LÉLEK-JOG-ÉLET, avagy alkotmányról és népesség viszonyáról a Kovács Imre konferencián
2010. október 30.
Október 28-án, a Magyarok Világszövetségének székházában Kovács Imre életútjáról-munkásságáról megemlékező konferenciát tartottak, amelyen előadást tartott többek között Horváth János, az országgyűlés korelnöke, Prof. Szabó Á. Ferenc, történész, Dr. Salamon Konrád, történész és Molnár M. Eszter tanár író. A konferencia fővédnöke Nemes Lajos, a Kovács Imre Társaság elnöke volt. Az egybegyűlteket Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke, a Kovács Imre Társaság tiszteletbeli elnöke köszöntötte, aki felolvasta tizenegy évvel ezelőtti üdvözletét, amelyet 1999. novemberében, Kovács Imre alcsúti szobrának leleplezése alkalmából írt, mely rendezvényen akkor nem lehetett jelen. Az elnök üzenetének aktualitása mit sem változott egy évtized alatt:
1. Magyarország Alkotmánya és a nemzet lélekszámának drámai apadása között szoros összefüggés van.
2. A Szent Korona helye a magyar alkotmányban van.
Sajtószolgálatunk közzé teszi Patrubány Miklós 1999-ben írt, és 2010. októberében felolvasott köszöntőjét.
Tisztelt Ünneplő Közösség!
Szeretett Sorstársaim!
Örvendezve köszöntöm Valamennyiüket, akik a szobor megszületésén fáradoztak, avagy hozzájárultak, de hasonlóképpen Mindannyiukat akik a mai napon ezt az emberi közösséget választották, amely Kovács Imre teljes rehabilitálását és szeretett nemzete számára történő felmutatását tűzte zászlajára. Én magamat is ebbe a közösségbe tartozónak tudom. Az, hogy most mégis csak lélekben lehetek Önökkel, a kiemelt őszi rendezvények – többszöri időpontváltozásból és a véletlenből adódó – torlódásának következménye.
Ma, világszövetségi tisztemből fakadó kötelezettségemnek eleget téve Cleveland-ben kellene az ezredfordulós magyarság esélyeiről ünnepi beszédet mondanom, ott ahol évről-évre megismétlődik az észak-amerikai magyar közösségek legnagyobb fölsereglése.
De sem itt, sem ott nem lehetek, mert ugyancsak erre a napra kellett időzíteni otthon a Székelyföldön, azt a soha nem volt ünnepséget, mely során az idén, június 16-án szentté avatott magyar királylány, Árpád-házi Kinga tiszteletére – a magyar nemzet ajándékaként – székelykaput állító embereket tünteti ki a Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma és a Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társasága. Nekem pedig, székely emberként és ennek a különleges szimbolikájú kapuállításnak felvállalójaként, ma Marosvásárhelyen a helyem.
LÉLEK – JOG – ÉLET!
Kovács Imrét, akinek szobrát ma leplezzük le, az 1969-es Ki kicsoda egy ígéretesen induló életutat eltékozló elvetemültként mutatja be: „A 30-as években és a 40-es évek elején írt műveiben feltárja a parasztság nyomorúságos helyzetét. A felszabadulás után szembefordul a népi demokratikus fejlődéssel. … Újabb művei a szocialista rendszer elleni gyűlölet szellemében fogantak.”
Kérem, ne vegyék szentségtörésnek, hogy letűnt időknek megtévesztőit, szemünk fényének vesztőit ide idézem. Sokan közülük ma is végzik áldatlan munkájukat: az igazság hivatásos szószólóiként a fény és a világosság szolgálata helyett, a homály és a sötétség mellé szegődtek. A hályog, amelyet a magyar nép szemére vontak, máig tartóan hat.
„Akarom, hogy tisztán lássanak” – vallotta Széchenyivel Kovács Imre huszonöt évesen, és elindult Baranyába, híressé vált falukutató útjára. Tudományos igényességgel elvégzett szociológiai felméréseiből sarjadtak kötetei, melyek döbbenetet váltottak ki. Sodró lendületű írásai és beszédei, szellemének teremtő ereje ugyanannak a szuverenitásnak a jegyeit viselik, mint Ady Endre költészetének képei és teljes publicisztikája, mint maga a magyar nyelv, amelyről a huszonkét nyelvet beszélő nyelvész, Sir John Bowring így ír: „E nyelv a legrégibb és legdicsőségesebb emlékműve a nemzeti önállóságnak és szellemi függetlenségnek.”
Kovács Imre harminc évesen, túl a „Néma forradalom” című kötete szókimondása miatt rá rótt börtönbüntetésen, a magyar közélet fő sodrának nagy formátumú politikusa.
„A népet nemzetté akartuk előléptetni, vezetésre alkalmassá tenni.”
„A mi arcélünk határozott volt, magyar volt.”
A magyar parasztságból vétetve, különleges szellemi erővel megáldva, a magyar nép lelkületének sajátosságait precízen felismerte, és tudta, hogy annak kibontakozásához olyan közegre van szüksége, amely szerkezetében és természeténél fogva e lelkülettel rezonál. A magyar nép lelkületét ismerő Kovács Imre pontosan tudta, hogy az az út amely úgy próbál igazságot teremteni, hogy elveszi egyesek jogszerűen szerzett vagyonát, a jog semmibevételét jelenti, és ezért a magyarság számára nem járható. Az az ország, amely a szárazföldi Európában II. Endre király által 1222-ben kiadott Aranybullája révén a legelső alkotmánynak birtokosa, nem választhatja sem a jognélküliséget, sem a jogszerűtlenséget, sem egy jogi tákolmányt, sem pedig a jog lábbal tiprását.
Számomra Kovács Imre azt jelenti a magyar politikában, mint Bartók Béla és Kodály Zoltán a magyar zenében, mint Karácsony Sándor a pedagógiában, mint Lükő Gábor a néprajz, avagy Domokos Pál Péter a csángók kutatásában: a néplélek sajátosságaiból kiinduló kitartó törekvést annak a közegnek a megteremtésére, amelyben az élet térhez jut. Ezt a közeget, magát a társadalmat, a maga megannyi – szellemi, gazdasági, erkölcsi – dimenziójával alapvetően meghatározza a közélet rendjét megfogalmazó alkotmány és a belőle fakadó jogrend.
Ha egy ország alkotmánya összhangban van a nép lelkületével, akkor az otthon érzetét kelti. Ha ez a harmónia hiányzik, akkor kényszerzubbonnyá válik. Ez az amit Kovács Imre felismert. Pontosan ezért fáradozott emigrációs éveiben azon, hogy a Szent Korona visszakerüljön Magyarországra, azaz oda, ahol rendelt küldetése van, ahol puszta létével egy évezred magyar jogrendjét szimbolizálja és hat. Nem hiába követelte 1946 április 10-i jegyzékében Csehszlovákia kormánya a nagyhatalmaktól, a magyar Szent Korona örökös száműzését, és az ENSZ múzeumában való rabságra ítélését! (Eközben a magyar közéletben még ma is parttalan és megtévesztő viták folynak a Szent Korona helyéről, szerepéről, nem egy esetben a régmúltat idéző dísztárggyá fokozva azt le.)
Kovács Imre örökségének legnagyobb súlyú, áttételes üzenete az, hogy a Szent Korona helye az Alkotmányban van. Nekünk pedig, akik az új évezred küszöbén a magyarság sorsát, annak javára alakítani próbáljuk, egy eretneknek tűnő gondolatot vállalnunk kell:
Magyarország Alkotmánya és a nemzet lélekszámának drámai apadása között szoros összefüggés van.
Hol mondhatnánk ezt hitelt érdemlőbben ki, mint itt Alcsúton, Kovács Imre szellemi örökségének birtokosaiként?!
Kolozsvár – Budapest, 1999. november 27.
Patrubány Miklós,
a VET elnöke,
az MVSZ elnökhelyettese
MVSZ Sajtószolgálat - 7065/101030