SZKÍTA művészet

Kazakisztán ősi aranykincsei

Összeállította K. Akisev

Corvina Kiadó, Budapest, 1983. (Részlet)

 

(…) Ma már nem tekinthetjük váratlannak a szkíta – szibériai állatábrázolás magas művészeti fokát Eurázsia területén. De még most is meglepik és elragadtatják a szakembereket az olyan leletek, mint amilyen az „aranyruhás ember” a kazakisztáni Eszik-kurgánból, az ukrajnai Tolsztaja-sír melldísze, vagy a kusáni királyok kincsei az afganisztáni Tilla-tepéből. A szkíta-szibériai állatstílus, melynek kialakulásában Ázsia területén a legfőbb szerepet a szaka törzsek játszották, a művészettörténet egyik legragyogóbb jelensége. A szaka kultúra sok emléke, amelyeket a XVIII-XIX. század folyamán Nyugat-Szibériában az ún. „Csúd-sírokban” találtak, ma I. Péter Szibériai Gyűjteményeként ismeretes. A leletek először a Ritkaság-gyűjteménybe kerültek, azután adták át őket az Ermitázsnak. A jelzett és datált iparművészeti emlékek alapján ezeket ma a korai nomád népek művészeti alkotásaiként tartják számon. E gyűjtőfogalom a szakákon kívül a jüecsiket, szauromatákat, vuszunokat, hunokat és szarmatákat is magába foglalja.

A szaka, szauromata és szkíta konföderációk politikai stabilitása az i.e. VII-III. évszázadban a szkíta-szibériai állatstílus fénykorát is jelentette. A három állatalak (madár, patás állat, vadállat) együttes ábrázolásával már a korai szaka művészek is éltek, kifejezvén ezzel a világ (kozmosz) és a társadalom egységének elvét.

A korai szaka művészetet képviselő nagyobbrészt bronztárgyakat a kazakisztáni Tügiszken, Ujgarak, Bizse és Ardzsan kurgánokban találták. E bronztárgyak egyértelműen utalnak a lurisztáni fémművességgel, a karaszuki és tagari kultúrák emlékeivel és bizonyos mértékig a Dzsetiszuv, az Altáj és a mai Mongólia szakakor előtti sziklarajzaival való szoros kapcsolatra. Túlnyomó többségükben öntött tárgyak, amelyek lényegesen különböznek az aranylemezből készült, préselt és domborított művektől.

Érdekesek egy Közép-Kazakisztánban talált hüvely lemezveretei. Préselőmintán alakított négy párduc látható rajtuk; stílusuk emlékeztet a Kínától Mongólián keresztül a Fekete-tenger mellékéig feltárt leleteken megfigyelhető párducábrázolásokra. A párducok teste összegömbölyödött, fejük hipertrofizált (megnagyobbodott, s eltérő– a Szerk.)), szemük és fülük kerek, mancsaik és farkuk karikában végződik. Az egész munkát a kerek formák jellemzik. Ezek a veretek az i.e. VI-V. századra keltezhetők.

Sok arany dísztárgyat talált Sz. Sz. Csernyikov a Csilikti-völgy (Kelet-Kazakisztán) gazdag kurgánjainak ásatásai során, főleg ruha- és fegyverdíszeket. A csilikti lelet nagy része vékony aranylemezből kivágott, préselőmintán alakított veret. Ezeket szövetre vagy fára erősítették fel. Találunk közöttük például vaddisznós vereteket, amelyek csak méreteikben térnek el egymástól, megmunkálásuk teljesen egyformán történt. Körvonalaik végtelenül egyszerűek. Bizonyos sziklarajzokra, sőt paleolitikus falfestményekre emlékeztetnek. A csepp alakú szemeket és a háromszögletű agyarakat kivágással jelzik. A sorozatban előállított csilikti állatveretek már a korai, megállapodott kifejezési formákat és díszítőmotívumokat mutatják.

Csodálatosak a fekvő szarvast formázó domború veretek. Ezeket valószínűleg szövetre vagy bőrre ragaszthatták fel, mivel nincsen rajtuk felvarráshoz szükséges lyuk. Érdekes, hogy a szarvasok fülei külön készültek, és kővel vagy üvegpasztával vannak kirakva. Csiliktiben már megfigyelhető a több szín alkalmazására irányuló törekvés. Agancsaik ábrázolása a „szarvasos köveken” levőkre emlékeztet. A szarvas nemes alakja ismert a Kaukázus, Szibéria, Közép- és Elő-Ázsia népeinek (i.e. 2. évezredtől) ránk maradt emlékeiből. A szaka művészet szarvasábrázolásában a helyi hagyományok és a közel-keleti hatások szervesen összekapcsolódtak. Az egész szkíta-szaka kultúrában az aranyszarvas a nap, az elmúló és megújuló természet, agancsa pedig az életfa szimbóluma volt.

A csilikti gyűjteményhez tartozó griff (sas) és összegömbölyödő párduc alakú vereteknek sok párhuzama figyelhető meg a fejlett szkíta művészetben. De különleges a vizet és a termékenységet szimbolizáló hal uszonyának csepp alakban való ábrázolása is. A csilikti zoomorf ábrázolások teljesen megfelelnek a különböző mitológiákból ismert világfelosztásnak: a madár a felső világot, az eget; a vad és szelíd állatok a középső zónát, a földet; a halak az alsó világot, a vizet szimbolizálják. Az államiság fejlődésével párhuzamosan a szakák átértelmezték ezt a szimbólumrendszert, és a hatalom jelzésére használták.

Jellegzetes példa erre az Alma-Ata melletti Eszik-kurgánban eltemetett „aranyruhás ember” fejdíszének háromágú kompozíciója (tiarája). Ez a lelet nyújtott először alkalmat arra, hogy az ókori nomád népek hatalmi jelvényeit és szimbólumait meghatározzuk, miután a sír teljesen érintetlen volt. Az Eszik-kurgán az egyetlen ilyen bolygatatlan és szakszerűen feltárt régészeti objektum. Az „esziki vezért” ünnepi vagy szertartási öltözékében temették el. Vékony, feltehetőleg selyemből készült inget, rövid zekét és szűk, vörös festésű szarvasbőr nadrágot, hosszú szárú, sarok nélküli csizmát viselt. Zekéjét súlyos, széles öv szorította le, amelyet erősen stilizált szarvasos és jávorszarvasfejes veretek díszítettek. Fején magas, csúcsos süveg volt, három, a tarkót és a füleket borító nyúlvánnyal. Éppen ilyen kúpos süvegekben ábrázolták a perszepoliszi lépcső reliefjén a szaka nemeseket. Nyakán háromszorosan csavart nyakperec, amely mindkét végén tigrisfejben végződik. Jobb kezén két pecsétgyűrű: az egyiknek a feje fényezett, a másikon oldalnézetben sugárkoronás emberi fej látható. A halott vezér bal vállánál egy aranyfejes, szimbolikus buzogány és egy arany indával körülfont korbácsnyél feküdt. Balra a kardszíjon vörösre festett fahüvelyben a lovas harcosok fegyvere, a kard függött. Jobbján tőr volt, jávorszarvast és lovat ábrázoló veretekkel borított hüvelyben. Markolatgombja kétfejű griffet ábrázol, pengéjének aranylemez berakásán pedig különböző állatalakok jelennek meg. A fegyverek típusából arra következtethetünk, hogy az Eszik-kurgán az i.e. V-IV. vagy IV-III. évszázadból való.

A sír épsége lehetővé tette a vezér ruhájának és kellékeinek csaknem hiteles rekonstruálását. A zekét teljesen beborították a lóhere és tigrisfej formájú veretek, amelyek páncéling jelleget kölcsönöznek neki. A vereteket vékony aranylemezből vágták ki, és varrással vagy ragasztással erősítették a vörösre festett szarvasbőrre. A zeke és a csizma szárának vörös alapanyagán ritmikusan váltakozva áttört, csipkés hatást keltenek. A fejdíszt párduc- és tigrisfigurák, továbbá szarvas és szárnyas lovak, madarak, valamint a süveg tetején egy vadkecske szobrocskája, hegyen álló életfa, madárszárny és nyílhegy alakú veretek stb. díszítik.

A ruházat a fegyverzet minden pompája ellenére sem lehet nem észrevenni a szándékos vagy kényszerű látszatmegoldást. A drága fém bősége illuzórikus: az állatokat bronzból és fából mintázták, s csak igen vékony aranylemezzel borították be, a tömörnek ható nyakperec üreges stb.

Az Eszik-kurgán aranyveretes díszei különféle technikákkal készültek: alkalmazták a kalapálást, préselést, vésést, forrasztást, aranylemezzel borítást, polírozást, granulálást, az üvegpasztával és gyantával való berakást, festést stb.

A nagyobb méretű, állatábrázolásos esziki veretek többsége domborított. A szemeket, bordákat, izmokat pontok, oválisok, zárójelek, vesszők, „S” alakú jelek és vonalak vésésével formálták meg, ahogy Asszíria és az achaimenida Irán kalapált reliefjein és vonalas ábrázolásain is láthatók. Az esziki mesterek erősen stilizált, határozott vonalvezetésű formákat alkottak. A „marakodó” párducok, szárnyas tigrisek (a fejdísz lemezkéi), a jávorszarvas és a lovak (a tőr veretein) törzse S alakban tekeredik, és az agónia állapotát jelzi. Lehetséges, hogy az állatok ilyen sajátságos ábrázolása összefügg a macskafélékhez tarozó nagyragadozók (pl. oroszlán) ókori mezopotámiai ábrázolásával, ahol a pecsétlő hengereken valamilyen hőssel vagy istenséggel küzdenek.

Mestermunka a tőr berakott díszítése. A vércsatornát borító aranylemezeken vaddisznók, tigrisek, nyulak, vadkecskék, farkasok, tatárantilopok, golyvás gazellák, vadjuhok, rókák és kígyók követik egymást. Az, hogy az ábrázolt állatok úgynevezett „vakaródzó” pózban fekszenek, az Urál menti szauromaták – akik Dél-Szibéria és Kazakisztán nomád népei művészetének hatása alatt álltak – tárgyaival rokonítja ezt a tőrt. Itt, úgy tűnik, a szakák újraértelmezték az elő-ázsiai és az antik művészetre oly jellemző állatsor kompozícióit. Az állatábrázolások olyan kicsiny méretűek, hogy a művész kizárólag az állatok főbb jellegzetességeit hangsúlyozta, felnagyítván a szemet, szarvakat, füleket, patákat és karmokat. Hogy a kompozíció ritmusát nyomatékosabbá tegye, az állatok testének domború részeit színekkel emelte ki; lapockájukon és farukon csepp alakú karneol- és üvegpaszta-berakások vannak.

Az Eszik-kurgánban talált állatszobrocskák körplasztikák (szárnyas és szarvas lovak, madár, vadkecske a fejdíszen, füles griff-fejek a tőrön), és a veretekhez viszonyítva egyes részleteik igen élethűek.

Eszikben találtak vörösre és feketére festett aranydíszeket is: a fejfedő hosszú, nyíl alakú lemezeit, egy fülbevalót fémgömb fürtökkel és türkiz gyöngyökkel.

Az Eszik-kurgán szaka leletegyüttese érett, sajátságos kultúrát képvisel, amelyet nagyra értékelünk, de azt is hangsúlyozzuk, hogy néhány darabja nem egyedi a Dzsetiszuv vidékén. Más, részben kirabolt esziki és talgari sírokban is találtak olyan aranytárgyakat, amelyek vagy hasonlóak az Eszik-kurgánok leleteihez, vagy új adatokkal egészítik ki a dzsetiszuvi szakák művészetéről kialakult képet.

Ilyenek az aranydrótból csavart és fémgömb fürtökkel, üvegpasztával, türkizzel, karneol és kalcedon gyöngyökkel díszített fülbevalók; egy összegömbölyödött, haláltusáját vívó szárnyas tigrisben végződő tű; egy aranylemezzel borított, szvasztikát alkotó vasfonadék. Mindezeket gazdag, „fejedelmi” sírokban találták.

Az i.e. III-II. században az állatstílust egy polikróm, barkásos stílus váltja fel. Az állatábrázolásoknál még ritkán alkalmazott színes betétek (türkiz, üvegpaszta, olykor vörös kövek) most általánossá válnak. A Kazakisztán három temetkezési központjában talált berakásos aranytárgyakat az i.e. III-I. század művészetéhez szokták sorolni. Ezek: figurális ruhaveretek a Tengdik-kurgánból (i.e. III-I. század), két karkötő a kizil-ordai terület Karmakcsi járásának Tuzdak helységéből, valamint a dzsetiszuvi Kargali határában talált papnő sírjának dísztárgyai (i.e. II-I. század). (…)