra utcára kellett tennünk. Még így is, amíg az MVSZ napi egymillió forintot fogyasztó gépezetét „leállítottuk”, adósságunk százmillió forintra ugrott. Ezek után évekig, az adósságok teljes körű törlesztéséig, fizetett alkalmazottak nélkül, a választott tisztségviselők és lelkes önkéntesek munkájára alapozva végeztük feladatunkat. /…/ A 2000. decemberében bekövetkezett megvonás után az MVSZ elnöke titkárnő, asszisztens és gépkocsivezető nélkül maradt. Csak a jogászt és a könyvelőt tartottuk meg azért, hogy a meg-megújuló hatósági zaklatások – rendőrség, ügyészség, adóhatóság – ellen védekezzünk. A politikai támadásokat magunk hárítottuk. /.../
Működésünkhöz és számottevő programjainkhoz a szükséges anyagiakat önerőből teremtjük elő.”
De hát miért? Mit cselekedtünk, hogy ezt tették velünk?
Vegyük sorra a vádakat. Bő példatárból válogathatunk.
A vádak – bűneink.
1. A pereskedő Világszövetség vádja
Ez a vád Orbán Viktor kijelentésére megy vissza, aki ezzel indokolta meg 2000 decemberében a költségvetési támogatás elvonását.
De hát ki is pereskedett? Mi volt a pereskedés alapja?
„A küldöttgyűlés 2000.05.25-én megerősítette a régiók elnökségi tagjait, akik bizony az anyaországból (egyik-másik a Kárpát-medencéből is) az évtizedek óta megszokottak voltak. (A küldöttgyűlésnek – amíg másra nyomós oka nincs – erre van felhatalmazása). 2000. 05-26-án azonban valami váratlan dolog történt.” (Kállai Eszter: Az út és a cél)
„Az elnök megválasztását követően látványos fordulat történt a küldöttgyűlésen: az újonnan megválasztott elnökségi tagok bemutatkozásakor Pálfy G. István – egykori "híradós" újságíró – bejelentette: a huszonnégy tagú országos elnökség tizenhárom tagja felfüggeszti az elnökségében végzendő tevékenységét egy új alapszabály-alkotó és tisztújító küldöttgyűlés összehívásáig. Ezek után a küldöttgyűlés nem volt többé határozatképes, így nem sikerült megválasztani az új elnökhelyettest valamint az új alapszabályt elfogadni." (Hazafi Zsolt: Interjú Szűrös Mátyás szocialista politikussal. HETEK, 2000. 06. 03. /IV./23./)
Magukról a perekről Patrubány Miklós így nyilatkozik: "A Legfelsőbb Ügyészség négy éven keresztül perelte a Magyarok Világszövetségét a 2000-es választások megsemmisítését kérve, mondván, hogy az egyes országokban vélhetően szabálytalanul választották meg a küldötteket. A Legfelső Bíróságon az MVSZ győzelmével végződött per során egyedül Szlovákiában derült fény szabálytalan a küldöttválasztásra. Ám tekintettel arra, hogy az elnökválasztás eredményének bejelentése után a szlovákiai küldöttség egy emberként vonult ki a küldöttgyűlésről, a bíróság számára is nyilvánvaló volt, hogy a szlovákiai küldöttek szavazatai nem befolyásolhatták az eredményt, hiszen magatartásuk szerint, ők valamennyien a megválasztott elnök ellen szavaztak." /Mihályi Molnár László interjúja a Magyarok Világszövetségének elnökével. ITTHON 2007 - MVSZ Sajtószolgálat 2009./
Sok más címen, többek között a költségvetés és az alelnök személye megszavazásának elmaradása miatt is perelték a Világszövetséget, olyan anomáliákért tehát, amelyek épp az elnökségi bojkott folyományai voltak. Valamennyi pert elvesztették.
2. A "demokrácia imádatának" vádja
Bármilyen hihetetlen, ez nem csupán a "tizenkettők" bojkottját bejelentő Pálfy G. István fentebb idézett indoklásában fordul elő, és semmiképp se véletlenszerűen ("a szavazás ugyan törvényes volt, mégse tudjuk elfogadni"). Csoóri Sándor, aki mondhatni a tagság túlnyomó részének kívánsága szerint leköszönő elnök, nemcsak aláírja a "tizenkettők" idézett indoklását, de a NÉPSZABADSÁG ( ! ) december 4-i számában ismétlődően egyenesen a rendszerváltó alkotmányosság alapjainak a megkérdőjelezéséig szélesíti. (Önök előtt nem kell szót vesztegetni arra, hogy az Országgyűlés asztalán fekvő alkotmánymódosítási kezdeményezésnek 2010-ben egészen más okai vannak!) Csak a gondolatmenet csúcspontját idézzük: „Bármilyen hihetetlennek hangzik is, a Magyarok Világszövetsége a "demokrácia imádata miatt" veszítette el autonómiáját." És hogy az idézőjel miatt ne legyen félreértés: "Az összevissza szaggatott, darabolt, osztott magyarságot a demokrácia, a négy évenkénti kormányváltások még tovább osztották és darabolták.” Nyilvánvaló, hogy Csoóri szavaiban a "hétköznapi demokráciának" egy elitista bírálatát halljuk, a demokratákét, akik „a silány ember szavazatát, a címeres szélhámosét is ugyanúgy értékelik, mint az áldozatra képes komoly emberét." Aki meg akarja érteni, mit éreztek a Világszövetség kongresszusi küldöttei, az "egyszerű kismagyarok" ilyen állásfoglalások hatása alatt, olvassa el Kállai Eszter írásának egészét a csatolt mellékletek között. Érdemes. És hogy mire vezet ez a hiúságon alapuló sértődötten elitista szemlélet, azt is megtapasztalhatjuk a bojkottálók egy további képviselőjének, Kellermayer Miklós professzornak egy évvel későbbi, 2001-es, szinte fanatizmusig menően szélsőséges megnyilvánulásában. Szemléltető, szó szerinti idézetek következnek:
"A Patrubány vezette MVSZ fasisztoid, szekururáitátes [így] szerveződéssé vált.
(Patrubány Miklós és a köréje csoportosultak) az MVSZ emblémáját bitorolva, nyíltan Orbán-kormány ellenes, s ezzel minden gondolkodó, jó érzésű magyar előtt lelepleződötten, nyíltan nemzetellenes szerveződéssé váltak. /.../ csak a nyílt tagadás vált erkölcsileg követhetővé. Ezt tettem én is azokkal az elnökségi tagokkal, akik a nyílttá vált nemzetellenes ármányban részt venni semmiképpen sem kívántak.”
Talán Önök is megértik a fentiek után Patrubány Miklós riposztját: „Ha ekkor akadt volna Magyarországon egy közjogi méltóság, mondjuk miniszterelnök, köztársasági elnök, netán az Alkotmánybíróság elnöke, aki megszólaljon, és annyit mondjon: „De Uraim, ez a gondolat összeegyeztethetetlen Magyarország társadalmi berendezkedésének demokratikus alapelvével...”, akkor nem következett volna be az MVSZ elmúlt „hét szűk esztendeje”, és lehet, hogy Gyurcsány Ferenc sem jutott volna soha hatalomra.
De nem ez történt. A pereskedő Világszövetségtől a 2000. decemberi Országgyűlés minden előzetes egyeztetés, vizsgálat nélkül a kormánytagok, a javaslat előterjesztője, az MDF-es, és az ellenzéki képviselők ellenében, a kormánykoalíció fideszes és kisgazda képviselői mindössze 11 fős többséggel megvonták a költségvetési támogatást.
3. De hát miért? Mit cselekedtünk, hogy ezt tették velünk?
Hogy némi képet alkothassunk róla, tekintsük át a 2000 májusa – Patrubány Miklós elnökké választása – óta a Magyarok Világszövetsége nevéhez kötődő fontosabb események évenkénti listáját.
| 2000 május: | az előző év munkáját továbbfejlesztve a Magyarok V. Világkongresszusa zárónyilatkozatában ajánlásként fogalmazza meg a külhoni magyar állampolgárság koncepcióját; |
| nyár: | a külhoni magyar állampolgárság törvénytervezetének elkészítése és eljuttatása a közjogi méltóságokhoz; |
| ősz: | az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának új, a magyar nyelvhez méltó fordításának elkészítése; |
| 2001 – 2002 | erőteljes nemzetközi kampány Strasbourgban és Brüsszelben, az Európai Parlamentben a Beneš-dekrétumok elítéléséért; |
| 2003 | kampány az EU-s csatlakozási szerződés hátrányos rendelkezései ellen; a Quo vadis, Székelyföld? című konferencia megszervezése, a Székely Nemzeti Tanács megalakítása felé tett első lépés; a készülő Európai Alkotmány tervezetébe a kollektív kisebbségi jogok megfogalmazása és becikkelyezése magyar, angol, francia és német nyelven; népszavazás kezdeményezése az ún. „kettős állampolgárság”-ról; |
| 2004 | a Szent Korona – eszme nemzetstratégiai elvként való elfogadása; a 2000. évi elnökválasztó kongresszus ellen indított valamennyi per teljes, végleges, jogerős megnyerése; a Magyarok VI. Világkongresszusának megszervezése: A magyarság és a Kelet a december 5-i népszavazás; |
| 2005 | a délvidéki magyarok lappangó magyar állampolgári státusának kimutatása; Románia uniós csatlakozásának feltétlen, azonnali támogatása ellen; a Honlevél-igazolvány kibocsátása: az első egyetemes magyar igazolvány; a Honlevél-újság, színes magazin elindítása; a választott tisztségviselők eskütétele a Szent Korona színe előtt; |
| 2006 | Magyar Nemzeti Minimum – 2006; a Sólyom-dosszié; az ÁrpádHír internetes televízió elindítása; a 2006-os Kossuth téri tüntetések egyik szervezője, a rendőrterror teljes, egyenes televíziós közvetítése; |
| 2006-2007 | az 1956-os szovjet katonai intervenció okozta háborús károk felmérése; Kéri Edit könyvének kiadása: Kik lőttek a Kossuth-téren 1956-ban? |
| 2006-2008 | küzdelem az Ereklyés Országzászló visszaállításáért, a szovjet emlékmű elviteléért, népszavazási aláírásgyűjtés; |
| 2007-2008 | a Lisszaboni Szerződés olvasatlan elfogadása ellen – Emlékirat 2008. június 14; |
| 2008 | a Magyarok VII. Világkongresszusának megszervezése: A Fordulat; ezen belül: A magyar nép önrendelkezési nyilatkozata
|
| 2009 | Mindszenty József hercegprímás kezdeményezte és indította el az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a Pálos rend alapítójának, Boldog Özsébnek szentté avatását; az elkészült posztulátumot a Vatikánba Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke juttatta el, 2008. március 18-án; az Igazságot Európának! petíció kidolgozása és elfogadása; felszólalás a rendőrállami erőszak ellen; Magyarország ne feledd hőseidet! c. emlék-CD kiadása az Aradi Vértanúk mártíriumának 160. évfordulójára, és annak ingyenes eljuttatása, több mint 1200 iskolába és emlékező közösségekhez; Lipcsey Ildikó könyvének kiadása: 100 nap, avagy Budapest román megszállása |
| 2010 | Magyar Nemzeti Minimum – 2010; Magyarságtudományi Füzetek címen 5 évre tervezett havi kiadvány indul; Trianon 90: törvénytervezet benyújtása a nemzeti emléknapról A Hogyan történhetett?! – Kiáltvány Trianon 90. évfordulóján c. dupla-CD kiadása; Trianon óta az első hatóságilag engedélyezett, rendőri felvezetéssel és biztosítással szervezett összmagyar megmozdulás Versailles-ban; az egyes székely székek nevében 8 kapuból álló székely kapusor állítása Szegeden, a Székely Himnusz emlékműnél; fővédnökség az I. Székely-Magyar Világkongresszus fölött, a Székelyföld örök! tudományos konferencia megszervezése; döntő hozzájárulás a Nemzet székelykapujának felállításához Kenderesen, Horthy Miklós kormányzó tiszteletére. |
4. Kommunikációs panelek a Magyarok Világszövetsége költségvetési támogatásáról hozott parlamenti döntés kapcsán
A Magyarok Világszövetsége fideszes megítélésének alapja mindmáig ez a diplomáciai dokumentum, amelyet „a magyar diplomatáknak világszerte használniuk kellett, ha szóba került a Magyarok Világszövetsége.
Az MVSZ elnökének megsúgja egy nagykövet ismerőse, de nevének elhallgatását kéri. A Kapu című folyóirat is megszerzi, és a forrás megjelölése nélkül közzéteszi az MVSZ lejáratására készített irományt. Az MVSZ tud tehát a dokumentumról, de nem tud védekezni ellene, mert az megfoghatatlan.
Egy év múlva előkerül a bizonyíték is. Egy ausztráliai magyar szervezet vezetője bevallja, hogy Magyarország canberrai nagykövetétől olyan levelet kapott, amelynek tartalma hasonlít a Magyarok Világszövetsége ellen forgalomban levő Kommunikációs panelekhez. A levél előkerül, és minden kétely eloszlik: pár felvezető és néhány búcsúzó sor között, nagyköveti vélekedésként, ott van a Magyarok Világszövetsége hitelének rontására gyártott Kommunikációs panelek teljes szövege. Lásd Gyürk István, ausztráliai magyar nagykövet 2001. február 6-án kelt, mellékelt levelét.
A későbbiekben, úgy ahogy a Legfőbb Ügyészség által az MVSZ felfüggesztését, és választott vezetőinek menesztését kérő per halad, és egyre többen hiszik el az MVSZ ellen koholt, és suttogó gépezettel terjesztett híreket, itt-ott, előbb Ausztráliában, majd Dél-Amerikában, és apránként egyre közelebb, már a sajtóban is közzéteszik a Kommunikációs paneleket. Hol aláírás nélkül, kommunikációs paneleknek nevezve azokat, hol nagyköveti levélbe ágyazva, hol olvasói levélnek álcázva.” (MVSZ Sajtószolgálat)
A Kommunikációs panelek Kapu-beli változata egyértelművé teszi, hogy benne a kormány a jelentős anyagi és érzelmi tőkével rendelkező nyugati, emigráns magyarságnak a parlamenti határozattal szembeni ellenérzését és tiltakozását kívánja leszerelni, megrendíteni a Világszövetség iránti bizalmat, és a szimpátiát a "nemzeti kormány" felé fordítani.
A Panelek tömören így foglalható össze:
4.1. Igyekszik elhárítani a Világszövetség életébe való hatalmi beavatkozás vádját mondván, hogy a kormány és a javaslat előterjesztője maga sem szavazta meg az elvonást, csak a fidesz-kisgazda koalíció.
4.2. A Világszövetség költségvetési támogatásra való méltatlanságát
a) a szervezet belső megosztottságával, együttműködésre való képtelenségével
b) a kézzelfogható teljesítmény hiányára való homályos utalással támasztja alá.
4.3. Megfogalmazza egy támogatható Világszövetséggel szembeni igényeit, és egy ilyen szervezet szükségességét. A kívánatos tulajdonságok:
- összehangolt fellépés a nyilvánosság előtt
- informális lobbizás...
„A Kormány megítélése szerint a Magyarok Világszövetsége jelenleg nem alkalmas e céloknak Magyarország és az összmagyarság érdekeit egyaránt előmozdítani képes megvalósítására. S bár a Magyarok Világszövetsége a rendszerváltozást követő tíz év alatt, sőt talán megalakulása óta sem volt maradéktalanul alkalmas e feladatok ellátására, ennyire azonban még soha nem került távol attól, hogy valóban alkalmassá váljék e törekvések elérésére.”
4.4. Végül megnyugtatja a nyugati emigrációt, hogy a Világszövetség lenullázása miatt érdekei nem sérülnek, mert a kormány átmenetileg más úton kárpótolja őket. Később még a Világszövetség is jó útra térhet, ha pedig nem, más szervet hívnak életre helyette.
Ez az érvelés nyilvánvalóan álszent és cinikus. "A szó Jákob szava, de a kezek Ézsaú kezei.”
S most lássuk az érvek igazságtartalmát.
A kormány nem szavazta meg az elvonást, állítja a szöveg. A Panelekből azonban egyértelműen kiderül, hogy a koalíciós pártok a kormány valódi szándékára voksoltak, ha az egyik előterjesztő visszavonta indítványát, a másik pedig nem szavazta meg. A kormány csak a látszatra ügyel:
„A Kormány saját elveit hagyta volna figyelmen kívül akkor, ha a kormánypárti képviselőket arra buzdította volna, hogy a vitában álljanak ki vagy védjék meg a belső feszültségektől terhes Világszövetséget.
A Kormány messzemenően tartózkodott attól, hogy nyilvánosan, vagy fél-nyilvánosan bírálja a Magyarok Világszövetségének azon lépéseit, amelyeket kifogásolhatónak tartott.”
Vajon kitől és milyen vitában kellett volna megvédeni a Világszövetséget, ha a kormánypárti képviselők nem támadták volna? A szavazás eredményének ismeretében a kérdés költői.
De nézzük a Világszövetség megosztottságáról, együttműködési készségének hiányáról szóló vádat.
Nyilvánvaló, hogy a megosztottság szükségszerű kezdeti állapota volt egy olyan világszervezetnek, mely részben a gulágállamok, részben a nyugati emigráció 45 éves elszigeteltségében élő és szocializálódó, trianoni-párizsi magyarság továbbra is alapvetően eltérő civilizációs, politikai és szociális körülmények között élő nemzetrészeit hivatott együttgondolkozásra és cselekvésre alkalmassá tenni. Az is nyilvánvaló, hogy épp e kezdeti megosztottság vezetett Csoóri Sándor és köre bukásához. Dokumentumok sora bizonyítja, hogy elsősorban épp a nyugati emigráció mozgatott meg minden követ azért, hogy a Világszövetség élére új vezetőség kerüljön. És mikor a legnépesebb küldöttség, az erdélyi részéről erre fogadókészség volt, minden eldőlt. Ebben a helyzetben egyetlen járható út a kormány részéről is az új vezetéssel való együttműködés keresése, sőt segítése lett volna. A kormány azonban az ellenkezőjét tette.
Felmerül a kérdés: vajon a bukott vezérkar nem a kormány Panelekben is egyértelművé tett magatartásából kapott-e bátorítást a bojkottra? Kövér László tíz évvel későbbi, 2010. november 11-i vallomása majd csattanós választ ad erre.
Ami pedig a 2000. május 25. és december 12. közti fél évben az új vezetéssel szembeni kézzelfogható teljesítmény igényét illeti:
Ha csak egy pillantást vetünk a Világszövetség 2000 utáni tevékenységének szemléltetésül idézett sorára, azt látjuk, hogy az új vezetés egy percet sem tétlenkedett a Világkongresszus és küldöttgyűlés határozatainak végrehajtásával. Kidolgozta – Borbély Imre és Zétényi Zsolt nevével fémjelezve - a külhoni magyar állampolgárság törvénytervezetét, és azt a legfőbb közjogi méltóságok kezébe adta. (Melléklet: Ej.2000.0169 és Ej.2000.0176 számú levelek Orbán Viktorhoz) A kormány azonban sohasem reagált érdemben a törvénytervezetre.
De valamennyi érv közül a legalantasabb talán az, amellyel a Panelek az emigrációt biztosítja arról, hogy a kormány a Világszövetség nélkül is szem előtt tartja és védi érdekeit. Nyomják el a Világszövetséggel való érzelmi azonosulásukat, felejtsék el, hogy kezdeményezői voltak a vezetőségváltásnak. Különben sem várhatnak a koldusbotra juttatott szervezettől semmit. A kormány viszont tudja a kötelességét. Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása.
De talán fölösleges is ezeket az amúgy is átlátszó érveket egyenként megcáfolni: minden világossá válik, ha azt nézzük meg, mit tett a nemzeti kormány egy ilyen különleges státusúnak elképzelt és szánt, nemzetstratégiai jelentőségű szervezet hitelének lehetséges megőrzésére, az új vezetés megsegítésére. Kapott-e a Világszövetség olyan garancia-levelet, mint az emigrációs magyarság a Panelekben?
Nos, az eligazító tények a következők:
2000 tavaszán a tisztújító küldöttgyűlés kampányidőszakában Patrubány Miklós, akkor elnökhelyettes, még csak elnökjelölt, felkereste a parlamenti frakciók vezetőit, hogy elképzeléseit bemutassa, keresse az együttműködés lehetőségeit. Fogadta őt Magyar Bálint, Kovács László megbízásából Tabajdi Csaba és Dávid Ibolya is. Kövér László, a Fidesz pártelnöke azonban nem fogadta őt mondván, hogy majd csak a megválasztott elnököt fogadja ... a pártatlanság jegyében. Azután a megválasztott elnök fogadása is elmaradt. Az imént láttuk, hogy elnökké választása után nem járt jobban Patrubány Miklós Orbán Viktorral sem.
Ennyi a 2001. januári, nagyköveteknek címzett Kommunikációs panelek igazságtartalma. A nagykövetek pedig az utasításnak megfelelően tették a dolgukat: a Világszövetség hiteltelenítését a tengeren túlon és másutt. (Melléklet: Gyürk István levele)
És ne higgyük, hogy a kormány költségvetési magatartásához hasonlóan mi is évtizedes sérelmeket ismételgetünk az együttműködés lehetőségének keresése helyett.
5. A "Panelek" Kövér László előadásában
2010. november 11-én Kövér László Gencsapátiban vesz részt egy fórumon, s az egybegyűltek kérdései közt van az is, indokolná meg, miért bojkottálja (sic!!) mind a mai napig a kormány a Magyarok Világszövetségét? Még mindig az a bűne, hogy annak idején nem Orbán Viktor jelöltjét, Boross Péter ex-miniszterelnököt választotta elnökének?
Mielőtt tovább mennénk, itt érdemes megjegyezni, hogy amint anno Antall József a maga miniszterelnökségéhez mérte a Magyarok Világszövetsége elnöki tisztét, úgy Orbán Viktor sem kisebb személyiséget állított sorompóba, mint Antall József utódját.
Visszatérve Kövér Lászlóhoz, fórumbeli válasza lényegében a Panelek és Csoóri korábbi elképzeléseit visszhangozza (például: a világban élő magyarok regiszterének elkészítése).
Figyelemre méltó azonban, hogy akaratlanul is igazolja eddigi legfontosabb megállapításainkat
- 2000-ben a kormány tudatosan beavatkozott a Világszövetség életébe
- megalapozatlan, előítéletes volt a költségvetés megvonása.
A 2004-es népszavazással azonban visszamenőleg mégis igazoltnak látja a kormány eljárását. Olvassunk bele:
„Nem az volt a probléma – a félreértések elkerülése végett -, hogy nem Orbán Viktor személyes jelöltje, Boross Péter nyerte az elnöki széket, hanem azért beszéltük rá, azért beszélte rá Miniszterelnök Úr, az akkori, meg a mostani Boross Pétert, a másik volt miniszterelnököt arra, hogy induljon el - annyi idős fejjel (már akkor se volt éppenséggel fiatal) volt miniszterelnökként, ami azért presztízsszempontból, ha vereséget szenved, ahogy az megtörtént, mégiscsak kockázatos vállalkozás volt – mert mindenáron meg akartuk akadályozni, hogy Patrubány Miklós legyen az elnök. Hogy egyenesen, proletár őszinteséggel megmondjam.
Patrubány Miklós oly… tehát volt egy előélete az embernek, nem akkor került elő a semmiből, hanem már akkor benne volt a Magyarok Világszövetségének az elnökségében, tehát nagyjából tudtuk, hogy mi várható tőle. Olyan eszközöket, módszereket választott az elnökké választási kampányában, mintha a világ legfontosabb… mintha az Amerikai Egyesült Államok elnöki székére kandidált volna. Ami azt a gyanút ébresztette föl bennünk, ami utólag igazolódott, hogyha valaki ennyire megveszekedetten mindenben és mindenkin átgázolva mindenáron elnök akart lenni, ott azért valami nagyon-nagyon nagy baj van. És ha volt is bennünk, bennem személy szerint némi kétely, hogy talán nem jártunk el helyesen, amikor mondjuk költségvetési támogatását az MVSZ-nek megvontuk, mert, azért mégis … talán nem kellett volna…(a szerzők) Bár hozzáteszem, hogy más ilyen civil szervezet nem kapott, és az MVSZ teljesítményével azért igazán nem szolgált rá egy kiemelt támogatásra, de ez messzire vezető megjegyzés lenne; Patrubány Miklós viharos gyorsasággal igazolta a döntésünk helyességét: ma már senkivel nincsen beszélő viszonyban. Tehát azt, hogy a Fidesszel nincs beszélő viszonyban, azt tudjuk magyarázni, mert mi egy ilyen durva gesztust tettünk az ő megválasztása pillanatában. De egyetlen egy nagy szervezettel – az RMDSZ-től kezdve – ő is erdélyi, talán tudják, a kárpátaljai magyaroktól kezdve a kanadai magyarokon keresztül nincs olyan közössége a magyaroknak szerte a világban, akivel Patrubány Miklós és most már megmaradt szűk csapata egyáltalán beszélő viszonyban lenne.
És akkor még nem láttuk előre, ami történt a népszavazás kapcsán, mert elnézést kérek, semmit nem állítok, csak minősítek inkább: Mert ha nekem kellett volna kitalálnom a román hatalmi centrumokban, hogy hogyan tudnék kibabrálni a magyarokkal, anno, akkor nekem is a népszavazás jutott volna eszembe.(a szerzők)
És annál nagyobb tragédia ami a népszavazáson történt az, hogy saját magunkat leszavaztuk, meggyaláztuk, szembeköptük, már elnézést kérek az erős kifejezésekért, de talán nem túlzás, ennyi erkölcsi, lelki tragédia Trianon óta nem történt velünk. És ennek az előidézői azok, akik pontosan tudhatták – nem volt ez olyan nagyon nagy matematika, mert politológiai Nobel-díjat, ha lenne ilyen, se osztogatnának ezért a felismerésért – előre tudhatták, hogy ez a népszavazás nem lesz sikeres. Ezt Székelyföldön, Csíkszeredában, egy hoki meccsen, nekem két székely ember – nem szociológusok, egyetemi kutatók – elmondta előre. Tudják ők, hogy ebből nem lesz semmise, de azért reménykednek. Lehetett tudni. Namost, aki ebbe belerángatja az országot, a közösséget, annak a szándékait én hadd kérdőjelezzem meg már atekintetben, hogy tisztességesek lennének.(a szerzők) Tehát Gyurcsány Ferenc és Patrubány Miklós az ugyanannak az éremnek a két oldala népszavazás ügyében. Ezt a népszavazást bűn volt elindítani.(a szerzők) Lehetett tudni, hogy hova fog kimenni. És hogyha nyerünk, tegyük fel, mondjuk – úgy értem, hogy az igenek többségben lettek volna – akkor mi lett volna? Lett volna kettős állampolgárság? Hogy lett volna? 2/3-os törvény kell hozzá. Nem lett volna. Egy újabb cirkusz lett volna, hogy hiába döntött a nép, még sincsen mert majd elkezdünk egyezkedni, hogy miért is nincsen? Hát mert… és akkor lett volna ugyanúgy tovább a szociális demagógia a szocik részéről, hogy mi a magyarországi magyar emberek érdekeit védjük attól, hogy idejöjjenek Szlovákiából meg Erdélyből a magyarok, aztán tönkretegyék az egészségügyet, az oktatást, mindent, amit elmondtak a kampányban… Ugyanaz folyt volna tovább, még ha sikeres is az a népszavazás. A megosztást sikerült kettőjüknek elvégezni ezen a nemzeten a millenniumi esztendő felemelő közösségi élményei után.(a szerzők) És ebben Patrubány Miklós fényesen igazolta a mi rossz sejtéseinket, akkor még előítéleteinket.
Ez az oka, és az MVSZ-t én nem is tartom már alkalmasnak arra, hogy bármilyen komoly szerepet töltsön be a nemzetpolitikában, inkább azt gondolom, hogy abba az irányba kell továbblépni, amilyen irányban elindultunk.”
Amit a népszavazásról mond, az becsületbe gázoló, még ha azt hiszi is, hogy ha állítás helyett „csak” minősít, az mentesíti a rágalmazás, alaptalan gyanúsítgatás vádja alól. Kövér László eddig is úton-útfélen terjesztette, hogy nem is a Világszövetséggel, nekik egyetlen emberrel van bajuk, Patrubány Miklóssal. Bár óvatoskodó megfogalmazásából az is nyilvánvaló, hogy semmi bizonyíték nem támasztja alá vélekedését, a szekus vád ilyen sejtető előadásának a nagy nyilvánosság előtt, Kövér László egykori titokminiszter szájából különös akusztikája van. Erre a régi fideszes vélekedésre való utalás egyébként a novemberi parlamenti vitában is elhangzott az MSZP részéről.
A Világszövetségben ezrek szolgálják fáradságot és áldozatot nem kímélve a magyarság ügyét. Nem tehetjük meg, hogy országgyűlési felszólalásunkat ne a Ház elnöke által gyanúba kevert elnökünk portréjával zárjuk. Olvassák figyelemmel Patrubány Miklós készülő memoárjából alább következő életrajzi részleteket.
Futam, becsületből
Teljes nevem: Patrubány Miklós István Ádám. Csíki székely vagyok, mert édesanyám, Osváth Margit székely szülők gyermekeként Csíkkozmáson született, mely falut magam is szülőföldemnek tekintem. Kétéves megszakítással, immár négy évtizede Kolozsváron élek, és tizenöt éve Budapesten szolgálok.
Nem vagyok és nem voltam sem alkalmazottja, sem bedolgozója, sem besúgója, sem ügynöke egyetlen titkosszolgálatnak vagy titkosan működő szervezetnek sem. Nem állok és nem álltam szolgálatában egyetlen kormánynak vagy kormányzati szervnek sem.
Nevem jellegzetes erdélyi örmény név. Apai nagyapám, Patrubány Miklós Endre az erdélyi Erzsébetvárosból származó örmény család sarja. A régmúltban, örmény őseim a Van-tó partjáról, az ezeregy tornyú Áni városából menekültek, amikor keresztény hite miatt a várost porig rombolta egy kíméletlen muzulmán támadás.
Bemutatkozásomat atyai felmenőim ismertetésével kezdem.
A Patrubány név, mint az erdélyi örménymagyar nevek sokasága román szó, és négy pénzt jelent. Erdélybe az örmények Apafi Mihály fejedelemsége idején, az 1680-as években érkeztek tömegestől, Verzár püspök vezetésével. Korábbi lakhelyükről, Moldvából, ahol másfél évszázadon át éltek, vallási türelmetlenségek miatt telepedtek át az erdélyi fejedelemségbe, amely több, mint egy évszázaddal korábban törvénybe iktatta a vallási felekezetek egyenjogúságát. A moldvai románok nem tudták a bonyolult hangzású örmény neveket sem kiejteni, sem megjegyezni, így legtöbbjüket átnevezték, az általuk űzött mesterséget, vagy kereskedést jelző cégtáblák rajza szerint. Ekképp születhetett meg a Kabdebó név (románul Cap de bou, vagyis ökörfej), Verzár (románul Vărzar, azaz káposztás), Kovrig (románul Covrig, azaz perec). És így alakulhatott ki örmény őseim neve is (Patru-bani, azaz négy-pénz). Hogy milyen pénzzel való foglalatosságot takar a név, azt nem őrizte meg a családi krónika, de tény, hogy a család nemesi címerén, amelyet Mária Terézia királysága idején nyertek el, a jobb felső sarokban ott látható a négy fémpénz. Az érdeklődők megtekinthetik családom címerét a Köpeczi Béla akadémikus szerkesztésében megjelent Erdély történelme című, háromkötetes monográfia második kötetének színes tábláin.
Romános, furcsa hangzású nevem miatt gyerekkoromban sok gúnyolódásnak voltam kitéve. Felnőttkoromban, különösen Magyarországon, a Magyarok Világszövetsége elnökévé történt megválasztásom után pedig egyenesen engem románnak megbélyegző támadások célpontjává váltam. Többen tanácsolták, hogy magyarosítsam nevem. Egyszer megfordult fejemben, hogy szeretett székely nagyapám nevét felvegyem, de végül úgy döntöttem, hogy már tisztességből is vállalom örökölt nevemet. Még akkor is, ha ezért oktalanul lerománoznak.
Azok számára, akik méltatlanul, nevem miatt lerománoznak, felemlítem néhány örmény felmenőmet, rokonomat. Dr. Patrubány Gergely nevű felmenőm, egyetemi tanár, Budapest egyesített székesfőváros első tiszti főorvosa volt, másfél évtizeden át. Közben országgyűlési képviselőként az első magyar közegészségügyi törvény előterjesztője. Nevét ma is emléktábla őrzi a Vámház körút 13. szám alatt. Egy nemzedékkel később Dr. Patrubány Lukács az Eötvös Lóránt Tudományegyetem összehasonlító irodalom professzora volt. Patrubány István nevű felmenőm Trianon után a tiszaföldvári központú Tiszai alsó járás főszolgabírája. Pongrátz Gergely halála napján, részvétlátogatásom alkalmával derítették ki testvérei, hogy közös, Verzár nevű ősünk révén rokonok vagyunk. Dávid Gyula irodalomtörténész írta meg, hogy a Patrubányok jelen voltak Székelykeresztúron, Petőfi Sándor életének utolsó estéjén, amikor a Patrubány kocsmába látták őt betérni. És, amint arról Kéri Edit tudósít, három hónappal később, október 7-re virradó éjszakán ott voltak az aradi vesztőhelyen is, amikor egy Patrubány nevű ősöm vezényelte le a rokon örmény aradi vértanú, Kiss Ernő sírjának titkos kibontását és földi maradványainak szülőföldjére való szállítását.
Mint általában az erdélyi örménymagyarok, az én örmény felmenőim is korán magyarokká váltak. Már ükszüleim is csak magyarul beszéltek.
Patrubány Miklós Endre nevű nagyapám, Bécs közelében, Mödlingben a K.u.K. katonai akadémiáján nyert hadmérnöki kiképzést. Az I. világháborúban kivezérelték az olasz frontra, amelynek harcait végigharcolta. Századosi rangig vitte. Marosvásárhelyen, a római katolikus temetőben levő családi kriptában alussza örök álmát.
Atyai nagyanyám, Fekete Nagy Judit Kolozsváron született, Fekete Nagy Béla és Albach Izabella gyermekeként. Anyai nagyapja, Albach Géza, a Felvidéken, Bártfán született, elmagyarosodott szász családban. Kolozsvárra került, ahol 1900-ban bekövetkezett haláláig, élete utolsó 13-évében a város polgármestere volt. Kezdeményezésére döntött a városi tanács a Mátyás király szoborcsoport pályázatának kiírásáról, Fadrusz János meghívásáról. Ugyancsak kezdeményezője, majd aláírója volt annak a városi tanácsi határozatnak, amely Kolozsvár díszpolgárává avatta Kossuth Lajos kormányzót. Sírja a Házsongárdi temető első sorában van.
Atyai nagyanyám édesapja, a már említett Fekete Nagy Béla, székely család sarja volt. Ő volt a Mátyás király szoborcsoportot állító bizottság elnöke. Erről a hét évről Fadrusz Jánosnak őhozzá írt harminc levele tanúskodik. Később Kolozsvár alpolgármesterévé választották. Kolozsvár beteg polgármesterét helyettesítve, ebben a minőségben érte meg 1918 Karácsonyán a Kárpátok őre szobrot felrobbantó, és a várost megszálló román csapatok bevonulását...
Anyai nagyanyám, lánynevén Lőrincz Irma a székelyzsombori születésű Lőrincz János és a lövétei születésű Ráduly Irma lányaként született Csíkkozmáson, ahová édesapja jegyzőként került. Édesanyja legidősebb gyermeke volt Petre Borbálának és Ráduly Sándornak, akik tizennyolc gyermekkel ajándékozták meg a hazát. Ráduly Sándor huszonhárom éven át volt Lövéte jegyzője. Sírja a lövétei temető első sorában található.
Lőrincz Irma nagyanyámnak két fiútestvére volt. Bátyja, Lőrincz János, aki a sepsiszentgyörgyi Mikó kollégium legkiválóbb diákja volt, tizenhét évesen önkéntesen bevonult, és egy év múlva Galíciában hősi halált halt a hazáért. Öccse, Dr. Lőrincz Ernő András nőgyógyász lett, a marosvásárhelyi magyar orvosi egyetem egyik alapító professzora, akiről a nemzetközi szakma a Lőrincz-módszert elnevezte. Kemény, nemzeti érzelmű, szigorú erkölcsi rendet megkövetelő ember volt, aki emiatt a kommunizmus évtizedeiben sok hátrányt szenvedett. Székelyzsomboron alussza örök álmát.
Anyai nagyapám, Osváth István Háromszéken, Hiliben született. Hilib, Haraly, Gelence, három falu, egy megye, mégsincs a papnak kenyere! – tartotta a helyről szóló tréfás mondás. Századosként szerelt le az első világháború végén, és Csíkkozmásra került, ahol elvette a helybeli jegyző lányát, majd maga is jegyző lett. Szigorú, kemény, makulátlan erkölcsű ember volt. Székely nemesi család sarja. Osváth ősei Apafi Mihály fejedelemtől 1673. május 8-án nyerték nemességüket, amint azt a családunk által a legszigorúbb titoktartás mellett megőrzött kutyabőr bizonyítja. Osváth István nagyapámat, példaképemet a második világháború után a kommunisták ítélet nélkül elhurcolták a Bărăgan-ba. Egy év múltán szabadult. Vasárnap, a szentmise idején érkezett vissza Csíkkozmásra, negyvenkét kilósan. Eleinte még felesége sem ismerte meg, az egy évvel korábban, kilencven kilósan elhurcolt férjét. Láttára a templom népe felzokogott. Tíz évvel később, halálos ágyán ennyit mondott nagyanyámnak: Ha ti tudnátok, hogy mennyit rúgták a Bărăgan-ban csizmával a fejemet... Mindkettőjük sírja a csíkkozmási temetőben van.
(...)
Szüleim, dr. Patrubány Miklós Gergely László és dr. Osváth Margit, 1946-ban végeztek a kolozsvári Bolyai Egyetem közgazdasági karán. Ezt követően mindketten megszerezték a doktori fokozatot, majd 1948 februárjában házasságot kötöttek. Hiába figyelmeztették szüleik, hogy változnak az idők, édesapám úgy döntött, hogy családja maradék kétszáz holdas birtokán gazdálkodásba kezd. Ebben az állapotban, földbirtokosként érte őket az államosítás, vagyonuk elkobzása és a kilakoltatás. Medgyesre, Erdély hét szász városának egyikébe kerültek, ötödik családként egy ötszobás házba. A középső szoba lett az övék, amelybe a másik négy család lakhelyéül szolgáló egy-egy szoba torkollott. Ebben az átjáró szobában születtem... Szüleim nehéz sorsa miatt, óvodás koromig Csíkkozmáson éltem nagyszüleimmel. Életem, magyarságom meghatározó időszaka volt ez. Ezért is nevezem magam csíki székelynek. Iskolába újból Medgyesre kerültem, ahol csak négyosztályos magyar iskola volt. Szüleim úgy döntöttek, hogy német iskolába íratnak. 1971-ig, az érettségiig német iskolába jártam. Kolozsvárra a műegyetem villamosmérnöki karára felvételiztem, és öt év múltán itt szereztem oklevelet. Másodéves koromban Temesváron megnyertem a legjobb villamosmérnök hallgatók országos versenyét, ami döntően befolyásolta későbbi szakmai pályámat. Egyetemi éveim idején alapítója, és három éven át főszerkesztője voltam a Visszhang nevű, magyar nyelvű diákrádiónak. A Visszhang és a belőle kisarjadó intézményrendszer vezetőjeként a kolozsvári magyar egyetemi diákélet meghatározó szereplőjévé váltam. A Visszhang-kórus még ma, közel negyven év után is működik.
Kétéves bukaresti gyakornokság után, melyet a kor technológiai csúcsát jelentő, integrált áramköröket előállító gyárban töltöttem, pályámat Kolozsváron, a számítástechnikai kutatóintézetben folytattam. Előbb a mesterséges intelligencia volt kutatásaim tárgya, majd 1983-ban, másfél éves megfeszített munka után, a bukaresti, valamint a temesvári műegyetemekkel és számítógépgyárakkal folytatott kemény versengés árán társaimmal előállítottuk az első romániai személyi számítógépet, amelyet Szentkúthy Miklós regénye nyomán latin névvel illettünk: Prae (ejtsd pré). Jóllehet nemtelen eszközökkel próbáltak minket fékezni, nehogy egy magyar vezette csapaté legyen az elsőbbség, Isten segedelmével mi győztünk. Ekképp lettem a romániai „személyi számítógépek atyja”.
Közben a kolozsvári műegyetemen gyenge és erős áramú elektronikát, valamint mikroprocesszor technológiát oktattam. A bukaresti műszaki könyvkiadó felkérésére hétszáz oldalas könyvet írtam, amely a mikroprocesszorok belső világát tárta fel, mágneses programkazettán mellékelt szimuláló program segítségével, ami abszolút nóvumnak számított. Az egyetemi oktatást támogató könyvet három évig elfektették, mert ragaszkodtam ahhoz, hogy nevemet magyarul, Patrubány Miklósként írják. A végül 1989 szeptemberében, harmincezer példányban kiadott könyv egy hét alatt elfogyott, és egy évente megújuló szakmában több mint egy évtizedig az egyetemi oktatás egyik referencia eszköze volt.
(...)
’89 decemberébe érkeztünk. Tőkés László temesvári kiállása felcsillantotta a reményt. Első osztályú tudományos főkutatóként, címzetes egyetemi tanárként, a személyi számítógépek „atyjaként”, szakmai pályám csúcsán elérkezettnek éreztem az időt, hogy visszatérjek oda, ahol egyetemi éveimben már „jártam”, amire mindvégig készültem, és amire a román kommunisták által megkínzott nagyapámnak ötévesen fogadalmat tettem – a magyarság szolgálatába. Harminchetedik születésnapomon 1989. december 23-án, a ceausescu-rendszer romjain önszerveződésének útjára lépő kolozsvári magyarság összesereglett elöljárói közfelkiáltással megválasztottak elnökükké. Így lettem a semmiből alakuló RMDSZ első helyi elnöke. E tisztséget egy órán át töltöttem be, mert ugyanazok, akik felszólalásomon fellelkesedve elnökké választottak, felkértek, hogy a soraikban kiválónak számító román nyelvtudásom okán, legyek inkább a kolozsvári magyarság képviselője az újonnan megalakult Nemzeti Megmentési Frontban, amit elfogadtam.
(...)
Két év múlva, 1992 augusztusában, a Magyarok III. Világkongresszusán beválasztottak az újjászerveződő Magyarok Világszövetségének Elnökségébe, mely szervezetnek 1996-ban elnökhelyettese, 2000-ben elnöke lettem.
Tizenöt éve, mióta életem a világ magyarságának frontvonalában zajlik, szolgálatomat ingyenesen, nemzetünk javára történt felajánlásként végeztem. Soha nem álltam és nem állok senkinek a zsoldjában.
Nem vagyok sem román, sem német, de még örmény sem. Székely vagyok, és magyar. Székely-magyar.
Zárszó
Tisztelt Ház! Így éli meg, tehát, belülről saját útját Patrubány Miklós, és ilyennek látjuk elnökünket mi, Kövér László szavai és vágyai szerint „megmaradt hű csapata”. De a memoár-részlet nem ad magyarázatot se a Kövér László által is elismerten indokolatlan „durva gesztus”-ra, tudniillik a költségvetési támogatás puccsszerű, minden előzetes egyeztetést nélkülöző megvonására, sem pedig Semjén Zsolt válaszlevelének nyers odavetettségére: „A Kormány, ahogy a korábbiakban, úgy a jövőben sem kívánja a költségvetésben támogatni a Magyarok Világszövetségének működését.” És nem ad magyarázatot a makacsul és sejtelmesen újra meglebegtetett „szekus-vádra” sem.
Ezekre a kérdésekre vártam feleletet egy interjúban Patrubány Miklóstól. Döbbenetes, eddig még nyilvánosságot nem látott részletek következnek, melyek nyomán kirajzolódik egy lehetséges, talán valószínűsíthető következtetés. Annyira biztosan megáll a lábán, mint a suttogó propaganda alattomos gyanúsítgatása. Ítéljék meg Önök.
Patrubány Miklós:
1999 őszén a magyarországi sajtó a magyar aranyvonatról kezdett cikkezni. Az MVSZ akkori elnökhelyetteseként korábban közelről tanulmányoztam a Svájcban „alvó bankszámlákon” rekedt zsidó és magyar vagyonok kérdését, valamint azt, hogy a nemzetközi sajtó miként pofozott ki ezek okán jónéhány milliárd svájci frankot a kantonok országából. Megéreztem: most Magyarország következik. Tudomásom volt arról, hogy él az Egyesült Államokban egy banktisztviselő, Kenneth D. Alford, aki hobbiból több évtizeden keresztül tanulmányozta a magyar aranyvonat ügyét, amiről könyvet is írt. Geönczeöl Gyula révén megszereztem címét, és közcélra felajánlott tiszteletdíjam terhére meghívtam őt Budapestre, hogy tartana egy nemzetközi sajtótájékoztatót. Láss csodát, az amerikai pénzügyi kutató elfogadta meghívásomat, és lett belőle a Magyarok Világszövetsége történetének legnagyobb sajtótájékoztatója. France Press, Reuters, DPA, izraeli és orosz állami hírügynökségek és tévétársaságok. A teremben legkevesebb huszonöt tévékamera.
Kenneth D. Alford 1999. december 17-én, az MVSZ Semmelweis utcai székházának Csontváry-termében megtartotta A magyar aranyvonat igaz története című vetített képes előadását, az általa 2 milliárd dollárra becsült értékű titkos vasúti szerelvényről. Elmondta és részletesen, amerikai katonai dokumentumokkal bizonyította, hogy 1945-ben, a magyarországi zsidók által beszolgáltatott aranyat és a magyar arisztokraták jelentős vagyontárgyait szállító magyar aranyvonatot a német, svájci, osztrák hármas határ közelében az amerikai hadsereg lefoglalta. Részletesen bizonyította, hogy a magyar állam nem tehető felelőssé az aranyvonat tartalmának elkallódása miatt, mert ezt követően minden az amerikai hadsereg felügyelete alatt, annak jóváhagyásával történt: az amerikai főtisztek eltulajdonították, elajándékozták azt, ami nekik tetszett, az Izrael állam megalapításával foglalkozó bizottságnak átadták a magyar aranyvonaton talált valamennyi zsidó kultikus kegytárgyat, azt ami ezen felül megmaradt, elárverezték egy New York-i tőzsdén...
A nemzetközi sajtó döbbenten és hitetlenkedve hallgatta, majd kérdezte az előadót: Ezek szerint Magyarország nem vonható felelősségre a magyar aranyvonaton elhelyezett javakért?! Semmiképpen – hangzott az amerikai kutató válasza, legfönnebb az Amerikai Egyesült Államok hadserege, illetve kormánya!
A hír egy nap alatt körbejárta a világot. Kenneth D. Alforddal hazatérte után az egyik legnagyobb nézettségű amerikai tévécsatorna, a History Channel többrészes beszélgetést sugárzott a magyar aranyvonatról. Ha akadt volna olyan, akihez a budapesti sajtótájékoztató híre nem érkezett volna el, az a History Channel sorozatából megtudhatta: Magyarország nem vonható felelősségre a magyar aranyvonat tartalmáért, hiszen az maradéktalanul az amerikai hadsereg fogságába esett.
1999. december utolsó napjain az Argentínai Magyar Intézmények Szövetsége a Magyarok Világszövetsége elnöki tisztére jelölte a magyar aranyvonat igaz történetét Kenneth D. Alford budapesti sajtótájékoztatójával feltáró Patrubány Miklóst.
2000-ben január 3-a, az első munkanap hétfőre esett. Kora délelőtt egy ismerős kopogott be hozzám a Világszövetség Erdélyi Társasága kolozsvári székhelyű irodájának ajtaján. Nemzeti elkötelezettségű hírében álló, ismerős hölgy lépett be, és hangos szóval, szűnni nem akaróan ócsárolni kezdett a magyar aranyvonatról tartott nemzetközi sajtótájékoztató miatt. „Hogyan merészeltél Te az aranyvonattal foglalkozni?! Nem tudod, hogy Magyarországnak van felelős kormánya?! Hogyan merészeltél ebbe beleavatkozni?!” – ordítozta a hölgy, aki Orbán Viktorral és Csoóri Sándorral tegeződő viszonyban levőnek mondotta magát. Egy ideig hüledezve hallgattam a szitkokat, majd kitessékeltem a hívatlan vendéget. Nem telt el egy hét, és Erdély-szerte hullámokban kezdett terjedni Patrubány rossz híre. Előbb az, hogy nem normális, amiről orvosi papír is lenne, majd hogy kommunista, végül, áprilisra már szekus lett.
Amint később összeállt a kép: már az Antall-kormány idején megszületett a jogi háttere annak, hogy amennyiben igény lesz rá, Magyarország kötelezően fizessen a magyar aranyvonattal elveszett javakért. Mondják, hogy a Horn-kormány idején a 2 milliárd dollárt is készenlétbe helyezték. Már csak a nemzetközi sajtóakció volt hátra. Ennek tett keresztbe Kenneth D. Alford 1999. december 17-ei, budapesti nemzetközi sajtótájékoztatója.
Epilógus
Az évekkel később a magyar aranyvonaton „elveszett” javak ügyében floridai bíróságon indult csoportos per. A vádlott, az alperes szerepében immár nem Magyarország, hanem az Amerikai Egyesült Államok kormánya volt. Meghívásomra Kenneth D. Alford újabb budapesti sajtótájékoztatót tartott. Az eredmény ismert: az USA kormánya végül, peren kívüli megállapodásban, mintegy huszonöt millió dollár kárpótlást kifizetett.
Magyarország indokolatlan meggyanúsítása máig tartóan megakadályoztatott.
Az MVSZ akkori elnökhelyettese, aki Magyarország alaptalan kifosztását megakadályozta, beéri egy 1% százalékos sikerdíjjal, amit költségvetési támogatás formájában, jóelőre felajánl a magyar nemzet világméretű egységét felmutatni hivatott Magyarok Világszövetségének.
Tisztelt Országgyűlési Képviselők! A Magyarok Világszövetsége a megtapasztalt politikai fordulat után várja a nemzet gyűléséhez méltó erkölcsi fordulatot is, évtizedes önzetlen áldozatos munkájának méltánylását, költségvetési támogatása visszaállítását. A Magyarok Világszövetsége, ahogy eddig is törekedett rá, ezután is kész a politikummal, különösen nemzeti elkötelezettségű szárnyával a partnerségben megvalósuló nemzetszolgálatra.
Az alkotmány rózsái a tiétek /…/
Ide a rózsa néhány levelét
S vegyétek vissza a tövis felét
Petőfi
Budapest, 2010. december 14.
Fuksz Sándor sk, az MVSZ Elnökségének tagja, az MVSZ Felvidéki OT elnöke |
Bottyán Zoltán sk, az MVSZ Ügyvivő Testületének tagja, az MVSZ Nógrád Megyei Szervezetének elnöke |
Rácz Sándor sk,
a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke,
az 1956-os Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnöke
Továbbította az MVSZ Sajtószolgálat - 7110/101218