Erkel Ferenc-emléktáblát avatott a Magyarok Világszövetsége
2010. november 8.

Békéscsabán, az Erkel Ferenc utca 16. szám alatt 2010. november 16-án, 16 órakor a Himnusz zeneszerzője, a Gyulán született Erkel Ferenc születésének kétszázadik évfordulója előestéjén emléktábla avatására került sor. Ebben a házban élt haláláig Erkel Ferenc Sándor nevű fia és családja.
Az emléktábla-avatás szónoka Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke volt, aki elmondta: a magyar állam sajnos úgy tett Erkellel születésének kétszázadik évfordulóján, mintha soha nem született volna meg. Erkel Ferencről, születésének kétszázadik évfordulóján nem megemlékezni egyenlő a magyar Himnusz megtagadásával – jelentette ki az MVSZ elnöke. Köszönetet mondott Mladonyiczki Béla szobrásznak az emléktábla elkészítésért, valamint a gyulai származású Bálint fivéreknek, Miklós Bendegúznak és Zoltánnak nagyvonalú adományukért, amellyel lehetővé tették a megemlékezést.
Legyen ez a mai találkozás ok az elmélkedésre is, hogy nem hagyjuk a magyar értéket semmibe vevő magatartást, megbélyegezzük az erre irányuló törekvéseket, és fellépünk ellene – ezekkel a szavakkal zárta beszédét Patrubány Miklós, majd leleplezte az emléktáblát.
Az ünnepség végén Tomanek Gábor színművész elszavalta Wass Albert Intelem című versét.
A rendezvényről részletesen a www.sokkaljobb.hu/content/erkel-ferenc-eml%C3%A9kt%C3%A1bl%C3%A1t-avattunk címen olvashatnak.
MVSZ Sajtószolgálat - 7078/101108