Magyarok Szövetsége Vukics és Herpai nélkül?

2010. október 20.

A Magyarok Szövetsége 2010. október 16-án tartotta rendes, évi vezetőség választó küldöttgyűlését. A tagság képviseletében 56 küldött adta le szavazatát. A korábbi országos vezetőségből Vukics Ferenc és Herpai Sándor nem kívánta jelöltetni magát.

Az országos elöljáróság döntése szerint 3+2 fős Ügyvivő Testület vezeti a Magyarok Szövetségét, akik közül három főt választ a tagság, 1 főt a tagozatok, 1 főt pedig a megyék delegálhatnak.

A szavazás módját Dr. Bene Gábor ismertette, mely szerint a küldöttek három nevet írhatnak a lepecsételt szavazó lapjukra, melyen fel van tüntetve az általuk képviselt szövetségesek száma. A számok összegzésével kerül kihirdetésre a legtöbb szavazatot kapott 3 fős Ügyvivő Testület.

A szavazás végeredményét Rajkai Zsolt megválasztott budapesti elöljáró, mint a Szavazó Bizottság elnöke ismertette.

Eredmények:

Az urnában a szavazat számláló bizottság 55 szavazólapot talált.
A szavazólapokat átvizsgálva megállapította, hogy abban 54 érvényes, és 1 érvénytelen szavazat van.

A megválasztott Ügyvivő Testület tagjai sorrendben:

1. Benis Miklós (az ő neve mindegyik szavazólapon szerepelt)

2. Bődi Szabolcs (volt alelnök)

3. Nagy László (Csongrád megyei elöljáró)

Megyei küldöttként az Ügyvivő Testület tagja lett:
Botos Csaba
Hajdu-Bihar megye megválasztott elöljárója

A tagozatok küldöttét október 30-án választják meg a tagozatok.

Molnár V. Józsefet közfelkiáltással egyhangúan megválasztottuk a Szövetség szakrális vezetőjévé.

A megválasztott vezetők megköszönték a tagság bizalmát, majd röviden ismertették céljaikat.

A választási gyűlést Benis Miklós zárta le.

Rajkai Zsolt sk.
A Választási Bizottság Elnöke

 

Továbbította az MVSZ Sajtószolgálat - 7052/101020