Kenderesen állni fog a Nemzet székelykapuja! - Gyűjtés a Nemzet becsületéért

2010. október 12.

Október 11-én, Patrubány Miklósnak, az MVSZ elnökének kezdeményezésére Kenderes polgármesteri hivatalában tanácskozásra került sor a Horthy Miklós kormányzó szülővárosában újraállítandó Nemzet székelykapuja ügyében. A tanácskozásra meghívták a Nemzet székelykapujának újraállítását kezdeményező, és arra gyűjtést szervező intézmények képviselőit. A tanácskozáson első ízben összesítették a több helyszínen zajló gyűjtéseket, amelynek eredményeként a részvevők örömmel állapították meg, hogy a Magyarok Világszövetsége által október 21-én kezdeményezett kiegészítő-gyűjtés meghozta a várt eredményt: összegyűlt a kapu felállításához szükséges pénz!

Amit vállaltunk, teljesítettük! – nyilatkozta az MVSZ elnöke.

A tanácskozáson döntés született arról, hogy a Nemzet székelykapujának felavatására 2010. november 14-én, 12 órakor kerül sor. A felek magukra nézve kötelező érvényű nyilatkozatot írtak alá. A kenderesi önkormányzat nevében az újonnan megválasztott polgármester, Pádár Lászlóné, a Történelmi Vitézi Rend nevében v. Hunyadi László főkapitány, a Magyarok Világszövetsége nevében Patrubány Miklós elnök látta el kézjegyével a dokumentumot. Jelen volt a kenderesi önkormányzat két korábbi vezetője, v. Bogdán Péter, volt polgármester és Tapasztó Szabolcs, volt alpolgármester, továbbá Ács Éva és Bodor Tamás. Ugyancsak jelen volt v. Török János, az egy évvel korábban meghirdetett gyűjtés felelőse, valamint v. Szotyori Nagy Áron, az MVSZ Elnökségének tagja.

Tekintettel arra, hogy sok településen most is zajlik a gyűjtés, és sokan vannak, akik nevüket akarják adni a Nemzet székelykapujának újraállításához, továbbá tekintettel arra, hogy gyűjtési felhívásában a Magyarok Világszövetsége megnevezte azt a célt, amelyre az esetleges többletösszegeket fordítani kívánja, az MVSZ a november 14-re kitűzött kapuavatásig folytatja az adományok gyűjtését.

A gyűjtés haladása az MVSZ honlapjának nyitó oldalán napi frissítéssel követhető ( http://mvsz.hu/nemzet_kapuja/nemzet_kapuja_00.html ).

A Magyarok Világszövetsége kitart eredeti felhívásánál, mely szerint ötezer hazafit keres, hiszen nem csupán a pénzt „hajhásszuk”, sokkal inkább az ötezer hazafit keressük.

Október 11-én a következő hazafiak befizetése érkezett az elkülönített gyűjtő-számlára:

 

Valutanap

Partner neve

Összeg

Devizanem

2010.10.11

MVSZ Kanadai OT

33 542,00

HUF

2010.10.11

SERES LÁSZLÓ

1 000,00

HUF

2010.10.11

PÁNDI GÁSPÁR JÓZSEF

1 000,00

HUF

2010.10.11

SZÉLES TIBOR

1 000,00

HUF

2010.10.11

FURÁK ISTVÁN

1 000,00

HUF

2010.10.11

MÓCZ ZOLTÁN

1 000,00

HUF

2010.10.11

RIGÓ JÓZSEF

500,00

HUF

2010.10.11

SZÍJJNÉ KRISTON ÉVA

500,00

HUF

2010.10.11

PAPP GYÖRGYNÉ

500,00

HUF

2010.10.11

BALÁZS DÉNES

500,00

HUF

2010.10.11

BALÁZS IMRE

500,00

HUF

2010.10.11

v. VARGA PÉTER PÁL ÉS CSALÁDJA

5 000,00

HUF

2010.10.11

SUBA LAJOSNÉ

1 000,00

HUF

2010.10.11

BAGJOSI FERENC

200,00

HUF

2010.10.11

HERMANN ISTVÁN

200,00

HUF

2010.10.11

KOVÁCS ILDIKÓ

200,00

HUF

2010.10.11

BERKESI ISTVÁN

200,00

HUF

2010.10.11

BARDÓCZI GYÖRGY

200,00

HUF

2010.10.11

JAKÓ TIBOR

1 600,00

HUF

2010.10.11

KIRÁLY ANDRÁS

200,00

HUF

2010.10.11

SCHULTEISZ DÁNIEL

200,00

HUF

2010.10.11

KARÁDI PÉTER

200,00

HUF

2010.10.11

HUBER ANTAL

200,00

HUF

2010.10.11

LESTÁK OTÍLIA

200,00

HUF

2010.10.11

RADVÁNYI BÉLA

200,00

HUF

2010.10.11

VAJDA FERENC

200,00

HUF

2010.10.11

BERZE DEZSŐ

200,00

HUF

2010.10.11

BERZE DEZSŐNÉ

200,00

HUF

2010.10.11

JELI ZOLTÁN

2 000,00

HUF

2010.10.11

VÍG ZOLTÁN

200,00

HUF

2010.10.11

BITTER JÓZSEF

200,00

HUF

2010.10.11

V. METZ REZSŐ

200,00

HUF

2010.10.11

TÓTH IMRÉNÉ

2 000,00

HUF

2010.10.11

TÁBORI BÉLA

4 000,00

HUF

2010.10.11

KATONA IMRE

500,00

HUF

2010.10.11

FAZAKAS ÁRPÁD

500,00

HUF

2010.10.11

VISKI LÁSZLÓ ATTILA

19 685,00

HUF

2010.10.11

BARTALOS MÁRIA, HÁNTAI FERENC 

1 000,00

HUF

2010.10.11

SZÁSZ ZOLTÁN

1 000,00

HUF

2010.10.11

ANDRÁS GY. DEZSŐ

1 000,00

HUF

2010.10.11

SZÁNTÓ RUDOLF

500,00

HUF

2010.10.11

DR VARGA ANDRÁS

2 000,00

HUF

2010.10.11

ÍRÓ KILENCEK

1 000,00

HUF

2010.10.11

PAPCZUN ERNŐ

1 000,00

HUF

2010.10.11

MVSZ VERESEGYHÁZI SZERVEZETE - 14 FŐ

7 000,00

HUF

 

A Magyarok Világszövetsége vállalja, hogy a beérkező adományokról és a gyűjtés felhasználásáról folyamatos, nyilvános tájékoztatást ad sajtószolgálata és honlapja révén.

( www.mvsz.hu ).

Vállaljuk, hogy amennyiben az itt meghirdetett cél szükségleteinél nagyobb összegű adomány érkezne a fenti bankszámlára, annak teljes összegét a magyar ifjúság nemzeti érzelmű neveléséért indított, Magyarságtudományi Füzetek kiadásának támogatására fordítjuk, és erről ugyancsak nyilvánosan elszámolunk.

Várjuk támogató adományaikat!

A Nemzet székely kapuja újraállítására érkező adományok fogadására elkülönített bankszámla száma:

Magyarországról történő átutalás esetén:

Magyarok Világszövetsége
1052 Budapest, Semmelweis u. 1-3.
bankszámlája:
10300002-20102159-70763285


Külföldről történő átutalás esetén:
Magyarok Világszövetsége
1052 Budapest, Semmelweis u. 1-3.
bankszámlája:
IBAN HU 07  10300002-20102159-70763285
MKB
- Magyar Külkereskedelmi Bank Rt.
1056 Budapest, Váci u. 38.
SWIFT Kód: MKKBHUHB

 

A gyűjtés indoklása

Szeptember 5-ére, Kenderesre tervezte több hagyományőrző civil szervezet és Kenderes önkormányzata annak a székely kapunak az újraállítását, amelyet 70 évvel ezelőtt, Észak-Erdély visszatérésének örömére adományozott a székelység Horthy Miklós kormányzónak. A valaha Kenderesen álló székely kaput a szovjet megszállás alatt megsemmisítették. A meghirdetett, ünnepélyes kapuállítás szégyenszemre elmaradt. Az egykori székely kapu mását már a tavaly megrendelték, Székelyföldön a kapu el is készült, de mégsem lehetett felállítani, mert nem gyűlt össze annyi pénz, hogy a fafaragó mestereket ki lehessen fizetni...

Magyarország kormányzójának kenderesi újratemetésére minden év szeptemberében megemlékeznek Kenderesen. Az idei - Székelyföld visszatérésének 70. évfordulójával egybeeső - megemlékezésre tervezték a Nemzet székely kapujának újraállítását. A rendezvényen felszólaló Patrubány Miklós a kapuállítás elmaradásán és annak okain való megütközésének adott hangot, és felhívással fordult a nemzeti érzelmű magyarokhoz:

Gyűjtsük össze sebtében a kenderesi székely kapu felállításához hiányzó pénzt, azért, hogy azt még az idén, november 16-án fel lehessen avatni. A nemzet becsületbeli ügye, hogy ne múljon el a 70. évforduló ebben a szégyenben.

Budapest, 2010. október 3.

MVSZ Sajtószolgálat - 7045/101012