Rácz Sándor
Trianoni gyalázat

Előszó

„Emlékezzünk egy történelmi eseményre. 1910-ben ritka vendége volt Magyarországnak. Az Egyesült Államok volt elnöke Theodor Roosevelt, Apponyi Albert vendégeként a csallóközi Eberhardra látogatott. … Apponyi felhívta Roosevelt figyelmét arra a tényre, hogy a magyar képviselőház a látogatás ideje alatt ülésezik s megkérte, hogy jelenjék meg a Parlamentben és ezzel az aktussal mutassa meg, hogy nem csak Apponyi Albertnek, de a magyar nemzetnek is szól ez a látogatás. Az elnök készséges volt, megjelent a magyar képviselőház ülésén, sőt, amire Apponyi nem is kérte, fel is szólalt a Parlamentben. Sokszor olvastam a felszólalás szövegét, megmaradt emlékezetemben:  „Itt az alkalom, hogy a magyar nemzetnek kifejezzem köszönetemet azért a hősiességéért, amellyel közel 1000 éven keresztül, karddal a kezében, az európai civilizációt védte. Ennek a nemzetnek nem volt más sorsa a múltban minthogy minden keleti, civilizáció ellenes megmozdulással és támadással szemben védje nemcsak önmagát, de a Nyugatot s nemcsak az európai Nyugatot, hanem annak méhében Amerikát is. Én ezt azért mondom, mert ismerem történelmüket, és nem tartanám magam művelt embernek, ha nem ismerném a magyar népet. Köszönetet mondok újolag. A képviselő urakat arra kérem, hogy Magyarország minden választókerületében mondják el, hogy Amerika hálás a magyar nemzetnek.” - részlet Mindszenty József 1974. május 21-én Washingtonban elmondott beszédéből
Most, amikor Roosevelt látogatása után száz évvel azt vizsgálom, hogy mi történt a magyarsággal a megbolondított huszadik században, szükségét éreztem ezeket a szavakat felidézni. Mert amit Roosevelt elmondott a magyarokról, az igaz, még akkor is, ha csak az udvariasság mondatta volna ki vele. S ha így kezdődött a magyaroknak a huszadik század, kötelességem feltenni a kérdést, mit vétett a magyarság a következő tíz évben, 1920-ig, a Trianoni őrültség meghozataláig, hogy a Roosevelt szerint Amerika háláját élvező magyarok hazáját aljas, műveletlen ügynökök szétdarabolják, kifosszák és a nemzetet fejlődésében megakadályozzák?
A Trianoni büntetés olyan kegyetlen Magyarországgal, mintha az első világháborút egyedül ellenünk vívta volna a világ. Valójában az antant részéről 27 ország állt szemben a Központi Hatalmakkal, azaz a Német Birodalommal, a Habsburg birodalommal (Osztrák-Magyar Monarchiával), az Oszmán Birodalommal és Bulgáriával szemben. Magyarország jelenléte ebben az óriási haderőben szinte a jelentéktelenségig zsugorodik, büntetése mégis a legnagyobb. Miért?
Meggyőződésem, hogy az a történelmi helyzet, ahogyan az I. világháború befejeződött senkit nem jogosított fel arra, hogy békeszerződést kényszerítsen rá Magyarországra. De ha már készült békeszerződés, azt csak örök érvényű igazságra lehetett volna alapozni, márpedig ez a feltétel Trianonban a legkisebb mértékben sem volt jelen, ott mindenki mindenkinek hazudott.
Sokáig szenvedtem ennek a gondolatnak a súlyától, de elfogadható magyarázatot nem tudtam adni, hogy hogyan történhetett meg mégis, ami történt. Azután kezembe került Fejtő Ferenc „Rekviem egy hajdanvolt birodalomért” című könyve, annak is a szabadkőművesség az I. világháborúban játszott szerepével foglalkozó fejezete. Ez az írás rávezetett, hogy mi is történt valójában a világháború alatt, amit korábban csak sejtettem, de nem tudtam bizonyítani. Fejtő kimondja és leírja, hogy a klasszikus háborút a szabadkőművesek átalakították ideológiai háborúvá, valamint, hogy a Trianoni békediktátum egy szabadkőműves klikknek a műve volt, akiket a cseh és román vezetők befolyásoltak. Ez a felismerés a kulcsa az egész Trianoni gaztettnek!
Ennek tudtában kell vizsgáljuk, hogyan került Magyarország a háborúba? Mi történt a háború vége és a Trianoni diktátum meghozatala között? Miért kellett két fegyverszüneti egyezményt aláírni egyetlen, egyébként katonai lázadással véget ért háború végén? Hogyan került Kun Béla Magyarországra, és hatalomra? Kinek az érdekeit szolgálta egyáltalán a háború?
Évek óta foglalkoztatnak ezek a kérdések és még nem értem a kutatás végére. Amit viszont ma, 90 évvel a Trianoni szerződés aláírása után tudok, tanácsosnak éreztem ebben a kis könyvecskében a tisztelt olvasók elé tárni, mintegy a kivonatát egy készülő, nagyobb terjedelmű könyvnek. Ha Isten segít, hamarosan az is elkészül. 

Budapest, 2010. május 17.
Rácz Sándor

 

A magyar miniszterelnök Európában egyedüliként emelte fel szavát a háború indítása ellen

A trianoni büntetés annál is igazságtalanabb, mert 1914-ben Magyarország kiszolgáltatott helyzetben volt, és hiába nem akart belépni a háborúba, nem volt más lehetősége. A háború kitörésekor Magyarország csak nevében önálló apostoli királyság, 1867 óta az Osztrák-Magyar Monarchia tagja. Az 1867-es Kiegyezés Magyarországot kiszolgáltatott helyzetbe hozta azzal, hogy a hadügyet, a külügyet és a pénzügyet az osztrák döntéshozókra bízta. Emellett rengeteg belpolitikai feszültség is felhalmozódott Magyarországon a Habsburgok uralma alatt. Ha a magyarság maga dönthetett volna a felhalmozódott kérdésekről, valószínű, hogy az élet folyamatosan megoldotta volna a felmerülő problémákat. De mert az ország életét kívülről, idegen érdekek szolgálata szerint irányították, mit sem törődve a magyarság érdekeivel, a problémák nem oldódtak, hanem halmozódtak. Ezt még tovább tetőzték az idegenlelkű bujtogatók, akik a nemzeti kisebbségeket a magyarság ellen uszították, és uszítják ma is.

1. melléklet – Gróf Tisza István levelei I. Ferenc József Magyar királyhoz és Osztrák Császárhoz

A Kiegyezés volt az első lépés Trianon felé, mert ha 1914-ben egy önálló és független Magyarországot engedtek volna dönteni, a rendelkezésre álló dokumentumok szerint Magyarország távol maradt volna a háborútól. 1914-ben is inkább szabadulni akart a Habsburg uralom alól, mintsem hogy az ő érdekeikért induljon háborúba. A Habsburg uralkodó ház már régen a zsidó bankárok markából csillogott, mert a fényűző élet és a Monarchia összetartása, a különféle háborúk, amihez még a Monarchiának is csak nagyon kevés köze volt, sok, nagyon sok pénzbe kerültek. Az öreg, 1914-ben 84 éves Ferenc József könnyen befolyásolható volt.
Magyarország miniszterelnöke 1913-1917-ig gróf Tisza István volt. Tisza ellenezte a háborút, a Ferenc Ferdinánd főherceg meggyilkolása utáni napokban ennek többször is hangot adott. Többek közt július 1-én és július 8-án is levelet írt Ferenc József császárnak, arra kérve az uralkodót, hogy ne indítson indokolatlanul háborút a Balkánon.
Tisza a július 7-én tartott Koronatanácsban egyedüliként szavazott a háború indítása ellen. Ellenszavazata miatt a Koronatanács nem tudott a háború indításáról döntést hozni, ezért egy hét múlva, július 14-én újabb Koronatanács ülést kellett tartani. Ezen az ülésen Tisza is megszavazta a háború indítását, mert akkor már tudott az orosz háborús szándékról, de akkor is csak azzal a kikötéssel, hogy győzelem esetén sem vesznek el területet Szerbiától.
A fenti tények bizonyítják Magyarország jó szándékát az európai politikában. Ezeket a tényeket fordították visszájukra az ügynökök. Benes már néhány nappal később röpiratában Tiszát nevezi meg, mint a háború kirobbantásáért leginkább felelős személyt, a korabeli nyugati tájékoztatás pedig valamiért kérdés nélkül elfogadja Benes álláspontját. Tisza Istvánt 1918 októberében meggyilkolták. Azért kellett meghalnia, mert ellenezte azt a háborút, mely tönkretette Európát. A magyar hazának igen nagy szüksége lett volna a Tiszához  hasonló jellemű, tehetséges hazafiakra.
Meggyőződéssel állítom, hogy Magyarországnak sem érdeke, sem célja nem volt az első világháború kirobbantásában. Ami a háború következményeként Magyarországgal történt, ahhoz viszont magának a háborúnak nem volt köze…

 

A háború vége

Az 1914-ben nagy lelkesedéssel elkezdett háború hamar állóháborúvá merevedett. Korábban nem látott kegyetlen haditechnikát vetettek be mindkét oldalon, de ez csak az emberáldozatot növelte, a szemben álló felek egyik fronton sem bírtak egymással. 
1917-re a német csapatok valamivel eredményesebbek lettek, mint a franciák, annál is inkább, mert a francia katonák felismerték, hogy a gyilkos háború nem francia érdekekért folyik és lázadásba kezdtek. A lázadó katona pedig nem alkalmas a harctérre.
Ráadásul a Breszt-litovszki béke aláírásával 1918. március 3-án megszünt a keleti front, Németország jelentős haderőt tudott átcsoportosítani a franciák és britek ellen.
A háború kimenetelét végül az amerikai beavatkozás döntötte el. Az Egyesült Államok 1917. április 6-án üzent hadat Németországnak, majd 1917. december 7-én az Osztrák-Magyar Monarchiának is, de amerikai katonák 1918 nyaráig ténylegesen nem harcoltak a fronton. 1918. július 18-án kezdődött meg az antant döntő ellentámadása, amikor az összeomlás szélén álló brit és francia csapatok helyett a friss, jól felszerelt amerikai katonákat küldték harcba a már szintén elcsigázott német csapatok ellen, és elsöpörték a német vonalakat. A nyugati fronton végül a Compiegne-i fegyverszünet 1918. november 11-i aláírása jelentette a háború végét.
Eközben a monarchia csapatai 1918 őszén már csak az olasz fronton harcoltak.
Horthy Miklós emlékirataiban azt olvasom, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia 1918. október 7-én nyújtotta be első fegyverszüneti kérelmét. Horthy ebben az időben még győztes tengerész, és minden erejével védi a Monarchiát. A tőle származó információt el lehet fogadni. A fegyverszünet-kérés válasz nélkül maradt és ártatlan emberek további százai pusztultak el, mert a szabadkőművesek úgy határoztak, hogy csak teljes győzelem fogadható el. Valamikor a háború úgy működött, hogy ha az ellenfelek bármelyike kitűzte a fehér zászlót, már a következő órában elhangzott a „tüzet szüntess” parancs és a katonák ezt nagyon komolyan vették, mert az életükről volt szó.
A fegyverszünetkérést az antant hatalmak figyelmen kívül hagyták, inkább katonai zendülést provokáltak a monarchia katonái között. Itt látjuk, hogy miféle elaljasult embertelen döntéshozók voltak jelen ennek a háborúnak az irányítói között.
Az I. világháború során a monarchia seregében magyarok, horvátok, szlovákok, csehek és osztrákok szolgáltak egymás mellett. Nehéz elképzelni józan ésszel, hogy egy olyan birodalom, mely több száz éven keresztül katonai eszközökkel tartotta fenn a hatalmát, hogyan követhet el egy ilyen súlyos hibát, hogy a legkritikusabb órában éppen ilyen vegyes, többnemzetiségű haderőt alkalmaz a tűzvonalban.
1918 őszére a monarchia kiábrándult katonái közt rémhírterjesztők jelentek meg, és kinek-kinek mondtak valamit arról, hogy mi történik odahaza. A magyaroknak például azt hazudták, hogy a románok megszállták Erdélyt. El lehet képzelni, mindenki sietett volna haza, hogy segítsen az otthon maradtaknak.
Miért volt szükség ezekre a rémhírekre? Azon túl, hogy a már amúgy is alacsony morált tovább bomlasszák, a felbomlott hadsereget már senki nem akarta ellátni sem élelemmel, sem egyébbel, de még a hazaszállításukról sem akartak gondoskodni. Így csak olyanok viselkednek, akik sohasem rendelkeztek sem hazával, sem a haza védelméhez szükséges erkölccsel.
A folyamat október 25-re egészen lázadásig fokozódott. Ettől a naptól kezdve a monarchia katonái nem voltak hajlandók fegyvert fogni. Az olasz csapatok ellenfél hiányában gyorsan törtek előre. A monarchia képviselői október 29-én újra fegyverszünetet kértek, sikertelenül, majd november 3-án megint, ezt végre elfogadta az ellenfél.
Láthatjuk, hogy az olasz fronton az I. világháború katonai lázadással, nem pedig az egyik fél fegyveres győzelmével ért véget. A katonai lázadással végződött háborút nem lehet békeszerződéssel lezárni, mert a kétféle esemény jogilag más kategóriába tartozik. Másként kell megítélni a lázadást és megint másként a fegyveres győzelmet. A politika szereti összekeverni a dolgokat, hogy ne lehessen tisztán látni.

 

A Páduai és Belgrádi fegyverszüneti megállapodások

A monarchia számára a háborúnak hivatalosan az 1918. november 3-án aláírt, a Diaz-féle (Páduai) fegyverszüneti egyezmény vetett véget, amely a következő napon délután 3 órakor lépett hatályba. A Diaz-féle szerződés Ausztria – Magyarország minden frontjára érvényes volt, román vagy szerb front nem jöhet létre, írta jelentésében Wéber tábornok, a monarchia által 1918. október 12-én felállított Fegyverszüneti Bizottság elnöke.
A fegyverszüneti egyezmények aláírásával Franciaország kivételével mindenki tudomásul vette, hogy vége az I. világháborúnak. Nagy-Britannia és az Egyesült Államok csapataikat kivonták a frontról, és haza szállították. De a franciák úgy viselkedtek, mintha külön háborút vívtak volna, no nem a világgal, csak Magyarországgal. Jelentős francia hadsereget tartottak fegyverben a Balkánon, Szerbia területén.
Álljon itt a „Diaz-féle” fegyverszüneti szerződés magyar nyelvű szövege, ahogyan azt az egyetlen magyar aláíró Nyékhegyi Ferenc ezredes közreadta „A Diaz-féle fegyverszüneti szerződés” c. könyvében.

 

2. melléklet – Páduai fegyverszüneti egyezmény

A Diaz-féle fegyverszüneti szerződés (a páduai fegyverszünet) Nyékhegyi Ferenc ezredes közlése alapján:

Függelék
A fegyverszüneti egyezmény magyar szövege
A szövetséges és társult hatalmak, valamint Ausztria-Magyarország között kötendő fegyverszüneti szerződés feltételei

I. Katonai rendelkezések
1, Az ellenségeskedésnek azonnali beszüntetése szárazföldön, vízen és a levegőben.
2, Ausztria-Magyarország hadseregének teljes leszerelése, valamint az északi tenger és a Svájc közötti frontokon harcoló egységek haladéktalan visszavonása. Ausztria-Magyarország az alanti 3. §-ban meghatározott határain belül legfeljebb 20 – a háború előtti békelétszámra csökkentett – hadosztályt tarthat fenn.
A hadosztály- és hadtesttüzérség anyagi eszközeinek fele a hozzá tartozó felszereléssel, beleértve mindazt, ami azon a területen van, amelyet az osztrák-magyar hadseregnek ki kell ürítenie, a szövetséges és társult hatalmak megállapította pontokon összegyűjtendő és nekik kiszolgáltatandó.
3. A háború kezdete óta Ausztria-Magyarország által megszállott minden terület kiürítése és az osztrák –magyar haderőknek a szövetséges erők hadsereg-parancsnoksága által a különböző arcvonalakon megállapított határidőn belül történő visszavonása a következő vonal mögé:
Az Umbriai-csúcstól a Stilfsi hágónak északra terjedő területéig ez a vonal a rati alpesek taraját követi az Etsch és Eisack forrásáig; a Reschen és Brenner hegyen át az Oetz és a Ziller magaslatán.
Ezt követően a vonal délnek fordul, a Toblach hegyet lépi át és a karni alpeseknél eléri a jelenlegi határt. A Tarvis hegyen túl a juli alpesek vízválasztója mentén a Predil-domb, Manhart, Triglav és aztán a Podbrdo-domb, Podlanischi és Idria vízválasztójának irányába halad. Ettől kezdve a vonal a Schnee hegy felé halad délkeleti irányba, a Szávának és mellékfolyóinak medencéje a vonalon kívül marad. A schnee hegytől a vonal a tengerpart felé irányul akként, hogy Castua, Mattuglie és Volosca a kiürítendő területekhez tartozzék.
Utána hasonlóképpen Dalmácia jelenlegi adminisztrációs határait követi, beleértve északon Licarica és Trihaniát, délen pedig azon területet, melynek határa a Planka foktól kiindultan kelet felé a vízválasztó magaslatot követi, akként, hogy az aösszes völgyek és vízvonalak, melyek Sebenico felé esnek, mint a Cikola, Kerka, Butisnica és annak mellékvizei a kiürítendő területhez tartozzanak. A Dalmácia északi és nyugati részén levő szigetek, így északon Premuda, Selve, Ulbo, Skarda, Maon, Pago és Pinta Dura szigeteket délre a Meledáig, beleértve S. Andrea, Busi, Lissa, Lesina, Tercola, Curzola, Cazza és Lagosta szigeteket, valamint az ezeket körülvevő szigetecskéket és sziklákat is, Pelagoza, Zirona Grande és Piccola, Bua, Solta és Brazzaa kivételével, a vonalon belül maradnak.
Az ily módon kiürített terület a szövetséges és társult hatalmak csapatai szállják meg.
Minden katonai anyag és a kiürítendő területen található ellenséges vasutak, helyükön maradnak.
Mindezen anyagnak a szövetséges  és társult hatalmak részére való kiszolgáltatásnál, beleértve a szénnel való ellátást, a szövetséges hatalmak haderejének főparancsnoka által a különböző frontokon megállapított részinstrukciókat kell követni.
Az ellenség által kiürítendő és a szövetséges erők által megszállandó területen az ellenséges csapatoknak újabb rombolásokat, fosztogatásokat, vagy újabb rekvirálásokat végezni nem szabad.
4, A szövetségeknek feltételen joguk lesz:
a., csapataikkal az Ausztria-Magyarország területén levő összes vasutakon, szárazföldi és víziutakon szabadon mozogni.
b., Ausztria-Magyarország mindazon stratégiai pontjait, amelyeket szükségesnek találnak haderejükkel megszállni, azokat hadműveletek céljára alkalmassá tenni, s ott a rendet fenntartani;
c., a szövetséges hadsereg céljaira fizetség ellenében rekvirálásokat végezni, bárhol is tartózkodnak.
5. Az összes német csapatot 15 napon belül ki kel vonni, nemcsak az olasz és balkáni frontról, hanem Ausztria-Magyarország egész területéről.
Ama német csapatokat pedig, amelyek Ausztria-Magyarországot azon napig el nem hagyták, internálni kell.
6, Az osztrák-magyar kiürített területeken a közigazgatást ideiglenesen a helyi hatóságok intézik a szövetséges megszálló csapatok ellenőrzése mellett.
7, Az összes hadifoglyokat, az evakuált polgári személyeket és a szövetséges internáltakat viszonosság nélkül a szövetséges főparancsno­koknak a különböző frontok szerint megállapított feltételeknek megfelelően azonnal haza kell bocsátani.
8, A kiürítendő területen visszahagyott betegeket és sebesülteket az osztrák-magyar egészségügyi személyzetnek kell ellátni, mely a szükségelt orvosi anyagokkal együtt a helyszínen marad.

 

II. A tengerre vonatkozó feltételek

1, Az ellenségeskedést a tengeren azonnal be kell szüntetni, s az osztrák-magyar hajók tartózkodási helyét s mozgását pontosan közölni kell. A szövetséges és társult hatalmak hadi- és kereskedelmi tengerészete a részére engedélyezett szabad hajózásról a területhez tartozó vizeken a semleges hatalmakat értesíti, anélkül, hogy a semlegességgel kapcsolatos kérdéseket felvetnék.
2, Az 1910 és 1918 között épített 15 tengeralattjáró, valamint az osztrák-magyar belvizeken tartózkodó, vagy oda behatoló összes német tengeralattjáró a szövetséges és társult hatalmaknak kiszolgáltatandó. Le kell szerelni valamennyi fent említett osztrák-magyar tengeralattjárót, melyek a szövetségesek és az Egyesült Államok felügyelete alatt maradnak.
3, A szövetséges és társult hatalmaknak teljes fegyverzettel és felszereléssel át kell adni az általuk megjelölendő 3 páncélos hajót, 3 könnyű cirkálót, 9 torpedórombolót, 12 torpedónaszádot, aknarakót és 6 dunai monitort. Minden egyéb felszíni hadihajót, ide értve a folyami egységeket is, a szövetséges és társult hatalmak által kijelölt osztrák-magyar kikötőkbe kell összevonni; ezeket teljes mértékben leszerelni, lefegyverezni és a szövetséges hatalmak felügyelete alá kell helyezni.
4, A szövetséges és társult hatalmak összes tengeri és kereskedelmi járműveinek szabad hajózást kell biztosítani, mind az Adriai tengeren s annak belvizein, mint Ausztria-Magyarország területén, a Dunán és annak mellékfolyóin. A szövetséges és társult hatalmak jogot nyernek arra, hogy a dunai hajózás szabadságának biztosítására az összes megerősített műveket, védelmi berendezéseket megszállják, vagy azokat szétrombolják.
5, A szövetséges és társult hatalmak a blokádot jelenlegi állapotban fönntartják, ennélfogva tengeren talált osztrák-magyar hajókat lefoglalják. Kivéve azon eseteket, amelyeket a szövetséges és társult hatalmak kiküldött bizottsága jóváhagy.
6, Valamennyi tengeren használatos légi harceszközt s szövetséges és társult hatalmak által kijelölt kikötőben kell összegyűjteni és leszerelni.

7, Az egész olasz tengerpartot, valamint az Ausztria-Magyarország által a saját beltengerein kívül megszállott kereskedelmi kikötőket ki kell üríteni, s az összes úszó-anyagot, hajózási eszközöket, készleteket és mindennemű hajózási anyagot ott kell hagyni.
8, A szövetséges és társult hatalmak a Póla megerősítését képező tengeri és szárazföldi erődítéseket, a szigeteket, a hajógyárat és az arzenált megszállják.
9, Ausztria-Magyarországnak a szövetséges és társult hatalmak összes fogva tartott kereskedelmi hajóját vissza kell adni.
10, Az átadandó építményekben vagy anyagokban a kiürítés előtt kárt okozni tilos.
11, A hadi- és kereskedelmi tengerészet – viszonosság kötelezettsége nélkül – a szövetségesek összes osztrák-magyar kézben levő hadifoglyait kiszolgáltatja.

Az alulírott teljhatalmú meghatalmazottak kijelentik, hogy a fenti feltételeket elfogadták.

1918.november 3.
Az olasz hadsereg főparancsnoksága részéről
Az olasz hadsereg Legfelső Parancsnokságának képviselői:
Pietro Badoglio tábornok
Scipioni Scipione tábornok
Tullio Marchetti ezredes
Pietro Gazzera ezredes
Pietro Maravigna ezredes
Alberto Pariani ezredes
Francesco Accini sorhajókapitány
Az osztrák-magyar hadsereg főparancsnoksága részéről
F. Victor Weber Edler von Webenau (gyalogsági tábornok)
Karl Schneller (ezredes)
J. von Lichtenstein (fregattkapitány)
F. von Nyékhegyi (alezredes)
(Georg Zwierkovski (korvettkapitány)
Victor Freiherr von Seiller (alezredes)
Kamillo Ruggera (százados)

Jegyzőkönyv,
mely tartalmazza a szövetséges és társult hatalmak
valamint Ausztria-Magyarország közötti fegyverszüneti szerződés egyes pontjainak részleteit és végrehajtási utasításait

I Katonai rendelkezések
1, A fegyverszüneti szerződés aláírása után 24 órával, vagyis november 4-én (közép-európai idő szerint) 15 órakor Ausztria-Magyarország valamennyi frontján megszűnik az ellenségeskedés a szárazföldön, a tengereken és a levegőben.
Ettől az időponttól kezdve az olasz és a hozzájuk társult csapatok tartózkodnak attól, hogy átlépjék az eddig elért vonalat.
Az osztrák-magyar és a velük szövetséges csapatoknak légvonalban legalább három kilométeres távolságban kell visszahúzódniuk attól a vonaltól, melyet a szövetséges és társult hatalmak elértek A két fentebb kijelölt vonal közötti három kilométeres sáv lakosai a szükséges élelmiszerellátás biztosítása miatt fordulhatnak mind saját nemzeti hadseregükhöz, mind a szövetségesek hadseregéhez.
Azon osztrák-magyar egységeket, melyek az ellenségeskedés beszüntetésének időpontjában az olasz csapatok által elért arcvonal mögött vannak, hadifoglyokként fogjuk kezelni.
Ami a második és harmadik cikkelyben a tüzérségre és felszerelésére, valamint a kijelölt helyeken összegyűjtendő, illetve az evakuált területen maradó harcászati anyagokra vonatkozó rendelkezéseket illeti, az olasz teljhatalmú megbízottak, mint valamennyi szövetséges és társult hatalom képviselői kijelentik, hogy azokat végre kell hajtani.
a, Minden háborús célra használható tárgyat és azokat, melyeknek alkotórészei ily módon felhasználhatók, át kell engedni a szövetséges és társult hatalmaknak.
Felhatalmazzuk az osztrák-magyar és a német csapatokat, hogy a harmadik cikkelyben megjelölt területet kiürítő katonák kizárólag személyes felszerelésüket, továbbá a katonai lovakat, az élelmiszerek, a konyhafelszerelés, a tiszti kar csomagjai és az egészségügyi felszerelés szállítására használt eszközöket és lovakat magukkal vigyék. Ezt a rendelkezést kell alkalmazni valamennyi fegyvernemre és valamennyi kiszolgáló egységre.
b, Ami kifejezetten a tüzérséget illeti, az osztrák-magyar és a német csapatok a kiürítendő területen hagynak minden tüzérségi anyagot és felszerelést.
A későbbiekben határozzák majd meg azt a számítási módot, mellyel pontosan meg lehet állapítani annak a hadosztályi és hadtesttüzérségnek a teljes létszámát, mellyel Ausztria-Magyarország az ellenségeskedés büntetéséneknek időpontjában rendelkezik, s amelynek felét a szövetséges hatalmaknak kell átengedni, ennek során, ha szükséges, rögzítik az osztrák-magyar hadsereg más tüzérségi anyagának átvételét és a szövetséges és társult hatalmak által az osztrák-magyar hadsereg részére való esetleges visszaadását.
Mindazon tüzérséget, mely nem képezi a hadosztályi és hadtesttüzérség szerves részét, bárminemű kivétel nélkül át kell engedni, ezért nem szükséges ezek létszámát meghatározni.
c, A hadosztályi és hadtesttüzérség átvételére az olasz front vonatkozásában a következő helységekben kerül sor: Trento, Bolzano, Pieve di Cadore, Stazione per la Carnia, TOlmino, Gorizia, és Trieszt.
A szövetséges és társult hatalmak hadseregének Ausztria-Magyarország különböző frontjain működő főparancsnokságai különleges bizottságokat hoznak majd létre, melyek a szükséges kísérettel ellátva haladéktalanul azon helyekre utaznak, melyeket a leginkább indokoltnak ítélnek a fentiekben megállapított rendelkezések végrehajtásának ellenőrzése szempontjából.
4, Megállapítjuk, hogy a Toblach és a Travis hegy elnevezések a hegyeknek azt a csoportját jelölik, melyek a Toblach nyereg és a Travis medence fölött magasodnak, amint kitűnik a csatolt 1/500000 léptékű szemléltető vázlatból.
5, Az osztrák-magyar és a velük szövetséges csapatoknak az olasz front vonatkozásában az ellenségeskedés megszűnésétől számított 15 napon belül kell visszahúzódniuk a fegyverszünet feltételeit tartalmazó jegyzőkönyv 3. cikkelyében kijelölt vonal mögé.
Az osztrák-magyar és a velük szövetséges csapatoknak az olasz front vonatkozásában az 5. napon a Tonale-Noce-Lavis-Avisio-Pordio-Livinal-Longo-Falzarego-Pieve di Cadore–ColleMaria-Alto Tagliamenti-Fella-Raccolana-Sella di Nevea-Isonzo vonal mögé kell vonulniuk, be kell fejezniük továbbá a fentebb hivatkozott cikkelyben meghatározott kivonulásukat Dalmácia területéről.
Azon osztrák-magyar és velük szövetséges szárazföldi és tengeri egységeket, melyek a megállapított 15 napos határidőn belül nem hagyják el a területet, hadifoglyoknak fogjuk tekinteni.
6, A szövetséges és társult hatalmak által osztrák-magyar területen végzett rekvirálások ellenértékét az olasz hadseregben jelenleg hatályos „Servizio Guerra – Parte II Edizione 1915” 227. oldalán található első paragrafusban rögzített szabályok szerint fizetik ki.
7, Ami a vasutakat és a szövetséges hatalmak valamint Ausztria-Magyarország közötti fegyverszüneti szerződés 4. pontja által a szövetséges hatalmaknak biztosított jog gyakorlását illeti, megállapítjuk, hogy az osztrák-magyar vasúti igazgatóság alkalmazottai fogják biztosítani a szövetséges és társult hatalmak csapatainak, harcászati anyagainak és élelmezésének az osztrák-magyar vasúti hálózat azon részén történő szállítását, amely nem tartozik a fegyverszüneti szerződés rendelkezései szerint evakuált területhez, az ő feladatuk lesz a vasúti hálózat irányítása és működtetése is, azonban a szövetségesek által kinevezett Különleges Bizottságok és szükség esetén felállított pályaudvari katonai parancsnokságok ellenőrzése alatt.
Az osztrák-magyar hatóságoknak előnyben kell részesíteniük a fenti szállítmányok áthaladását, és garantálniuk azok biztonságát.
8, Az evakuált területen , amint megszünik az ellenségeskedés , meg kell kezdeni a közúti és vasúti aknák, az aknamezők és minden más, a közúti és a vasúti hálózat megszakítására elkalmas berendezés felszedését és ártalmatlanítását.
9, Az ellenségeskedés beszüntetésétől számított 8 napon belül a foglyok és az Ausztria-Magyarországon internált személyek minden munkát abbahagynak, kivéve a mezőgazdasági munkát, ez azonban csak azon foglyokat és internáltakt érinti, akiket még a fegyverszüneti szerződés aláírásának napja előtt mezőgazdasági munkára osztottak be. Mindenesetre készen kell állniuk az azonnali indulásra, amint erre az olasz hadsereg főparancsnoksága felkéri őket.
10, Ausztria-Magyarországnak kell gondoskodnia a szövetséges kormányok azon különböző bizottságainak védelméről, biztonságáról és élelmezéséről (ennek költségeit meg fogják téríteni), melyek feladata a hadianyag összegyűjtése és bármiféle ellenőrzés, működjenek akár az evakuált területen, akár Ausztria-Magyarország más részén.
II. Tengerre vonatkozó rendelkezések
1, Az ellenségeskedést a tengeren ugyanakkor kell beszüntetni, mint a szárazföldön és a légtérben.
Ugyanebben az időpontban az osztrák-magyar kormánynak a pulai rádiótávirati állomás közvetítésével, mely az anyagot Velencébe továbbítja, meg kell adnia az olasz kormány és a szövetséges kormányok számára a szükséges felvilágosítást valamennyi osztrák-magyar hajó helyzetéről és mozgásáról.
2, Valamennyi, a 2. és 3. pontban említett, a szövetséges hatalmaknak átadandó egységnek november 6-án 8 órára el kell érnie Velencét: a parttól 14 mérföldre révkalauz száll a fedélzetre.
Kivételt csupán a dunai monitorok képeznek, melyeknek a balkáni fronton állomásozó szövetséges erők főparancsnoka által kijelölt kikötőben, és az általa megállapított feltételek mellett kell jelentkezniük.
3, Azok a hajók, melyeknek Velencébe kell menniük, a következők:
Tegethoff
Prinz Eugen
Ferdinand Max
Saida
Novara
Helgoland
Kilenc Tátra típusú (legalább 800 tonnás) régebbi építésű torpedóromboló.
Tizenkét 200 tonnás torpedónaszád,
A Cameleon nevű aknarakó hajó
Tizenöt 1910 és 1918 között épített tengeralattjáró, továbbá az összes német tengeralattjáró, melyek az osztrák-magyar felségvizeken találhatók.
Az átadandó hajókban esetlegesen okozott károkat a szövetséges kormányok a jelen fegyverszünet legdurvább megsértésének fogják tekinteni.
A garda-tavi flottillát a szövetséges hatalmak Riva kikötőjében veszik át. Mindazon hajókat, melyeket a szövetséges hatalmaknak nem kell átvenniük, az ellenségeskedés beszüntetésétől számított 48 órán belül Buccari és Spalato kikötőjében kell összevonni.
Ami az aknamezők felszámolásának és a gátakadályok lerombolásának jogát illeti, Ausztria-Magyarország kormánya becsületére kötelezi magát, hogy az ellenségeskedés megszűnésétől számított 48 órán belül a velencei helyőrségparancsnoknak és a haditengerészet Brindisiben állomásozó parancsnokának átadja a Pola, Cattaro és Fiume kikötőiben található aknamezők és gátakadályok térképét, ugyanazon időponttól számított 96 órán belül pedig a Földközi-tengeren, az olasz folyókban és tavakban található aknamezők és gátakadályok térképét, ide értve azokat is, amelyeket a német kormány parancsára helyeztek el, és amelyekről tudomása van.
Ugyanezen 96 órás határidőn belül hasonló közleményt kell küldeni a Duna és a Fekete tenger vonatkozásában a balkáni fronton állomásozó szövetséges erők parancsnokának.
5, Az ellenségeskedés beszüntetésétől számított 96 órán belül vissza kell szolgáltatni a szövetséges hatalmak kereskedelmi hajóit olyan módon, melyet a szövetséges hatalmak fognak megállapítani, és az osztrák-magyar kormány tudomására hozni. A szövetséges hatalmak fenntartják maguknak a jogot, hogy létrehozzák az 5. cikkelyben említett bizottságot, és az osztrák-magyar kormány tudomására hozzák működésének részleteit, továbbá a helyszínt, ahol ülésezni fog.
6, A 6. cikkelyben említett tengeri bázis Spalato.
7, A 7. cikkelyben említett kiürítést ugyanazon időpontig jel végrehajtani, amit a szárazföldi csapatok számára a fegyverszüneti vonal mögé történő visszavonulásra kijelöltek.
A kikötőkben található rögzített, mozgó vagy hajózó anyagban bárminemű károkozás tilos.
A kiürítést a Lagúna csatornáin át kell végrehajtani, felhasználva ehhez a helyszínt kívülről megközelítő osztrák-magyar vízijárműveket.
8, A 7. cikkelyben említett birtokbavételre az ellenségeskedés beszüntetésétől számított 48 órán belül kerül sor.
Az osztrák-magyar hatóságoknak garantálniuk kell az azon személyeket szállító hajók biztonságát, akiknek feladata Pola, a szigetek és más, a fegyverszüneti szerződésben megjelölt hely birtokbavétele.
Az osztrák-magyar kormány megteszi a szükséges előkészületeket ahhoz, hogy a szövetséges nemzetek Pola felé tartó hajói az erődtől 11 kilométerre révkalauzokat kapjanak, akik meg tudják mutatni a legbiztonságosabb utat.
9, A szövetséges hatalmakhoz tartozó személyeknek és az anyagi javakban esetleg okozott bármilyen kárt a jelen fegyverszüneti egyezmény igen durva megsértésének tekintjük.
Alulírott teljhatalmú megbízottak kijelentik, hogy a fenti feltételeket jóváhagyják.
1918. november 3.

Az olasz hadsereg Legfelső Parancsnokságának képviselői:
Pietro Badoglio tábornok
Scipioni Scipione tábornok
Tullio Marchetti ezredes
Pietro Gazzera ezredes
Pietro Maravigna ezredes
Alberto Pariani ezredes
Francesco Accini sorhajókapitány

Az osztrák-magyar hadsereg Legfelső Parancsnokságának képviselői:
F. Victor Weber Edler von Webenau (gyalogsági tábornok)
Karl Schneller (ezredes)
J. von Lichtenstein (fregattkapitány)
F. von Nyékhegyi (alezredes)
(Georg Zwierkovski (korvettkapitány)
Victor Freiherr von Seiller (alezredes)
Kamillo Ruggera (százados)

Fordította Thiery Henriett
A Diaz-féle fegyverszüneti szerződés (a páduai fegyverszünet)
Személyes tapasztalatok és hiteles okmányok alapján ismerteti Nyékhegyi Ferenc ezredes
Magyar Mercurius Kiadó, Budapest

 

 

A szerződéssel kapcsolatos észrevételeim a következők:
Az aláírók között csak egyetlen magyar név (Nyékhegyi Ferenc alezredesé) található.
A szerződés mellékleteként szereplő térképvázlat magyar területet nem érint.
A szerződés jelzi, hogy a Monarchia megszünt, mert Ausztria-Magyarországra vonatkozik.

Ezt követően csak azt a részt jegyzetelem mely Magyarországot érinti.
A magyar hadsereg teljes leszerelése!
Magyar hadseregnek ki kell üríteni a megszállt területeket.
A szerződés szerint a Száva és mellékfolyói a demarkációs vonalon kívül marad.
A szövegben található egy pontatlan és követhetetlen megfogalmazás, amely magyarokra is vonatkozhat: „a szövetséges hatalmak haderejének főparancsnoka által a különböző frontokon megállapított részinstrukciókat kell követni”. A baj az, hogy a szerződés első pontja kimondja, hogy az ellenségeskedést be kell szüntetni ez értelemszerűen azt jelenti, hogy a frontvonalak megszüntek, most a szöveg mégis frontokról beszél?!
A szövetséges csapatoknak joguk lesz a Magyarország területén mozogni, Magyarország stratégiai pontjait megszállni, a szövetségesek céljaira fizetség ellenében rekvirálni. (Ez már előre vetíti a francia szándékot, hogy katonáikkal megjelenjenek Magyarországon.)
A német csapatokat ki kell vonni 15 napon belül Magyarország területéről
Az összes foglyot szabadon kell engedni.
A sebesülteket Ausztria-Magyarország egészségügye látja el.
Valamennyi magyar hajót lefoglalják
Szabad hajózást kell biztosítani a Dunán a szövetségesek részére.
Magyarország igen nagy kárt szenvedett a fiumei kikötő elvesztésével.

A Diaz-féle fegyverszüneti szerződést hét fő írta alá a szövetséges és társult hatalmak részéről, és hét fő Ausztria-Magyarország részéről, de az aláírók között csak egyetlen magyart találunk. Számomra ez is azt igazolja, hogy Magyarország csak mellékszereplője volt az I. világháborúnak. A háború valódi felelősei mégis Magyarországot büntették meg a legsúlyosabban, jogtalanul és igazságtalanul.
Már az is felháborító, hogy azt írja ez a szerződés, hogy Magyarország részére fegyverszünetet engedélyeznek. Fegyverszünetet csak a Monarchia részére engedhettek, mert az állt hadban az antant hatalmakkal. Magyarország, mint újonnan létrejött állam, senkivel szemben nem viselt hadat, ezért Magyarországot hadviseléssel vádolni hazugság! Trianonban ennek ellenére huszonhét ország állt szembe Magyarországgal. A tönkretett magyarság nevében fel kell szólítani a huszonhét országot, hogy mutassák be egy nemzetközi fórumon (ahol nem a szabadkőművesek dirigálnak) azt a hadüzeneti dokumentumot, amit Magyarország velük szemben kibocsátott. Amelyik ország nem tud ilyen dokumentumot bemutatni, az köteles Magyarországot megkövetni és a jóvátételként kapott országrészt, pénzt és egyéb anyagi javakat köteles visszaszolgáltatni Magyarországnak.
Az pedig, hogy a fegyverszünet aláírása után tíz nappal újabb, az ország számára kedvezőtlenebb megállapodást írt alá Károlyi, teljes jogi képtelenség. Magyarország ez alatt a tíz nap alatt nem üzent hadat senkinek és senkivel nem folytatott háborút.
A Magyarország területi épségét meghagyó Páduai-szerződés azonban szöges ellentétben állt az 1917. június 28-30 között Párizsban tartott szabadkőműves konferencia döntésével, miszerint Magyarországot szét kell darabolni. A Páduai-szerződés megszövegezői tudták, hogy az olaszok Magyarország szétdarabolását nem fogadják el, az viszont fura helyzet lett volna, ha a háborúnak épp az olasz fronton véget vető szerződést az olaszok nem írják alá. Azonban, hogy alapot teremtsenek Magyarország szétdarabolására, összeállították a Belgrádi szerződés szövegét is, tudva, hogy Károlyi Mihály, aki maga is szabadkőműves volt, alkalmas személy, hogy a második megállapodást utasításuknak megfelelően aláírja.
Az október végén hatalomra kerülő Károlyit tehát arra utasították, hogy november 4-én, a Páduai szerződés életbelépése után egy órával tiltakozzon a monarchia megbízottjának, Weber tábornoknak az aláírása ellen.

3. melléklet – Károlyi tiltakozó levele

A MAGYAR KORMÁNY AZ OLASZ FŐPARANCSNOKSÁGHOZ WEBER TÁBORNOK ÜGYÉBEN

irat típusa: 10.161. sz. távirat
keltezési hely: Budapest,
keltezési idő: 1918. november 4. 4 óra 37

Tekintettel Magyarországnak Őfelsége által is elismert függetlenségére, [2] a magyar királyi kormány nem fogadhatja el Weber gyalogsági tábornok közös megbízottként való részvételét a fegyverszüneti tárgyalásokon. A magyar királyi kormány kizárólag az események sürgető nyomásának engedve, valamint azon megfontolásból adja beleegyezését Weber gyalogsági tábornoknak a magyar érdekek képviseletének ellátására, hogy saját hibájából ne késleltesse a fegyverszüneti tárgyalások lezárását. Kérjük, jelen táviratunk vételét – a korábbiakhoz hasonlóan – az azonosító szám megjelölésével rádión igazolni szíveskedjenek.

levéltári jelzet: AG.6N71
[2] 1918. november 1-jén.

Az, hogy a Páduai szerződést Károlyi kormányfőként nem fogadta el, szükségessé tette, hogy egy újabb szerződést írjanak alá. A Szerbiában tartózkodó francia hadsereggel 1918. november 13-án új fegyverszünetet köt Belgrádban, amelynek tizennyolc pontnyi feltételei között már megjelenik Magyarország feldarabolása, bár végleges határ megállapításokról ez a szerződés sem intézkedett.

 

4. melléklet – A Belgrádi katonai egyezmény

KATONAI EGYEZMÉNY A SZÖVETSÉGES HADSEREGEK ÉS A MAGYAR KORMÁNY KÖZÖTT
irat típusa: Szám nélkül.
keltezési hely: Belgrád,
keltezési idő: 1918. november 13.

I. A magyar kormány csapatait a Nagy-Szamos felső folyása - Beszterce - Maros(falu) - a Maros vonala a Tiszával való összefolyásáig - Szabadka - Baja -Pécs (e városokban nem tartózkodnak magyar egységek) - a Dráva folyása Szlavónia-Horvátország határáig vonaltól északra vonja vissza. A kiürítés nyolc napon belül hajtandó végre.
A kiürített területet a szövetségesek teljes joggal megszállják, a szövetséges hadseregek főparancsnoka[18] által meghatározandó feltételeknek megfelelően. A polgári közigazgatás e területen a jelenlegi kormány kezében marad.
A kiürített területen kizárólag a rend fönntartásához elengedhetetlenül szükséges rendőri és csendőri alakulatok maradhatnak, valamint azok, amelyek a vasútvonalak biztonságára felügyelnek.
II. A magyar hadsereg, a szárazföldi csapatok és a haditengerészet leszerelése, a belső rend fönntartásához szükséges hat gyalogos és két lovas hadosztály, valamint az I. szakaszban említett rendőri erők kivételével.
III. A szövetségesek megszállási joga minden helységre, illetve minden stratégiai pontra, melyeknek folyamatos meghatározása a szövetséges hadseregek főparancsnokának jogkörébe tartozik.
A szövetséges csapatok szabad átvonulásának és állomásozásának joga Magyarország egész területén. A szövetségesek állandó joga az állam, illetve a Magyarországon lakó magánszemélyek tulajdonát képező közúti, vasúti jármű-, illetve hajópark egészének katonai célú igénybevételére. Hasonlóképpen az igás- és málhás állatokra.
IV. A megszállt terület (lásd I. szakasz) vasúti forgalmát rendesen lebonyolító személyzet és vasúti anyag helyben maradnak: ezen fölül tartalékként a szövetséges csapatok szükségleteire, valamint a szerbiai vasúti anyagban a háború következtében keletkezett hiány pótlására egy hónapon belül a főparancsnok részére átadandó 2000 szabványos nyomtávú vasúti kocsi és 100 mozdony, illetve 600 keskeny nyomtávú vasúti kocsi és 50 mozdony. E vasúti anyag részben Ausztriára terhelhető. A számok hozzávetőlegesek.
V. A megszállt terület hajóforgalmát rendesen lebonyolító személyzet és hajózási felszerelés helyben maradnak.
Ezen fölül hat monitor azonnali hatállyal a szövetségesek részére Belgrádban átadandó.
A dunai flottilla fönnmaradó részét lefegyverzés céljából a főparancsnok által a későbbiek folyamán meghatározandó dunai kikötőkben kell összevonni. A szövetséges hadseregek szükségleteire, valamint a szerbiai hajózási fölszerelésben a háború következtében keletkezett hiány pótlására e flottillából a lehető legrövidebb időn belül tíz személyszállító hajó, tíz vontató és hatvan uszály átadandó. A számok hozzávetőlegesek.
VI. Két héten belül a főparancsnok rendelkezésére bocsátandó egy, a szükséges fölszereléssel ellátott, háromezer fős vasúti alakulat a szerbiai vasútvonalak javítására. A számok hozzávetőlegesek.
VII. Két héten belül a főparancsnok rendelkezésére bocsátandók a szükséges fölszereléssel ellátott távírász-alakulatok a szerbiai telefon- és távíróforgalom helyreállítására.
VIII. Egy hónapon belül a főparancsnok rendelkezésére bocsátandó 25 000 ló és az általa meghatározandó, szükség szerinti szállítóeszköz. A számok hozzávetőlegesek.
IX. A fegyverek és a hadianyag összegyűjtése a főparancsnok által meghatározandó pontokon. Ezen anyag egy része a főparancsnok rendelkezésére álló egységek fölállítása céljára lesz igénybe véve.
X. A szövetséges hadifoglyok és polgári internáltak azonnali szabadon bocsátása, majd összegyűjtésük bevagonírozásra alkalmas pontokon, ahonnét hazaszállításuk a főparancsnok által meghatározandó kilépési pontokon és időben történik. A magyar hadifoglyok átmenetileg fogságban maradnak.
XI. A német csapatok magyarországi átvonulására és állomásozására 15 nap áll rendelkezésre a Diaz tábornokkal kötött fegyverszünet aláírásának napjától (november 4. 15 óra) számítva.
Németországgal postai és távíróforgalom csak a szövetségesek katonai ellenőrzése mellett bonyolítható. A magyar kormány kötelezettséget vállal mindennemű katonai távírókapcsolat megakadályozására Németországgal.
XII. Magyarország segíti a szövetséges megszálló csapatok ellátását. A rekvirálások - amennyiben nem önkényesek - engedélyezendők, a térítés folyó áron történik.
XIII. Az összes dunai és fekete-tengeri osztrák-magyar aknatelepítés helyét késedelem nélkül közölni kell a főparancsnokkal.
Ezenfölül a magyar kormány kötelezi magát a magyar határon túl, Ausztria területén a Dunába dobott, valamint a saját vizein jelenleg található összes úszó akna kifogására.
XIV. A magyar posta-, rádiószolgálat, a telefon-, távíró- és vasúti forgalom a szövetségesek felügyelete alá kerül.
XV. Az ellátással megbízott miniszter mellé a szövetséges érdekek érvényesítésére felügyelő szövetséges képviselő lesz kirendelve.
XVI. Magyarország köteles mindennemű kapcsolatot megszakítani Németországgal, valamint köteles megtiltani mindennemű csapat- és hadianyag-szállítást, a főparancsnok külön engedélyével a romániai német csapatok részére történő szállítások kivételével.
XVII. A szövetségesek a belügyeket illetően nem avatkoznak be a magyar államigazgatás munkájába.
XVIII. A szövetségesek és Magyarország között az ellenségeskedés megszűnt.
Készült két példányban, 1918. november 13-án, 23 óra 15 perckor, Belgrádban, a címben, illetve a XI. és XVIII. cikkelyben végrehajtott módosítással.

a szövetségesek részéről a főparancsnok képviselői:
Mišić vajda s. k. Henrys tábornok s. k.

Magyarország részéről a magyar kormány képviselője:
Linder Béla s. k.

levéltári jelzet: AG.20N528 c/106. d/3.

A belgrádi szerződés aláírása után a francia miniszterelnök azt állítja, hogy Károlyi kérte az új szerződés aláírását, hogy Magyarország tekintélyét növelje a nemzetközi politikában. Ennek ellentmond azonban, hogy a belgrádi szerződést francia részről kitárgyaló Franchet d’Esperey tábornok Konstantinápolyból érkezett Belgrádba. Ez a tábornok akkora tekintély volt ebben az időben, hogy tíz Károlyi Mihály szavára sem tett volna egy lépést sem, nemhogy Konstantinápolyból Belgrádba utazzon, és ő bizonyosan nem akarhatta a magyarok nemzetközi tekintélyét növelni. Biztosra veszem tehát, hogy Franchet d’Esperey nem Károlyi kérésére, hanem felsőbb parancsra utazott Belgrádba. Ráadásul a franciák hivatalosan el sem ismerték Károlyit Magyarország vezetőjének. Bár igen ellentmondásosak ez ügyben a megnyilvánulásaik.
Clemenceau 1918. december 1-én azt írja: magyar kormány nemzetközi szempontból nem létezik. A Belgrádban Károlyival megköttetett katonai egyezményről is azt állítja, hogy csak a helyi hatalommal történt szerződés, miközben azt a szerződés szövege szerint „Magyarország részéről a magyar kormány képviselője” írta alá. Később a Trianoni szerződésben a Főhatalmak törvényesnek ismerik el a november 13-i magyar aláírást.
Az, hogy ki volt a „magyar kormány képviselője” Belgrádban, megint egy érdekes kérdés. Sajnos erre a célra is csak egy magyarellenes személyt találtak. A szoros szerb kapcsolatokkal rendelkező, zsidó származású Linder Béla ugyan eredetileg a magyar királyra tett esküt, mint magyar honvédelmi miniszter, de esküjének semmi jelentősége nem volt, mert akinek se Istene, se hazája nincs, az mire vagy kire esküdjön? 1918. november elsején, honvédelmi miniszterként mondja ki hazaárulását bizonyító mondatát: ”nem akarok többé katonát látni”. Később a szerbek által megszállt Pécs polgármestere lett, halála után Szerbiában pedig szobrot állítottak neki.
Pichon, francia külügyminiszter azt vetette Károlyi szemére, hogy azt kérte, Magyarországot független államnak ismerjék el. Mintha a páduai szerződés aláírását követően nem első és legfontosabb kötelessége lett volna Franciaországnak, hogy kérés nélkül ismerje el Magyarországot, mint új független államot.
A Diaz-féle szerződés aláírásával 1918. november 4-én felbomlott az Osztrák–Magyar Monarchia, és létrejött a független Magyar Királyság. Megkoronázott királya az a IV. Károly, akit Ausztriából elűztek, és ekkor nem Magyarországra jött, hanem Svájcban keresett menedéket.
Magyarországon 1918. október 16-ig a Wekerle kormány volt hatalmon. 1918. október 26-án éjjel a Károlyi palotában megalakult a Nemzeti Tanács. Érdemes megnézni, kik a tagjai. Linder Béla, Berinkey Dénes, Garami Ernő, Kunfi Zsigmond, ők a Károlyi kormány azon tagjai, akik ott lesznek majd Kun Béla kormányában is.
Október 31-én a király nevében eljáró József főherceg megbízta Károlyit a kormányalakítással. Károlyi és kormánya ekkor még a magyar királyra esküdött fel. Másnap, 1918. november elsején Károlyiék kérésére a nádor felmentette őket esküjük alól.
Az eskü visszavonásával megszünt Magyarországon a jogfolytonosság, mert a Károlyi-féle kormánynak semmiféle, sem a királytól, sem a néptől származó meghatalmazása nem volt. Ez a törvényen kívüli állapot egészen 1920. február 27-ig tartott, mert csak ekkor nyílt lehetőség az új magyar parlamentnek az 1920. I. tc. meghozatalára, melyben kimondta az államszervezés formáját. Ebből az állapotból adódóan, ha tetszik, ha nem, ami a két időpont között történt Magyarországon vagy Magyarországgal, a római jog szerint érvénytelen. Azt is nagyon fontos megállapítanunk, hogy amikor az Osztrák-Magyar Monarchia nevében 1918. november 3-án aláírták a Páduai fegyverszünetet, abban az aláírásban benne van a magyar aláírás is, mert ha a háború kezdetén egységesnek tekintették a Monarchiát, akkor a háború végén is egységesnek kell tekinteni. Minden, ami ettől eltér az jogtalan és törvénytelen.
Károlyi november 4-i levelében (lásd a 20. oldal) „magyar királyi kormányként” utasítja el a Páduai szerződést, holott akkor ilyen kormány már nem létezett, hiszen november 1-én visszaadták a királyra tett esküjüket.
A fentiekből látszik, hogy a Belgrádi szerződést aláíró Károlyi kormány valóban nem volt legitim, az ő általuk aláírt egyezmény nem képezhette volna későbbi béketárgyalások alapját!

A Páduai szerződés jogilag tehát megszüntette azt a monarchiát, akivel a hadviselő felek háborúban álltak, azaz a szabadkőművesek hangoztatott céljával összhangban Európa ezen a részén megszünt a tekintélyuralmi rendszer. A létrejött két ország, Magyarország és Ausztria egyike sem viselt háborút az antant ellen, és a Páduai szerződés megkötése után egyik ország sem üzent hadat senkinek. Magyarországot mégis keményen felelősségre vonták, még a másik utódállam, Ausztria is kapott területéből. Ahhoz, hogy ezt büntetést könnyebben igazolják, a háború következtében legyengült országban politikai káoszt teremtettek, és megkezdődhetett Magyarország kommunizmussal való meggyalázása.

Kun Bélát ki küldte valójában?

A Trianonban Magyarország ellen felhozott egyik leggyakoribb vád, hogy bolsevik ország akart lenni, ezért kellett megbüntetni és szétdarabolni. Ennek szellemében 1945 után is folyamatosan azt tanították, hogy Kun Bélát Lenin küldte Magyarországra kommunista pártot szervezni. Ez éppen olyan hazugság volt, mint a többi szó és írás, amely a kommunistáktól származott vagy származik.
Azt viszont mind a mai napig elhallgatják, hogy a magyarországi kommunista hatalomátvételt az antant/szabadkőműves ügynökök szervezték meg, Kun Bélát az antant titkos irányítói küldték Magyarországra.
Ennek a gyalázatnak magyar részről négy kulcsszereplője van: Károly, Kunfi, Pogány és végül maga Kun.
Károlyiról már láttuk, hogy viselkedése alapján az antant ügynöke, ráadásul szorosan kézben tartott ügynök. A Károlyi családba házitanítóként beépített francia ügynök, De Noiseux tartotta szemmel, így az antant Károlyi minden lépéséről tudott. De Noiseux később Kun Béla tanácsadója lett, ebből is látható, hogy több volt, mint házitanító.
Kunfi és Pogány a Károlyi-kormány tagjai és az akkori Szociáldemokrata Párt vezetői. De mint látni fogjuk, beépített kommunista ügynökök, mert a Kun Béla hatalomátvétele után kommunista népbiztosok lesznek. Károlyi az ő közvetítésükkel szervezte meg az 1919. márciusi hatalomátadást.
A magyarországi ügynökök közül azonban bizonyára egy sem tűnt alkalmasnak a feladatra, hogy az antant a szovjet fogolytáborban kommunista kiképzést kapott Kun Bélát szöktette Magyarországra. Kun 1918. november 17-én érkezett Magyarországra hamis útlevéllel, dr. Sebestyén Ervin álnéven és egy hónapon belül négy újságot jelentetett meg. A négy újság megjelentetése egy irányba mutat, mindannyian tudjuk, hogy kiknek az eszköztárába tartozik az újságon keresztüli társadalmi manipuláció.
Kun Béla 1919. február 22-től 1919. március 21-ig a budapesti Gyűjtőfogházban volt bezárva, de mintha csak szállodában lakott volna, az látogatta, aki csak akarta. Ide járt be hozzá Kunfi és Pogány is. Itt kötötték meg a kommunisták és a szociáldemokraták az egyességet, amely alapján 1919. március 21-én hajnalban kikiáltották a Tanácsköztársaságot, és hatalmat átvette a proletárdiktatúra. Sokan szeretik ezt az eseményt forradalomnak emlegetni, annak tanították évtizedeken át, pedig mindenki tudja, hogy nem volt forradalom. Hiszen Károlyi előre megegyezett Kun Béláékkal a hatalom átadásáról, hogy milyen módon jöjjön létre a Tanácsköztársaság.

5. melléklet – Határozat

Az igaz, hogy az új kormány első dolga volt jelentést tenni Leninnek, de pont a március 23-án szikratávírón keresztül folytatott beszélgetés leplezi le a hazugságokat, amelyek szerint Kunt Lenin küldte volna Magyarországra, vagy hogy Kun bármiféle segítséget kért volna Lenintől.
Álljon itt maga a beszélgetés, ahogyan Alpári Gyula visszaemlékezése alapján Lengyel József leírta Visegrád utca c. könyvében. Lengyel szövege azért fogadható el, mert nem volt érdeke a szöveget megváltoztatni és Kun Béla a könyv előszava írásával megerősíti a rá vonatkozó szöveg valódiságát.
Most pedig vizsgáljuk meg a szöveget és próbáljuk meg értelmezni.

6. melléklet – Lenin és Kun 1919. március 23-i beszélgetése

Moszkvában olyannyira nem tudtak a magyarországi eseményekről, hogy a táviratot megtévesztésnek értelmezték. Lenin, hogy eloszlasson minden kétséget a távirat körül, maga kezdeményez Budapesttel beszélgetést.
Érdekes, hogy a Moszkva szó elhangzása után Kun rögtön megy a távíróhoz, ennek akkor kellett volna így történnie, ha a távírdász azt mondja, hogy Lenin van a vonalban. (Azt, hogy az egyik mondatban szikratávíróról beszélnek, a másikban telefonról, ezt tudjuk be pontatlanságnak.) Megkezdődik a csevegés a két kommunista között.
Lenin magasabban képzett ügynök, mint Kun, kéri Kunt, hogy igazolja magát. Kun zavarba jön. Nem tudja, hogyan kell. Lenin segíti, hogy valahogy mégis csak megbizonyosodjék róla, valóban Kunnal beszél. Itt van a bökkenő! Ha igaz lenne, hogy Kunt Lenin küldte Magyarországra, akkor Lenin az általa megadott jelszót kérte volna Kuntól, és nem az utolsó beszélgetésük alapján próbálja azonosítani.
A beszélgetés szövege azt bizonyítja, hogy ismerték egymást, találkoztak mielőtt Kun Magyarországra indult. Ez a találkozás szerintem azonban csak taktikai lépés volt, mert ezzel lehetett azt a látszatot kelteni, mintha Kunt Lenin küldte volna Magyarországra. Ugyanis, ha Kunt valóban Lenin küldte volna Magyarországra, akkor az utolsó beszélgetésük nem a földkérdés. Az igaz, hogy a földkérdés Magyarországon mindig a politikai kérdések egyik legfontosabbika, de abban az időben és politikai környezetben sok kérdés megelőzte, mert a hatalom megszerzése volt a cél, a földkérdés pedig a hatalom megtartásának témaköréhez tartozik.
A szöveg befejező része elárulja, hogy semmi értelme nem volt a Lenin–Kun beszélgetésnek, mert a történelmileg jelentős időben semmi fontosat nem mondtak egymásnak. Az üdvözletek ilyen történelmi időben csak dekorációt jelentenek, amire nincs szükség.
Ezek után azt kell keresni, hogy ha nem Leninék küldték Kunt, akkor ki?
Lengyel József írásából azt olvasom ki, hogy ez a beszélgetés 1919. március 23-án zajlott le, egy másik írásból kiderül, hogy az esti órákban. Ez azért fontos mert a Párizsban, 1919. március 24-én 9 óra 45 perckor kezdődött Cseh-Szlovák Bizottság ülésén az elnöklő Cambon közli a jelenlévőkkel, hogy „az új magyar kormány első dolga az volt, hogy Leninnek táviratozzon Moszkvába”, valamint, hogy ennél fogva meg van győződve arról, hogy ez a kormány, akármit tesz is, bolsevik kormányként fog tevékenykedni.
Vajon Cambon honnan tudott a Lenin-Kun szikratávírón történt beszélgetésről alig 12 órával annak lefolyása után? Ez csak úgy volt lehetséges szerintem, hogy vagy Lenin vagy Kun környezetében egy francia ügynök működött, vagy Lenin, vagy Kun maga adott jelentést Párizsnak a beszélgetés megtörténtéről, vagy a harmadik lehetőség, hogy Párizs kívánságára jött létre a beszélgetés. 
Azt is különös figyelemmel kell vizsgálni, hogy Kunék megjelenésekor és az azt követő napokban miként viselkednek az antant tisztek Budapesten és miként viselkedik a francia katonaság. Vix-ék azonnal csomagolnak és Kun kérése ellenére elhagyják Magyarországot. Az igazságosztó francia politikusoknak pedig épp most kellett volna csak igazán odafigyelni, hogy vajon a magyar nép hogyan fogadja a kommunista uralmat!

Mert mit köszönhetett az ország a Kun-féle kommunista diktatúrának?

• szétverték a maradék magyar hadsereget, helyette vörös hadsereget szerveztek,
• szabadon engedték a börtönökben őrzött rabokat,
• feloszlatták az ellenzékinek vélt pártokat,
• feloszlatták a jól működő rendőrséget, helyette vörös őrséget szerveztek,
• felállították a forradalmi törvényszéket,
• köztulajdonba vették a termelő eszközöket,
• kommunista vezetőket állítottak a nagyobb magyar városok élére,
• munkakényszert vezettek be,
• lefoglalták az ékszer üzleteket, elrendelték a magántulajdonba lévő ékszerek beszolgáltatását,
• köztulajdonba vették az áruüzleteket, a közép- és nagy földbirtokokat,
• elrendelték a védkötelezettséget.

Szamuely és hordái, a Lenin-fiúk pedig megindultak, bejárták az egész országot és gyilkolták a magyarság színe-javát: papokat, tanítókat, köztisztviselőket és a legszorgalmasabb parasztembereket, akinek akkorka birtokuk volt, hogy a családjukat el tudták tartani.
Nem kell ahhoz nagyon okosnak lenni, hogy ebből a listából világosan felismerje valaki, hogy Kun Béláék mögött milyen társadalmi támogatottság állt.
Azt is érdemes megvizsgálni, hogy terrorista banda 133 napig tartó rémtetteivel kapcsolatban hányszor szólal meg Moszkva vagy Lenin, és hányszor szólal meg Párizs vagy Clemenceau. A rendelkezésemre álló dokumentumok alapján nyugodtan állíthatom, hogy Kun Bélát mindannyiszor Párizsból figyelmeztették. Például, amikor Kun Béla, hogy nyerjen némi társadalmi támogatottságot, az általa szervezett vörös hadsereggel 1919. május 18-án katonai támadást indít a csehek ellen és visszafoglalnak néhány felvidéki magyar várost (Lévát, Eperjest, Érsekújvárt, végül Kassát), Clemenceau az aki fölszólítja a budapesti kormányt, haladéktalanul vessen véget a cseh-szlovákok elleni támadásoknak. Politikailag érthetőbb volna, ha Moszkva szólalna fel egy szláv népcsoportot ért támadás ellen. Ez is azt bizonyítja, hogy Kun az antant ügynöke.
És amikor július 31-én Kun Béla Cegléden rádöbben, hogy nincs tovább, akkor sem Moszkva felé veszi az irányt. Ekkorra a vörös hadsereg széthullott, a román hadvezetés az antant utasításait figyelmen kívül hagyva a saját érdekének megfelelően haladt Budapest felé. Kun Béla kormánya 1919. augusztus 1-én 11 órakor lemondott. Kun 1919. augusztus 2-án a számára előkészített luxus vonaton hagyta el az országot, Bécs felé. S nem is üres kézzel, magával vitt 50 millió svájci frank értékű rabolt kincset. Az antant utasítására a belügyminiszter elrendelte, hogy a vonatot Magyarország területén megállítani és ellenőrizni nem szabad. Azt is keresni kellene a történészeknek, hogy mi lett a sorsa ennek a magyar nép tulajdonát képező értéknek? Vajon ezt miért nem szolgáltatta vissza senki Magyarországnak?
A magyar-osztrák határon díszbizottság fogadta a magyargyilkos Kun Bélát és úgy kísérték az ekkor szociáldemokraták által vezetett Bécs városába. Kun Béla érkezésekor Bécsben találjuk az úgy nevezett ABC csoportot, magyar arisztokraták egy csoportját, akik Bethlen István vezetésével 1919. április 12-én alakultak azzal a céllal, hogy Magyarországot megtisztítsák a Kun-féle terroristáktól. A történelem különös fintora, hogy egy időben tartózkodik mind a két csoport Bécsben, anélkül, hogy köztük bármiféle ellenségeskedés nyomát észrevennénk. Ez az állapot nekem azt mutatja, hogy mind a két csoportnak egy helyről parancsoltak.

7. melléklet – Ausztria befogadja Kun Bélát

1919. október 23-án Magyarországra érkezett Sir George Russel Clerk brit diplomata az úgynevezett Békebizottság megbízásából. Ezt a bizottságot ugyanazok a szabadkőművesek hozták létre, akik a világháborút kirobbantották és vezényelték. Ennek az angol úrnak arra is volt megbízatása, hogy Horthy Miklóssal tárgyaljon. Vajon milyen indokok vezették a Békebizottságot, hogy azt a Horthyt bízzák meg Magyarország vezetésével, aki néhány hónappal korábban, 1917. május 14-15-én megalázó vereséget mért az antant flottára?

 

A nemzetiségi kérdés

A világot tönkretevők nagyon szeretnek a nemzetiségekre hivatkozni. A Trianoni döntés meghozói is előszeretettel hivatkoztak a magyarok által elnyomott kisebbségekre, úgy, mintha a magyarok ezer éven keresztül nem csináltak volna egyebet csak sanyargatták ezeket a nemzeti kisebbségeket és akadályozták kulturális fejlődésüket.
Álljon itt egy kimutatás az utolsó békeévből, 1913-ból. Dr. Nagy Miklós, a Nemzetgyűlés Könyvtárának igazgatója adja közre „A magyarországi nemzetiségi kérdés története” c. munkájában. 1913-ban 2048 nemzetiségi iskola kapott összesen 2 615 000 aranykorona állami támogatást:

nemzetiség	iskolák száma	tanulók száma
német	449	48228
szlovák (tót)	365	42188
román (oláh)	2170	166699
rutén	47	3510
szerb	29	39705

Érdekes lenne összehasonlítani, hogy a rablók, akik Magyarország részeit elrabolták, mikor mennyi támogatást adtak a hozzájuk került magyar kisebbség iskoláinak?!?
1913-ban 2000 iskolában egyáltalán nem is volt magyar nyelvoktatás.
A magyarországi nemzetiségeket és a szomszédos országok népeit már régóta a magyarok ellen uszították. A háború végén elindultak Magyarország ellen és mindenki igyekezett a lehető legnagyobb darabot magának kiszakítani annak a Magyarországnak a testéből, amelyik ezer éven keresztül védte és fejlődésükben segítette őket. Most bizonyosodott be milyen nagy probléma volt, hogy Magyarország nem önálló, független ország, mert a Monarchia ellen irányuló gyűlölet mind Magyarországra csapódott le. Mert az uszítás így volt irányítva.
Érdemes azt is megnézni, hogy milyen új független nemzetállamokat sikerült létrehozni az I. világháború után. Az új Jugoszlávia 11,3 millió lakosából 42% a szerb, 23% horvát, 8% szlovén, 6,5% bosnyák, 5-5% német, 4% magyar. Csehszlovákia még szebb példája a nemzeti államnak: 13,5 millió lakosából 44% cseh, 27% német, 15% szlovák, 6% magyar, 3% ukrán. A számok Manuilszkij a Komintern V. kongresszusán elhangzott beszédéből valók.

Kinek az érdeke volt a háború?

És most vizsgáljuk meg, hogy a hadba lépő felek milyen célokért indultak, és hogy ezek közül kinek mit sikerült elérnie!
Az Osztrák-Magyar Monarchia tekintélyét és területét kívánta megtartani, biztosítani, mivel a belső tudatos lázítások a különféle nemzetiségek között a birodalom létét veszélyeztették. 1914. július 29-én mozgósította csapatait. Magyarország számára évszázados szabadságtörekvéseinek megvalósulásának, az osztrákoktól való elszakadásnak lehetőségét villantotta fel a háború. De a magyar politikai vezetés akkor is a magyar nemzet rovására volt osztrák tisztelő, és nem készült fel az elszakadás lehetőségére, annak következményeire.
Az alapvető francia érdek az volt, hogy Németországot keletről franciabarát országok tartsák féken egy esetleges franciaellenes támadáskor. Ez a félelem juttat pénzbeli támogatást az orosz cári hadseregnek 1887 és 1914 között. Talán nem véletlen, hogy a francia elnök a cárnál vendégeskedett 1914. július 20-24 között, tehát a július 24-i orosz mozgósítást közvetlenül megelőző napokban. Fontos, hogy a cár hamarabb mozgósított, mint a monarchia.
Maguk a franciák 1914. augusztus 1-én 15:45-kor adták ki a mozgósítási parancsot, a németek csak egy és negyed órával később. Az alapvető német motiváció a területszerzés volt.
A szerbek 1890-től 1914-ig kaptak pénzbeli támogatást a Monarchia elleni háborúra, francia bankokon keresztül, de ezek a pénzek más irányból lettek indítva. Nagy valószínűséggel állíthatom, hogy a londoni bankból, mert az a csoport (Crewe House), mely a Monarchia elpusztítására lett létre hozva, Londonban végezte átkozott munkáját Benes irányításával és Northcliff elnökletével.
Oroszország évszázados törekvése a meleg tengere való kijutás. 1912-től ezen célja elérése érdekében megállapodik a szerbekkel, a románokkal, és a többi hozzá csatlakozó, többnyire szláv népcsoporttal. 1914-ben mégis azt látjuk, hogy nem a Dardanellák felé indít seregeket, hanem Galíciában háborúzik, 15 millió katonát mozgósított a franciáknak tett ígéretének megfelelően. Galícia kevésbé volt fontos Németországnak vagy a monarchiának, mégis ez a front kötötte le haderejük egy részét. Ha a németek több pénzt adtak volna az oroszoknak, mint a franciák, már nem is lett volna keleti irányból fenyegetettség.
Véleményem szerint a nagy októberi forradalmat azért tervelték ki, mert a nyugati szövetségesek nem akarták, hogy a béketárgyaláson Oroszország a győztesek között követelhesse a meleg tengerre való kijutás biztosítását, mivel azzal nagymértékben sértette volna az angol és francia érdekeket. A Leninék által létre hozott új orosz-szovjet hatalom pedig sohasem vállalt jogfolytonosságot a cári Oroszországgal. A kommunizmus Oroszországra szabadításának másik fontos indoka a nép erős istenhite volt. 100 millió embert gyilkoltak meg, éheztetnek halálra, hogy megfélemlítsék, hitüktől eltérítsék őket.
A háború indításáért nagyban felelős Oroszország komoly árat fizetett, mert nem csak 6 millió katona fiát vesztette el, hanem az orosz nép előtt nagy tiszteletben lévő cáratyuskát, II. Miklóst, és az egész cári családot. A háború igazi felelősei már a háború kezdetekor tudták, hogy mi vár a cári családra, és senki a világon nem emelte fel szavát e gaztett ellen. Azt is észre kell venni, hogy az orosz cár tanácsadói is beépített ügynökök voltak, mert ha nem lettek volna ügynökök, akkor figyelmeztették volna a cárt, hogy mi készül ellene. Ettől a gyilkolástól kezdve elvesztette értelmét és értékét a katonai szövetség, de elvesztette becsületét a nagyhatalmi katonai adott szó, és a keresztény álarc mögé bújt európai gyilkosok bebizonyították, hogy mennyire nem keresztények. Van itt még egy fogas kérdés, miért kellett a cári család minden tagját kivégezni? Azért, mert nem maradhatott jogos örököse a cári vagyonnak. Aki megkeresi, hogy kié vagy kiké lett a cári család vagyona, az pontos választ fog kapni arra a kérdésre, hogy ki rendelte el a cári család legyilkolását. Azt is jó tudni, hogy II. Miklós 1917. március 3-án lemondott, tehát az áprilisban Oroszországba érkező Leninnek már nem volt lehetősége az ő uralmát megdönteni.
Nem Oroszország volt az egyetlen, akinek semmit sem sikerült elérnie eredeti céljából, a győztesek sem lehettek elégedettek, hiába a rettenetes emberáldozat és a hatalmas háborús kiadások.
Amikor a háború végén megvizsgálták Amerikában, hogy mit eredményezett a nagy hadjárat, azt látták, hogy teljesen hiábavaló volt, mert elvesztették azt az országot (Németország), amely hosszútávon az Egyesült Államoknak igazi partnere lehetett volna. Az Egyesült Államok 3 200 000 katonával vett részt az első világháborúban, 50 300 volt a halottak és sebesültek létszáma. Azt is tudnunk kell, hogy minden vesztes ország a békeszerződésben (később megállapítandó) jóvátételt fizet. Antant szövetségesek egymás közötti adóssága 20 milliárd dollár.
Nagy-Britannia kiszolgáltatottsága és államadóssága megnőtt a háború alatt. A brit államadósság 1914-ben 24,5 millió font volt, 1921-re 349,5 millió font lett. Nagy-Britannia a békekötéstől kezdve évi 700 millió arany márkát fizetett kölcsöntörlesztés fejében az Egyesült Államoknak. Érdemes elgondolkodni azon, hogyan jöhet létre ez az állapot egy olyan országban, mint Anglia, amely a háború előtt a világkereskedelem központja volt. Nem olyan nagy a titok, pénzt elvenni csak onnan lehet, ahol van.
Franciaország belső válságot nyert a háborúval, amely egymillió hétszázezer fiatal francia életébe és 171 milliárd frankba került, és ez az ár még akkor is sok, ha győztes az ország. A háborút politikai káosz követte, kormányválságot kormányválság, tizennyolc hónap alatt hét pénzügyminiszter váltotta egymást. Ebben a tragikus folyamatban számomra van egy örömteli esemény is. 1920-ban Clemenceau pártja megbukik, és a győztes honvédelmi miniszter és egy személyben miniszterelnök január 17-én lemondani kényszerül. Vajon miért történhetett ez így? A választ a francia választópolgárok adják. Az a vezető, aki ilyen nagy veszedelemben nem a saját népét szolgálja, hanem idegenszívű ügynöktömörülést, az megérdemli a nép gyűlöletét.
Márpedig Clemenceau elsősorban az ügynökcsoportot szolgálta az I. világháború folyamatában. Ezért állt elő az a helyzet, hogy mikor vége lett az első világháborúnak a szövetségesek elvitték hadaikat a harctérről, Clemenceau tovább folytatja a háborút Magyarország ellen, mert a szabadkőműves páholytól 1917-ben azt a parancsot kapta, hogy Magyarországot szét kell darabolni. Még egy oka van a magyarok elleni francia viselkedésnek. Clemenceau-ék tudták, hogy az a gyalázat, amit a németekkel elkövettek békeszerződés címén, az egyszer még megjelenik a világpolitikában, ezért a franciáknak barátokat kellett szerezni Európa ezen részén. Ez a félelem hozza létre Csehszlovákiát, ez adta Burgenlandot az osztrákoknak és ez volt az oka a lengyelekkel való francia barátkozásnak.
Az Osztrák-Magyar Monarchia megszünt, helyette örökké egymásra acsarkodó új államokat hoztak létre, ezáltal súlyosabb nemzetiségi problémákat teremtve, mint amilyenek a monarchia alatt voltak. Magyarország a háború alatt úgy leszegényedett, hogy a hadisarcot is csak úgy tudta fizetni, hogy 1924-ben a Londonban székelő Rothschild banktól 250 millió aranykorona értékben államkölcsönt vett fel, amit a híres bank 1982-ben visszafizettetett azzal a magyar néppel, amely a háborúk után kenyéren és vízen építette újjá az országot. Magyarországon az első világháború előtt az államadóság fejenként 390 koronát tett ki, a háború végén 5500 koronát.
A háborúk sohasem oldják meg azt a kérdést, amelyért kirobbantják őket, mert a végén mindig tárgyalóasztalhoz ülnek az okosok és ott döntik el, hogyan tovább. Ezt a döntést háború nélkül is meg lehet hozni, némi józan ész segítségével. Igaz, hogy akkor a nagy bankokra nincs szükség, de ha megengedjük, hogy a bankok beleszóljanak a dolgok menetébe, akkor a háború kitör, kiszélesedik és elnyúlik, ez a pénz lélektanából következik és nem a háború lélektanából.
Az első világháborút is azok robbantották ki saját érdekükből, akik az azt megelőző háborúkat is finanszírozták, és tudták, hogy egy ilyen méreteket öltő háború mekkora profitot hoz.
Van itt még egy bizonyíték, hogy az első világháborút a nagytőke kezdeményezte, ugyanis a háború alatt a világ aranykészletének 50%-a az Egyesült Államokba került. Magyar munkásként ezt azért tartottam fontosnak leírni, mert a háborúk költségét mindig velünk, értéket teremtő munkásokkal fizettetik meg, pedig a háborúk indításakor sohasem kérik ki a véleményünket.
A bankárok mellett I. világháború igazi haszonélvezői a szlávok és a románok voltak.
1918-ban, az I. világháború befejezése előtt 19 nappal az antant a cseheket az antant melletti hadviselő félnek ismerte el. Benes állítása szerint a cseh és szlovák csapatok már 1915 óta az antant oldalán harcoltak, 1917 óta, mint reguláris erők. (Ez a reguláris erő a szibériai fogolytáborokban gyilkolta a kiszolgáltatott fegyvertelen hadifoglyokat.) Pedig a háború kezdetén, sőt egészen 1918 őszéig a monarchia parlamentjében 170 cseh képviselő ült és egy sem szólt a háború ellen. Azt is tudni kell mindenkinek, hogy a csehek a háború indítása előtt a cári Oroszországgal voltak katonai szövetségben és nem az antant nyugat–európai tagjaival, ezért vált szükségessé a csehek befogadása, mert az oroszok kiestek a lehetőségből, hogy a győztesek asztalához üljenek, és képviseljék a csehek, a szerbek érdekeit is.
1918. november 3. és 13. között az igazságosztó szerepben tetszelgő francia gazemberek észrevették, hogy nincs kinek odaadni Erdélyt. Nagyon fontos nyomon követni, hogy ezzel kapcsolatban mi történt. Clemenceau utasította a déli francia hadsereget, hogy váljon ketté és az egyik fele Berthol tábornok parancsnoksága alatt vonuljon be Bukarestbe. Románia 1918. május 8-án kötött békeszerződést a németekkel, amely egész eddig érvényben volt. Berthol seregének az volt a feladata, hogy megdöntse a hivatalában lévő németbarát román kormányt, hogy az antanthoz közel álló románok a francia katonaság segítségével új kormányt hozhassanak létre. Ezt az új román kormányt pedig az antant azonnal fegyvertársának ismerte el, hogy Románia területi igényeit ki lehessen elégíteni. Ezért a gaztettért a felelősség egyértelműen a franciákat terheli! Ezt a franciák által kierőszakolt helyzetet úgyis értékelhetjük, hogy Erdély román kézre adása az antant érdeke volt (szabadkőműves határozat), a románok pedig csak éltek a felkínált lehetőséggel. Ezt a világra szóló gaztettet köszöni meg Bratianu román miniszterelnök Clemenceau-nak az 1918. november 17-én írt levelével. A levélből kiderül, a franciák diplomáciai úton előre értesítették a románokat terveikről, hogy a románok semmiféle ellenállást ne tanúsítsanak a francia katonasággal szemben. A franciák azt is bizonyítják ezzel a tettükkel, hogy figyelmen kívül hagyják azt a Páduai fegyverszüneti egyezményt, amit ők készítettek az összes hadviselő fél részére. Mert 1918. november 3. után a franciáknak sem lett volna szabad katonai megoldásokban gondolkodni.

8. melléklet – Bratianu (Erdélyért) köszönő távirata

BRĂTIANU ROMÁN MINISZTERELNÖK CLEMENCEAU FRANCIA MINISZTERELNÖKNEK, HADÜGYMINISZTERNEK

iratszám:10
irat típusa: 764. sz. távirat
keltezési hely: Iaşi,
keltezési idő: 1918. november 17.  19 óra
(Érkezett: november 18.  4 óra 50)
Románia - azon tanácsoknak köszönhetően, amelyeket az Ön országunk iránt érzett barátsága juttatott el hozzánk a francia követ[19] és Antonescu Úr közvetítésével, továbbá a Berthelot tábornok képviselte francia parancsnokság föllépésének eredményeképpen - újra elfoglalhatta helyét azok oldalán, akikhez legnemesebb érzelmei és legértékesebb törekvései kötik. Ebben a román nép jövőjére nézve döntő órában gondolataink érthető megindultsággal szállnak Önök és dicsőséges Franciaországunk felé, és ez alkalommal...[20]

levéltári jelzet: AD. Europe 1918--40. Roumanie vol. 31, f. 215.

[19] A. Saint-Aulire.
[20] Desifrírozási hiba.

Ebben az időben még Erdélyben volt egy 200 ezer fős német hadsereg, amelyet a románok hívtak segítségül az oroszokkal szemben, és ha lett volna magyar vezető, aki kérte volna, hogy lépjenek fel az Erdélybe beözönlő románokkal szemben, ezt könnyen megtehették volna...

A szabadkőművesek fegyvere: az ideológia

A trianoni kérdés vizsgálata során Fejtő Ferenctől kaptam a legnagyobb segítséget, mert olyan ismereteket továbbít felénk, amit mástól meg sem kapnánk. Fejtő, mint zsidó szabadkőműves, azokban a körökben is gyakran megfordult, ahol a monarchia feldarabolásáról tárgyaltak, és a képessége is meg volt ahhoz, hogy tudja, mikor, mit kell feljegyezni az elhangzottakból. Külön érdeme, hogy mindezt le is merte írni.
Fejtő Ferenc „Rekviem egy hajdanvolt birodalomért” című könyvében leleplezi az I. világháború és az azt követő békék igazi felelőseit, a szabadkőműveseket. Kimondja, hogy a klasszikus háború átalakult ideológiai háborúvá, és hogy Trianon egy szabadkőműves klikk műve volt, akiket a cseh és román vezetők befolyásoltak.
A szabadkőművesek az 1789-es francia forradalomban tapasztalatot szereztek arra, hogy még egy olyan nagy történelmi múlttal rendelkező királyságot is, mint a francia, meg lehet dönteni és az ő igényeiknek megfelelően köztársasággá lehet alakítani. Ebből kiindulva arra az elhatározásra jutottak, hogy egész Európát át kell alakítani köztársasággá. Ez a szándék hozta létre a különféle ideológiákat és izmusokat, mint a cél megvalósításához szükséges eszközöket. Ennek a cselszövésnek lett áldozata a Habsburg uralkodó ház és az orosz cárizmus is, annak ellenére, hogy mindkettő szorosan együttműködött a szabadkőművesekkel. Ennek a rettenetnek része az I. világháború és az azt követő Trianoni Békediktátum, melynek mi magyarok is áldozatul estünk.
A francia királyság a maga idejében a franciák többsége által elfogadott és jónak tartott államforma volt. Ezt az egységes felfogást viszonylag könnyű volt a szabadkőműveseknek átalakítani Franciaországban, de Európában más, a franciától eltérő rendszerekkel és akadályokkal találták szembe magukat, például a pánszlávizmussal, pángermánizmussal, vagy a soknemzetiségű monarchiával vagy a nagy oszmán birodalommal. Különböző népcsoportoknak az akaratát kellett megtörni, és oly módon befolyásolni a népek életét, hogy az a szabadkőművesség igényeinek megfelelően módosuljon.
A feladathoz ki kellett alakítani a célba vett területen a szabadkőművesek titkosan működő szervezeteit, és akár zsarolással, vesztegetésekkel maguk mellé állítani a politikai vezetők egy részét. A megvesztegetett vezetőkön keresztül juttatták be saját elképzeléseiket a döntéshozó helyekre. A szabadkőművesek minden eszközt bevetettek céljaik elérésére. Ha kellett háborút, ha kellett forradalmat indítottak, Oroszországban a háborút szervezték át forradalommá 1917-ben. Ebben a korban és ezekben a folyamatokban már nyoma sincs a tisztességnek, a lovagiasságnak vagy az ellenfél megbecsülésének. Itt már csak érdek és cél van, amit meg kell valósítani minden áron!
Fejtő könyvében megállapítja, hogy az ideológia nem más, mint újfajta teológia. Ha ez így van, ezzel az eszközzel olyan területre hatoltak az ideológiagyártók, ami az emberi életnek a legcsodálatosabb része. Mert itt található a hit, mely minden ember természetes tulajdona, és ha az egyén alkalmas rá, akkor a hit elvezet az egy igaz örök Istenhez, aki a hívő ember életét valami csodálatos és megfoghatatlan erővel megkönnyíti, csodás boldog pillanatokat ismertet meg vele. Ezért Isten és ember ellen való vétek ezt az erőt ócska, hitvány ideológiává zülleszteni, azzal helyettesíteni. Saját tapasztalatom, hogy minden ideológia az ember ellen irányul.
A teológiai tudományok és a politikai ideológiák közötti összefüggéseket nem nekem, hanem az úgy nevezett tudósoknak kellene megismertetni az emberekkel, de ebben az érdekhajhász világban nagyon kevés tiszta gondolkozásra képes ember maradt, és még kevesebb, akinek a szavát el is fogadják. A teológiai tudományok művelői szeretik, ha tevékenységüket Istentől származó sugallatnak fogadjuk el, de szerintem minden becsületesen elvégzett munka Isten sugallata és Isten dicsérete.
Mit kíván tőlünk, emberektől az ideológia gyártó? Ugyanazt, amit a teológus, befolyásolni a gondolkodásunkat. Itt kezdődik a becsapás, mert a teológus az Istenről alkotott véleményünket akarja még jobban Istenhez közelíteni, addig az ideológus bűvészmutatványaival éppen Istentől akar eltávolítani. A legnagyobb probléma akkor adódik, ha egy helyütt, egymás mellett tanítják a kettőt, mert itt az emberi képességre bízzák, hogy a szükséges megkülönböztetést végezze el, de a megkülönböztetéshez szükséges képesség és tudás sokakban nincs meg. Ezért aztán az ideológiaterjesztők a legtöbbször a teológiai tanokat kezdi ki, hogy azokat gyengítsék, és a saját ideológiájukat pedig ezen a támadáson keresztül erősítsék. Ha ezt a tevékenységet az iskolázatlanok között kezdjük, akkor akár tömegeket is meg tudunk fertőzni anélkül, hogy az emberek észrevennék a kettő közti különbséget.
A proletárokra irányított kommunista ideológia azért lett különösen veszélyes, mert proletárok sokan vannak a világon, de csak egy nagyon kis hányaduk képes a szavak igazi jelentését felfogni, elemezni és hatásában tanulmányozni. Aki egész nap fárasztó fizikai munkát végez, küzd a megélhetésért, az nem ér rá filozofálni, mert a fáradság álomra kényszeríti, és mikor ébred, akkor minden kezdődik újra. A kommunista ideológia kiagyalói jól tudták ezt, bár ők munkát sohasem végeztek, mert polgári életet éltek, a proletárok kizsákmányolásával. Jaj neked, munkából élő ember, ha azokra hallgatsz, akik soha nem dolgoztak, ezért nem is ismerhetik azt a boldog életérzést, amit a becsületesen elvégzett munka jelent a munkás ember számára!
Ha megvizsgáljuk az elmúlt 160 évet, akkor azt fogjuk látni, hogy az eltelt idő alatt egyetlen nép sem fogadta el magától a kommunista ideológiát, hanem minden társadalomra rákényszerítették, kemény véres eszközökkel. De az emberekben élő hit megmaradt, sőt, sokszor épp a szenvedések hatására, megerősödött.
A kommunista ideológia gyártóinak nem kellett nagyon okos embereknek lenniük, mert ha megvizsgáljuk, nem tettek egyebet, mint az általuk írt tízparancsolat egyik parancsolatát fordítva értelmeztették. Amíg az eredeti parancsolat azt parancsolja, hogy felebarátod házát, mezejét, sem jószágát ne kívánjad, az új, kommunista parancsolat azt parancsolja, hogy a gazdagabb felebarátod tulajdonát vedd el, ha nem adja szépszerével, öld meg.
Ha volna időm, megvizsgálnám a folyamatot, hogy az egyik ideológia miként nő ki a másik ideológiából. Napjainkban akár naponta is gyárthatnak új ideológiát és villámgyorsan elterjeszthetik a világhálón, anélkül hogy a közönséges halandó tudná, kinek az érdekét szolgálja az új ideológia. Ma a pénzt ruházzák fel olyan „mindenható” tulajdonságokkal, amivel az valójában nem is bír, de ha ideologizáljuk a pénzt és ezt sokszor ismételjük, az ismétlés hatására a nem létező, csak kitalált tulajdonságot is valódi értéknek fogadjuk el.
Azt akartam érzékeltetni, hogy nem szabad az ideológiákat vizsgálat nélkül a társadalomra rászabadítani. Bár a józan ész minden ember fejében ott van, de az utóbbi kétszáz évben nem mindig működött józanul. Azért vált szükségessé a tébolyítás, mert a közösségi szolgálat helyett az egyéni érdek teljesülése vált fontossá. Ha a szándék nem tiszta, és nem emberközpontú, de világméretű változást akar, akkor világrombolás fog belőle következni.
Az ember nem rendelkezik olyan képességgel, hogy az egész világot értelmesen fel tudja fogni, meg tudja érteni, és az emberi közösség szolgálatába tudja állítani. Tudom, hogy ma már embert is tudnak mesterségesen előállítani, de az így előállított kreatúrából sohasem válik ember a szó igazi értelmében, mert a lélek hiányozni fog belőle, mint ahogy a rossz ideológiák szerint neveltekből is hiányzik. A lélek nélküli emberek világa már szemmel látható méreteket öltött, és amilyen mértékben növekszik a lélek nélküli világ, olyan mértékben távolodik el az ember a boldog emberi élettől. A boldogtalan emberek tömegének a megjelenése a világ fennállásának értelmét kérdőjelezi meg. Az ember boldogságra van teremtve, ezért nem szabad hazudni neki, mert a hazugság felismerése örökké tartó kiábrándulást eredményez!

1917 - párizsi szabadkőműves konferencia

Most hogy már némi rálátásunk volt a szabadkőműves eszközökre, nézzük meg, az ideológia nevében konkrétan milyen határozatokat hoztak 1917 júniusában.
1917. június 28-30-ig a szövetséges és a semleges országok szabadkőműveseinek képviselői tanácskozást tartottak Párizsban, a Grand Orient de France meghívására. A kongresszus összehívását a szövetséges országok 1917. január 14-15-én határozták el, egy  szűkebb körű tanácskozáson.
Mivel ez a kongresszus az I. világháború alakulásától független döntést hozott az (Osztrák–Magyar Monarchiáról, és konkrétan Magyarországról, különös figyelemmel és nagy fegyelemmel kell ezt a megvizsgálunk. Terjedelmi okok miatt a jegyzőkönyv másolata nem szerepel ebben a könyvecskében, de elolvasható az 1934-ben kiadott „Magyarország Feldarabolása és a szabadkőművesség” c. könyvben Kovács István fordításában.
A meghívókat 1917. március 25-én küldték szét.
A jegyzőkönyv szerint végül tizenhét országból harmincan vettek részt. Ide írom, mert fontos, hogy az I. világháborút harmincegy ország vívta egymással. Engem az is zavar, hogy a meghívó levél az érdekelt szabadkőműves hatalmakról beszél! A tengelyhatalmak szabadkőműveseinek kérését, hogy ők is részt vehessenek, elutasították. A harminc résztvevő között kilenc francia, ők elnökölnek (Corneau), és ők ismertetik az előterjesztést (André Lebey).
A meghívó a kongresszus feladatául a Népszövetség megszervezését jelölte ki, majd később kijelentette, hogy az szabadkőműves alapszabálynak megfelelően, politikai kérdésekkel a kongresszus nem foglalkozhat. A kongresszus határozatai alapján létrehozott Népszövetség tehát olyan kitaláció melynek semmiféle politikai küldetése nem lehet, de mint tudjuk, ez a Népszövetség lett az első világháború lezárásának a diktátora és az azt követő évek nemzetközi ügyek felügyelője, egészen 1946-ig, amíg az ENSZ meg nem alakult. Ilyen és ehhez hasonló variációkkal sokszor találkozunk, ha ennek a különös és titkos szándékú társaságnak az írásait olvassuk.

9. melléklet – A kongresszus meghívója

10. melléklet – A résztvevők listája

Íme, itt van előttünk, hogy miként tartják be a saját alapszabályukat, nem kell erőlködni ahhoz, hogy tudjuk, mennyire nem érdekli őket a mások törvénye.
Ezen a konferencián határozták el hivatalosan Magyarország szétdarabolását. A jelzett időben a háború még javában tartott, Magyarország sorsát tehát a háborútól független útra terelték azok, akiknek Magyarország végleges megsemmisítése volt a céljuk. Mi ez, ha nem politika?

Négy pontos ajánlást fogalmaztak meg.
1. Elzász-Lotharingia visszacsatolása Franciaországhoz
2. A független Lengyelország visszaállítása három csonka részének egyesítésével
3. Csehország függetlensége
4. A Habsburg-birodalom politikai és igazgatási szervezete által ma elnyomott összes nemzetiségek felszabadítása és egyesítése oly államokba, melyeket az említett nemzetiségek népszavazás útján fognak eldönteni.

A negyedik pont, amely vonatkozhat ránk, magyarokra is, tehát annak az elvnek a kimondása, hogy valamennyi, a Habsburg-birodalom politikai és adminisztratív szervezte által elnyomott nemzetiséget fel kell szabadítani vagy egyesíteni kell olyan államokba, melyeket a fenti nemzetiségek népszavazás útján hoznak létre.
Mennyi csúsztatást, félreértelmezési lehetőséget tartalmaz ez az egyetlen mondat! Arra viszont tökéletesen megfelel, hogy uszítás keletkezzen belőle.
Az a bajom ezzel a szöveggel, hogy bár nem említi Magyarországot név szerint (mert a szabadkőművesek sem akkor, sem ma nem ismerik el független államnak), de a szabadkőművesek elvi határozatait végrehajtók ez alapján büntették meg Magyarországot Trianonban a legkegyetlenebbül.
Vajon ez a fenti elv vonatkoztatható-e Magyarországra? Kisebbségnek értelmezték-e a monarchia 51 milliós fős lakosságából 20 millió főt kitevő Magyarországot, amely azonban a Habsburg-birodalmon belül, ha már az elv megfogalmazói a birodalomról és nem az Osztrák-Magyar Monarchiáról beszélnek, függetlenségétől megfosztva, tehát elnyomva élt, de amelyet már ezer évvel korábban állammá szervezték?
Ha a monarchia által elnyomottakról beszélnek, akkor Magyarország hiába a monarchia egyik önálló állama, maga is az elnyomottak közé értendő, mert ez az állam évszázadok óta elszakadási politikát folytat az osztrákok ellen. A szabadkőművesek nagyon jól tudják, hogy a Magyar Királyság ezer év óta önálló állammá szerveződött nemzeti egység, saját erejéből elfoglalt, és ezer éven keresztül megvédett országukkal, szervezett törvényes keretek között élve, Európa fejlődéséhez hozzájárulva. Ezt a történelmi értéket akarják elsőként meghamisítani, letagadni, és oly módon értelmeztetni a világgal, mintha ez az ezer év meg sem történt volna. Mi, ma élő magyarok kötelesek vagyunk figyelmeztetni a világot erre az aljas hazugságra. A figyelmeztetés azért nehéz, mert a világ arra lett rá szoktatva, hogy mindig az az igaz, amit a szabadkőművesek mondanak, mert aki ennek az ellenkezőjét meri állítani, azt elpusztítják, nyíltan vagy titokban. Ennek lett áldozata a huszadik században legalább tíz magyar miniszterelnök, köztük olyanok, akik maguk is szabadkőművesek voltak. Ez a tény azt is bizonyítja, hogy a szabadkőműves érdek és cél mindenek fölé van helyezve, nem számít, hogy mennyi áldozatot követel a megvalósítás. Mint, ahogy látjuk, a civilizáció bölcsőjét, Európát is feláldozták önző érdekeik megvalósításának érdekében.
A másik gondom az, hogy ha keresni kezdjük a fenti elvvel összhangban, népszavazás útján létrejött államokat, egyet sem találunk. Ha a szabadkőművesek kedvenc államát, Cseh-Szlovákiát megvizsgáljuk, azt látjuk, hogy a csehek nem akartak elszakadni a monarchiától, a szlovákok meg nem akartak egyesülni a csehekkel. Népszavazást ennek megfelelően nem is tartottak. Ha tartottak volna, akkor Európa sorsa és a miénk is másként alakul, amit a szabadkőművesek nem akartak.
A jegyzőkönyv sorait olvasva rengeteg érdekes részletet találunk. Néhány példa:
A „kiváló szabadkőműves testvérek” arról akarják meggyőzni egymást, hogy a háborút Ausztria-Magyarország erőszakolja rá a világra,”éppen most”. Arról nem beszél, hogy IV. Károly ebben az időben milyen erőfeszítéseket tesz, hogy békekötésre bírja az ellenfeleket. Épp a szabadkőművesek nem akarnak különbékét, csak a teljes győzelmet hajlandók elfogadni. Azt kell tehát észrevennünk, hogy a szabadkőművesek felelősek a háború további folytatása miatt, de ezt a bűnüket másokra akarják terhelni, leginkább a monarchiára, azon belül pedig ránk, magyarokra.
Corneau úgy beszél a háborúról, mintha a kirobbantásához a szabadkőműveseknek semmi közük sem lett volna. Kesereg a háború áldozatain, árváin és özvegyein, de ez csak arra szolgál, hogy érzelmileg felkeltse az érdeklődést a hallgatóiban. Majd megállapítja, hogy a szabadkőműves kongresszus jó órában ült össze, a három éve tartó háború ismerete kellő alapot nyújt a boldog jövő építésére. Hogy milyen lett a boldog jövő, azt mi száz évvel később élő emberek saját életünkön keresztül megtapasztalhatjuk. Ennek a szabadkőműves kongresszusnak a döntései az egész világra vonatkoztak, de a boldog világrészt sehol a világon nem találjuk. Az emberiség ma is egymás ellen van uszítva, ki ideológiai alapon, ki politikai alapon, ki vallási alapon, ki faji alapon, ki szociális alapon. Nehéz feloldani a mesterségesen kialakított uszításokat, minden érintettnek magának kell eljutni arra a felismerésre, hogy becsapták. Minden becsapottnak tudni kell, hogy ha békében élünk egymás mellett, az sokkal kevesebbe kerül, mint az örökös civakodás. Ezért van az örökös értelmetlen uszítás, mert az valakiknek hasznot hoz a kasszájukba.
Azt mondják: „mi sokszor vetettük fel az Európai Egyesült Államok gondolatát”. Vajon milyen alapból indultak el? Csak nem az Amerikai Egyesült Államok volt a minta? Mert az bizony nagy tévedéshez vezet. Az európai országok nagy történelmi múlttal rendelkező népek, akiknek önálló történelmi múltjuk van, és ha ideig-óráig rafinált eszközökkel el is tagadják az európai népek történelmi múltját, az európai ifjúság egyszer számon kéri azt a múltat, amely nélkül nem lehet Európa jövőjét kialakítani.

Trianoni „tárgyalások” 

Láthatjuk, hogy mire megkezdődtek a tényleges béketárgyalások, addigra alaposan előkészítették Magyarország szétdarabolásának tervét, teljes összhangban az 1917-es párizsi szabadkőműves konferencia határozatával. A Belgrádi fegyverszüneti szerződés megteremtette a lehetőségét a területi változtatásoknak, annak ellenére, hogy jogszerűsége igencsak megkérdőjelezhető: egy hadat senkivel nem viselő ország nevében egy illegitim kormány képviselője írja alá. Ezek után politikai káoszt és kommunista diktatúrát szabadítottak az országra, hogy riogatni lehessen Európát a bolsevik veszéllyel. A már régóta uszított nemzetiségek pedig hihetetlen erőszakkal fordultak Magyarország ellen, szabadkőműves elitjük (Benes, Masaryk, Bratianu) a magyar szabadkőműveseknél sokkalta hatékonyabban állt ki a nemzeti érdekekért.  
Wilson elnök hiába készítette el az igazság szellemében tizennégy pontos elképzelését a világ számára, mert azokat az érdekkonfliktusokat, amelyek az I. világháborút kirobbantották, nem kezelte. A tizennégy pontos javaslat nem találkozott az Egyesült Államok hosszú távú politikai érdekeivel sem, ezért nem támogatta az elnököt a képviselőház. Wilsonnak nem volt megfelelő politikai támogatottsága Európában sem, mert az európai érdekek mások voltak, mint amit Wilson ismert, a saját javaslatait pedig nem volt ereje megvédeni a tárgyalótermekben. Az amerikai hadsereg, amely eldöntötte a háború kimenetelét már rég messze járt Európától. 
Azt is tudnunk kell, hogy az amerikaiak tisztában voltak vele, hogy nem ismerik pontosan az európai viszonyokat, ezért európai tanácsadókat alkalmaztak. Ezek a tanácsadók általában szabadkőműves rókahájjal jól megkent személyek voltak, és egyáltalán nem függetlenek és objektívek. Például, amikor a vitatott Felvidékre szakértőket küldtek, kiderül, hogy a szakértők néhány éve emigráltak a Felvidékről Amerikába, egyikük Benes régi osztálytársa volt. Ezért lett Kassa szlovák város. Van itt még valami, amit kevesen tudnak: Franciaország washingtoni nagykövete Jusserand jegyzéket küldött a Fehérházba a 14-ponttal kapcsolatban, a jegyzékben azt kérte, hogy a 14 pontban javasolt megoldások ne vonatkozzanak a szláv népcsoportokra.
A béketárgyalásokon és Trianonban is irányító szerepet vivő francia miniszterelnök-hadügyminiszterről, Clemenceau-ról Fejtő azt írja, hogy nem szabadkőműves. Clemenceau mégis ezerszeresen túlteljesíti a szabadkőműves elvárásokat. Fogadjuk el Fejtő állítását Clemenceau-val kapcsolatban, de akkor ez azt jelenti, hogy a szabadkőműveseknek olyan eszközük is van, amivel a nem tagokat is rá tudják kényszeríteni a szolgálatukra. És Clemenceau nem az egyetlen eszközember ebben a folyamatban, rajta kívül még sokan vannak.
Magyarországot könnyűszerrel intézték el, mert magyar érdeket képviselő személyt a tárgyaló termekbe soha be nem engedtek, sőt a magyar delegációt a tárgyalás helyszínétől távol, egy szállodában rendőri felügyelet alatt tartották. Eközben a szláv népcsoportok (az oroszokat kivéve) győztesként ültek a béketárgyalók asztalához, még Románia is közéjük fért, az ő vezetőik nyugodtan hazudhattak, amit akartak, mert a tárgyalgatók nagy része azt sem tudta, hol van az a földrész melynek sorsáról döntenek.
Az Egyesült Államok nem fogadta el a Trianoni döntést és Magyarországgal külön békét kötött 1921. május 25-én.
A hazugságokra épült versaillesi döntések százhetven millió európai embert érintettek, és a rossz döntések újabb emberi szenvedéseket indítottak el. Például a román hordák rászabadultak a szép és gazdag Erdélyre, végig rabolták és gyilkolták az országot, és amikor a francia hadvezetés figyelmeztette őket, hogy vannak egyezmények, amelyeket nekik, románoknak is be kell tartaniuk, még ezt a figyelmeztetést is büntetlenül hagyhatták figyelmen kívül.
A Wilson által igazságosnak hitt és hirdetett béke csupa hazugságra és igaztalanságra épült, magában hordva egy újabb háború lehetőségét, amire nem sokáig kellett várnia a világnak. 

Befejezés

Amikor még kicsi gyermek voltam, az én drága nagyanyám oly sokszor és sokat mesélt az Aradon történtekről, hogy folyton vágyat éreztem, hogy egyszer én is megismerhessem azt a helyet, ahol a magyar szentek teremnek. Ez a vágyam teljesült 2009 október 6-án. Sőt, Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke kérésére az emléknapot szervezők lehetőséget biztosítottak számomra, hogy öt percben felszólaljak. Arra gondoltam, hogy százhatvan év emlékezői már minden fontosat elmondtak, mit mondhatnék én, ami fontos a magyarság szempontjából?
Ekkor jött egy sugallat, hogy felhívom a figyelmet arra a történelmi tényre, hogy hetven évvel a kivégzéseket követően már sem az orosz cárizmus, sem a Habsburg birodalom nem létezett. Mi, magyarok pedig százhatvan év múlva is itt állunk a vesztőhelyen és magyar szívünk parancsa szerint emlékezünk.
A Trianoni határozatok időtállóságát és megalapozottságát jól mutatja, hogy Franciaország már 1920. június 24-én egy jegyzékben azt ígérte, hozzásegíti Magyarországot Ruténföld és Szlovákia visszacsatolásához, ha Magyarország megengedi, hogy a franciák fegyvereket szállítsanak területén át Lengyelországba. Végül is Pilsudszky tábornok az orosz-szovjet csapatok felett aratott győzelme nem tette szükségessé ezt a francia fegyverszállítást, de a jegyzék azt mutatja, ha a Franciaország érdeke úgy kívánja, akkor nincs Szlovákia.
A huszadik századi ideológiai háborúban találkoztunk mindannyian egy világméretű hazugsággal, amely a kisemmizett ember millióknak „szocializmust ígér”. És ha ma megkérdezzük az ideológia gyártóit, hol van a szocializmus, akkor csönd és némaság a válasz. Pedig a világ proletárjainak milliói hajléktalanként ott fekszenek az utcákon, tereken, ahol az ideológusok akár fel is bukhatnak meggyalázott testükben, mégsem veszik észre, hogy ezért a nyomorért őket terheli a felelősség. A  Trianoni békeszerződés  pontosan olyan hazugság, mint a szocializmus, az élet réges-régen felülírta, azzal, hogy a mesterségesen létrehozott államok (Csehszlovákia, Jugoszlávia) széjjelhulltak.
Egy időtálló békeszerződés alapja az igazság és az igazságosság kell, hogy legyen, mely nem sért sem embert, sem közösséget, sem birodalmat, sem az élethez való jogokat. Trianonban nem ez volt a szándék.
A szabadkőművesek Magyarországot a bizonyosság szintjén élő hitéért büntették meg ilyen kegyetlenül. A földet szeretettel művelő, azzal egységben, harmóniában élő magyar parasztokon ugyanis nem fogott az ideológiai métely. Az elmúlt 90 év során viszont sikerült proletárt faragniuk még a vidéken maradottakból is, lélek nélküli, boldogtalan embereket, akik azt teszik, amit mondanak nekik. Ha meg akarjuk őrizni magyarságunkat, emberségünket, bármilyen körülményt is kényszerítenek ránk, egyetlen út lehetséges: újra kell teremtenünk magunkban a hit legmagasabb szintjét, a bizonyosságot, ami őseinkben megvolt. Ehhez pedig újra kell tanulnunk és gyakorolnunk a föld szeretettel való művelését, hogy újra Istennel összhangban, az ő munkatársaiként éljünk. Emberül, magyarul és boldogan!

Végezetül, álljon itt egy válogatás, hogyan látták a kortárs államférfiak a Trianoni diktátumot:
Államférfiak a trianoni béke-parancsról:
részlet a „Hogyan történhetett?!” – „Kiáltvány Trianon 90. évfordulóján” című CD szövegéből

Francesco Nitti, olasz miniszterelnök, 1924 szeptemberében:
„Trianonban egy országot sem tettek tönkre gonoszabbul, mint Magyarországot. De ezt az országot lélekben erős emberek lakják, akik nem nyugosznak bele hazájuk rombolásába.
Magyarország megcsonkítása annyira becstelen, hogy senki nem vállalja érte a felelősséget. Mindenki úgy tesz, mintha nem tudna róla, mindenki szemérmesen hallgat. A népek önrendelkezési jogára való hivatkozás csak hazug formula... a leggonoszabb módon visszaéltek a győzelemmel... Nincsen olyan francia, angol vagy olasz, aki elfogadná hazája számára azokat a feltételeket, amelyeket Magyarországra kényszerítettek.. „

Herbert Henrv Asquith, aki 8 évig volt angol miniszterelnök, 1925-ben: „Ez a béke nem államférfiak munkája, hanem súlyos és végzetes tévedések eredménye.”

Vladimir Iljics Lenin: „Rájuk erőszakolták a békét, de ez a béke uzsorás béke, gyilkosok és mészárosok békéje... hallatlan béke, rabló béke... ez nem béke, ezek olyan feltételek, amelyeket útonállók késsel a kezükben diktálnak a védtelen áldozatoknak. „

Lloyd George, angol miniszterelnök, 1929. október 7-én mondott beszédében: „Az egész dokumentáció, melyet szövetségeseink a béketárgyaláson rendelkezésünkre bocsátottak, csaló és hazug volt. „

Artur Neville Chamberlain, angol miniszterelnök: „A trianoni szerződés eredménye Európában nem béke, hanem az új háborútól való félelem.”

André Tardieu, háromszoros francia miniszterelnök, a La paix című könyvében: „Azért nem lehetett a magyaroktól elszakított Felvidéken népszavazást tartani, mert akkor nem jött volna létre Csehszlovákia a lakosság ellenszavazata következtében.”

Tomás Garrigue Masarvk, Csehszlovákia első elnöke: „Választanunk kellett Csehszlovákia megteremtése vagy a népszavazás között.”

Andrej Hlinka páter, a legnagyobb szlovák párt, a Szlovák Néppárt vezetője 1925. június 4-én a következőket mondta: „Mindannyiunk lelkében lobogjon a magyar haza emléke, mert ezer esztendős magyar uralom alatt nem szenvedtünk annyit, mint a cseh uralom hat éve alatt.”

Lord Viscount Rothermere, a Daily Mail kiadója is főszerkesztője, 1927. június 21-i számában megjelent (Magyarország helye a nap alatt – Hungary’s Place in the Sun) című cikkében a következőket írta: „Két fiam esett el a háborúban. Nemes eszmékért áldozták az életüket és nem azért, hogy e dicső nemzettel ilyen igazságtalanul elbánjanak. Addig nem lesz nyugalom Európában, amíg revízió alá nem veszik a galád és ostoba trianoni szerződést. „

Stanley Baldwin, angol miniszterelnök: „Európa békéje a trianoni békeszerződés napján szűnt meg.”

További mellékletek

11. melléklet

MINSZENTY JÓZSEF

„Állok Istenért, Egyházért, Hazáért, mert ezt a kötelességet rója rám a nagyvilágon legárvább népem történelmi szolgálata. Nemzetem szenvedése mellett a magam sorsa nem fontos”

Magyar világ Washingtonban

Másodnapja van az Egyesült Államok fővárosában magyar világ.
Második napja mondunk köszönetet azért a sok jóért, amellyel bennünket itt Washingtonban körülvettek, azért a hősies magatartásért, amellyel a szenátorok és képviselők a magyar érdekekért hosszú időn keresztül küzdöttek.
Második napja már, hogy hálás szívvel emlékezünk, de mégsem tudjuk eléggé kifejezni köszönetünket.
Nem azért jöttem, hogy engem ünnepeljenek. Aki hosszú időt töltött a zárkában, annak az ünneplés nem jelent annyit, mint annak, aki szabad volt. A megbecsülés értékét mindenesetre számon tartjuk. Hálás vagyok minden egyes megmozdult emberi szívért.
Emlékezzünk egy történelmi eseményre. 1910-ben ritka vendége volt Magyarországnak. Az Egyesült Államok volt elnöke. Theodor Roosevelt Apponyi Albert vendégeként a csallóközi Eberhardra látogatott. Az Egyesült Államok volt elnöke Apponyi amerikai látogatását adta vissza a Csallóközben. Apponyi felhívta Roosevelt figyelmét arra a tényre, hogy a magyar képviselőház a látogatás ideje alatt ülésezik s megkérte, hogy jelenjék meg a Parlamentben és ezzel az aktussal mutassa meg, hogy nemcsak Apponyi Albertnek, de a magyar nemzetnek is szól ez a látogatás.
Az elnök készséges volt, megjelent a magyar képviselőház ülésén, sőt, amire Apponyi nem kérte. fel is szólalt a Parlamentben. Sokszor olvastam a felszólalás szövegét, megmaradt az emlékezetemben: „Itt az alkalom, hogy a magyar nemzetnek kifejezzem köszönetemet azért a hősiességért, amellyel közel 1000 éven keresztül, karddal a kezében, az európai civilizációt védte. Ennek a nemzetnek nem volt más sorsa a múltban minthogy minden keleti, civilizáció ellenes megmozdulással és támadással szemben védje nemcsak önmagát, de a Nyugatot, de nemcsak az európai Nyugatot, hanem annak méhében Amerikát is. Én ezt azért mondom, mert ismerem történelmüket, és nem tartanám magam művelt embernek, ha nem ismerném a magyar népet. Köszönetet mondok újólag. A képviselő urakat arra kérem, hogy Magyarország minden választókerületében mondják el, hogy Amerika hálás a magyar nemzetnek.” Kilenc esztendővel e beszéd után a másik pártból volt valaki az elnök, aki nem így látta a magyar történelmet. Ezután jött a rokonságból is valaki. aki szintén nem úgy látta a magyar történelmet mint Theodor Roosevelt. Ezt viszont már csak a tényekből következtethetjük.
Az Egyesült Államok Kongresszusa megmutatta a magyar nép iránt érzett szimpátiáját Trianonnal kapcsolatos magatartásával. Nem cikkelyezte be az ott aláírt nemzetgyilkos békeszerződést. Nem volt hajlandó becikkelyezni! És azóta az amerikai szenátoroknak. képviselőknek egész hosszú sora állott ki a magyarság oldalán olyan hangnemben és olyan szellemben mint amilyent megütött Theodor Roosevelt a magyar képviselőházban. Értékeljük. hogy ők Amerika történeti jogfolytonosságában Roosevelt oldalán állottak a Magyarországért vívott küzdelmükben és népünk védelmében. Hálásan köszönöm mindazt, amit Amerika törvényhozói tettek, akár Trianonnal, akár az 1947-es békeszerződéssei kapcsolatos magatartásukkal. Köszönöm mindazt, amit a magyar nemzet emberi jogainak védelmében a Kongresszusban tettek. Ők következetesek voltak. A világnak majd minden állama aláírta az Egyesült Nemzetek emberi jogokra vonatkozó deklarációját. Legtöbbjük az aláírás, az emberi jogok garantálása után napirendre tért az ügy felett, elfelejtve az emberi jogokat. Vannak kijelentések, vannak aláírások amelyekről nem lehet elfelejtkezni. Különösen nem azok részéről, akik ünnepélyes keretek között kötelezték el magukat egy ügy mellett. Amerika szenátorai, képviselői a Magyar Szentkoronáért is küzdöttek. Tudták, hogya Szentkorona nekünk magyaroknak ezeréves alkotmányt, ezeréves hagyományt, nemzeti mivoltunk ezeréves fennállását jelenti. A Szentkorona részünkre sohasem lesz csere-bere tárgya. Ebben nem alkuszunk.
Hálásak vagyunk a törvényhozók segítségéért. Köszönetet mondunk, de nemcsak az eddig említettekért.
Tudom, hogy az én szerény személyem egyéni sorsát is figyelemmel kísérték az amerikai kongresszusban. A részleteket most nem sorolom fel, de a sorsomat könnyíteni akaró javaslat megtörtént. Köszönetet mondok ezért az indítványtevőknek, de magának a Törvényhozásnak is a beiktatásért.
Azt is tudom, hogy az Egyesült Államokban imádkoztak értem. Éreztem ennek az imádságnak az erejét. Amikor Édesanyámat egyik látogatása alkalmával megkérdeztem, hogy imádkoznak-e érettem odakint?
Azt felelte: „Fiam. nagyon sokan imádkoznak teéretted”, megerősített, hálára kötelezett. Mindjárt Édesanyám szavai után kezdtem a visszafizetést és imádkoztam azokért. akik értem imádkoznak. Ezt a szokásomat folytatni akarom halálomig és remélem folytathatom majd az örökkévalóságban is.
Köszönök mindent, amit a magyar nemzetért tettek s érettem is. Meghat engem, hogy a tegnapi fogadáson a szenátorok és a képviselők oly nagy számban jelentek meg. Megható, hogy hétköznap ellenére ennyi tiszteletreméltó vendég jött össze és ez mind egy kicsiny, letört nemzet iránti tiszteletből és megértésből történt.
Köszönöm. nem fogjuk elfelejteni.

(részlet az 1974. május 21-én Washingtonban elmondott heszédéből)

12. melléklet

FÖLJEGYZÉS CLEMENCEAU, BALFOUR, TITTONI, PICHON, WHITE, HOOVER ÉS FOCH MARSALL MEGBESZÉLÉSÉRŐL

irat FDD száma: 484
iratszám:176[411]
irat típusa: H.D. 14. sz. irat. Titkos.
keltezési hely: Párizs,
keltezési idő: 1919. július 26.

3. - A szövetségesek magyarországi hadművelete. -
FOCH marsall. - Nincs semmi hozzátennivalóm ahhoz a jelentéshez, amelyet július 17-én volt szerencsém önök elé terjeszteni.[412] Emlékeztetem önöket arra, hogy politikai kérdésben kell döntésre jutni, ami nem tartozik a hatáskörömbe.
CLEMENCEAU. - Legutóbbi ülésünk óta újabb tény merült föl: Böhm (Boehm) tábornok javaslatai.
FOCH marsall. - Böhm tábornok javaslatai tisztán politikai természetűek. Egyébként a román hadsereg ellen indított magyar támadás következtében a katonai helyzet némileg változott. A románok számítottak a támadásra és sikeres ellenállást tanúsítanánk. Következésképpen a katonai helyzet nagyjából megegyezik azzal, amiről július 17-én beszámoltam.
BALFOUR. - Vajon Foch marsall tud-e különösebb fölvilágosítással szolgálni Böhm tábornokkal kapcsolatban?
TITTONI. - Böhm tábornok korábban a magyar bolsevik hadsereg főparancsnoka volt.
FOCH marsall. - Értesüléseim szerint Böhm tábornok azelőtt a hadtápnál szolgált főhadnagyként.
PICHON. - Jelenleg Bécsben képviseli Magyarországot.
BALFOUR. - A kérdésnek nyilvánvalóan politikai és katonai vetülete is van, ám egy bizonyos ponton a kettő találkozik. Böhm tábornok azt nyilatkozta, hogy elegendő befolyással rendelkezik a magyar hadseregben ahhoz, hogy a szövetségesek beavatkozása nélkül megdöntse Kun Béla hatalmát és alkotmányozó nemzetgyűlést hívjon össze. Így tekintve, a kérdés egyszerre katonai és politikai. Azt a kérdést szeretném föltenni a marsallnak, vajon véleménye szerint Böhm tábornoknak valóban olyan nagy a befolyása, mint ahogy avval dicsekszik, és milyen esélyei vannak a sikerre.
FOCH marsall. - Nem ismerem Böhmöt, milyen katona, nem tudom. Ám egészen bizonyos, hogy a Magyarországot övező kis országok - vagyis Cseh-Szlovákia, Szerbia és Románia - nem fogja sokáig tétlenül szemlélni Magyarország harcias magatartását. Ha a nagyhatalmak nem kívánják megkezdeni a hadműveleteket, e kis országok biztosan belevágnak, hiszen nem tarthatják örökké fönn a hadiállapotot.
TITTONI. - A múlt hónap folyamán Magyarországról érkezett hírek lehetőséget nyújtanak arra, hogy eléggé pontos képet kapjunk az országban uralkodó állapotokról. Világos, hogy Kun Béla egy kisebbség képviselője, aki magatartásával mind az országon belül, mind azon kívül sok ellenséget szerzett magának. Bizonyos állítások szerint a magyar bolsevik hadsereg 80 százaléka Kun ellen van. Amennyiben ez az adat megfelel a valóságnak, Böhm javaslatainak alapjául is ez az elégedetlenség szolgál. Bármi történjék is, a nagyhatalmaknak ilyen vagy olyan módon - katonailag vagy erkölcsileg - támogatást kell nyújtaniuk Böhmnek, mert a sorsára hagyott Magyarország helyreállítása túlságosan sok időt venne igénybe. Erre két lehetőség kínálkozik. Az egyik, hogy bizottságot küldünk az országba - amiről már szó volt -, és szükség esetén megerősítjük katonai egységekkel. A másik megoldás abból áll, hogy késedelem nélkül elfogadjuk és a gyakorlatban megvalósítjuk a Foch marsall által javasolt katonai beavatkozás tervét. Hiszen minden hír arra enged következtetni, hogy Ausztria rövid időn belül a bolsevizmus martalékává válik.
PICHON. - Teljes mértékben egyetértek Tittoni úr véleményével, ugyanakkor azt hiszem, hogy e bizottság föladatát egyértelműen meg kell határoznunk, és teljesen el kell választanunk a Böhm tábornok javaslataival kapcsolatos tárgyalásoktól.
TITTONI. - Amikor a bizottság kiküldését illetően elvben egyetértésre jutottunk, abban is megállapodtunk, hogy tagjai semmiképpen sem lépnek kapcsolatra Kun Bélával.
PICHON. - A szövetséges képviselők hozzánk eljuttatott távirataiból az olvasható ki, hogy komolynak tartják Böhm tábornok javaslatait. Márpedig ez esetben fölmerül a kérdés, hogy vajon nem lenne célszerű arra fölhatalmazni e bizottságot, hogy közvetlen tárgyalásokat folytasson a tábornokkal.
TITTONI. - Ha Böhm tábornoknak pillanatnyilag módjában áll is Kun Béla megbuktatása, attól még nem kevésbé valószínű, hogy ennek fejében valamit kapni szeretne a szövetséges és társult hatalmaktól. De vajon mit akarhat valójában?
CLEMENCEAU. - Mindössze erkölcsi támogatást kért.
WHITE. - Azt a tényt, hogy a szövetséges és társult kormányok úgy döntöttek: bizottságot menesztenek Magyarországra, annak a kifejezéseként fogják értékelni, hogy e kormányok vagy Böhmmel, vagy Kun Bélával föl akarják venni a kapcsolatot. Márpedig kívánatos lenne, hogy ne keltsünk ilyen benyomást. Hoover úr javaslata e éppen ezt célozza.
MANTOUX ismerteti Hoover indítványát.
BALFOUR. - Nekem is van egy javaslatom, kérem, olvassák el. Csak az a baj vele, hogy semmifajta megoldással nem szolgál.
CLEMENCEAU. - Ahogy Tittoni úr nagyon helyesen megjegyezte, a Tanács sem Böhm tábornok szándékaival, sem követeléseivel nincs tisztában.
BALFOUR. - Azért még igaz, hogy mind a mi katonai elképzeléseink, mind Böhm tábornok javaslatai egyazon célra - Kun Béla megbuktatására - irányulnak.
TITTONI. - Úgy gondolom, bécsi képviselőinktől a következő pontos kérdésekre kellene választ kérnünk:
1. - Őszintének avagy egyszerűen Kun Béla ügynökének kell tartanunk Böhm tábornokot?
2. - Böhm tábornok abba a helyzetben van, hogy be tudja tartani ígéreteit, vagy szüksége van segítségre?
3. - Mit kér tőlünk?
HOOVER. - Úgy hiszem, Böhm tábornok világosan megmondta, mit akar: a blokád megszüntetését, élelmiszerszállítmányok Magyarországra való eljuttatását, a dunai hajóforgalom újraindítását - mindezt abban az esetben, ha ő a maga részéről ideiglenesen megszerzi a diktátori hatalmat.
WHITE. - A Hoover úrnak küldött táviratból[413] valóban ez derül ki.
PICHON. - A hozzánk érkezett sürgönyök szerint Böhm semmilyen követeléssel nem lépett föl; a mi képviselőink vetettek föl neki különböző javaslatokat.
WHITE. - Bécsi képviselőink azt a benyomást keltik, hogy Böhm tábornok lépését komolyan kell venni.
BALFOUR. - Visszatérve Tittoni úr kérdéséhez, láthatjuk, hogy képviselőink már válaszoltak arra, amikor komolynak ítélték Böhm tábornok javaslatait. A tábornok mindössze néhány pontosan meghatározott engedményre tart igényt.
TITTONI. - Nem hiszem, hogy ezzel nagyon világos választ kaptunk az általam megfogalmazott kérdésekre: jó lenne, ha megfelelő értesülések állnának rendelkezésünkre.
BALFOUR. - Hoover úr nem osztja a véleményemet, és nem úgy gondolja, hogy Tittoni úr kérdéseire már választ kaptunk?
HOOVER. - Ami engem illet, én úgy tartom, veszélyes lenne a szövetséges és társult hatalmak számára, ha titkos ügynökökkel kezdenének tárgyalásokat. Vajon nem lehetne jobban meghatározni Böhm szabadság......[414] - a következtetéseket, amelyeket szeretne. - E nyilatkozatot jelentés formájában is közzé lehetne tenni, melyből egyértelműen kiderülne, hogy a szövetséges és társult hatalmak csak akkor nyújtanak gazdasági segítséget Magyarországnak, amikor annak élén már szabályosan megalakított kormány áll. Egy ilyen nyilatkozat a jövőbeni katonai akciókkal kapcsolatban nem kötné meg a békekonferencia kezét.
BALFOUR. - Ettől függetlenül fönnáll az, hogy Kun Béla nem tartotta be a fegyverszünetet, és háborút folytat szövetségeseink ellen. Amit javasolunk - és részemről evvel le is szeretném zárni - az a következő: amint Magyarországon felelős kormány áll föl, a szövetséges és társult hatalmak gazdasági segítséget fognak nyújtani neki. Azt szeretném tudni, hogy a Tanács véleménye szerint szükség van-e katonai lépések megtételére, vagy ellenkezőleg, a helyzeten nem kell változtatni. Hasonlóképpen tudni szeretném, hogyan hozzuk e nyilatkozatot nyilvánosságra..
CLEMENCEAU. - A nyilatkozatot a sajtóban kellene megjelentetnünk.
WHITE. - Föl szeretnék olvasni egy táviratot,[415] amely a Cuninghame (Cuningham) ezredes és Böhm tábornok közötti tárgyalásról számol be. Ez utóbbi kijelentette, hogy legkorábban egy hónap múlva léphet a tettek mezejére, ám erősen bízik abban, hogy Kun Bélát 48 órán belül megbuktatja. Hozzátette, ha nem tudja előre, hogy a szövetséges kormányok elfogadták programját, akkor semmit nem tehet.
CLEMENCEAU. - Úgy vélem, Budapest bevétele nem jelent nehézséget. Hogy mit teszünk azután, az már igen. Példának okáért, a románok bevonulása Budapestre erős nemzeti mozgolódást vált majd ki a magyarok körében. Szeretném megkérni Foch marsallt, fejtse ki véleményét a magyar hadsereg jelenlegi állapotát illetően.
FOCH marsall. - Magyarország jelenleg is fegyverben áll. Hadserege - hívják parancsnokát Böhmnek vagy Kun Bélának - folytatja a harcot. Úgy gondolom, lefegyverezéséhez mindenképpen ragaszkodnunk kell. Ha önöknek sikerük is valamilyen politikai megoldással Böhmöt Kun Béla helyére állítani, evvel a helyzet még nem sokat változik, és egy hónap elteltével Magyarországnak elég katonája lesz ahhoz, hogy régi határait visszaállítsa.
CLEMENCEAU. - És Foch marsall hogyan képzeli el Magyarország lefegyverzését?
FOCH marsall. - Kíméletlen föltételek kiszabásával és azok végrehajtatásával. Jelenleg Magyarországnak 12 hadosztálya van, jóllehet mindössze hat megtartására volt fölhatalmazva.
BALFOUR. - Úgy tűnik, Foch marsall nagyobb fontosságot tulajdonít a magyar kormánynak, mint Budapest elfoglalásának. Vajon úgy gondolja, hogy e lefegyverzés Magyarország területének részleges megszállása nélkül is megvalósítható?
FOCH marsall. - Magyarország leszerelése a következőképpen valósítható meg. Ultimátumot küldünk, amelyben fegyveres föllépéssel fenyegetőzünk. E fenyegetésnek valóságosnak kell lennie. Közöljük velük: vagy leteszik a fegyvert, vagy bevonulunk Budapestre. Utóbbi esetben gondoskodni kell kormány fölállításáról - egyetértésben a különböző érdekelt pártokkal. Ám a cél - aminek megvalósítását el kell érnünk - a lefegyverzés. E pillanatban még van esélyünk, hogy ezt kicsikarjuk, ám egy hónap múlva már minden bizonnyal nehezebb dolgunk lesz.
BALFOUR. - Hoover úr és Foch marsall javaslata nem áll ellentétben egymással. Hivatalos nyilatkozatunkban kinyilváníthatnánk, hogy a szövetségesek nem tárgyalnak Kun Bélával, miközben utalnánk azokra, akikkel hajlandóak tárgyalóasztalhoz ülni.
Elhatározzák, hogy Balfour és Hoover nyilatkozattervezetet készítenek, amelynek szövegét a délutáni ülésen terjesztik a Legfelsőbb Tanács elé.
levéltári jelzet: BDIC, Dossier Mantoux, cote F° D 234 Rés.

[411] A titkár följegyzése az 5 nagyhatalom küldöttsége vezetőinek Pichon dolgozószobájában tartott megbeszéléséről.
[412] Lásd a 475. sz. irat “A” mellékletét.
[413] Az irat nem került elő.
[414] Hiányzó szavak.
[415] Az irat nem került elő.

13. melléklet

14. melléklet

 

FONTENAY BELGRÁDI FRANCIA KÖVET PICHON FRANCIA KÜLÜGYMINISZTERNEK

 

irat FDD száma: 289

iratszám:112

irat típusa: 148. sz. távirat.

keltezési hely: Belgrád,

keltezési idő: 1919. március 29., 4h 45.

(Érkezett: március 31., 18h.)

Az előző távirat[256] folytatása.

 

A Budapestről érkezett szövetséges tisztek általános benyomása szerint pillanatnyilag a mozgalom még nem tisztán bolsevik jellegű, és további térnyerését gyors beavatkozással meg lehetne akadályozni

Az új kormányzat Vix alezredes tudomására hozta, hogy hajlandó területi engedményekre, amennyiben az érdekelt lakosság népszavazás útján azok elfogadása mellett dönt. Másrészről Magyarország azt kéri, hogy megbízott szakértői megjelenhessenek a békekonferencia előtt.

Nyilvánvaló, hogy a békekonferencia presztízse és tekintélye ezen ügy mielőbbi rendezését kívánja, nehogy a példán fölbuzdulva mások is effélével próbálkozzanak.

Mindenesetre fegyveres beavatkozásra csak megfelelő erőkkel kerülhet sor, és csak azután, hogy a szövetséges kormányok fölszámolták a keleten állomásozó fegyveres erőik túl gyors csökkentése következtében előállott helyzetet. Az is elvárható, hogy szövetségeseink velünk együtt viseljék az végrehajtásra kerülő intézkedések minden kellemetlenségét, és ne egyedül Franciaország szolgáljon az ellenséges indulatok céltáblájául.

 

levéltári jelzet: AG.7N1357

 

[256] Ez a budapesti szövetséges misszió öt napig tartó Budapest-Belgrád útjával foglalkozott.

 

VIX ALEZREDES, A BUDAPESTI SZÖVETSÉGES KATONAI MISSZIÓ VEZETŐJE DE LOBIT TÁBORNOKNAK, A MAGYARORSZÁGI HADSEREG PARANCSNOKÁNAK

 

irat FDD száma: 298

iratszám:113

irat típusa: Szám nélkül.

keletkezési hely: Belgrád,

keltezési hely: Párizs,

keltezési idő: 1919. március 31.

 

Mellékelten van szerencsém megküldeni önnek a március 21-i forradalmi mozgalom utáni - a parancsnokságom alatt álló missziót érintő - eseményeket tárgyaló jelentésemet.

Beszámolómat - az áttekinthetőség érdekében - több részre osztottam:

Az 1. Jelentés azon számottevőbb incidenseket foglalja össze, amelyek során szövetséges tiszteket ért bántódás a vörösgárdisták, illetve a tömeg részéről.

A 2. Jelentés a kommunista kormányzatnak a misszióval szemben március 21. és 26. között tanúsított magatartását ismerteti.

A 3. Jelentésben saját értékelésemet fejtem ki az 1. és 2. jelentésben foglaltakról.

A 4. Jelentés a Magyarországon március végén fönnálló politikai viszonyokról ad képet.

A beszámolómhoz mellékelt dosszié a különböző Jelentésekben említett, érdeklődésre számot tartó hivatalos jellegű iratokat tartalmazza.

 

1. JELENTÉS

keltezési idő: 1919. április 1.

Az alábbiakban időrendi sorrendben ismertetem a március 21. és 26. közötti napok során a szövetséges missziót ért incidenseket.

Március 21.

A drótnélküli távírókészüléket (Albrecht-laktanya) fegyveres magyar katonák elkobozzák és megrongálják.

A későbbiekben a készüléket a magyarok saját használatukra rendbehozzák.

A készüléket kezelő műszaki katonákat lefegyverzik, a kaszárnyában elszállásolt alakulat többi katonáját foglyul ejtik, zaklatják, élelmüket elveszik, a konyhát szétverik. (A katonákat 24 óra elteltével szabadon bocsátják.)

A Bárdi-féle garázsban (Lehel út) található gépkocsikat elkobozzák.

A szövetséges tisztek városban közlekedő autóit megállítják, a tiszteket kiszállítják, a kocsikat elkobozzák.

Egy a Dunán szolgálatot teljesítő őrnaszádot kifosztanak és megrongálnak.

22 órakor minden, a missziót a külvilággal összekötő távírókapcsolat megszakad.

 

Március 22.

4. órakor megszakad a belgrádi telefonösszeköttetés.

A későbbiek folyamán egyre körülményesebb Budapesten belül telefonálni. - A postai alkalmazottak csak ímmel-ámmal adják a kért számokat, majd végül megtagadják a kapcsolást.

A magyar kormánnyal lehetetlenség közvetlen kapcsolatot teremteni. Az alezredest több ízben is fölkeresik civilbe öltözött magyar tisztek, illetve népbiztosok, akiknek hivatalos minősége nem ellenőrizhető. Velük semmi eredményre nem jutunk.

A misszió védelmét biztosító karhatalmi osztag katonái bevonták zászlónkat. Ezek a fegyveresek egyre-másra beállítanak a misszió irodáiba, és kihívó magatartást tanúsítanak.

Felsőerdősor utcai helyiségünkben (1. iroda)[257] géppuskás osztag élén orosz nemzetiségű civil jelenik meg. Röplapokat jött szétosztani katonáink között, és minden, ezzel szembeszegülő tisztet le akar tartóztatni, hivatkozva a városparancsnok birtokában levő írásbeli parancsára.

Utána ugyanez a civil az Andrássy úti villához megy (az alezredes irodája és a 2. iroda)[258], erőszakkal behatol a misszió irodahelyiségeibe azzal, hogy letartóztatja az alezredest, végül személyesen ez utóbbi lép közbe. A közjáték több órán keresztül tart, míg végre a hadügyminiszter visszavonja a városparancsnok utasítását.

Az est folyamán Bajáról Budapestre érkező két szövetséges monitorra a Csepel-szigetről puskalövéseket adnak le. Egy tiszt megsebesül.

Március 23.

A két dunai őrnaszádot elfoglalják a magyarok, és az ott szolgálatot teljesítő három tisztet, valamint húsz matrózt fogságba ejtik. Ezután a két hajó Óbuda felé veszi útját, és egész nap nem is tér vissza onnan.

A pestszentlőrinci (Pesoent Lorincz) szpáhialakulatot bekerítik, lefegyverzik, majd egy kaszárnyába zárják.

Az egység parancsnokát lefegyverzik, katonáitól elkülönítve egész éjjelre egy másik kaszárnyába zárják.

Egy Lengyelországból visszatért szpáhi szakaszt, amely lőszerszállítmányt kísért, szintén lefegyvereznek a parancsnokló tiszttel egyetemben.

 

Március 24.

A Budapestre vezényelt Farnet vezérkari századost a városban vagy ötven katonából álló egység tartóztatja föl, egy tiszt vezetésével. Elöljárója parancsára az egyik katona letépi paroliját, miközben a tiszt - a tömeg gyalázkodásától kisérve - inzultálja.

Március 21. óta a misszió több, magányosan közlekedő tisztjét tartóztatták föl - esetenként magyar katonatisztek is - és kényszerítették revolverük átadására.

Éjszakára a magyar rendőrséget a még annál is fegyelmezetlenebb népőrség helyettesíti. Ezt az őrséget az éj folyamán több ízben váltják föl ugyanebből az alakulatból kiállított egységekkel.

Az őrség az ebédlőbe, mi több, az alezredes irodájába veszi be magát, és sem az osztagparancsnok, sem magának a lármára odaérkező alezredesnek a tiltakozására nem hajlandó távozni onnét. Éjjel hallani, amint verik szét az irodában az alezredes bútorait.

 

Március 25.

A népőrség tagjai lefegyverzik az érkező vagy távozó szövetséges tiszteket. Body szerb parancsnok, akit e kényszernek a misszió kertjében vetnek alá, erélyesen tiltakozik, mire a kapuban összecsődül a tömeg. Az alezredes személyesen lép közbe, és azzal vet véget vet az incidensnek, hogy maga kéri el Body parancsnok revolverét.

A misszió távozását - amelyet 24-én a külügyi népbiztos (Kun Béla) 25-ére ígért - 26-ára kell halasztani, mivel a kormány semmiféle szállítóeszközről nem gondoskodott.

 

Március 26.

A misszió tagjai délben különvonatra szállnak. Az állomásfőnök tudomásunkra hozza, hogy a szerelvény 20 vagy 22 óra előtt nem fut ki a pályaudvarról.

Az alezredes a külügyi népbiztosnál tett többszöri föllépésével eléri, hogy a vonat 17 óra 25-kor elinduljon Szegedre.

Útközben többszöri megállás és hosszan tartó várakozás. Utunk csak a vonatot személyesen kísérő külügyi államtitkár-helyettes újabb és újabb intézkedéseinek köszönhetően folytatódhat.

A várakozások ideje alatt a szerelvény kíséretét biztosító népőrség a szövetséges tiszteket nem engedi kiszállni a kocsikból.

A Szeged előtti állomáson francia nyelvű forradalmi röpiratokat osztogatnak embereink között (mellékelve egy példány - a 11. számú).

 

Március 27.

Érkezés Szegedre 9 óra 30-kor (150 kilométer tizenhat óra alatt).

Mellékelem a misszió vezetőjének a kormányhoz intézett tiltakozó jegyzékeit, valamint az azokra érkezett bocsánatkéréseket (a 3., 4., 5. és a 6. számú irat).[259]

 

2. JELENTÉS

A MAGYAR KORMÁNYNAK A SZÖVETSÉGES MISSZIÓVAL SZEMBEN TANÚSÍTOTT MAGATARTÁSA A MÁRCIUS 21. ÉS 26. KÖZÖTT TÖRTÉNT ESEMÉNYEK SORÁN

 

A. A magyar kormány mellé kiküldött szövetséges misszió körülményei

1. A Vix alezredes vezetése alatt működő szövetséges misszió túlnyomórészt francia katonatisztekből állt. A francia tisztek mellé a következők voltak beosztva:

a) 2 angol tiszt: Peeters őrnagy

Pommerol százados.

Rajtuk kívül néhány napja a dunai hajózás ellenőrzésével megbízott, Budapestre vezényelt, de Troobridge[260] tengernagy parancsnoksága alá tartozó Freeman korvettkapitányt is Vix alezredes rendelkezésére bocsátották, miközben továbbra is Toobridge tengernagy alárendeltségében maradt.

E három tiszt valójában nem Vix alezredes beosztottjának, hanem Vix-misszió mellett kormányukat képviselő összekötőnek tekintette magát.

Mindhárman a városban laknak, a missziótól távol, de csaknem minden reggel megjelentek, hogy a kapcsolat folyamatos legyen.

b) egy szerb részleg (Body parancsnok), amely tevékenységének jelentős hányadáról nem számolt be a misszió vezetőjének, azonban az együttműködést igénylő ügyekben gyakorta kerültek kapcsolatba.

c) cseh (Cermak parancsnok)

román (Potopeanu parancsnok)

és lengyel (Potocki százados) összekötők.

Ezek irodái a misszió épületében kaptak helyet. Az összekötők a misszió munkájában közvetlenül nem vettek részt, ám kapcsolatuk - amely jobbára kormányaik vagy parancsnokságaik kéréseinek, követeléseinek továbbításában merült ki - általában mindennaposnak volt mondható.

2. A tulajdonképpeni szövetséges missziótól függetlenül néhány szövetséges tiszt különleges feladattal tartózkodott Budapesten.

a) Az angol Granville Baker alezredes alig néhány nappal a forradalom előtt érkezett Budapestre.

Őt a trieszti Legfelsőbb Ellátási Bizottság küldte a városba, hogy Magyarország élelmezésének kérdésével foglalkozzon. Már az első naptól az volt a véleménye, hogy e kérdés nem választható el a politikai és a katonai kérdéstől, és azt kérte Vix alezredestől, munkájuk során alakítsanak ki szoros együttműködést. Javaslatát Vix alezredes megelégedéssel fogadta.

Baker alezredes napjait a misszión töltötte, de szállása a városban volt, ugyanabban a nagy szállodákkal teli városrészben, mint a többi angol, olasz és amerikai katonatisztnek.

Baker alezredes a forradalom első jelei láttán, 21-én este azt közölte Vix alezredessel, hogy föltétlenül szükségesnek tartja a szövetséges tisztek közötti legteljesebb mértékű együttműködést, továbbá hogy a maga részéről Vix alezredes parancsnoksága alá helyezi magát, és mindenben osztani fogja a francia tisztek sorsát. Ettől kezdve a misszió épületében lakott, éjjelre őrszolgálatot vállalt - amelyet egyébként a francia tisztek láttak el -, és a későbbiekben sem mulasztott el egyetlen alkalmat sem, hogy az új magyar kormány képviselői tudomására hozza, fönntartás nélkül szolidáris a francia tisztekkel, és osztozik sorsukban, bármi legyen is az, bármekkora legyen is a magyar kormány által az angol tisztek számukra biztosított szabadság mértéke.

Baker alezredes ígéretéhez - a katonára és a gentlemanre jellemző becsületességgel - egészen Belgrádba való megérkezésünkig hű maradt. Nem győzöm elégszer fölhívni a figyelmet e főtiszt által tanúsított magatartásra, amely minden bizonnyal mély benyomást tett a magyar kormány képviselőire, és befolyásolta a francia tisztek dolgában hozott döntéseiket.

b) A bécsi olasz misszió által Budapestre vezényelt Pentimalli parancsnok közvetlenül a forradalmat megelőző eseményekig maradt a városban; Vix alezredeshez fűződő kapcsolatai az udvariasság által megkövetetelt szintre korlátozódtak.

Pentimalli parancsnok budapesti tevékenységéről valójában nem sokat lehetett tudni. E főtiszt gazdasági kérdésekkel foglalkozott, de bizonyára politikaiakkal is. Kapcsolatai különböző magyar - arisztokrata és kormányzati - körökre terjedtek ki. A budapesti helyzetet illetően nagyon jól volt értesülve.

c) Egy amerikai tájékoztatási és valószínűleg gazdasági képviselet, amely két tagból:

- Goodwin századosból - őt a forradalom előtt néhány nappal Roosevelt százados váltotta föl;

- és Brown professzorból állt.

E képviseletnek egészen a forradalmat megelőző eseményekig semmiféle kapcsolata sem volt Vix alezredessel. Úgy tűnt, közvetlenül Párizsnak van alárendelve.

Legvégül egy francia, bizonyos De Laas, Szófiában tevékenykedő bankár, aki átutazóban volt Budapesten, amikor kitört a forradalom. Jelentkezett a missziónál, és a francia tisztek sorsában önként osztozott. A későbbiekben is - egészen Szegedre való megérkezésükig - velük maradt. Nyugalma és jókedve egy pillanatra sem hagyta cserben.

B. A misszió tevékenysége a március 21-től 26-áig tartó forradalmi események során.

A forradalmat a szövetséges tiszteket támadó, a legszélsőségesebb véleményeket tükröző lapok által vezetett heves sajtókampány előzte meg.

Vix alezredes - Pentimalli parancsnok kezdeményezésére - a szövetséges tisztek nevében a magyar kormányhoz - ekkor még a Károlyi-kormány volt hatalmon - fordult, követelve, hogy az minden budapesti lapban tegyen közzé a kampányt elítélő nyilatkozatot, és büntesse meg a felelősöket. Erélyes intézkedéseknek egy teljes napot igénybe vevő egymásutánjára volt szükség ahhoz, hogy legyőzze a kormány ellenállását, amelynek állítólagos tehetetlenségét sajátos összetételével indokolták (az ügy anyaga a 12. sz. iratcsomóban mellékelve).

Március 20-án Vix alezredes átadta Károlyinak a magyarországi hadsereg parancsnoka, De Lobit tábornok jegyzékét, amely a románok és magyarok közötti semleges övezet fölállítása ügyében hozott antanthatározatot tartalmazta.

Vix alezredes ragaszkodott ahhoz, hogy az antant nevében tett hivatalos eljárása alkalmával szövetséges tisztek kiséretében jelenjen meg.

Ebbe az angol Granville Baker alezredes és az olasz Pentimalli parancsnok minden ellenvetés nélkül beleegyezett, annak ellenére, hogy kormányuktól semminemű utasítást nem kaptak.

A pontosan ezen okból bizonytalankodó Roosevelt amerikai százados végül is csatlakozott a többi tiszthez.

21-én, a De Lobit tábornok által kitűzött határidő lejártakor, 18 órakor Károlyi köztársasági elnök közölte Vix alezredessel, hogy nem áll módjában az antant döntését elfogadni, és lemond.

21-e délutánján kitört a forradalom. Amikor 16 óra tájban Vix alezredes azt az értesítést kapta, hogy a forradalmi mozgalom bármelyik percben kirobbanhat, minden eshetőségre számítva azonnal megtette a szükséges biztonsági és védelmi intézkedéseket.

Baker alezredes és Body százados haladéktalanul Vix alezredes parancsnoksága alá helyezték magukat.

A román és a lengyel képviselet sietve a francia misszió épületében kerestek menedéket. Potocki lengyel százados, aki Párizsba éppen volt indulóban, vonatra szállt.

A cseh képviselet egy konzuli hivatalba menekült, és néhány nap elteltével közölte, hogy saját lehetőségeire támaszkodva elhagyja Magyarországot (lásd a mellékelt dosszié 13. sz. iratát).

Az angol, olasz és amerikai tisztek (Baker alezredes kivételével) a szállodanegyedben maradtak, ahol senki nem háborgatta őket.

Roosevelt százados 22-én váratlanul hivatalos ügyben elutazott anélkül, hogy Vix alezredest értesítette volna.

Az alezredes késedelem nélkül kihirdette, hogy a misszió minden odamenekült tisztnek - többek között a közharagnak különösen kitett román tiszteknek - védelmet nyújt, és hogy a francia tisztek semmi olyan kedvezményt nem fogadnak el, amelyből akár egyetlen más szövetséges tiszt ki lenne zárva. A későbbiek során sem mulasztott el egyetlen alkalmat sem, hogy eme nyilatkozatát a magyar kormány képviselői előtt megújítsa.

21 órakor mintegy harminc fős rendőri egység érkezett azzal, hogy a kormány megbízásának megfelelően gondoskodik a szövetséges misszió biztonságáról. Az egység fegyelmezetlen volt, elöljárójának nem engedelmeskedett. Tagjai közül vagy tizenötén azon melegében kereket oldottak. Nyilvánvaló módon bebizonyosodott, az egység nincs abban a helyzetben, hogy védelmet nyújtson a missziónak egy népi mozgalommal szemben.

Éjszaka puskalövések az utcán.

23 órakor a francia parancsnoksággal minden távirati összekötetés megszakadt.

22-én hajnali négykor hasonlóképpen megszakadt a telefonösszeköttetés Belgráddal.

Mivel a drótnélküli távírókészüléket már 21-én este elvették a forradalmárok (lásd az 1. Jelentést), a missziónak 22-én reggel már egyáltalán semmi kapcsolata nem volt a parancsnoksággal.

A nap folyamán ismertté vált az új kommunista kormány összetétele.

Az alezredest rendőrtisztviselők és a misszióval rendszeres kapcsolatot fönntartó magyar fegyverszüneti bizottság tisztjei keresték föl, azonban semmiféle pontosabb fölvilágosítással nem szolgáltak.

A nap folyamán több alkalommal jelentek meg erőszakos cselekményekkel próbálkozó bujtogatók, ellenőrizhető megbízás nélkül érkező népbiztosok, katonák, akik a misszióval történt kapcsolatfölvételüknek hivatalos látszatot igyekeztek adni.

Egyébként a kormánnyal semmilyen elképzelhető módon nem lehetett kapcsolatba kerülni.

Mindeme tény arra engedett következtetni, hogy valójában az új kormány egyelőre nem tartja kezében a hatalmat, és tartani lehet a csőcselék szélsőséges megnyilvánulásaitól.

Ugyanezen nap reggel a védelmünkkel megbízott rendőri erő egyik tagja azt követelte, hogy vonjuk be a misszió zászlaját.

Tekintve, hogy a misszió sem a parancsnoksággal, sem a magyar kormánnyal nem tudja fölvenni a kapcsolatot, feladatát a továbbiakban nem láthatja el. Másfelől nemzeti büszkeségünkben sérelem ért bennünket, és a misszió biztonságát a legjelentéktelenebb incidens is veszélyeztetheti.

Az alezredes úgy határozott, elhagyja Budapestet.

A nap folyamán megérkezett két, Bajáról indított monitor.

Estefelé angol parancsnokuk fölkereste a missziót.

Az egész 23-ika azzal telt, hogy a monitorok parancsnoka és Freeman korvettkapitány a magyar kormánytól követeli a forradalmárok által elkobzott két Dunán szolgálatot teljesítő őrnaszád visszaszolgáltatását.

A kormánnyal lehetetlen telefon- vagy egyéb kapcsolat létesítése.

A nap folyamán vált ismertté a hír, mely szerint a kommunista párt bekebelezte a szociáldemokrata pártot.

Az előző nappal ellentétben, egyetlen látogató sem érkezett.

Minden bizonnyal elhatározás született az új kormány által követendő magatartást illetően, és a missziót szándékosan tartják elszigeteltségben.

Csakugyan, a kormány e napon küldte el szikratáviratát Moszkvába, amivel az orosz bolsevik kormányzat karjaiba vetette magát.

Másfelől nyilvánvalóvá vált, hogy a kormány közreműködése nélkül lehetetlenség a monitorokra szállva Budapestet elhagyni:

A rakpartról ágyúk néztek farkasszemet a monitorokkal. Állítólag Budapest alatt néhány kilométerre aknazárat létesítettek a Dunán. Végül pedig a misszió épületét olyan nagy távolság választotta el a Dunától, amin lehetetlenség fegyverrel átvágni.

 Az este egy francia, De Noiseux - aki már évek óta a Károlyi családban házitanítósodik, és ezekben a napokban nagy odaadással munkálkodott azon, hogy kapcsolatot létesítsen köztünk valamint a kormány között, illetve hogy különböző kívánságainkat teljesítsék - azzal a hírrel érkezett, hogy a nap folyamán beszélt Kun Béla külügyi népbiztossal, aki fölöttébb békülékeny hangot ütött meg, és tudtára adta, kifejezett kívánsága, hogy kapcsolatban maradjon az antanttal.

Nem érdektelen fölhívni a figyelmet arra, hogy a magyar fölhívásnál kevésbé lelkes hangú moszkvai válasz a nap folyamán érkezett meg.

E fordulat ténye 24-én, a délelőtt folyamán nyert megerősítést, amikor Kun Béla közölte velünk, hogy este személyes látogatást tesz a missziónál.

Ugyanakkor a misszió már 48 órája oly mértékben el volt szigetelve, hogy fölmerült annak gondolata, hogy esetleg a kormány már döntött internálásáról.

Az alezredes úgy határozott, levélben értesíti a kormányt azon szándékáról, hogy elhagyja Budapestet. A határozatot jegyzőkönyv formájában rögzítették, majd az alezredes fölkérte a szövetséges tiszteket, írják alá vele együtt az iratot (8. sz. irat).

A szövetséges tisztek osztották véleményét, és 24-én reggel - a 22-én eltávozott Roosevelt százados kivételével - kézjegyükkel látták el a jegyzőkönyvet.

A Roosevelt százados által vezetett képviselet kötelékébe tartozó Brown, aki 23-án napközben fölkereste a missziót, arra való hivatkozással hárította el az aláírást, hogy nem kapott utasítást kormányától.

Kun Béla 20 óra 30-kor érkezett a misszióra.

Minden szövetséges tiszt jelen volt (az amerikai kivételével).

Kun Béla hangsúlyozta, hogy az új kormánynak az antanthatározat kérdésében elfoglalt álláspontja nem egyezik meg a Károlyi-kormány véleményével. Hosszasan fejtegette, milyen nagy jelentőséget tulajdonít kormánya annak, hogy ne szakadjon meg kapcsolata az antanttal, és hogy e kapcsolatot biztosító szövetséges misszió továbbra is Budapesten maradjon. Ugyanakkor azt is világossá tette, nem fog kényszerítő eszközöket alkalmazni a misszióval szemben, amennyiben ez kitart elhatározása mellett és el kívánja hagyni a várost. Majd az Oroszországhoz intézett fölhívás miatt mentegetődzött, azt állítva, hogy azt nem kifejezett szövetségként, hanem egyfajta „entente cordiale”-ként[261] kell értelmezni, melynek társadalmi célkitűzéseit az egész világ proletariátusa támogatja.

Azután Kun az új kormány ez irányú álláspontját kifejtő, ködösen megfogalmazott jegyzéket adott át az alezredesnek (9. sz. irat).

Az alezredes nem volt hajlandó e kérdésről tárgyalni, mindössze arra vállalkozott, hogy a jegyzéket továbbítja a parancsnokságnak, és követelte a misszió azonnali távozásának lehetővé tételét.

Ezt követően átadta Kun Bélának a reggel a szövetséges tisztek által aláírt jegyzőkönyvet, valamint a Károlyi köztársasági elnök üzenetében szereplő állításokra készített cáfolatot (az 1.[262] és a 2. sz. irat). A cáfolat már 36 órája elkészült, ám mindeddig - különösen fontos tartalma ellenére - nem volt mód arra, hogy a kormányhoz eljuttassuk.

A misszió elutazását 25-e estére tűztük ki (lásd a tárgyalásról fölvett, mellékletként csatolt jegyzőkönyvet - a 7. sz. irat).

A 25-i lapok megjelentettek néhány apró, nem igazán fontos hírt, amelyek a francia parancsnokság magatartását kedvező színben tüntették föl, megerősítve ezzel a Kun Béla által az előző este keltett benyomást, mely szerint az új kormány fontosnak tartja, hogy ne kompromittálja magát végérvényesen az antanttal szemben.

11 órakor egy vasúti mérnök jelentkezett a misszión, hogy a bevagonírozás technikai részleteit tisztázza.

A délután látogatók nélkül telt el, majd az az értesítés érkezett, hogy az utazást 24 órával el kell halasztani. A belügyminiszter számtalan nehézséget támasztott:kötelező személyenkénti fényképes útlevél, vasúti kocsi- és teherautóhiány stb...

Ekkor történt, hogy Brown (az amerikai) ismét fölkereste az alezredest és arra vállalkozott, hogy a szövetséges tisztek részéről újabb tiltakozást kísérel meg Kun Bélához eljuttatni (10. sz. irat).

21 óra felé azonban jelentkezett a kormány megbízottja, Eveshi[263], aki közölte, hogy másnap reggel utazunk, és ő az éjszakát a misszión tölti, hogy minden részletet tisztázhassunk. A kormány intézkedni kíván, hogy másnap kitűzzék a szövetségesek zászlóit, bizonyítva ezzel, hogy nem történt szakítás. Nem volt több zászlónk, mint amennyire nekünk magunknak is szükségünk volt. 10-re kellő számban készen fognak állni a teherautók és a vasúti kocsik. Délben indulunk, és egy államtitkár-helyettes személyesen elkísér bennünket a demarkációs vonalig, hogy útközben minden nehézséget elhárítson. A szerelvény biztonságról a kísérő vörösgárdisták gondoskodnak majd.

 Az Eveshi úr által tanúsított túlzott előzékenység fölháborító módon ellentétben állt azzal az elbánással, amelyben a misszió négy napon át részesült.

Eveshi úr bizalmasan közölte velünk, hogy már 23-a óta győzködi Kun Bélát, lássa be végre, hogy mennyire sürgős elutazásunk, és azt is kijelentette, hogy az új kormány a területi kérdések dolgában nem fog hajthatatlannak mutatkozni.

Később Kun Béla magántitkára is megjelent, bocsánatkérő levelet hozva a külügyi népbiztostól, aki személyesen fog másnap, elutazása előtt elköszönni az alezredestől.

Végre az esti lapok sietve közlik a Kun Bélának előző napon átadott cáfolatot, amelyről a reggeli újságok semmit sem írtak.

Nyilvánvaló volt, hogy a nap folyamán valami fontos esemény történt. Később megtudtuk, hogy csakugyan, e napon érkezett meg szikratávírón Lenin üzenete, amely beszámol a bolsevik hadsereg helyzetéről, valamint arról, hogy a hadseregnek nem áll módjában a Magyarország által kért katonai támogatást megadni.

Bevagonírozásunk 26-án a terveknek megfelelően ment végbe.

Kun Béla - ígéretéhez híven - személyesen kereste föl az alezredest, mielőtt az a pályaudvarra indult volna.

A bevagonírozás délben fejeződött be.

Azonban mozdonyunk órák hosszat váratott magára, és a szerelvény fölügyeletével megbízott helyettes államtitkár fűt-fát megmozdítva próbálta elérni, hogy végre elindulhassunk. Először közelebbről meg nem határozott műszaki nehézségeket emlegettek, végül azt közölték, hogy a hadügyminiszter 20 vagy 22 óra előtt nem engedélyezi az indulást.

Az alezredes erélyesen tiltakozott.

A búcsúzására a pályaudvaron megjelent Brown csatlakozott az alezredeshez, és maga is erélyesen tiltakozott a helyettes államtitkárnál. Rámutatott arra, hogy a magyar kormányzat fogolyként kezeli a szövetséges tiszteket, és ez méltatlan bánásmód, és erről föltétlenül be fog számolni.

Kun Béla magántitkára útján újabb bocsánatkérő levelet küldött, és azt ígérte, 17 óra 30-kor elindulhatunk.

Eközben a szerelvényt kísérő vörösgárdisták a 21-éről 22-ére virradó éjjel kitört zavargások során kifosztott ékszerüzletekből származó gyöngyökre kerestek vevőket, előnyös árak mellett.

17 óra 30-kor valóban elindultunk anélkül, hogy fegyvereinket, autóinkat és a missziótól ellopott egyéb fölszerelést viszontláttuk volna.

Útközben gyakori a megállás és a hosszan tartó várakozás, amelyek alatt a vörösgárdisták nem engedik a tiszteket kiszállni a kocsikból. Utazásunk folytatása - előttünk ismeretlen beavatkozás következtében - több ízben is kérdésessé vált, azonban a helyettes államtitkár sikerrel hárította el az akadályokat, és így a misszió 29-én 9 óra 30-kor Szegednél - 16 óra alatt megtett 150 kilométernyi út után - elérte a demarkációs vonalat.

A Nemzetközi Vöröskereszt képviselője, Axuis úr - aki ragaszkodott ahhoz, hogy elkísérje a vonatot, hogy szükség esetén védelem alá helyezhesse - elköszönt tőlünk, és az államtitkár-helyettessel valamint a kísérő vörösgárdista egységgel egyetemben visszatért Budapestre.

 

3. JELENTÉS

Az 1. és a 2. Jelentésben ismertetett tények értékelése

A. Az 1. Jelentésben leírt különböző incidensek - melyek közül nem egy súlyos sértést jelentett a szövetséges tisztek méltóságára valamint az általuk képviselt nemzetek tekintélyére nézve - pontos értékeléséhez szükséges az elkövetők különleges gondolkodásmódjának figyelembevétele.

A bűnösök csaknem minden esetben a Vörös Gárda katonái vagy a bolsevik matrózok közül kerülnek ki.

A kormány mindig helytelenítette e cselekedeteket. Több alkalommal kért bocsánatot. Ismételten biztosított abbeli szándékáról, hogy gondoskodik a misszió biztonságáról, ám intézkedései foganatosításához nem rendelkezett kellő hatalommal.

Tehetetlensége bizonyos mértékben fölmentést jelent számára.

Ugyanakkor arról sem szabad megfeledkezni, hogy tökéletes űrt teremtett a misszió körül, megakadályozva ezzel, hogy alkalmas időben gondoskodjék a hatalom közbelépéséről.

A magyar katonák és elöljáróik magatartásával kapcsolatosan ki kell emelni azt az önuralmat és hidegvért, amiről a szövetséges tisztek tanúbizonyságot tettek.

Semmi kétség afelől, hogy a legkisebb türelmetlen megnyilvánulás a legsúlyosabb következményekkel járt volna, figyelembe véve a katonák és a tömeg lelkiállapotát.

B. A 2. Jelentés olvastán kiviláglik, hogy a misszió elutazásának megszervezésével kapcsolatban a kormány a legnagyobb rosszakaratot tanúsította. Vix alezredes - miután a helyzetet kritikusnak ítélte - már március 22-én jelezte elutazási szándékát.

A kormány - anélkül, hogy határozottan elutasította volna - az utazást minden lehetséges eszközzel - a misszió elszigetelése, halogató ígéretek - akadályozni igyekezett.

Nem lehet kétség arra nézve, hogy a szövetséges tisztek, legalábbis a francia tisztek internálása szóba került, és arról több napon átvitatkoztak.

A kormány magatartására annál kevesebb a mentség, mivel a misszió vezetője - azonnali elutazását követelve - több ízben fölhívta a hatóságok figyelmét a helyzet komolyságára valamint arra, hogy a legjelentéktelenebb incidens is véres összetűzéssé fajulhat.

Összefoglalva: habár az 1. jelentésben fölsorolt incidenseket tekintve a népbiztosok felelőssége korlátozottnak tekinthető, a misszió elutazásának késleltetéséért teljes felelősség terheli őket. Ugyanis ez a késedelem - a túlfeszített hangulat következtében - a lehető legsúlyosabb következményeket vonhatta volna maga után.

E jogcímen súlyos vádak terhelik a kommunista kormányzatot, amelyekért különösen szigorú büntetésre kell számítania.

 

4. JELENTÉS

A budapesti (Budapesth) politikai helyzet március végén

A. A november 4-i forradalom óta, amelyet a november 13-i fegyverszünet követett, a magyar nép kettős próbatételnek - a társadalmi válság és a nemzeti válság próbájának van alávetve.

A 4 hónap leforgása alatt összegyűjtött információkból nem tűnik ki, hogy a Magyarországon a bolsevizmusnak igen nagyszámú híve volna.

Ám a kommunista párt aktív. Élvezi Lenin támogatását. Nincs semmi vesztenivalója. Mindenre el van szánva.

Súlyosabb a nemzeti válság, amely a magyar nemzet egészét érinti. A szövetségesek - mindenekelőtt a románok - által december óta elkövetett visszaélések csak tovább rontottak a helyzeten.

A felsőbb osztályok különösen érzékenyen reagálnak, mihelyt Magyarország integritása kerül szóba.

E hatalmas erőt a Károlyi-kormány nem mulasztotta el erélytelen politikája támogatásának, a közvélemény befolyásolásának - többek között ellenünk uszításának - szolgálatába állítani.

B. A szövetségesek határozatának hivatalos közlése - amely határozat a románok újabb előrenyomulását jelenti - katasztrófaként hatott.

A mérsékelt párt - vagy legalábbis e pártnak az akkori kormányban helyet foglaló képviselői - képtelennek bizonyult arra, hogy a teljesen fölkavart, hazafias érzelmeiben mélyen sértett közvélemény színe előtt a jegyzéket elfogadja, így nem marad más választása, mint hogy lemondjon.

A körülményeket leleményességgel kihasználó kommunista párt magához ragadja a hatalmat, a nemzeti kérdés alapján egyesül a szociáldemokrata párttal, és a magyar nép legfőbb érdekei - a nemzeti érdekek és a társadalmi érdekek - nevében kihirdeti szövetségét az oroszországi Szovjettel.

Erre a köztársaság ideiglenes elnöke lemond hivataláról, és a hatalmat a nép kezébe adja. Utolsó mesterkedésével - amelynek minden felelősségét gróf Károlyinak kell majd viselnie - kétségtelenül szándékos hazugság révén[264] azt kívánja elérni, hogy saját személyének kérdését nemzeti síkra helyezve az országot szolidárissá tegye az új kormánnyal, és nyíltan a szövetségesekkel való szakítás irányába vezesse.[265]

A forradalom valójában nagyobb rendzavarás nélkül zajlik le. A városban inkább nyugalom uralkodik, amelyet jobbára csak azok az incidensek zavarnak meg, melyeknek szenvedő alanyai a szövetséges tisztek, meg néhány vagyonos polgár, gyanús arisztokrata letartóztatása.

C. Úgy tűnik - legalábbis egyelőre -, hogy a forradalmi kormány közbenjárása Leninnél nem hozta meg a várt eredményt.

Valóban figyelemre méltó, hogy miután az első napokban a szövetséges tiszteket elszigetelte, a kormány később úgy határozott, kifejezést ad az antant iránti jószándékának, valamint tárgyalási készségének.

Ám ne hagyjuk, hogy a látszat megtévesszen bennünket! Azért, mert a budapesti forradalmárok az eszmék dolgában le vannak maradva az orosz bolsevikok mögött[266], még igen talpraesett kommunisták, amint azt alig néhány nap alatt végrehajtott intézkedéseikkel is bizonyították (törvények a bankok, gyárak, lakóépületek köztulajdonba vételéről, törvények a közlekedési eszközök elkobzásáról, törvények a lakásokról, az üzletekről stb...).

Amennyiben egyezkedni akarnak az antanttal, az kétségkívül annak tudható be, hogy Leninnek pillanatnyilag nem áll módjában hatékony segítséget nyújtania, ezért időt kell nyerniük.

Való igaz, Magyarország integritásáról vallott fölfogásuk szélesebb alapon nyugszik, mint a felsőbb osztályoké. E tekintetben bizonyára jobban hajlanának engedményekre. Úgy tűnik, hogy elvileg az antant területi követeléseit könnyebben elfogadnák. De vajon mennyit érnének a velük kötött megállapodások?

Bármilyen eredményt érjünk el is ebben a vonatkozásban, kétségen felül áll, hogy amennyiben a kommunizmus a hatalom birtokosaként befészkeli magát Budapestre, úgy Kelet-Európa szívében egy állandó fölforgató központ jön létre.

Ennek súlyos következményeit már most célszerű számba venni.

Ha ennek a pártnak kedveznénk - azzal az ürüggyel, hogy általa könnyebben jutunk bizonyos területi engedményekhez - fölöttébb veszélyes játékba fognánk.

D. A nemzeti kérdésben a rendpártok több makacsságot tanúsítanak. Az értelmiségiek, a katonatisztek, a jómódú osztályok képtelenek lennének kétségbeesés nélkül tudomásul venni egy ország egyik napról a másikra véghezvitt földarabolását, melyet sajátjuknak tekintenek, és amelyen évszázadok óta uralkodnak.

Ám ugyanezek az emberek, katonatisztek, értelmiségiek, nagybirtokosok egyúttal egy másik veszélyes ellenféllel találják szembe magukat: az őket közvetlenebbül és közelebbről - javaikban és személyükben - fenyegető bolsevizmussal.

E fenyegető - napról napra fokozódó, mind valóságosabb, mind kitapinthatóbb formát öltő - veszély láttán a legsovinisztább szenvedélyek is szükségszerűen le fognak csillapodni és át fognak alakulni.

Elképzelhető, hogy - a lázongó indulatok csitultával - ezek között az emberek között is akadnak majd olyanok, akik hajlandók lesznek tárgyalni. Sokuk valószínűleg lóhalálában azokhoz fog csatlakozni, akik segédkezet nyújthatnak a bolsevizmus letöréséhez és a társadalmi egyensúly visszaállításához. A segítségről pedig nem fognak megfeledkezni. A legmegátalkodottabb nacionalisták is inkább belenyugszanak néhány terület elvesztésében, minthogy hazájuk teljes összeomlásának legyenek tanúi.

E) Ezek tisztázása után az a kérdés, hogy milyen politikát kövessünk.

a) Magyarország kétharmadának erőszakos elragadása és szerb, román, cseh szövetségeseinknek való juttatása az összes párt makacs ellenállását fogja kiváltani. Nincs közöttük egyetlen egy sem, amely az ország ilyetén való földarabolásába hidegvérrel beletörődne.

Ha már az antant szükségesnek tartja Kelet-Európa térképének nemzeti alapon történő átrajzolását, vajon nem tudna módot találni arra, hogy döntéseit ne ennyire megalázó formában hajtassa végre a legyőzött nemzetekkel?

A hozzánk eljuttatott félhivatalos értesítések alapján kijelenthetem, hogy a magyarok kétség kívül könnyebben belenyugodnának sorsukba, amennyiben a kárukra elhatározott területelcsatolásokat népszavazás előzné meg, és amennyiben az antant hozzájárulna arra illetékes személyiségekből álló küldöttség fogadásához, hogy az országot érintő különböző kérdésekben - etnikai, gazdasági, pénzügyi kérdések, a székelyek kérdése stb... - fölvilágosítást nyújthassanak.

b) Amennyiben a kapcsolatok most bekövetkezett megszakadása után az antant azok újrafölvétele mellett döntene, vajon melyik párthoz fordulna?

A föntebb kifejtett okokra való tekintettel a rendpártokkal való tárgyalás előnyösebbnek tűnik, mivel egyedül ezek jelenthetnek valami biztosítékot.

A kommunistákkal való tárgyalás avval járna, hogy egyúttal a bolsevizmust is erősítjük, amiről őszintén soha nem fognak lemondani.

c) Ugyanakkor a hatalmat jelenleg a kommunista párt tartja kézben, ezért mindenekelőtt arra kell törekednünk, hogy attól megfosszuk.

Ennek legalkalmasabb módja Budapest (Budapesth) elfoglalása. Föl kell tehát vonulni Budapest ellen, és meg kell szállni a fontosabb pontokat. Az intervenció eredményeképpen - ha időben hajtjuk végre - új kormány fog hatalomra kerülni.

Nehéz fölbecsülni, milyen erők állnak a kommunisták rendelkezésére. A magyar hadseregben az utóbbi hónapok során végbement jelentős változásokat - megfelelően szervezett hírszerző szolgálat hiányában - nem tudtuk követni.

A kommunista hatalomátvételt követően általános mozgósítást rendeltek el. Nincs pontos tudomásunk arról, hogy milyen eredménnyel járt ez a mozgósítás, és hogy a módosított új erők milyen harcértéket képviselnek.

A forradalom előtt a magyar hadsereg létszáma mintegy 50 000 főt tett ki; az egységek között volt néhány kiváló, mások inkább közepes színvonalat képviseltek.

Általánosságban úgy becsülöm, hogy az új egységek létszáma nem túl magas, és ami a szervezettséget illeti, legföljebb közepes szintet ütnek meg.

A magyar hadsereg csak meglehetősen gyönge tüzérséggel rendelkezik, ám - félhivatalos értesüléseink szerint - úgy tűnik, ismeretlen helyről ágyúkhoz jutott.

Amennyiben a cselekvés mellett döntünk, mindenképpen sikert kell aratnunk. A fiaskó kiszámíthatatlan következményekkel járna. Én - ami bennünket illet - mindenképpen számottevő erők kiállítását tartom szükségesnek. Ugyanakkor a kijelölt egységek legyenek kiválóan szervezettek, jól fölszereltek, tüzérséggel, lőszerrel megfelelően ellátottak, és tökéletes összhangban működjenek együtt.

Mellette szóló döntés esetén egy Budapest elleni hadműveletet rövid határidőn belül végrehajtandó. - Minden halogatás csak a kommunisták további szervezkedését és erőgyűjtését segítené elő, másrészt a rendpártok szétverésére is lehetőséget adna nekik.

Vajon tisztán katonai legyen ez az akció? Nos, ez egyáltalán nem kívánatos. Késedelem nélkül, már most - amíg, minden eshetőségre számítva, megtesszük a szükséges előkészületeket - indítsunk propaganda-hadjáratot az országban, szerezzünk maguknak szövetségeseket a bolsevisták ellenségeinek soraiból, érjük el, hogy hadseregüknek minél több katona fordítson hátat.

d) És vajon Budapest elfoglalásával dolgunkat be is végeztük? Semmiképpen sem.

Az igazi feladatot a bolsevizmus elleni harc jelenti. Jó, ha már most tisztában vagyunk azzal, hogy e küzdelmet a végsőkig kell folytatnunk.

Márpedig a lengyeleket a bolsevikokkal szembeállító, illetve a besszarábiai román frontvonal között rés tátong, a sztrij-munkácsi szoros, amelyen át az ukrán bandák szabadon nyomulhatnak be Magyarország szívébe. Már több ízben fölhívtuk a figyelmet arra a veszélyre, amit ez a rés jelent; éppen ideje lenne lezárni.

Ez tehát azt vonja maga után, hogy egy vagy két hadosztályt mindenképpen Munkácsra kell küldenünk. Ez a haderő egyben a lengyelek és a románok közötti összeköttetést is biztosítaná.

Egyébként az sem kizárt, hogy - néhány, alkalmas időben fölajánlott engedmény árán - e hadműveletekben egy megújult Magyarország maga is részt vegyen.

e) Érdemes vizsgálat tárgyává tenni, milyen eredményekkel járna is - siker esetén - egy ilyen vállalkozás.

Ami a bolsevizmust illeti, a helyzet nagymértékben javulna.

Ami a kelet-európai kérdések megoldását illeti, mennyivel könnyebb dolgunk lenne, ha sikerülne megakadályoznunk egyfelől azt, hogy Magyarország a bolsevikokkal szövetkezzen, másfelől azt, hogy Németország karjaiba vesse magát, és ily módon elérnünk, hogy ezen ország az antant szilárd támaszává váljék!

Annak érdekében, hogy a jövőben örök ellenségünket - amely bármikor kész újból fegyvert ragadni - féken tarthassuk, és ezt a roppant orosz birodalmat - melyet gyarmati kizsákmányolásnak szeretne alávetni - elzárjuk előle, a Német Birodalomtól keletre szilárdan megszervezett szövetséges államok sorát kell kialakítanunk.

E gondolat megvalósítását a bolsevizmus elleni általános harc fogja lehetővé tenni. Napjaink első számú kérdését ez a küzdelem jelenti. Amikor eltökélten vállaljuk, a jövő számára munkálkodunk.

 

2. SZ. IRAT

keltezési hely: Budapest,

keltezési idő: 1919. március 23.

(Készült március 23-án reggel.

Mivel 23-a és 24-e folyamán a kormánnyal egyáltalán nem volt lehetséges kapcsolatot teremteni, csak 24-én 22 órakor adtam át Kun Béla saját kezébe.

A 25-ei esti lapokban jelent meg.)

A magyar néphez intézett kiáltványában a köztársasági elnök a következőket mondta:

„Az antantmisszió részéről kijelentették, hogy a demarkációs vonal ezentúl politikai határnak tekintendő.”

A leghatározottabban kívánom kijelenteni, hogy az elhangzottak téves értelmezéséről van szó.

Amikor a köztársasági elnök a fegyverszüneti egyezményre hivatkozott, azt a választ kapta, hogy ezentúl már nem az ebben az egyezményben kijelölt demarkációs vonal lesz érvényes, hanem az antant által abból a célból meghatározott újabb határvonalak, hogy a magyar és a román csapatokat egy világosan kijelölt semleges övezettel szétválasztva minden konfliktusnak elejét vegyék.

Az egyáltalán nem hangzott el, hogy politikai határról van szó.

Az igazságra valamint a kedélyek lecsillapítására irányuló törekvéstől vezéreltetve a szövetséges hadseregek főparancsnoka nevében kérem a jelenlegi kormányt, hogy e nyilatkozatnak késedelem nélkül a lehető legnagyobb nyilvánosságot biztosítani szíveskedjék.

 

Vix alezredes

Granville Baker alezredes (angol)

Pentimalli parancsnok (olasz)

 

6. SZ. IRAT

KUN KÜLÜGYI NÉPBIZTOS VIX ALEZREDESNEK, A BUDAPESTI SZÖVETSÉGES KATONAI MISSZIÓ VEZETŐJÉNEK

keltezési hely: Budapest,

keltezési idő: 1919. március 25.

Alezredes úr!

Tegnap esti találkozónk során volt szíves beszámolni bizonyos, az utóbbi napok során bekövetkezett incidensekről, amelyekben a szövetséges katonai misszió több tagja joggal érezte magát sértve.

A jelenlegi kormány siet a leghatározottabban kijelenteni, hogy az említett sajnálatos eseményekhez sem neki, sem hatóságainak semmi köze nem volt. Tekintve a közrendnek a forradalmi átmenet első napjai során tapasztalt általános megrendülését, a kormány ilyen körülmények közt ezen eseményekért felelősséget sem vállalhat.

Mindazonáltal a Népbiztosok Tanácsa engem bízott meg, hogy a kormány legnagyobb sajnálkozását tolmácsoljam mindazon zaklatások miatt, melyek az idegen képviseletek tagjait érték, és egyúttal megragadom az alkalmat, hogy önt, Alezredes úr, igaz nagyrabecsülésemről biztosítsam.

 

15. melléklet – Fejtő Ferenc: Rekviem egy hajdan volt birodalomért című könyvéből

16. melléklet

17. melléklet

A CSEH-SZLOVÁK ÜGYEK BIZOTTSÁGA ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

irat FDD száma: 261
iratszám:106[251]
irat típusa: Szám nélkül.
keltezési hely: Párizs,
keltezési idő: 1919. március 24.

AZ ELNÖK tájékoztatja a bizottságot, hogy azért hívta össze, mert ismertetni kívánja Foch marsallnak a külügyminisztériumhoz intézett levelét.
Levelében a marsall arról számol be, kérés érkezett hozzá Beneštől, amely a fegyverszüneti egyezmény aláírását követően Magyarország és Cseh-Szlovákia között kijelölt demarkációs vonal megváltoztatására irányul. Kérésének indoklásául Beneš hangsúlyozza, hogy a jelenlegi vonal számos, a Csehország és Szlovákia közötti forgalom számára nélkülözhetetlen vasútvonalat vág ketté.
Foch marsall elismeri, hogy a Beneš által vázolt nehézségek valóban fönnállnak, és kiküszöbölésükre két semleges övezet fölállítását javasolja a jelenlegi vonaltó délre, amelyet mind a magyarok, mind a cseh-szlovákok egyidejűleg ürítenének ki. Hozzáfűzi még, hogy amennyiben a külügyminiszter osztja álláspontját, úgy arra kéri, jóváhagyás végett bocsássa a békekonferencia elé.
SALVAGO RAGGI márki (Olaszország) egyáltalán nem biztos abban, hogy a kérdés megvitatása valóban célszerű.
A Magyarországról érkező legutóbbi hírek számára azt látszanak bizonyítani, hogy semleges övezet fölállítása két olyan ország között, amelyek egyikében forradalom zajlik, teljességgel haszontalan.
Vajon a bizottság komolyan úgy gondolja, hogy a budapesti forradalmi kormány tartani fogja magát a figyelmeztetésekhez, amelyekbe e testület részesíteni kívánja? Ez a vita csak elméleti lehet, és hozott határozatok úgyis papíron maradnak.
DR. SEYMOUR (Amerikai Egyesült Államok) elismeri, hogy erre a vitára talán tényleg túl későn kerül sor, ám mégis úgy látja, törekedni kell egyrészt a térségben található stabil elem, vagyis a cseh-szlovákok támogatására, másrészt pedig arra, hogy ne fokozzák tovább a magyarok elégedetlenségét. Véleménye szerint Foch tábornok indítványa mindkét föltételnek megfelel. Meglehet, a vita pusztán elméleti síkon marad, ám ez nem elegendő ok arra, hogy lemondjanak róla.
SIR JOSEPH COOK (Brit Birodalom) előadja, hogy mivel az indítvány célja a Csehország valamint Szlovákia közötti vasúti forgalom bonyolításának megkönnyítése, ezért nagyon is gyakorlati jellegű, és ő amellett van, hogy vizsgálják meg.
LE ROND tábornok (Franciaország) arra hívja föl a figyelmet, hogy jelenleg nincs összeköttetés sem Közép- és Kelet-Szlovákia, sem Kelet-Szlovákia és a ruszin terület között. Foch marsall javaslata pontosan ezen közlekedési kapcsolatok biztosítását célozza, mégpedig úgy, hogy mindkét ellenféllel méltányosan bánik, hiszen mind a cseh-szlovákokat, mind a magyarokat fölszólítja bizonyos övezetek kiürítésére. Elképzelhető, hogy Salvago Raggi márkinak igaza van, amikor azt állítja, a vita meddő marad, ám ez nem lehet elegendő ok arra, hogy ne tegyenek erőfeszítéseket a Beneš által vázolt helyzet javítására.
AZ ELNÖK közli, hogy osztja Salvago Raggi márki véleményét. Az új magyar kormány első dolga az volt, hogy Leninnek táviratozzon Moszkvába. Ennélfogva ő meg van arról győződve, hogy ez a kormány, akármit tesznek is, bolsevik kormányként fog tevékenykedni, és hogy mihelyt a bizottság által meghozandó döntés tudomására jut, azt a magyarok hazafias érzésének föltüzelésére fogja fölhasználni.
Ráadásul a döntést nem is a bizottságnak, hanem a Legfelsőbb Tanácsnak kell meghoznia. Ezért Jules Cambon azt javasolja a bizottságnak, hozzon olyan határozatot, hogy bár a Foch marsall levelében foglaltakat támogatásáról biztosítja, mindamellett kénytelen a Legfelsőbb Tanácsra hagyni annak vizsgálatát - lehetőség szerint a jelenlegi politikai körülmények figyelembevételével -, hogy a benne fölvetett javaslatok megvalósíthatók-e. (Helyeslés.)
levéltári jelzet: AD. Actes de la Conférence de la Paix, vol. 48, Commission des Affaires Tchécoslovaques
[251] A 9 óra 45 perckor megnyitott ülésen, amelyen Cambon elnökölt, Seymour, Dulles, Sir Joseph Cook, Nicolson, Salvago Raggi márki, Stranieri, Sir Eyre Crowe, Hermite, Cornwall alezredes, Le Rond tábornok valamint Pergolani parancsnok vettek részt.

18. melléklet – Pozzi: A háború visszatér