Gönczi Tamás
Pilisi titkok, pálos barátok

Ennek a világnak
Fehér a virága
Fehér az egyháza
Fehér a csuhása
Ennek a világnak
Itt dobog a szíve
Itt van a lelke
Itt van a közepe
Régi magyar népének

„…ez a megszentelt földtest nem más, mint a Pilis, maga a rejtett Magyarország”

A tradicionális szellemtörténet egyik fundamentumát képezi az a megállapítás, hogy a régi népek, melyeknek múltja a történelem előtti időkbe nyúlik vissza, spirituális tradíciójukat mitológiájukba, nap- és néphagyományaikba rejtették el a jövő számára. A magyarság számára az analógiás gondolkodásmód (aminek eredete a távoli, ősi civilizációkig nyúlik vissza) olyan örökség volt, ami elvehetetlennek tűnt a lassan pusztító világi idő múlásával szemben. Ezt a fajta, mélyen spirituális szellemiséget tükröző gondolkodási módszert az iniciatikus, magyar rovásírás is (ami természetesen képírás is volt) megőrizte egészen a kipusztításáig.
Mindennek ellenére a saját írás elvesztése még nem jelentette egyértelműen az ősi gondolkodás és ismeret teljes elvesztését.
Az ősi napkeletről hozott „fényes” gondolkodásmód, mint ősi örökség, még a magyar írás (rovásírás) elvesztése után is sokáig megmaradt és élt a magyar néphagyományban. Sőt, ma, a kétezredik éven túl is, ha töredékesen is, de fennmaradt, és úgy-ahogy, de „működik” a magyar gondolkodásban.
Kevés olyan népet ismerünk a megmaradt, ismert történelemből, amelyik egy tökéletes, mondhatni „élő”, organikus egységet képező házat örökölt volna az őseitől. A magyar nép ilyen házat örökölt. A Kárpátokkal koszorúzott, belül termékeny síkságokkal bélelt, országot átívelő folyókkal táplált történelmi Magyarország ilyen organikus egységet képezett. Erről szerencsére már nagyon sokat írtak és minden bizonnyal fognak is írni. Azon viszont már jóval kevesebben gondolkodtak el, és azt kevesebben vetették papírra, hogy a világon egyedülálló trianoni országvesztés után – a fentebb tárgyalt ősi analogikus-spirituális gondolkodás alapján – az ország szellemi közepén elhelyezkedő láthatatlan „ősszív”, az Ősbuda, ott bent a Pilis rejtekében, a mai Buda fölött, a pálosok birodalmában továbbra is megmaradt az ország elzárt, spirituális szívének, annak ellenére, hogy fizikálisan, Trianon következményeképpen „felcsúszott” északra…

Gönczi Tamás

Gönczi Tamás (1959-)

A kora írások Budapesten, Debrecenben jelentek meg különböző, a szellemi tradíciókkal foglalkozó periodikákban (Vándor, Mítosz, Pendragon, stb.). Ezek közül a máig is keresett igazi unikumnak számító, a Debreceni Egyetem gondozásában megjelent Pendragon által vált a szerző hirtelen ismertté itthon és külföldön. Gönczi Tamás gondolkozására egy igen sajátos organikus világnézet a jellemző, ami egy érzékeny panteista világlátásban feloldott duális világképben teljesedik ki. Ha a magyar szellemi hagyományban próbálunk olyanokat megnevezni, aki vele szellemi rokonságban van igen nehéz a dolgunk. Talán Várkonyi Nándort, Weöres Sándort, Prohászka Lajost, Hamvas Bélát említhetnénk. A Napúton írója a Liget c. folyóirat születésénél is jelen volt, publikált a lapban, sőt ő fogalmazta meg a lap lényegiségét, szellemi esszenciáját, majd elmaradt a laptól. Érdeklődése erőteljesen a régi kultúrák spirituális hagyatéka felé fordult. Ekkor született meg a Fehér Bizánc c. könyve és számtalan más ezzel a témával foglalkozó tanulmánya (Sámánég, katarok éjszakája, Fény és dicsőség stb.) A Hunniában megjelent máig vitatott Magyar Canto c. versciklusa sokak szerint az újkori magyar líra egyik alappillérének tekinthető. Ez a versciklus sokáig csak külföldi lapokban, emigráns folyóiratokban volt olvasható. A Magyar Canto magyarországi publikálását rövidesen angol és francia fordítás követte. Gönczi Tamás az egyetemes és a magyar őshagyomány, szellemi tradíció kutatója. Érdeklődési területe a régi vallási hagyományok, jelképek, a mitológiai tradíció, beleértve a népi vallásosságot és néphagyomány ősvallási gyökereit is. Régóta foglalkoztatja a Pilisnek, mint régi magyar szakrális központnak, szent hegynek a múltja, őstörténete, régészeti talányai és a régi magyar kereszténység, Boldogasszonyhit és maga a magyar eredetű pálosrend is. Erről a témáról több tanulmányt és egy nagy könyvet is írt Pilis csillag, napcsillag címmel. Csontváryról írt könyve a Csontváry-kutatásnak egy új irányát jelölte ki. Magyarországon és Nyugat-Európában, különösen Angliában és Németországban nagy feltűnést keltő könyvében bizonyította, hogy a vallási hagyományok, spirituális tradíciók a képzőművészetben, jelen esetben a festészetben is a mélység és az örök mondanivaló forrásának és gyökereinek számítanak.
A szerző tanulmányait, értekezéseit a Pendragon, Vándor, Hunnia, Mítosz, Debrecen, Liget, Dobogó, Határ, valamint amerikai, ausztrál és német emigrációs lapok közölték.

Gönczi Tamás könyvei:

Napúton (Ősvallás, mítosz, tradíció Csontváry írásaiban, művészetében)
Nimród gyűrűje
Piliscsillag, napcsillag
Ennek a világnak
Fehér Bizánc
Múlt és magány
Magyar szimbólumtár (Tóth László társszerzővel)
A kígyó útja
Fény és dicsőség (tanulmánykötet)