1956 - Magyarország és az ENSZ - A végzetes 58 óra - 5. rész

2010. október 30.

Az 1956-os Magyar Forradalom és Szabadságharc ötvennegyedik évfordulója alkalmából sajtószolgálatunk közzé teszi Gordon Gaskill 1958-ban megjelent tudósítását arról, hogy mi történt New Yorkban, az ENSZ székházában, 1956. november 1-4. között, miközben egy ország hiába várta lélegzetvisszafojtva a Nyugat és a Nagyvilág segítségét. Az írás magyarul a Magyarságtudományi tanulmányok c. kötetben jelent meg, a magyarok Világszövetsége égisze alatt. Kiadó a HUN-idea Szellemi Hagyományőrző Műhely.

Ismertető:       http://www.youtube.com/watch?v=zEHI7KtNvKE&feature=player_embedded

Megrendelés: terjesztes@mvsz.hu

 

gordon gaskill

 

EGY KUDARC MENETRENDJE[i]

Magyarország és az Egyesült Nemzetek

 

5.      rész a 10-ből

 

A közgyűlés szuezi vitája hosszú és keserű volt. Csupán egyszer említették meg a Magyarország nevet ezen az ülésen, az angol küldött könnyed megjegyzésében: „Nem tudom összehasonlítani [cselekedeteinket Szuezzel kapcsolatban] a Szovjetúnió fegyveres tetteivel, amely Magyarország feletti uralmát állandósítani akarja.”

John Foster Dulles körülbelül este 7-kor szólalt fel, és a következőket mondta: „Kétlem, hogy bármely képviselő valaha is ilyen nehéz szívvel beszélt volna erről az emelvényről, mint amilyennel én állok itt ma este.” De ennek semmi köze nem volt Magyarországhoz, amit meg sem említett. Ez a nehéz szív annak a következménye – mondta –, hogy Amerika szükségesnek érezte a barátai: Anglia, Franciaország és Izrael elleni a szavazást Szuezzel kapcsolatban. Mikor Dulles befejezte – este 7:40-kor – a közgyűlés berekesztette gyűlését. A második ülés­szak később találkozott.

Amíg Dulles New Yorkban beszélt, egy nagy szovjet páncélos erő gurult nyugat felé, Kisvárdára. Egy másik erős tankcsoport Gyöngyös vidékén jelent meg, 80 kilométerrel északnyugatra Budapesttől, s már el is kezdte beásni magát.

Egy Vitetti nevű olasz ember szemében elképzelhetetlennek látszott, hogy ez az éjszaka elmúlhat legalább a segítség jelzése nélkül. Hamarosan felfedezte, mint ahogy Nuñez-Por­tuon­do is felfedezte, hogy minden ezirányú mozdulat végeérhetetlen parlamentáris vitát eredményezne a közgyűlésben. „És ez” – mondta egy másik küldött – „az ENSZ-et még szégyenletesebbnek mutatná be ebben az órában.” Vitetti ugyancsak belátta, hogy minden olyan kísérletet, ami Magyarország kérdését Szuez előtt vinné szavazásra, az afro–ázsiai–arab csoport „elterelés” felkiáltással bélyegezne meg. Ezért kb. este 10 órakor megállapodott az egyedül lehetséges eljárásban. Várni fog addig, amíg a szuezi szavazatok megtörténnek, s akkor napirenden szólásra emelkedik, hogy Magyarország ügyének sürgősségét megemlítse. Ezt az eljárást, amely a legjobb esetben is nagyon gyenge, Amerika is jóváhagyta. De tényleges amerikai támogatásra, hogy még az éjjel tegyenek valamit, nem számíthatott. Üres gesztus volt, ahogy ezt előre tudni lehetett; egy olyan módszer, amely Magyarország nevét jegyzékbe veszi, annak bizonyítékaként, hogy kérése fölött nem tekintettek el.

Éjjel 9:50-kor a közgyűlés megnyitotta az este második ülését is, és Szuez nagy vitája tovább folytatódott. A Cassandra Klub nagyon kis figyelmet szentelt ennek. Tagjai vadásztak a harmadik és negyedik emeleti újságügynökségek teleprinterjei után, s minden apró magyarországi hírt összegyűjtöttek. Az egyik Cassandra a Reuter hírügynökség gépeit figyelte azzal a hittel, hátha azok valamiképpen gyorsabb, részletesebb hírek. Ahogy az éjfél közeledett, szorongva kérdezte, hogy a vonalakat nyitva tartják-e, s biztosították, hogy azok nyitva maradnak. Hajnali 1:25-kor egy tudósítás érkezett, amit már félelemmel várt: egy hosszú, részleteiben félelem gerjesztő beszámoló az orosz csapatok magyarországi mozdulataival kapcsolatban. Egy elkeseredett magyar szavait idézte: „Egy második Korea leszünk?”

E hírről kapott másolatokból egyet elküldött a főtitkár hivatalába, másokat különböző delegációkhoz – különösen az amerikaihoz. John Foster Dulles maga is olvasta, mialatt a szuezi vita tovább zakatolt. Magyarország neve nem került szóba a teremben egészen kb. éjjel 2:30-ig. Az indiai Lall tett egy múló említést „holmi nehézségekről Magyarországon”.

Minden bizonnyal voltak nehézségek Magyarországon. Majdnem ugyanabban a pillanatban, amikor Lall beszélt, két hosszú páncélvonat-csoport gördült ki lassan Oroszországból Magyarországra a záhonyi határállomásnál. A magyarok látták a határon túl várakozó, nagy létszámú orosz csapatokat. A páncélos vonatok elfoglalták a záhonyi állomást és állandó mozgással mind mélyebben hatoltak Magyarországra, átvéve a fő vasútvonalat Nyíregyházáig, majd tovább, Budapestig.

Az olasz Vitetti New Yorkban türelmetlenül izgult. Nem tudott addig beszélni, amíg a szuezi szavazat nem történt meg. Már nagyon későre járt az idő, s szívében tudta, hogy túl késő van ahhoz, hogy Magyarország ügyében cselekedni lehetne, még akkor sem lehet, ha a közgyűlés cselekedni akarna. A szuezi szavazatra csak hajnali 3:30-kor került sor. Az Anglia, Franciaország és Izrael elleni amerikai határozat győzedelmesen átment 64 szavazattal, 5 ellenében, 8-an tartózkodtak a szavazástól.

Vitetti felemelkedett. „Beszédre kértem jogot a sorrend kérdésében.” Nagy Imre kérésére utalt, amely – mint mondta – „csak most került hozzánk”. Aláhúzta a magyarországi események sürgősségét és így folytatta: „Remélem, hogy az ENSZ – ha szükséges, még ezen külön ülésszak alatt – mindent megtesz, ami csak lehetséges, a magyar nép kérésével kapcsolatban.” Ezután leült. Nem volt határozat, csak napirendi felszólalás. Belaunde Peruból azt mondta, hogy egyetért vele, ezután ő is leült. Ennyi történt. Ezután beszédek következtek, mind Szuezzel kapcsolatban.

Addigra már tizenöt óra elmúlt az ötvennyolcból.

[i] A tanulmány megjelent a The Virginia Quarterly Review 34. kötetének 2. számában, 1958 tavaszán. Copyright © 2000 Bell & Howell Information and Learning Company. Copyright © University of Virginia. For­dí­tot­ta: Tomory Zsuzsa

 Folytatás következik

 

MVSZ Sajtószolgálat - 7065/101030