Orbán Viktor a Magyar Nemzeti Minimum erőterében

2010. július 26.

Tusnádfürdőn mondott beszédében Orbán Viktor a nyugati típusú kapitalizmus válságáról beszélt. Ám, a sikeres kapitalizmushoz nem csupán szabad és hatékony piacra van szükség, hanem morális alapokra is – mondta a miniszterelnök. A Magyarok Világszövetsége üdvözli, hogy Magyarország miniszterelnöke ezzel a kijelentésével azonosul azzal az alapelvvel, amelyet az MVSZ a választások előtt, a Fordulat – avagy Az erkölcs mindenek fölött című dokumentumában ajánlott a magyar pártoknak.

A Magyarok Világszövetsége idén 2010. március 15-én hozta nyilvánosságra azokat a tíz paragrafusba foglalt politikai alaptételeket, gyűjtőnevükön Magyar Nemzeti Minimum, amelyek felvállalása – nézete szerint – minden magyar párttól elvárható.

Alább idézzük a Fordulat - avagy Az erkölcs mindenek fölött c. dokumentum nyitó paragrafusát.

0.§. Teljes erkölcsi megújulást

Elég volt húsz év tévelygéséből! Ki kell mondanunk az 1989. október 23-án kikiáltott Magyar Köztársaság végét. A húsz évvel ezelőtt kikiáltott demokratikus jogállam tartalmától kiürültnek, és megszűntnek tekinthető:

·         hiszen húsz év alatt a közel négyszáz parlamenti képviselő közül egy sem kérdezte meg: kinek, meddig és miért kell fizetni az immár évi 1.500 milliárd forintot kitevő kamatot, miközben az államadósság nem csökken, hanem folyamatosan nő!

·         hiszen  kormánya alkotmánysértések, törvénysértések és hazugságok áradatával tévesztette meg 2004. december 5-e előtt a magyar nemzet határok fölött átnyúló, békés egységesülését kimondani hivatott népszavazásra készülő magyar polgárokat!

·         hiszen büntetlenül hagyta a 2006. szeptember 17-én kiszivárogtatott, balatonöszödi országkáromlást!

·         hiszen a dicsőséges, 1956-os Magyar Forradalom és Szabadságharc 50. évfordulóján, 2006. október 23-án Budapesten rendőrruhába bújtatott, dühöngő martalócok tüzet nyithattak békés emlékezőkre, és az utca porába taposhatták a magyar nemzeti lobogót!

·         hiszen a budapesti parlament 2007. december 17-én több mint négyötödös többséggel, olvasatlanul szavazta meg a Magyar Köztársaság szuverenitását gyakorlatilag felszámoló lisszaboni szerződést!

·         hiszen életellenessé vált: a legfőbb bírói testület, az Alkotmánybíróság olyan törvény elfogadását kényszerítette ki, amely lehetővé tette a 18. életévüket betöltő ifjaknak, hogy egész életükre kihatóan, művi úton meddővé tétessék magukat!

·         hiszen ugyancsak az Alkotmánybíróság, a legsúlyosabb törvénysértést is vállalta, amikor immár három éve tevőlegesen akadályozza a népfelség érvényesülését: három éve késlelteti a második népszavazás kiírását a külhoni magyarok magyar állampolgárságának ügyében!

·         hiszen az Alkotmánybíróság megalakulása óta alkotmányt sértő módon működik és a 21 év alatt meghozott összes határozata de jure semmis.

A magyar társadalom erkölcsi megújulása nem anyagi létünk függvénye. A szentek, szabadítók, élenjárók, mint példaképek minden felnövő nemzedék számára a jövőbe vetett hit táplálói, a remény éltetői. Ők alakítják az új nemzedék lelki arculatát. Példaképekre, erkölcsi példamutatásra mindenkor, de erkölcsi megújulásunkhoz jelen időnkben különösen nagy szükségünk van.

 

Ennek érdekében                                                  

1. Támogassa és szorgalmazza Petőfi Sándor halála körülményeinek teljes feltárását, a magyar nemzetre erőltetett történelmi hamisítás megszüntetését.
2. A politikusbűnözés és korrupció felszámolásával állítsa helyre a választott népképviselők iránti bizalmat.

MVSZ Sajtószolgálat - 7005/100725