Az ötödik napon 138-an - Gyűjtés a Nemzet becsületéért

2010. szeptember 28.

Gyűjtésünk ötödik napján 138 hazafi befizetése érkezett meg elkülönített számlánkra. Még messze vagyunk ugyan a keresett ötezer támogatótól, ám a befizetett összeg túljutott a célösszeg felén. Készülődjünk tehát a Nemzet székelykapujának 2010. november 16-án, Kenderesen történő felavatására!

A gyűjtés haladása az MVSZ honlapjának nyitó oldalán napi frissítéssel követhető (http://mvsz.hu/nemzet_kapuja/nemzet_kapuja_00.html ).

A nap különlegessége, hogy megérkezett dr. Borbély Zsolt Attilának, az MVSZ Szabályzat-felügyelő Bizottsága elnökének száz fős családi-rokoni-baráti névsora. A gyűjtésnek ez a módja egyszerre közösség-erősítő és gyakorlatias. Ajánljuk mindazoknak a figyelmébe, akik azon törik a fejüket, hogy miként juttassanak el költségkímélően 200 forintos adományokat az MVSZ számlájára.

Az ötödik nap támogatói közül kiemelkedik Janauschek József, az MVSZ Felügyelő Bizottsága tagjának ötvenezer forintos támogatása. Köszönet őneki és minden adakozónak

A Magyarok Világszövetsége kitart eredeti felhívásánál, mely szerint ötezer hazafit keres, hiszen nem csupán a pénzt „hajhásszuk”, sokkal inkább az ötezer hazafit keressük.

Az ötödik nap befizetői:

Valutanap

Partner neve

Összeg

Devizanem

2010.09.27

SÁRÁNDI BALÁZS

200,00

HUF

2010.09.27

SOMODI KÁROLY

600,00

HUF

2010.09.27

WILHELM VIKTOR

2 000,00

HUF

2010.09.27

CZIPRI TIBOR

500,00

HUF

2010.09.27

BARTFAI ROBERT

1 000,00

HUF

2010.09.27

LÁSZLÓ MIHÁLYNÉ ÉS LÁSZLÓ MIHÁLY

1 000,00

HUF

2010.09.27

KOÓS LEVENTE ÉS NEJE

1 000,00

HUF

2010.09.27

PINTÉRNÉ REUBL TERÉZ

1 000,00

HUF

2010.09.27

FILIP TAMÁS DR ÉS HT

2 000,00

HUF

2010.09.27

BALOGH GÉZÁNÉ

1 000,00

HUF

2010.09.27

PAPP MÁRTA ÉS PAPP LÁSZLÓ

1 000,00

HUF

2010.09.27

ÁRENDÁS JÓZSEF

1 000,00

HUF

2010.09.27

TARI ENIKO MARIA

200,00

HUF

2010.09.27

MARKOLT SEBESTYÉN

1 000,00

HUF

2010.09.27

MÁTYÁS BÉLA

1 000,00

HUF

2010.09.27

TOPLAK ZOLTÁN-BENDÓ ERIKA

400,00

HUF

2010.09.27

JANAUSCHEK JÓZSEF 

50 000,00

HUF

2010.09.27

PRINTSCHLER ENDRÉNÉ

1 000,00

HUF

2010.09.27

DEÁKNÉ SZŰCS ILONA

1 000,00

HUF

2010.09.27

KAZAI JÓZSEF ÉS NEJE

2 000,00

HUF

2010.09.27

MEZÖ ÁRPÁDNÉ

5 000,00

HUF

2010.09.27

KOROMPAI LÁSZLÓ

400,00

HUF

2010.09.27

KARSAI ÁGNES

1 000,00

HUF

2010.09.27

LOSITS ANDREA

2 000,00

HUF

2010.09.27

CZEGLÉDI GÁBOR

200,00

HUF

2010.09.27

BEKE PÉTER

1 500,00

HUF

2010.09.27

QUALISO KFT.

500,00

HUF

2010.09.27

FULOP ATTILA

1 000,00

HUF

2010.09.27

HORVÁTH PIROSKA

500,00

HUF

2010.09.27

BORZA ZOLTAN

500,00

HUF

2010.09.27

LACZHEGYI LÁSZLÓ

1 000,00

HUF

2010.09.27

FEJES SZILVIA BALOGH ATTILA

500,00

HUF

2010.09.27

FEJES SZILVIA TÉGLÁSI MIKLÓS

200,00

HUF

2010.09.27

HOMPOTH ZOLTÁN

200,00

HUF

2010.09.27

Hompothné Szénási Laura

200,00

HUF

2010.09.27

Hompoth Zoltán Csaba

200,00

HUF

2010.09.27

Hompoth Zoltán Csabáné

200,00

HUF

2010.09.27

Hompoth Emese

200,00

HUF

2010.09.27

NÉVTELEN

6 000,00

HUF

2010.09.27

Borbély Réka

200,00

HUF

2010.09.27

Borbély Hunor

200,00

HUF

2010.09.27

Borbély Magor

200,00

HUF

2010.09.27

Borbély Imre

200,00

HUF

2010.09.27

Borbély Viktória

200,00

HUF

2010.09.27

Borbély Szilárd

200,00

HUF

2010.09.27

Borbély Anita

200,00

HUF

2010.09.27

Borbély Apor Levente

200,00

HUF

2010.09.27

Borbély Réka Sarolt

200,00

HUF

2010.09.27

Borbély Emese Bíborka

200,00

HUF

2010.09.27

Bakó Antal

200,00

HUF

2010.09.27

Bakó Erzsébet

200,00

HUF

2010.09.27

Nagy Erzsébet

200,00

HUF

2010.09.27

Feszler Éva

200,00

HUF

2010.09.27

Feszler Károly

200,00

HUF

2010.09.27

Marosi Attila

200,00

HUF

2010.09.27

Marosi Balázs

200,00

HUF

2010.09.27

Marosi Erika

200,00

HUF

2010.09.27

Berszán Zita

200,00

HUF

2010.09.27

Berszán Éva

200,00

HUF

2010.09.27

Papp Lóránt

200,00

HUF

2010.09.27

Papp Pál

200,00

HUF

2010.09.27

Tompa Jenő

200,00

HUF

2010.09.27

Felföldi Zoltán

200,00

HUF

2010.09.27

Bíró András

200,00

HUF

2010.09.27

Benyhe István

200,00

HUF

2010.09.27

Benyhe Zsuzsa

200,00

HUF

2010.09.27

Benyhe Marcel

200,00

HUF

2010.09.27

Benyhe Róbert

200,00

HUF

2010.09.27

Benyhe Bernát

200,00

HUF

2010.09.27

Lévay Atilla

200,00

HUF

2010.09.27

Kovács Zsombor

200,00

HUF

2010.09.27

Ágoston Balázs

200,00

HUF

2010.09.27

Reiter József

200,00

HUF

2010.09.27

Reiter Szilvia

200,00

HUF

2010.09.27

Reiter Boglárka

200,00

HUF

2010.09.27

Dienes Áron

200,00

HUF

2010.09.27

Mag Tamás

200,00

HUF

2010.09.27

Antal Botond

200,00

HUF

2010.09.27

Gazda István

200,00

HUF

2010.09.27

És Melinda

200,00

HUF

2010.09.27

Pál Sándor

200,00

HUF

2010.09.27

Vitéz Erdei János

200,00

HUF

2010.09.27

Sarkadi Attila

200,00

HUF

2010.09.27

Tóth Zsolt

200,00

HUF

2010.09.27

Tóth Zsoltné

200,00

HUF

2010.09.27

Saszet Endre

200,00

HUF

2010.09.27

Baracsiné Dávid Zsuzsanna

200,00

HUF

2010.09.27

Baracsi Levente

200,00

HUF

2010.09.27

Toró Tibor

200,00

HUF

2010.09.27

Toró T. Tibor

200,00

HUF

2010.09.27

Toró Ildikó

200,00

HUF

2010.09.27

Toró T.T. Tibor

200,00

HUF

2010.09.27

Toró Tamás

200,00

HUF

2010.09.27

Toró Edit

200,00

HUF

2010.09.27

Toró László

200,00

HUF

2010.09.27

Toró Ildikó

200,00

HUF

2010.09.27

Toró Emese

200,00

HUF

2010.09.27

Nüszl István

200,00

HUF

2010.09.27

Nüszl Erzsébet

200,00

HUF

2010.09.27

Andrássy József

200,00

HUF

2010.09.27

Ambrus Ilona

200,00

HUF

2010.09.27

Ifj. Andrássy József

200,00

HUF

2010.09.27

Vizi Attila

200,00

HUF

2010.09.27

Székely Erika

200,00

HUF

2010.09.27

Székely Anikó

200,00

HUF

2010.09.27

Fodor László

200,00

HUF

2010.09.27

Fodor Enikő

200,00

HUF

2010.09.27

György Csáky Sándor

200,00

HUF

2010.09.27

És Bandi

200,00

HUF

2010.09.27

Zsorda Erzsébet

200,00

HUF

2010.09.27

György Csáky

200,00

HUF

2010.09.27

Sándor

200,00

HUF

2010.09.27

5

200,00

HUF

2010.09.27

Fős

200,00

HUF

2010.09.27

Családja

200,00

HUF

2010.09.27

Boros Kriszti

200,00

HUF

2010.09.27

Orendi Annamária

200,00

HUF

2010.09.27

Orendi Enikő

200,00

HUF

2010.09.27

Szikszai László

200,00

HUF

2010.09.27

Ferenczi Attila

200,00

HUF

2010.09.27

Ferenczi Márta

200,00

HUF

2010.09.27

Ferenczi Apor

200,00

HUF

2010.09.27

Ferenczi Zselyke

200,00

HUF

2010.09.27

Hegedüs Tamás

200,00

HUF

2010.09.27

Hegedűs Dávid Áron                     

200,00

HUF

2010.09.27

Hegedűs Bendegúz Tas                   

200,00

HUF

2010.09.27

Knop Eduárd

200,00

HUF

2010.09.27

Veress Bernadette

200,00

HUF

2010.09.27

Klinger Attila

200,00

HUF

2010.09.27

Varga Attila

200,00

HUF

2010.09.27

Péteri Attila

200,00

HUF

2010.09.27

Pincés Sándor

200,00

HUF

2010.09.27

Pincés Éva

200,00

HUF

2010.09.27

Vass Csaba

200,00

HUF

2010.09.27

Bíró Gergő

200,00

HUF

2010.09.27

Horváth Richárd

200,00

HUF

2010.09.27

Horváth Rita

200,00

HUF

2010.09.27

Horváth Zoltán

200,00

HUF

2010.09.27

Horváth Zoltánné

200,00

HUF

A Magyarok Világszövetsége vállalja, hogy a beérkező adományokról és a gyűjtés felhasználásáról folyamatos, nyilvános tájékoztatást ad sajtószolgálata és honlapja révén.

( www.mvsz.hu ).

Vállaljuk, hogy amennyiben az itt meghirdetett cél szükségleteinél nagyobb összegű adomány érkezne a fenti bankszámlára, annak teljes összegét a magyar ifjúság nemzeti érzelmű neveléséért indított, Magyarságtudományi Füzetek kiadásának támogatására fordítjuk, és erről ugyancsak nyilvánosan elszámolunk.

Várjuk támogató adományaikat!

 

A Nemzet székely kapuja újraállítására érkező adományok fogadására elkülönített bankszámla száma:

Magyarországról történő átutalás esetén:

Magyarok Világszövetsége
1052 Budapest, Semmelweis u. 1-3.
bankszámlája:
10300002-20102159-70763285


Külföldről történő átutalás esetén:
Magyarok Világszövetsége
1052 Budapest, Semmelweis u. 1-3.
bankszámlája:
IBAN HU 07  10300002-20102159-70763285
MKB
- Magyar Külkereskedelmi Bank Rt.
1056 Budapest, Váci u. 38.
SWIFT Kód: MKKBHUHB

 

A gyűjtés indoklása

Szeptember 5-ére, Kenderesre tervezte több hagyományőrző civil szervezet és Kenderes önkormányzata annak a székely kapunak az újraállítását, amelyet 70 évvel ezelőtt, Észak-Erdély visszatérésének örömére adományozott a székelység Horthy Miklós kormányzónak. A valaha Kenderesen álló székely kaput a szovjet megszállás alatt megsemmisítették. A meghirdetett, ünnepélyes kapuállítás szégyenszemre elmaradt. Az egykori székely kapu mását már a tavaly megrendelték, Székelyföldön a kapu el is készült, de mégsem lehetett felállítani, mert nem gyűlt össze annyi pénz, hogy a fafaragó mestereket ki lehessen fizetni...

Magyarország kormányzójának kenderesi újratemetésére minden év szeptemberében megemlékeznek Kenderesen. Az idei - Székelyföld visszatérésének 70. évfordulójával egybeeső - megemlékezésre tervezték a Nemzet székely kapujának újraállítását. A rendezvényen felszólaló Patrubány Miklós a kapuállítás elmaradásán és annak okain való megütközésének adott hangot, és felhívással fordult a nemzeti érzelmű magyarokhoz:

Gyűjtsük össze sebtében a kenderesi székely kapu felállításához hiányzó pénzt, azért, hogy azt még az idén, november 16-án fel lehessen avatni. A nemzet becsületbeli ügye, hogy ne múljon el a 70. évforduló ebben a szégyenben.

Budapest, 2010. szeptember 28.

MVSZ Sajtószolgálat - 7026/100928