1956 - Magyarország és az ENSZ - A végzetes 58 óra - 10. rész

2010. november 8.

Az 1956-os Magyar Forradalom és Szabadságharc ötvennegyedik évfordulója alkalmából sajtószolgálatunk közzé teszi Gordon Gaskill 1958-ban megjelent tudósítását arról, hogy mi történt New Yorkban, az ENSZ székházában, 1956. november 1-4. között, miközben egy ország hiába várta lélegzetvisszafojtva a Nyugat és a Nagyvilág segítségét. Az írás magyarul a Magyarságtudományi tanulmányok c. kötetben jelent meg, a magyarok Világszövetsége égisze alatt. Kiadó a HUN-idea Szellemi Hagyományőrző Műhely.

Ismertető:       http://www.youtube.com/watch?v=zEHI7KtNvKE&feature=player_embedded

Megrendelés: terjesztes@mvsz.hu

 

gordon gaskill

 

EGY KUDARC MENETRENDJE[i]

Magyarország és az Egyesült Nemzetek

Utolsó rész, a 10-ik

Ütött az óra Magyarországon.

 

Az első orosz lövés 10:25 kor (hajnali 4:25 Budapesten, november 4-én) hangzott el egy nagy ellentámadásban. Szovjet ágyútűz kezdődött a magyar kaszárnyák ellen a Budaörsi úton. Azonnal ágyútűz tört ki városszerte, s a magyarok heves ellentámadásba kezdtek.

New York nem értesült minderről még vagy egy óra huszonöt percig. Közben tombolt a vihar Szuez körül. Az orosz Arkadíj Sobolev különösen méltatlankodónak látszott az Egyiptomban történő angol–francia tettek miatt. Eltűnt a Biztonsági Tanácsban néhány órával ezelőtt tanúsított szűkszavúsága. Egy hosszú beszédben „barbár” viselkedéssel vádolta az angolokat és franciákat és, hogy „halált osztanak a békés lakosok, asszonyok és gyerekek között”, és hogy „szánt szándékkal semmibe veszik az ENSZ-et”.

Este 11:05-kor (hajnali 5:05 Magyarországon) egy furcsa hang érkezett egy furcsa rádióadón át Magyarországon. Münnich Ferenc hangja volt, egy régi kommunistáé, akinek Nagy nemrégen mondta fel miniszteri állását. Bejelentette, hogy Kádár Jánossal bábkormányt létesítenek „Magyar Forradalmi Munkás és Paraszt Kormány” néven. Münnich kijelentette, hogy Kádár, ő maga és még két személy kilépett a Nagy-kormányból november 1-én. Az új rezsim orosz fegyveres segítséget kért a „fasiszta reakció és gyilkos bandája” ellen. (1958 elején Münnich leváltotta Kádárt, mint a bábkormány elnöke.)

Még ez a sokatmondó bejelentés sem vont magára sok figyelmet a Nyugaton, mivel nem hallották széles körben. Szolnokról sugározták a hírt, egy városból, mely Budapesttől kb. 100 kilométernyire van délre, s már orosz kézben volt. Az 1187 kHz-es hullámhosszon át érkezett, amely sávot egyébként a balatonszabadi állomás használta, távol nyugat Magyarországon. 15 perccel később egy másik magyar rádióadás valóban utat tört a világ felé.

Éjjel 11:20-kor (hajnali 5:20 Magyarországon, november 4-én) a budapesti rádió nagy izgalommal kezdte hírközlését: „Figyelem! Nagy Imre miniszterelnök fog beszélni a magyar néphez.” Egy pillanattal később következett a miniszterelnök remegő hangja. „Nagy Imre beszél. Ma hajnalban szovjet csapatok támadták meg fővárosunkat azzal a nyílt céllal, hogy megszüntessék a törvényes és demokratikus magyar kormányt. Csapataink harcban állnak; a kormány a helyén van. Tudatom e tényt országunk lakosságával és az egész világgal.” Ezt öt percenként megismételték németül, franciául és angolul, néha a magyar himnusszal vegyítve.

A borzalmas hír hamar elérte New Yorkot. Éjjel 11:49-kor a Reuters teleprinterje az ENSZ épületében kiírt egy hírt a bécsi hivatalából. A hír gyorsan terjedt, a küldöttek gondterhelt, levert arccal jöttek-mentek. A közgyűlésen tovább folyt a vita Szuezzel kapcsolatban. Körülbelül du. 12:30-kor (november 4. volt akkor New Yorkban is) magyar menekültek szenvedő csoportja, Varga Béla vezetésével ragaszkodott ahhoz, hogy találkozni akarnak Lodge-dzsal. Azt mondták nekik, hogy el van foglalva; a magyarok ragaszkodtak és kétségbeesésükben kisebb verekedés támadt egy alacsony rangú amerikai hivatali emberrel. ENSZ őrök jöttek fel, hogy eltávolítsák a magyarokat.

A nyugati táborban megbotránkozás, szívfájdalom és bűntudat honolt. A Cassandra Klub legnagyobb félelmei igazolódtak be, de most nem volt idő szemrehányásokra. Az ausztráliai Walker Lodge-hoz ment, s ezt mondta: „Mit fogunk ezzel csinálni?” Lodge habozott, és csend­ben maradt. Javasolta, hogy a Tanács találkozása másnap délután – vagy 15 órával később legyen. De Walkernek elege volt a halogatásból. Ezt mondta: „Máris túl sokáig vártunk. Valószínűleg máris túl késő van, de tovább nem várhatunk.” Azt ajánlotta, s Lodge végülis beleegyezett, hogy a Tanács még aznap éjjel tartsa meg ülését, ami tulajdonképpen már másnap hajnalban lesz.

Körülbelül hajnali 1 óra után Walker megszakította a közgyűlés Szuezzel kapcsolatos vitáját a sorrend kérdésében, s ő hozta a szovjet támadásról szóló első hivatalos értesítést. Hangosan felolvasta a Reuter hírét, komor hangsúllyal, és ezt mondta: „E hírt figyelembe véve, kérem most a Biztonsági Tanács elnökét, hogy hívja össze a tanács tagjait, hogy találkozzanak félórán belül a hivatalában, hogy megtárgyalják az azonnali lépéseket, melyeket – azt hiszem – a Biztonsági tanács megtesz.”

Körülbelül 20 perccel később, Lodge ugyancsak felemelkedett a napirend egy pontjánál, hogy lényegében megismételje, amit Walker már elmondott, bár ő az amerikai hírközlőt, az Associated Presst idézte, s hozzátette, hogy az amerikai követség Budapesten támadás alatt áll, személyzete pedig egy csempézett alagsorban van.

Lodge remegett a felháborodástól, talán megcsalt optimizmusa különösen erős felháborodása volt ez. Kétségtelenül emlékezett – mint ahogy a többi küldött is biztosan emlékezett arra –, hogy ő volt az egyedüli nyugaton, aki csak néhány órával ezelőtt vitatkozott arról, hogy a magyar–szovjet tárgyalások valódiak-e. „És itt ültem” mondta fehér arccal „és hallottam a Szovjetunió képviselőjét arról beszélni, hogy hagyjuk abba a vérontást Egyiptomban. Az Ég tudja, hogy abba akarom hagyni az egyiptomi vérontást, de azt hiszem, hogy a Szovjetúnió képviselője cinikus, amikor erről beszél abban a pillanatban, amikor ők ontanak vért Budapesten. Ez mindenkit el fog rémíteni.

Amikor láttam az első sajtóhíreket, azonnal kértem a Biztonsági Tanács összehívását, s boldog voltam, amikor hallottam, hogy az ilyen hamar meg is történik. Egyszerűen csak azt akarom mondani, az ENSZ e nagy közgyűlésén, mennyire szívünkön viseljük Magyarország népének sorsát, milyen melegséggel gondolunk rájuk, és szerencsés utat kívánunk nekik ezek közt a megpróbáltatások között, és jövőbeli függetlenséget.”

Aligha érdemes tovább folytatni ezt a kronológiát. De, röviden vázolva, a közgyűlés el lett napolva reggel 8 órakor, s a Tanács külön ülését megnyitották öt perccel később. A tanácskozás rövid, keserű és most már teljesen hiábavaló volt. Felháborodva ösztökélték most már – túl későn – sürgős cselekvésre. Lodge gyorsan, rövid két óra alatt felülvizsgálta a Tanács továbbviteli taktikáját, amit két nappal ezelőtt vártak el tőle. Csak Oroszország ellenezte, és a közgyűléshez utalták 10:1 szavazattal. A közgyűlés végül is vasárnap délután találkozott – ez volt az első ülése Magyarországgal kapcsolatban –, s órákon belül felülvizsgálta az ame­ri­kai javaslatot, amely elítéli Oroszországot, kérve, hogy azonnal vonja vissza csapatait. A szavazás eredménye 50 mellette, 8 ellene, 15 tartózkodással.

De most már túlságosan késő volt. Az ötvennyolc óra elmúlt – az óra ütött, a tett megtörtént.

 

[i] A tanulmány megjelent a The Virginia Quarterly Review 34. kötetének 2. számában, 1958 tavaszán. Copyright © 2000 Bell & Howell Information and Learning Company. Copyright © University of Virginia. Fordította: Tomory Zsuzsa

Vége

MVSZ Sajtószolgálat - 7079/101108