ÁLDOTTAK LEGYETEK
MAGYAROK,
ATILLA NÉPÉNEK
ÖRÖKÖSEI!
J.J. Modi indiai történész, hun-kutató rövid beszéde
1925-ben, amikor
Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia kitüntette őt
(Zajti Ferenc festőművész, magyarságkutató társa
és barátja volt, az eredeti angol szöveget
Zajti Ferenc fordította magyarra)
(A magyarság életében ünnepnappá
emelkedett az a nap, amikor Horthy Miklós meghívására, 1925-ben hazánkba
érkezett a világhírű hindu tudós, Dr. J. J. Modi, aki
óriási tömeg jelenlétében tolmácsolta India üdvözletét, majd előadást tartott „A régi magyarok nagyságáról, viselt dolgairól, faji
őserejéről” címmel. Ebből az előadásból emeltük ki azt a részt, amellyel
leghatalmasabb királyunkat, Atilla nagykirályunkat, „az Isten Ostorát” kívánom
bemutatni és jellemezni):
„Áldottak legyetek magyarok,
Atilla népének egyetlen örökösei! Félszázados tanulmányaim meggyőztek arról,
hogy a hunok feltétlenül a magyarok ősei voltak, s így a mai magyarság az ősi
szkíta népek egyedüli leszármazottai. Így a magyarságnak a történelme a ma élő
összes nemzetek legősibb történelme. Kutatásaim során a hunokat olyan nemzetnek
ismertem meg, amelynek dicsősége a mai szomorú világot is beragyogja. Atilla a
világtörténelem egyik legnagyobb hőse, aki mint minden igaz hős, lovagias és
nagylelkű is volt, amit Róma alól történt visszavonulásával a legcsodálatosabb
módon bizonyított be.
Tudják-e önök, hogy a
világtörténelem legnagyobb alakjait, összehasonlíthatatlanul legnagyobb
hadvezéreit, legnagyobb államépítőit és államszervező zsenijeit önök, magyarok
adták? Tudják-e önök, hogy Atilla hadvezéri nagyságához képest a történelem
többi nagy katonai héroszai: egy Cyros, egy Nagy
Sándor, egy Hannibál, egy Julius Caesar, egy Napóleon elenyészően kicsi
figurák? Ki volt a világtörténelem folyamán, Atillán kívül, aki a kínai nagy
faltól egészen az Atlanti-óceánig terjedő két világrészt átfogó, roppant
területet tudott uralma alá hajtani? De volt-e Atillán kívül a
világtörténelemnek még egyetlen zsenije, aki hadvezéri tehetségével megszerzett
és megalapított két kontinensnyi birodalmat nemcsak
meghódítani, hanem megszervezni, élő organizmusban összefogni, törvényekkel
szabályozni, renddel fenntartani tudta volna? És ezt a szinte emberfeletti,
emberen túli nagyságot, ezt a minden idők legnagyobb tehetségű katonáját és
államférfiját önök, magyarok adták a világnak! És én, az egyszerű öreg hindu ember büszke vagyok arra, hogy ezt most
önöknek elmondhattam és meghajthattam személyesen is az önök nagyszerű fajtája
előtt az elismerés zászlaját. Mert ez a faj, amely egy Atillát tudott
produkálni, magából kitermelni, olyan érték és olyan erő, amelyet ideig-óráig
érhetnek ugyan leromlások, kisiklások, letörések, de mégis a maga őserejéből
táplálkozva megújulhat százszor és ezerszer, s amelyet végleg elpusztítani nem
lehet soha! A magyarok mindig az első faja voltak a világnak s azok is maradnak
mindvégig, a történelmi idők jó és balsorsán keresztül.
ATILLA AZ ISTEN OSTORA, A KIRÁLYOK KIRÁLYA
(434 – 453 között uralkodott)