Tóth László Zoltán
A SZKÍTA SZABLYA
A Szkíta Világszövetség 2004-ben alakult, s egy vándorkiállítással mutatkozott be, mely Csodaszarvas címmel látható a magyar városokban. 2004. január 21-től február 23-ig Budapesten, a Magyarok Házában tekinthette meg a közönség. A csodálatos szkíta aranytárgyak fotóit jórészt Tibold László, a Szkíta Világszövetség elnöke fényképezte.
Az ő digitális fényképe alapján elemeztem azt a szablyát, amely a szentpétervári Ermitázs Múzeumban található, s a kelermeszi kurgán ásatásai kapcsán került elő. Tibold László már korábban rendelkezésemre bocsátotta a szablya fényképét, ezért doktori disszertációmhoz is fel tudtam használni annak szakrális képi mondanivalóját.
Sándor Csilla „Kard ki kard (Lázár Vilmos kardjairól)” címmel megjelent írása (24-29. old.)6 összevetésre késztetett. Lázár Vilmos 1849-es aradi vértanú szablyája nagyon emlékeztet a régi szkíta szablyára, s már azt is figyelemreméltónak találom, hogy 2000 év alatt mit sem változott a szablyák díszítésének stílusa. Arra gondoltam, hogy a szablyák formavilágát örökéletűre programozták be őseink.
Nézzük tehát közelebbről a kelermeszi kurgánban talált szablya képi világát. A Szkíta Világszövetség vándorkiállítása, a Magyar Demokrata c. hetilap 2004. január 15. száma és a Kr.e. 2100-2000 évből származó tábla összehasonlítása adta okát, hogy beszámoljunk a kiállításon szereplő, a kelermeszi kurgánban talált szablyán szereplő különleges ábrák lehetséges megfejtéséről.
Már a szablya tokján lévő „csodás” állatok is elgondolkodtatóak. Mert ki látott már sasfejű oroszlánlábú, bikafarkú nyilazó állatot? Vagy lófejű, párductestű, skorpiófarkút?
De sorolhatnám tovább is, pl. a bikafejű oroszlánlábú és farkú, vagy az oroszlánfejű nyilas állatot.
Ezekből a különleges állatokból hét következik egymás után, majd egy hármas vonal választja el őket egy nyolcadik állattól, amely szemmel láthatóan egy bakot ábrázol.
Egy dologban azonban mind a hét, és hármas vonalon túllevő nyolcadik állat megegyezik, mégpedig abban, hogy az első lapockájuk tájékán mindegyiket egy-egy hal harapja. Mivel a halak nem szokták a szárazföldön járó állatokat megtámadni, így másra kell gondolnunk.
Ha megvizsgáljuk, hogy az állatoknál a haladáskor hol van az a pont, ahol az irányváltoztatás történik, rájövünk arra, hogy éppen azon a ponton avatkozik be a hal minden egyes állatnál, ahol az irányváltoztatás megkezdődik, vagyis az első lapockánál.
Kimondhatjuk tehát, hogy a hal befolyásolja az állatok mozgási irányát, vagyis a haladás irányát mindenütt a hal adja. Kérdés, mennyire lehet igaz ez a feltételezés? Bakay Kornél: Őstörténetünk régészeti forrásai c.könyvében1 így ír: „Eredetüket illetően a leghatározottabban állítható, hogy ez a rítus és tárgycsoport is déli hatásra keletkezett, elsősorban mezopotámiai és hatti-hettita, valamint urartui befolyás eredményeként”. (115. old.)1
Bár ez a megállapítás a szkíta csörgők és rúdvégek származására vonatkozik, de éppen úgy érvényes a mi szablyánkra is, mivel ez a szablya a szentpétervári Ermitázs múzeum katalógusa szerint is urartui gyártmány.
Másrészt a szablya hüvelyének legfelső ábrája, a hozzá csatlakozó markolat alsó ábrájával megegyező, és ez tiszta mezopotámiai stílus. Miért is volt fontos ezt tisztázni? Azért, hogy az ősi mezopotámiai szövegek megfejtéséhez szükséges egyik legfontosabb segédeszközt a René Labat által szerkesztett Sumer-Akkád szótárt, e kérdés tisztázásához felhasználhassuk. (L 295 és L 61/1)7
Nos, e szótár 2-es számú jelének olvasata hal, megfejtése pedig siet, vagyis halad. Másik fontos dolog, hogy a test zodiákusában, a láb, a halaknak felel meg. Ezek a halak, amik a szablyánk hüvelyén szerepelnek, már méretüknél fogva is döntő szerephez jutnak.
Hova is haladhatnak ezek a csodás állatok? Szerintem a halak világhónapja felé, ahol egy fontos esemény fog bekövetkezni, hogy pontosan mikor, azt a hármas vonal utáni állat „mondja” meg, vagyis a Bak. A Bak havában, a halak világhónapjában (ugyanis a halak méretéből a precessziós időszámításra lehet következtetni) pedig egy fontos esemény következett be, ez nem más, mint Jézus születése.
Erre utal a tisztán mezopotámiai jellegű kép, az életfával és a két szárnyas istenséggel (angyallal?) együtt.
És mindez a felfüggesztésül szolgáló lyuk alatt lévő szarvas, szarvasság-fényszomjúság időszakában fog bekövetkezni, ez a zöld ág életfa, örökzöld, pedig a bevezetőben említett pecséthenger megfejtéséből eredendően bizonyosodik be. A 4. számú sor megfejtése ugyanis a Labat szótár szerint:
A SZAB jelentése: vág
Az IA jelentése: zöld ág, évelő növény
Összeolvasva: SZAB IA, vagyis Szablya.
Az aranyszarvas pedig szakasztott mása a Tápiószentmártonban talált szkíta aranyszarvasnak.
Így látható egyszerre egy műalkotáson, hogy a szkíták jelen voltak mind a Kárpát-medencében, mind Mezopotámiában, mind Urartuban.
Ez a terület a szkíta korban művészetileg is egybetartozott.
Ami az állatábrázolásoknál még szembetűnik, az oroszlán valamennyi állatban „jelen van”, vagy a feje (szellemisége), vagy a teste, vagy esetleg csak a lábai által.
Az oroszlán pedig tudjuk, hogy az uralkodásban jelenlévő hatalom szimbóluma. Ezért meglátásom szerint e csodás lények egyes népeket és uralkodóikat szimbolizálják, amint Jézus születése felé igyekezve várják a Megváltót. A Nyilas a Ló és más „szimbólumok” pedig eredetükre utalhatnak.
Végül a Magyar Demokrata alapján – mely Lázár Vilmos kardját, vagyis szablyáját ábrázolja – is látható, hogy a díszes hüvely mellett a zöld ág sem marad el. (jan. 15. címoldal)6
A fentiekből is kitűnik, milyen régi hagyományokat és milyen megdöbbentő pontossággal őriz népünk a legutóbbi időkig.
Látszik továbbá az is, hogy egy 2600 éves műalkotásról mennyi mindent el lehet olvasni. Vajon a mai műalkotásokról elmondható-e mindez?
Felhasznált irodalom:
BAKAY Kornél: Őstörténetünk régészeti forrásai I-III. köt. MBE. Miskolc, 1997-1998.
GYÁRFÁS Ágnes: TUR-ÁN népének nyelvén. MBE Miskolc, 2004. 136-138. old.
D. COLLON: Catalogue of the Western Asiatic Museum, cylinder seals II. Akkadian-post-Akkad periods. London, 1982. 169. old. 471. sz.
SKYTISCHE KUNST. Altertümer der skytischen Welt. Mitte des 7. bis zum 3. Jahrhundert v.u.Z.
Aurora – Kunstverlag LENINGRAD
SÁNDOR Csilla: Kard ki Kard MAGYAR DEMOKRATA VIII. évf. 2. szám. 24-29. old. 2004. január 15.
LABAT, René: Manuel d’ epigraphie akkadienne. Paris. 1948.
SZKÍTA
szkíta, skytta, kytta, szythi, szauti, szittya, süt, shoot
A „szkít|a” szó alapszava: süt, értsd: fegyvert elsüt. Képzése: sü-t (mint lát, vet), s úgy értendő, hogy süvítést hoz létre. Ugyanis a kilőtt nyílvessző süvítő hangot hallat. A süt szó „s” hangja „szk” is volt a régiségben, tehá eszerint: süt > szküt, mely szó „a” végződéssel: szküt|a. Erre az „s”-„szk” hangváltozásra rengeteg példa van. A süt-höz hangzásra hasonló szót, a „söt” (mint söt-ét) szót hozva példának: söt régen szkot volt. Például ógörög szkot|ia [ςκοτια] = söt|étség, homály. Ez Skócia és a skótok neve is. Hogy Szkítia és Skócia név csaknem azonos hangzású, annak oka tehát az, hogy alapszavaik, a „süt” és a „söt” szavak alig különböznek egymástól. Ráadásul a söt használatos süt kiejtéssel is, pl. le|süt|i a szemét annyi mint söt|étíti. Tehát a szkíta szó jelentése: sütő, azaz fegyvert elsütő, értelemszerűen: nyilazó, nyilas. E gondolatmenet kifogástalan bizonyítása a Czuczor-Fogarasi szótárban SZKÍTA címszó alatt megtalálható: „Lithvániában még most is hallani e szót szauti [sütni] = lőni v. lövész, nyilazni v. nyilas. Livonia, Finnland, Laponia és Kurlandban e szó skytta, kytta, kyt = ijász; s ezt a régi poroszok szythi-nek hívták.” A szkíta szó „szittya” alakban való kiejtése tehát a porosz „szuthi” szóhoz áll legközelebb, gyakorlatilag ugyanaz; süt kiejtéssel pedig egyezik az angol „shoot” (lő) szóval, és pl. „bow|shot” = íjlövés. (Magyarázat ehhez: bow íjat, pontosabban hajlót, görbülőt jelent (ez az íj lényege), s „bow” a mai magyarban bó, bo, mint pl. bó|l-int, bó|k: lényegük a hajlás.) A fentiekből következik, hogy a szkíta szó nem közvetlen népnév, hanem jellemző fegyvernem szerinti megnevezés. Mondjuk azt is rájuk, hogy „íjfeszítők”.
Varga Csaba
Dr. Gyárfás Ágnes
Az ELTE-n kapott magyar nyelv- és irodalom, könyvtártudományi és esztétikai diplomát, s ott le is doktorált. Miskolcon a Megyei Kórház Tudományos Könyvtárát vezette, majd barátaival megalapította a Miskolci Bölcsész Egyesületet, a régi magyar hagyományok képzési műhelyét, ahol magyar bölcseletet tanít. Színház- és drámatörténeti tanulmányai vezették el a színpadi idő virtualitásához, a tér-idő szemlélethez, a Világmindenség szerves egységének átéléséhez, s végül a magyar bölcseletkutatáshoz. Kutatómunkájának eszköztára a régi magyar irodalom, a magyar népköltészet és népművészet, s maga a magyar nyelv. Vezérlőelve a Lélek, ezért munkáiban is a szeretetelvűség érvényesül.
Tóth László Zoltán
Régi magyar molnár családból származik, agráregyetemet végzett. A Miskolci Bölcsész Egyesület magyarságtudomány szakán az elérhető legmagasabb szintet végezte el. (PhS)
Jelenleg Biatorbágyon lakik.
Tibold László
1947-ben Budapesten született, 1956-ban apja nemesi származása miatt elhagyni kényszerültek hazájukat. Az Amerika Egyesült Államokban települtek le, ott folytatta tanulmányait. Katolikus iskolákba járt, gépészmérnöki diplomát szerzett. A vietnami háborúban egy építő-tervező osztagban teljesített szolgálatot. Itt ismerkedett meg a fényképezés örömével. 2002-ben oroszországi, szibériai munkája során tanulmányozta és megörökítette az ott fellelhető régészeti anyagok jelentős részét, ezzel felbecsülhetetlen segítséget nyújtva a Miskolci Bölcsész Egyesület tudományos munkájához. Gyűjteményéből több alkalommal rendeztek Magyarországon kiállítást, legutóbbit a Magyarok Világszövetsége Székházában, melyen dr. Pap Gábor megnyitója után dr. Bakay Kornél tartott tárlatvezetést.