1956 - Magyarország és az ENSZ - A végzetes 58 óra - 7. rész

2010. november 1.

Az 1956-os Magyar Forradalom és Szabadságharc ötvennegyedik évfordulója alkalmából sajtószolgálatunk közzé teszi Gordon Gaskill 1958-ban megjelent tudósítását arról, hogy mi történt New Yorkban, az ENSZ székházában, 1956. november 1-4. között, miközben egy ország hiába várta lélegzetvisszafojtva a Nyugat és a Nagyvilág segítségét. Az írás magyarul a Magyarságtudományi tanulmányok c. kötetben jelent meg, a magyarok Világszövetsége égisze alatt. Kiadó a HUN-idea Szellemi Hagyományőrző Műhely.

Ismertető:       http://www.youtube.com/watch?v=zEHI7KtNvKE&feature=player_embedded

Megrendelés: terjesztes@mvsz.hu

 

gordon gaskill

 

EGY KUDARC MENETRENDJE[i]

Magyarország és az Egyesült Nemzetek

 

7.      rész a 10-ből

 

Az iráni Entezam talán egy sóhajjal olvasta el a levelet, mivel szíve Szuezhez volt közelebb, mint a Dunához. Az a nap mégsem volt ünnepnap a Biztonságai Tanácsnak.

„A magyarországi kritikus helyzetre való tekintettel, az a megtiszteltetés ért bennünket kormányaink részéről, hogy mindnyájuk jelenlétét a Biztonsági Tanács sürgős ülésére kérjük ma délután” – állt a levélben. Entezam elnök megállapította, hogy lehetetlen lenne a tizenegy küldött összegyűjtése délután öt óra előtt, így erre az órára hívta be őket.

Az, hogy a Biztonsági Tanács külön ülést tart, gyorsan elterjedt New Yorkban és az egész világon. Egyre növekvő izgalmat és reményt okozott, főként Magyarországon. Most végre úgy látszott, hogy az ENSZ végre, mint egy jogos bosszúját érvényesítő angyal felemelkedik, s tesz valamit.

A budapesti rádió 13:20-kor nyugtalanító híreket közölt. A legbaljóslatúbb Nagy Imre az oroszoknak tett második tiltakozása volt, a szovjet csapatok egyre nagyobb létszámú Magyarországra való vonulása miatt. Nagy fokozódó sürgetéssel hangsúlyozta azonnali kivonulásukat. Egy második üzenetet küldött az ENSZ-hez.

Nagy Imre második megkeresése lassabban érkezett. A közvetlen telex kapcsolat Budapesttel már nem létezett, s különben is, Nagy mögött már olyan ENSZ küldöttek álltak, akikben bízni tudott – legalábbis így gondolta. De az üzenetet nem kezelték sürgősként, s ismét nem érte el a legtöbb küldöttet, csak aznap éjjel.

Nagy Hammerskjöldhöz intézett ezen második közvetlen megkeresésében emlékeztette arra, hogy az előző napi üzenetében közölte, hogy a szovjet csapatok Magyarország területére léptek. „[Ma] további és pontos információ jutott el a kormányhoz, hogy nagy szovjet katonai egységek lépték át a határt, Budapest felé menetelve.” Némely orosz csapatmozgásról részletes tájékoztatást adott, és a következőket mondta: „A fenti tények alapján a magyar kormány szükségesnek tartotta értesíteni a Szovjetúniót és valamennyi budapesti diplomáciai testületet ezekről a népköztársaságunk ellen elkövetett lépésekről.” Nagy azt mondta, hogy határozott javaslatot tett az oroszoknak csapataik visszahívásával kapcsolatban, s javasolt a tárgyban történő egyezkedések számára egy helyet, s a magyar tárgyalófelek neveit is közölte. „Felkérem Főméltóságodat, hogy forduljon a nagyhatalmakhoz, hogy ismerjék el Magyarország semlegességét, s kérje a Biztonsági Tanácsot, hogy utasítsa a szovjet és magyar kormányokat, hogy kezdjék meg az azonnali tárgyalásokat.”

A feszültség tovább növekedett az ENSZ épületében, amint az idő a délutáni öt órához közeledett, amikor a Biztonsági Tanács találkozik. Természetesen senki sem várta, hogy a Tanács valóban cselekedni fog, s megszavaz egy határozatot, melyet miután megvétóztak volna, szavaznak a véghatározat stratégiájára, hogy átküldjék az ügyet a közgyűléshez. A kül­döttek és jól értesült sajtó-tájékoztatók biztosak voltak abban, hogy ezt fogja cselekedni az amerikai Henry Cabot Lodge, „nála lesz a labda”, miután Anglia és Franciaország még mindig Szuez ügyében tanácskoztak.

Lodge útja tiszta volt. A Biztonsági Tanácsnak csak hét szavazatra volt szükség ehhez a véghatározati indítványhoz, s nyolc szavazatban tökéletesen biztos volt: Amerika, Anglia, Franciaország, Ausztrália, Belgium, Kína, Kuba és Peru szavazatában.

Németországban ezen a délutánon, az Adenauer-kormány szóvivője, miután beszélt a New York Times tudósítójával, nagyon józanul ezt mondta: „Ez az amerikai lépés jó, de miért érkezik ilyen lassan? Valószínűleg máris túl késő van ehhez. Talán már visszavonhatatlan határozatok születtek Moszkvában. Amerika jó hírneve van függőben, nemcsak Németországban, de egész Európában. Ha a magyar népet visszataszítják a sztálini rémuralom alá anélkül, hogy Amerika hathatósan ellenállna e tragédiának, az amerikai erkölcsi tartalék nem érne többé semmit.”

Washingtonban du. 4 órakor Eisenhower elnök bejelentette 20 millió dolláros ajándékát Magyarországnak, 15 millió dollárnyit a túltermelésből fennmaradt ételféleségekből, 5 millió dollár értékben pedig húst, zsírt, olajat és gyógyszereket. Soha nem szállították le.

Pontosan du. 5 órakor, New Yorkban a Tanács különleges ülése megkezdődött, s azonnal egy óra hosszat tartó jogi vitába bonyolódott a magyarországi Szabó János jogaival kapcsolatban, aki meghívott vendégként volt ott. Ez a vita Kínával és az Egyesült Államokkal kezdődött, s elég bonyolulttá vált. Szabó valóban képviseli Magyarországot, s ha igen, szólásra emelkedhet-e? Ha igen, a Tanács tagjainak beszédei előtt vagy után beszéljen?

Ez alatt a vita alatt történt, hogy a főtitkár hivatala véletlenül feltárta, milyen gondtalanul bántak a magyar üggyel. Hammerskjöld úr nem volt jelen, el volt foglalva Szuezzel, de Protitch főtitkárhelyettes képviselte.

A Tanács megkérdezte Protitchot, hogy a titkárság hogy gondolja, Szabó jogosult-e Magyarországot képviselni. Azt válaszolta, hogy csak Szabó szavára tud támaszkodni, majd hozzátette: „Magától a magyar kormánytól még hivatalosan nem kaptunk a titkárságon keresztül semmi különösebb információt a megbízatásáról.” Protitch egyik segédje, füléhez hajolva suttogott valamit, s a főtitkárhelyettes elcsodálkozott. Felállt, hogy helyesbítsen: „Csak most hozta a jogi hivatal tudomásomra, hogy a magyar kormánytól tegnap érkezett távirat Dr. Szabó Jánost bízta meg a közgyűlés külön ülésén való részvételével.” Nyilvánvaló volt, hogy a főtitkárhelyettes most hallott erről a táviratról először, ami 30 órával ezelőtt ér­kezett.

A szőrszálhasogatás még ezzel sem ért véget. Némely küldött azt vitatta, hogy még akkor is, ha Szabó jogosan is képviselte Magyarországot a közgyűlésen tegnap, az nem jelenti azt, hogy a Biztonsági Tanácsban ma is ezt teheti.

Az ötvennyolc órából már harminc elmúlt.

Amint a Szabóval kapcsolatos vita folytatódott, Henry Cabot Lodge, aki segédkezett ennek az elindításában, unatkozni kezdett. Szárazan kérdezte: „Megengedi a sorrend, hogy a magyarországi helyzetről beszéljünk?” „Nem,” – mondta Entezam elnök – „túl korai még.”

Magyarországon mindez nagyon későinek tűnt. Majdnem abban a pillanatban, amikor Entezam beszélt, szovjet bombázók orosz starthelyükről magyar repülőtereken szálltak le Kecskeméten és Szegeden. A sötétben még több orosz csapat jött be és nemcsak Oroszországról. Romániából is jöttek, s magyar megfigyelők látták, hogy a román utak több kilométernyi szakasza tömve volt katonákkal, akik a sorukra vártak. Az orosz vasutak olyan túl­zsú­foltak voltak, hogy némely csapatokat Csehszlovákia felé irányítottak, majd innen kezdtek beözönleni Magyarországra a Duna hídján át Komáromnál. Majdnem az összes kelet-magyarországi vasútvonal az orosz katonaság fennhatósága alatt állt.

Körülbelül ebben az órában, az amerikai diplomáciai különítmény, melyet visszafordítottak az oroszok, visszaérkezett Budapestre. Ekkor már az új amerikai követ, Wailes végre elérte állomáshelyét, s vadul hozzá akart kezdeni a valós helyzet kiderítéséhez.

New Yorkban a Szabóval kapcsolatos viták egy kissé már lecsillapodtak (csak a Tanács szólásra emelkedő tagjainak hozzászólása után beszélhetett), s Henry Cabot Lodge emelkedett szólásra. Hosszú és lelkes beszédbe kezdett, mely a felszínen pontosan olyan beszédnek látszott, mint amire a magyarok vártak. Kedvesen utalt Kossuth Lajosra, 1849 nagy magyar szabadságharcosára, akit legyőztek az osztrák és orosz fegyverek, s Amerikába jött 1851-ben hazájának segítséget keresve. (Kossuthot egyetemes, majdnem hisztérikus imádattal fogadták, s Fillmore elnök külön üzenettel a Kongresszusnak ajánlotta. De egy csepp, Magyarországnak szánt segítség nélkül hagyta el Amerikát hét hónappal később.) Ahogy Lodge folytatta, a Cassandra Klub, a sajtó emelete és sok küldött tanácstalannak látszott. Nagyszerű beszéd volt, de hol volt a határozat, amelyet neki kellett volna bevezetni, hogy tovább vigye a fejleményeket, hogy a közgyűlés elé utalják az ügyet?

Lodge soha nem vezetett be semmiféle határozatot ezen az ülésen, és más sem. Lodge csak ajánlotta – s ez nem volt határozat –, hogy Nagy küldjön egy kormányképviselőt Budapestről New Yorkba, hogy pontosan megmagyarázza az ENSZ-nek, mi történik Magyarországon. Semmi sem lehetett volna irreálisabb ezen a ponton; semmi sem mutathatta volna tisztábban, milyen tudatlannak látszott Lodge a magyarországi eseményekkel kapcsolatban. Egy latin-amerikai küldött, kezével eltakarva az arcát, egyik kollégájának ezt suttogta: „Nem veszi észre, hogy senki sem tudja Magyarországot elhagyni most, hogy az utak el vannak zárva, s valamennyi repülőtér el van foglalva? Álomországban él?”

Közeledett az elnapolás ideje, s felhozták annak a kérdését, hogy a Tanács mikor találkozzon ismét – a fontossági fok jó mércéje mindig, amit a különböző küldöttek a helyzet irányában tanúsítanak. Entezam elnök egyáltalán nem látszott sietősnek; azt ajánlotta, hogy elég, ha a következő hétfőn, november 5-én – három nap múlva – találkoznak. Számos ország küldötte – Amerika kivételével – azonnal tiltakozott, mondván, hogy a dolgok túl sürgősek Magyarországon ahhoz, hogy ilyen hosszú időre pihentessék a tárgyalásokat. Kuba úgy vélte, hogy veszélyes elnapolni november 3. este 8 órájánál tovább. Senki sem ellenkezett, s Nuñez-Portuondo ajánlatát elfogadták. Az ülést elnapolták este 8:50-ig.

Harminckét óra múlt el az ötvennyolcból.

[i] A tanulmány megjelent a The Virginia Quarterly Review 34. kötetének 2. számában, 1958 tavaszán. Copyright © 2000 Bell & Howell Information and Learning Company. Copyright © University of Virginia. For­dí­tot­ta: Tomory Zsuzsa

Folytatás következik

MVSZ Sajtószolgálat - 7068/101101