Szegeden állítják a hét székely szék székelykapuját és a felvidéki turult

2010. augusztus 6.

Szegedre, a Székely Himnusz emlékműhöz  megérkezett, a hét székely szék adományaként, hét székelykapu.
A kapuk felállítása augusztus 6-án elkezdődött, és várhatóan két nap alatt befejeződik. A nyolcadik székelykapu, Kézdi szék adománya már több mint egy hete áll a Vértó mellett.

A tavaly augusztus 1-én felavatott emlékműhöz vezető domboldalra Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke kezdeményezte a székelykapu-sor felállítását. Nagy eredménynek számít, hogy alattomos politikai támadások közepette sikerül megvalósítani az eredeti tervet.

A Magyarok Világszövetsége köszönetet mond mindenkinek, elsősorban az adakozó székely városok polgármestereinek, másodsorban a szavukat megszegő polgármesterek helyébe beugró adakozó székely vállalkozóknak, és minden ügyszerető jóakaratú embernek.

Külön dicséretet érdemelnek azok, akik a kilenc hónapig tartó szervező munka nehezét vitték: Borsos Géza, az MVSZ Elnökségének tagja, a szegedi székelykapu-állítással megbízott eseti bizottság elnöke, az alsócsernátoni Haszmann Pál és Haszmann József, valamint Zakariás Attila, sepsiszentgyörgyi műépítész, aki a kihátráló háromszéki polgármesterek helyébe lépve pár hét alatt megmentette Kézdi szék és Bordocz fiúszék becsületét.

Külön érdekessége a napnak, hogy Felvidékről megérkezett Szegedre egy három méter magas, fából faragott turul, amelyet Fuksz Sándor, az MVSZ Elnökségének tagja, az MVSZ Felvidéki Országos Tanácsának elnöke és barátai adományoztak.

A nyolc székelykapu és a turul felavatására az I. Székely – Magyar Világtalálkozó keretében 2010. augusztus 14-én, 16 órakor kerül sor.

MVSZ Sajtószolgálat - 7013/100806