MÁÉRT, MIÉRT? - Kardos Béla
2010. november 8.
A Magyarok Világszövetségét, amely alapító tagja a MÁÉRT-nak, nem hívták meg a hat év után újból ülésező testület munkálataira. Joggal felmerül a kérdés: MIÉRT? A kérdés annál is inkább választ követel, mert a MÁÉRT november 5-i tanácskozására egy sor olyan szervezet kapott meghívót, amelynek vezetői, mondhatni alig képviselnek valakit, hacsak nem valamely láthatatlan hálózat tagjai.
Sajtószolgálatunk sorozatot indít, amelyben sorra bemutatja a MÁÉRT megkérdőjelezhető szereplőit. Ma az ausztráliai magyarok nevében meghívott Kardos Bélát mutatjuk be.
Kardos Béla barnainges szélsőjobboldali fiatalként érkezett Ausztráliába, majd a következő évtizedekben, 2010-ig kiszolgált minden létező kormányt. 2000-ig a Magyarok Világszövetségének elnökségi tagja volt, egyike azon 12 bojkottálónak, akik, miután Patrubány Miklós négyfordulós választási megmérettetésben legyőzte Boross Péter volt miniszterelnököt, kijelentették: elismerjük, hogy a választások demokratikusan zajlottak, de annak eredményét elfogadni nem tudjuk, és ezért felfüggesztjük tevékenységünket az MVSZ Elnökségében. Az MVSZ Elnökségéből az őt delegáló ausztráliai szervezetek visszahívták, mert többszöri felkérésre sem volt hajlandó a nyilvánvalóan Budapestről irányított bojkottot abbahagyni. A Magyarok Világszövetségéből való távozása után magánál „felejtett” egy számítógépet, és többrendbeli felszólításra sem fizette vissza a dupla áron elszámolt repülőjegyét.
Ausztráliában létezik egy országos magyar szervezet, az Ausztráliai és Új-Zélandi Magyar Szövetség (AUZMSZ), amelynek minden tagállam magyar szövetsége a tagja, kivéve Új-Dél-Walest, amelyet a 2000-es évek elején éppen Kardos Béla viselt dolgai miatt kizártak a Szövetségből. Ha a Semjén Zsolt felelősségébe tartozó MÁÉRT-re elhívták az Új-Dél-Walesi Magyar Szövetséget, akkor meg kellett volna hívni az Új-Zélandi, a Viktóriai, a Dél-Ausztráliai, a Nyugat-Ausztráliai, a Queenslandi Magyar Szövetséget is. A Kardos Béla vezette, Sydney-ben székelő Új-Dél-Walesi Magyar Szövetségnél Sydney-ben is van jelentősebb munkásságot kifejtő magyar egyesület, mint például a Karasszon Attila vezette HÍD.
A lényegi kérdés azonban az, hogy miért nem hívták meg az egész ausztráliai és új-zélandi magyarságot képviselni hivatott AUZMSZ-t. Talán csak nem azért, mert annak elnöke, az Ausztrália fővárosában, Canberrában élő Óvári Attila hat családtagjával együtt tagja a Magyarok Világszövetségének?(!)
MVSZ Sajtószolgálat - 7080/101108