Felvonulás a nemzetért Karinthiában magyar részvétellel

2010. október 12.

90 éve megadatott az önrendelkezés joga a karinthiai németeknek, akik népszavazáson döntöttek arról, hogy továbbra is Ausztriában kívánnak élni. Az évfordulón nagyszabású felvonulást tartottak Klagenfurtban a szövetségi tagköztársaság fővárosában, amelyre meghívták a Magyarok Világszövetségét is.

Október 10-én mintegy húszezer, népviseletbe öltözött német ünnepelt Klagenfurtban. A négyórás felvonuláson megjelentek a szövetségi állam és a tagköztársaság legfőbb közjogi méltóságai. A menetben – élükön a Magyarok Világszövetségének elnökével – egy tucatnyi magyar is részt vett, akiket mindvégig óriási lelkesedéssel köszöntöttek a Klagenfurtba sereglett nézők ezrei. Klagenfurtban ezen a napon jó volt magyarnak lenni.

1918 őszén délszláv csapatok szállták meg Karinthiát, azzal a kinyilatkoztatott szándékkal, hogy a Szerb-Horvát-Szlovén királysághoz csatolják. A karinthiai őshonos németek felvették a harcot, és fegyveres összecsapások árán kiszorították hazájukból az ellenséget.

Ezek után az antant népszavazást rendelt el, amelyen a megkérdezettek 60%-a arra szavazott, hogy a kérdéses terület továbbra is Ausztria része maradhasson.

A Magyarok Világszövetsége azért fogadta el a meghívást, mert ezzel is alá kívánja húzni azt, hogy magyar népnek is kijár az önrendelkezési jog, és jóvátehetetlen bűnt követtek el a kor magyar politikusai – élükön a hazaáruló Károlyi Mihállyal –, akik 1918 őszén letétették 800.000 magyar honvéddel a fegyvert, szélnek eresztették a harcedzett magyar seregeket, és egyetlen fegyverdörrenés nélkül adták fel az ezeréves hazát – nyilatkozta sajtószolgálatunknak Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke. Klagenfurtban jelen volt az MVSZ tiszteletbeli elnöke, Rácz Sándor, valamint az Elnökség tagja, Oláh István is.

Székesfehérvárról, a Fejér Szövetség képviseletében tízfős küldöttség vett részt, élén Dr. Boór Ferenc egyetemi tanárral.

MVSZ Sajtószolgálat - 7048/101012