A MAGYAR NYELV CSÚCSTECHNOLÓGIÁJA Avagy a ragozás játékai és törvényei

Szándékosan használjuk az idegen szót, hogy fölhívjuk a figyelmet olyasmire, amit másként nem érzékelnének azonnal. Hiszen e nyelvi játékok és mutatványok valóban rendkívüliek. Itt-ott láttathattunk belőlük elszórtan, így együtt még nem mutattuk be őket. Persze ezek is csak példák, valamennyi bemutatására egész könyv se volna elegendő. Így hát lehet még kutakodni a nyelvünkben, mert minden bizonnyal ta-lál-hat-u-nk nem is kevés érdekességet, amelyek szinte kizárólag a magyar nyelv sajátos – egyedül való – jellemzői. A csúcstechnológia igaz, ha rendszert írtunk volna vagy akár csúcsrendszert, talán nem keltettük volna föl kellően a figyelmet. Pedig a csúcsrendszer az a szó, ami alighanem ilyen vonatkozásban itt és most jelent meg először. Noha használata indokolt lehet sok más témával kapcsolatban is.
Sokféle változatból van módunk mutatványokat közölni. Talán az is mindegy hogy mivel kezdjük. Ugyanis, ha meggondoljuk, akkor azt mondhatjuk, hogy a teljesen – nemcsak részben! – ragozó nyelv lehetőségeit kívánjuk bemutatni. Előbb már szándékosan tagolva írtunk le szavakat. Például a ta-lál-hat-unk szót megközelítőleg – meg-köz-el-it-ő-leg – így írtuk le. Ha ezt tesszük szavainkkal, szép lassan belső, állíthatjuk törvényszerű rendszer alakul ki előttünk. Maradjunk is a véletlenül elsőként bemutatott szavunk mellett. Úgy véljük eléggé hat-hat-ós-an hat-hat ér-tel-münk-re és jól mutatja törekvésünket. Ezért a szó-tag-ol-ás, azaz a tag-lal-ás jól le-fog-lal-ja figyelmünket. Természetesen a szavakat nem a megszokott, vagy másként „akadémiai” szabályok, sokkal inkább a nyelvünk ősi és természetes szabályai szerint választjuk el.
Rögtön mutatunk egyszerű példát arra nézve, hogy mi lesz ebből a fontos alapszóból, „ok”, ha nem okosan választjuk el. O-kos. Látható, hogy valósággal eltűnik az eredeti, az „ok” szó, amelyből könnyedén ilyen változatokat képezhetünk: oktalan, oktondi, okoskodik stb. Ha azt kérdezzük – érdemes kérdezni! – mit is jelent az okos szavunk? Mi jellemzi igazában az okos embert? Mi az okosság lényege. Akkor azt mondhatjuk: az az okos ember, akinek sok fogalma van a dolgok, történések és viszonyok okairól és persze következményeiről. Mert a világ valósága, okok és következmények rendszeres és folytonos működése.
Az egytagú szavak közül kezdjük az „al”-lal. Ide soroljuk az alap, alapos, alul, alku, alatt, alsó, alattomos, alapítvány, stb. szavakat. A jelentés lényege, hogy a dolgok alapja alaposan készült, tehát erős és megbízható. Az alku azt jelenti, hogy a vevő lefelé vinné az árat, az alattomos rejtőzködik, eldugná szándékát, elbújna, mint a vakond. Az alapítvány is jó alapokon nyugszik és így tovább. Ám ugyanakkor mindegyikbe valami, nem éppen alantas, de lenti, aluli jelentés rejlik. Nemcsak a hangzás, a látvány, a dolog is fölmagasodik az „á” hangzóval. Az „al”-ból áll lesz. Álló, állvány, állomás, állhatatos, állítás, stb., valóban jól látható a tárgyi magasodás, noha átvitt értelmű magasodást is felismerünk. Majd eljátszunk az „el”, „le”, „lé”, „él”, „ól”, „ló” „öl”, „lő” stb. gazdag használatú szavainkkal is.
De addig is mutassunk látványosabb szavakat. Érdekes például az „el-len”, „el-len-ben” szó.
Gyakoriak a stb. szavak, szó részek. Ezek „lel”, „lal”, „tat”, „tet”, „hat”, „het”, „tak”, „tek”, „lag”, „leg” közül többnek saját jelentése is van. Például a „lel”, azaz valamit ta-lál, s az le-het például a „lelet”. Észbeli ta-lál-at a lel-e-mény, hogyha rá-lel-ünk.
De a lél-ek, lél-egzik, szem-lél, szám-lál, fog-lal, ér-lel, kér-lel stb., mind azt bizonyítják, hogy e szavak, képzőként vagy másként, egészben kerülnek a szavakhoz, amelyekből ezáltal lesz „szó-tő”. Az is igaz, hogy nem mindegyik ta-lál-hat-ó meg a szó elején. A „lal”, „lál”, úgy látszik sosem. Tag-lal-hat-juk tovább a szavakat. Az eddig nem említett „tag” is ezek közé tartozhat, amikor tag-ló, tag-díj, de a tág-ra, tág-ít-hat, formákban használjuk. Mert le-het. Sőt!
Bizonyos szavak és formák azt bizonyítják, hogy e szavakat, toldásokat másként nem is lehet használni. A „het” nem más, mint a „hat” magas hangrendű párja. Ezt már tud-hat-juk. Nem említettük valamennyi lehetőséget, például a „tak”, „ták”, „tek”, „ték” „tik”, „tok”, „tök”, „tuk”, „tük” toldásokét sem.
Lássuk a benne-tek, ti-tek-et, vele-tek, ( -val, -vel), változatokat. Ugyanis, ha a bennetek vagy veletek szavunkat nézzük, könnyedén észrevesszük, hogy nincsen értelme másként a szavaknak. Íme: bennet, ennek nincs értelme, bennete, ennek sincs, ahogy a velet-nek, velete-nek sincs, csak a bennetek, veletek, értetek, nektek és így tovább szavaknak van értelme. Tehát a „tek” egészben csatlakoztatva képez továbbra is értelmes szót.
Gondolható, hogy hasonló a helyzet a „tak”, „ták”, „ték” szótagokkal is. Bár lehetnek szavak, amelyekhez részben is csatlakozhatnak e szók végén levő szótagok. Éppen a személyragozás segíthet ebben. Mert lehet „szólt” vagy „szólta”, mármint elszólta magát, illetve szóltak, mondtak, néztek, jártak, vártak, ügyeltek és nagyon hosszan sorolhatnánk a hasonló példákat. Minden bizonnyal van meglelhető – meg-lel-het-ő – szabály. Alighanem az első változat az igazi, hiszen azt mondhatjuk valakinek, ne ide bújj, itt bárki meglelhet meg-ta-lál-hat. Tehát a szó így rakódik össze: meg-lel-het. Remeklés a magyar nyelv. Máskén szólva is érdekes: meg-ta-lál-hat. A „ta”, „te” is képző, sokféleképpen köt össze szó részeket.
Érdekes a szerepe a „pár-ta” szavunkban. Aki pár-tá-ban maradt, az pár-ta-lan, azaz pár nélkül maradt. A lan-len önmagában helyettesítheti a fosztóképzőt. Étlen, vétlen, szótlan, fátlan, de mintha ennek pedig feltétele volna? Fel-tét-len? A „t” hangzó után, ami rövidíti a szót, lehetséges ez. Hiszen írhatnánk vagy ejthetnénk így is: szótalan. Más esetben talán mindig ezekhez –, meg másokhoz is! – a „tek” szótagot csatlakoztathatjuk. Hiszen, ha kipróbáljuk, hogy másként tegyünk, rögtön láthatjuk, hogy csakis így tehetünk, mert köny-ör-te-len a szabály? Játszhatunk még kicsit és akkor láthatjuk, hogy jobban hangzik a fogatlan, mint a fogtalan. És nem talán vagy talány dolga.
Nagyon érdekes a „tat”, „tát” „tet”, „tét” jelenség, mert a tát, tét nemcsak ragok vagy képzők? Hanem említenünk kell tet, tettet, tettetett. És így ezt is mondhatjuk: A tét tettetetett tette. Vagy ebben a változatban, betetéztethetetlen, és így tovább még sok változatban.
Másutt is szóba jöttek a kéz, kész, készült, kézült, kezel, köz, közel, közös, stb. szavaink és újabb belső logikai szerkezet kapcsolatait találtuk meg. Nemcsak az a gondolattársítás, hogy a focista lábbal „kezeli” a labdát. Már fel sem tűnik, éppen kézzel nem szabályos az a játék, amelynek lényege, hogy jól kezeljék – nem úgy, mint a kezelő orvos! – a labdát. Mert ez a szó a múltba gyökerezteti a kezelés szót. Arról értesít bennünket ez az ősi szavunk, hogy annak idején kézrátétellel történt a „kezelés”. Íme, milyen nagy idő ívét rajzolja meg ez a szavunk is. Másként szólva így hitelesíti az ősi valóság a háttérben a mai jelentéseket. Innét már érthető, hogy azt is feltételezhetjük, hogy a készülék és minden, ami készült, az kézzel készült, azaz kézült. Újabb réges-régi logikai kapcsolatra derült fény.
Ez a néhány, igazában nem is elemzett példa megint csak arra mutat, hogy nyelvünk páratlanul rendezett. Szinte bárhol „nyitjuk” meg, olyan logikai kristályos összefüggések csillannak elénk, hogy föl se fogjuk a lényegét. De ha már megtettük, akkor ez a sajátos szóragozás igazi elmetorna lesz, mert ez a szóragozás valójában szórakozás.