A Magyarok Világszövetségének
NEMZETI MINIMUMA
A Magyarok
Világszövetsége a magyar nemzet jövője iránti felelősségtől
indíttatva a magyar nemzet jelenlegi állapotából kiindulva és a globális
folyamatokat mindvégig szem előtt tartva elfogadja, és nyilvánosságra
hozza jelen
Magyar Nemzeti Minimum
című
dokumentumát.
A
Magyarok Világszövetsége elvárja, hogy mindazon politikai erők, amelyek
Magyarországon a népfelség megjelenítésére – azaz országgyűlési
képviseletre – törekszenek, magukénak tekintsék, és hajlandóak legyenek
választási- illetve kormányprogramjukba beemelni a Magyar Nemzeti Minimum
tételeit.
Elvárjuk, hogy országgyűlési képviselettel
rendelkezve támogassa, kormányzati pozícióban pedig kezdeményezze az
alábbiakat.
1. § Egységes magyar nemzetet

A magyar nemzet politikai egységének
helyreállítása érdekében
1.
Kezdeményezze és támogassa az
Állampolgársági törvény módosítását úgy, hogy minden magyar, akit magyar
állampolgárságától a trianoni békeparanccsal – vagy egyéb úton, de – akarata
ellenére fosztottak meg, valamint az ő leszármazottaik magyar
állampolgárságukat visszanyerhessék minden különösebb előfeltétel, például
áttelepülés nélkül is.
![]()
![]()
Igen: Nem: Tartózkodott:
2.
Továbbá kezdeményezze és támogassa
a csángó magyarok áttelepülés nélküli állampolgárság szerzését.
![]()
![]()
Igen: Nem: Tartózkodott:
3.
A Magyarok Világszövetsége az
eljárásra az érintettek egyoldalú nyilatkozattételét ajánlja, melynek
következményeként a nyilatkozók állampolgárságukat a nyilatkozattétel napjával
megszerzik.
![]()
![]()
Igen: Nem: Tartózkodott:
2. § Keresztény értékekre és
erkölcsre épülő Európát

Az évezredes európai keresztény magyar állam fogantatásának jegyében és a
magyar politikum iránt támasztott erkölcsi minimumként
1.
Kezdeményezze és támogassa a két
európai népszavazáson elbukott európai alkotmány-tervezet módosítását.
![]()
![]()
Igen: Nem: Tartózkodott:
2.
Utasítsa a képviselőit arra,
hogy csak olyan európai alkotmány-tervezetet fogadjanak el, amely tételesen
méltányolja Európa keresztény örökségét.
![]()
![]()
Igen: Nem: Tartózkodott:
3. § Autonómiát a kisebbségben
élő
magyar nemzeti közösségeknek
A kisebbségben, határainkon kívül élő magyar nemzeti közösségek
létének alapfeltételét jelentő autonómiák létrejötte és
működőképessége érdekében
elvárjuk, hogy tegyen meg minden
lehetséges és szükséges intézkedést, de legalább
1.
ne támogassa a szomszédos
országokkal kötött kétoldalú (alap-) szerződések meghosszabbítását
mindaddig, amíg az ezen országokban élő magyar nemzeti közösségek jogát a területi
és közösségi autonómiához az adott ország jogrendjébe be nem iktatják
![]()
![]()
Igen: Nem: Tartózkodott:
és
2.
a szomszédos államokkal fenntartott
mindennemű kétoldalú kapcsolatban szabja a békés egymás mellett élés
alapvető feltételéül az érintett magyar közösség számára optimális
autonómia formák jogszabályi és gazdasági garanciáját
![]()
![]()
Igen: Nem: Tartózkodott:
és
3.
indítványozza, hogy az európai
alkotmány tételesen tartalmazza a nemzeti közösségek autonómiához való jogát és
annak szükségességét, mint a térség politikai stabilitásának feltételét
![]()
![]()
Igen: Nem: Tartózkodott:
és
4.
az Országgyűlésben ne
ratifikálja a módosított európai alkotmányt mindaddig, amíg az nem tartalmazza
a kisebbségben élő nemzeti közösségek autonómiájának jogát
![]()
![]()
Igen: Nem: Tartózkodott:
és
5.
az Országgyűlésben ne fogadja
el Románia Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló szerződést
mindaddig, amíg annak területén élő magyar nemzeti közösségek
autonómiájáról szóló döntést Románia jogrendjébe be nem iktatják, különös
tekintettel Székelyföld területi autonómiájára.
![]()
![]()
Igen:
Nem: Tartózkodott:
4. § Gyarapodó magyar nemzetet

A magyar nemzet lélekszámának gyarapodása, egészségének javítása és
Kárpát-medencei jelenlétének
erősítése érdekében:
Magyarország népességének lélekszáma – a
betelepülések növekedésének ellenére is, a nagyon rossz halálozási mutatók és a
születésszám csökkenése következtében – évente egy kisváros lélekszámával
csökken. A fiatal családok egyre idősebb korban, egyre kevesebb gyermek
megszületését vállalják. Ennek hatására a generációváltás lassul, azaz a
népességfogyás tovább gyorsul illetve megállíthatatlanná válhat.
A. Kezdeményezze és
támogassa ezért mindazokat az intézkedéseket és jogszabályokat, amelyek a
magyar családok gyermekvállalását és -nevelését ösztönzik, elősegítik és
támogatják, így különösen
1.
a személyi jövedelemadó
rendszeréről a családi jövedelemadó rendszerére történő átállást;
![]()
![]()
Igen: Nem: Tartózkodott:
2. a négygyermekes családok adómentesítését;
![]()
![]()
Igen: Nem: Tartózkodott:
3. a családbarát munkahelyek és
kisgyermek-ellátó intézmények kialakítását a verseny- ill. a közszférában
egyaránt;
![]()
![]()
Igen: Nem: Tartózkodott:
4. a főállású anyaság intézményének kiterjesztését;
![]()
![]()
Igen: Nem:
Tartózkodott:
5. a 20-25 év közötti gyermekvállalást.
![]()
![]()
Igen: Nem: Tartózkodott:
B. Figyelembe véve, hogy a magyar nemzet Európa
legbetegebb nemzetévé vált, amit többek között bizonyít az, hogy a legfőbb
elhalálozási okok – a daganatos illetve érrendszeri megbetegedések – aránya az
európai átlag 3-4-szeresére emelkedett, szükségesnek tartjuk, hogy azonnali
költségvetési és jogszabályi intézkedéseket kezdeményezzen ennek az állapotnak
a visszaszorítására, különösen
1.
az egészséges életvitel terjedése
illetve a káros szenvedélyek visszaszorítása érdekében;
![]()
![]()
Igen: Nem: Tartózkodott:
2.
a minden magyar állampolgár számára
elérhető, megfelelő betegségmegelőzést és -gyógyítást biztosító
alap- és szakellátás útján is.
![]()
![]()
Igen: Nem: Tartózkodott:
C. A magyarság Kárpát-medencei jelenlétének
erősítése céljából kezdeményezzen és támogasson minden olyan intézkedést,
amely
1.
megkönnyíti a Kárpát-medencén kívül
élő magyarok bevándorlását Magyarországra;
![]()
![]()
Igen: Nem: Tartózkodott:
2.
csökkenti a többségi nemzetbe való
beolvadást az elszakított területeken;
![]()
![]()
Igen: Nem: Tartózkodott:
3.
csökkenti a magyarok kivándorlását a Kárpát-medencén túli területekre.
![]()
![]()
Igen: Nem: Tartózkodott:
Ennek érdekében a GDP 1 %-át meghaladó
támogatást juttasson a határon túl élő magyarság részére.
5. § Megálljt a
kiszolgáltatottságnak
és
az elszegényedésnek
A magyar lakosság kiszolgáltatottságának
valamint a szegénység csökkentésének érdekében
1.
azonnali hatállyal kezdje el a
kommunista magyar állam által elkobzott, 25 ezer milliárd Ft értékre
tehető károk megtérítését állampolgárai részére; csak olyan költségvetési
és pénzügyi politikát támogasson, amely szavatolja, hogy az államadósság és
kamatainak törlesztésére fordított összeg egyetlen évben se haladja meg saját
állampolgárainak kártalanítására fordított összeget
![]()
![]()
Igen: Nem: Tartózkodott:
és
2.
haladéktalanul – már az
országgyűlési ciklus első teljes évében is – kezdeményezzen és
támogasson minden olyan intézkedést és jogszabály módosítást, melynek hatására
az országgyűlési ciklus befejező évére felére csökken a létminimum
alatt élők száma Magyarországon
![]()
![]()
Igen: Nem: Tartózkodott:
és
3.
vállalja, hogy gazdaságpolitikai
intézkedéseivel eléri, hogy a lakosság nettó átlagjövedelme az
országgyűlési ciklus végére eléri az Európai Unió – bővítés
előtti – 15 tagállama átlagának 60 %-át
![]()
![]()
Igen: Nem: Tartózkodott:
és
4.
kezdeményezze, és támogassa a
munkára vonatkozó szabályok (mint például a Munka Törvénykönyve) módosítását
úgy, hogy a magyar vállalkozások fejlesztése mellett a munkavállalók védelmének
szintje elérje a legnagyobb biztonságot nyújtó európai országok szintjét.
![]()
![]()
Igen: Nem: Tartózkodott:
6. § Nemzeti tulajdonba a magyar
földet
és a természeti kincseket

A magyar föld és más természeti kincsek
nemzeti tulajdonban és hasznosításában maradásának érdekében
kezdeményezze az Európai Unióval kötött
szerződések, valamint a hazai jogszabályok módosítását annak érdekében, hogy
1.
a földet vonják ki a tőke szabad áramlásáról szóló fejezet hatálya
alól;
![]()
![]()
Igen: Nem: Tartózkodott:
2.
a magyar parasztság a más európai
országokban élő parasztsággal azonos mezőgazdasági támogatásban
részesüljön;
![]()
![]()
Igen: Nem: Tartózkodott:
3.
a magyar föld magyar tulajdonban
maradjon.
![]()
![]()
Igen: Nem: Tartózkodott:
Kezdeményezzen olyan jogszabály
módosítást, amely rögzíti, hogy
4.
a magyar vízkészlet- és
energiaforrások és az azzal való gazdálkodást végző vállalatok kizárólag
magyar közösségi tulajdonban maradjanak illetve kerüljenek.
![]()
![]()
Igen: Nem: Tartózkodott:
7. § Éltető alkotmányos
rendet,
működő jogállamot,
nemzeti érdekérvényesítést

Az éltető alkotmányos rend, a működő jogállam kialakítása és
a nemzeti érdekérvényesítés érdekében
A. Kezdeményezze és
támogassa új magyar alkotmány megalkotását, mely méltatja a keresztény
örökséget, s melynek célja az évezredek alatt kiérlelt, jellegzetesen magyar
alkotmány útjához való visszatérés, a több mint ötven éve megszakadt
jogfolytonosság helyreállítása.
![]()
![]()
Igen: Nem: Tartózkodott:
B. Az EU
keretén belüli nemzeti érdekérvényesítés érdekében
1.
kérvényezzen és/vagy pályázzon meg
minden lehetséges EU támogatást, többek között a természeti csapások által
sújtott területek helyreállítása, az ott élő lakosság támogatása, a
rászorulók élelmezése valamint autópályák, vasutak és az egyéb infrastruktúra
fejlesztése, az oktatás és a kutatás támogatása céljából;
![]()
![]()
Igen: Nem: Tartózkodott:
2.
enyhítse azokat az EU által
megkövetelt intézkedéseket, amelyek a magyar gazdaság és a vállalatok
működőképességét nehezítik vagy lehetetlenné teszik;
![]()
![]()
Igen: Nem: Tartózkodott:
3.
garantálja, hogy a közbeszerzésekre
és a hazai beruházásokra vonatkozó pályázati felhívásokban megfogalmazott
feltételek ne zárhassák ki a magyar vállalatokat, hanem biztosítsanak valós
lehetőséget számukra.
![]()
![]()
Igen: Nem: Tartózkodott:
Kelt Budapesten, 2005. szeptember 18-án
A
MAGYAROK VILÁGSZÖVETSÉGÉNEK
ELNÖKSÉGE
A kiadmányt hitelesíti
Patrubány Miklós
elnök
Záradék
A Magyar Nemzeti
Minimumról szavazó testület bejegyzése
Település..............................................................
Irányítószám:.............................
A szavazó testület neve:
...........................................................................................
A testület által képviselt polgárok lélekszáma:
.....................................................
A szavazás időpontja:
........................................
Készült két
példányban, egy a szavazótestület számára, egy pedig a Magyar Nemzeti Minimum
elfogadását ajánló Magyarok Világszövetsége részére.
................................................................................................................
Első
hitelesítő neve, tisztsége, aláírása
.................................................................................................................
Második
hitelesítő neve, tisztsége, aláírása