|
WORLD FEDERATION OF HUNGARIANS - WELTBUND DER UNGARN
H – 1052 Bp., Semmelweis
u. 1-3.
|
|
|
||
 |
Ha Franciaország tudta volna –
tizenhat évvel ezelőtt -,
hogy azok az államférfiak,
akik 1919-ben képviselték a
nemzetet,
milyen hátsó gondolatokkal és
milyen célzattal
kötötték meg „a jog és az igazság
békéjét” –
ha tudta volna akkor, s ha tudná
ma,
hogy ezek az urak milyen érdekek,
milyen igyekezetek szolgálatában
keverték gyanúba
a haza becsületét, és
veszélyeztették jövendő biztonságunkat:
Franciaország és vele együtt
Európa
most nem ott tartana, ahol ma
tart...
Franciaországnak 1914 júliusában
egyetlen ellensége volt: a hazugság!
HENRI POZZI, 1935
Igazságot Európának!
A magyar kérdés rendezése nem tűr halasztást
Közel
egy évszázada annak, hogy véget ért az I. világháború, amely után a
győztes hatalmak a Versailles-ban megtartott tárgyalásokon érvényesítették
háború előtti szándékaikat. Az 1920. június 4-én Magyarországra
kényszerített „béke” méltánytalansága és a nemzetközi jogi elvekbe ütköző
volta már az aláírás napján is nyilvánvaló volt, de fölülvizsgálatára és
igazságszolgáltatásra mindmáig nem került sor.
A
korábban a Magyar Királyságban élő és az 1222 óta írott alkotmánnyal
rendelkező, jogállamiságból Európának példát mutató országban államalkotó
szerepet játszó magyar nemzetet hétfelé szaggatták, és 3.5 millió magyart
megkérdezése nélkül, akarata ellenére idegen uralom alá kényszerítettek.
1920.
június 4-e óta az Európa történelmében – a déli harangszóban megörökített és
naponta emlékezetbe idézett – védőszerepet játszó, elévülhetetlen
érdemeket szerzett magyar nemzet elvesztette össznépi képviseletét.
A
hétfelé szaggatott és harmadában hozzá ellenségesen viszonyuló, idegen uralom
alá kényszerített magyarság össznépi
képviseletét kilenc évvel később, 1929-ben, a Magyarok I. Világkongresszusa révén nyeri vissza.
Az 1938-ban megtartott Magyarok II. Világkongresszusa
életre hívja a Világkongresszusok ülései között is működő, állandó
ügyvivő testületként a Magyarok Világszövetségét. A kommunizmus évtizedei
alatt bekövetkezett, 54 évig tartó kényszerszünet után 1992 óta a magyar nép egészét képviselő Magyarok Világkongresszusa
négyévenkénti rendszerességgel ülésezik.
2008-ban augusztus
16–20-a között Budapesten a 70 éves Magyarok Világszövetsége szervezésében 1000
küldöttel megtartotta ülését a Magyarok VII. Világkongresszusa, amely
legfontosabb határozatával nyilatkozatot fogadott el a magyar
nép önrendelkezési jogáról (1. melléklet). Ez kinyilatkoztatja a Magyarok
Világkongresszusa által megtestesített teljes magyar nép
önrendelkezési igényét az ENSZ Közgyűlése által 1966-ban elfogadott
Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya és a Gazdasági, Szociális
és Kulturális Jogok Egyezségokmánya alapján, amelynek első cikkelye
kimondja: „
A Magyarok VII.
Világkongresszusának nyilatkozata a magyar nép önrendelkezési jogáról külön
mellékletben nyújt kezet Európa nemzeteinek, külön megszólítva a szlovák, az
ukrán, a román, a szerb, a horvát, a szlovén és az osztrák nemzet polgárait és
kormányait, biztosítva őket arról, hogy a magyar nép számára az ő
önrendelkezésük is elvitathatatlan érték.
Az
önrendelkezési nyilatkozat megállapítja, hogy a magyar kérdés méltányos
rendezése nélkül az Európai Közösség (Európai Unió) nem lehet „a szabadság, a
jog és a biztonság” térsége.
A Magyarok VII.
Világkongresszusa keretében több mint ötszáz küldött részvételével megtartott
Trianon Újraértékelése Konferencia egész napos elemző vita alapján Indítványt fogadott el az 1920. évi trianoni és az 1947.
évi párizsi béke fölülvizsgálatáról, amely 7 pontos indoklással követeli, hogy
a nemzetközi közösség vessen véget a magyar népet kollektíven büntető
trianoni és párizsi béke máig tartó következményeinek, és szolgáltasson Igazságot Magyarországnak! (2. melléklet). Egyben elegendő bizonyítékát adja annak,
hogy
Az egyetemes
magyar népet megtestesítő Magyarok Világkongresszusa által, annak VII. ülésén, 2008 augusztusában elfogadott határozatokat
végrehajtva, mint a Magyarok Világkongresszusának állandó, ügyvivő
testülete, a Magyarok Világszövetsége ezennel
P E T Í C I Ó T
terjeszt
elő, amelyben kéri
A kérelem alátámasztására az
eddigieken túlmenően a következő
Indoklást
terjesztjük elő.
1.
Ugyanakkor
Magyarországgal szemben a nemzetközi jog valamennyi elvét semmibe véve jártak
el, megtagadva tőle mind a történelmi, mind a nemzeti, mind az
önrendelkezési elvet. Ekképp jutottak színmagyar területek és
közösségek a fent nevezett utódállamok uralma alá.
Nyilvánvalóan a nemzetközi jog elveivel
ellentétes kettős mérce fenntartásáról van szó, amely hátrányosan
különbözteti meg a magyar anyanyelvű embereket. A hátrányos megkülönböztetés a rasszizmus egyik tipikus és
elítélendő módszere.
Több, mint 90 évvel a háború befejezése
után a Kárpát-medencében élő magyarok ma sem
kapnak választ életük sorsformáló kérdéseire. Ha például legitim egy államból
azon a jogcímen kiszakadnia egy nyelvi közösségnek, hogy szlovák nyelven
beszél, akkor ugyanezen elv alapján miért nem legitim a ma is magyar
többségű területek kiválása a mesterségesen létrehozott államokból, és a
magyar nyelvet beszélők Magyarországhoz való visszatérése?
2. Az 1920. június 4-én ránk rótt
büntetés elfogadhatatlanul igazságtalan volt. Tényként kell kezelni, hogy Magyarország nem tehető felelőssé
E tényállással szemben a szövetséges
hatalmak sajtója telekürtölte a világot azzal a gyalázatos hazugsággal, hogy
gróf Tisza István szervezte volna meg
Ezzel szemben a politikum akkor is
tudta, és később cáfolhatatlanul igazolást nyert, hogy a szerb
titkosszolgálat által kitervelt és levezényelt akcióról volt szó.
Amikor a Magyarország ellen
koncepciózusan felépített háborúindítási vádat cáfolni lehetett volna, 1918. október 31-én otthonában, szerettei szeme láttára,
gyalázatos módon meggyilkolják a háborút vétójogával is megakadályozni próbáló
magyar miniszterelnököt, gróf Tisza Istvánt.
3. Magyarország feldarabolását – bizonyítható módon –
jóval
·
Az 1914. június 23-án, tehát a
szarajevói gyilkos merényletet megelőzően az Oroszország, Szerbia és
Románia között létrejött katonai egyezmény Szerbiának ígért olyan magyar
területeket, amelyeken szerbek sohasem éltek. Ezt az
ígéretet az 1918. november 13-i belgrádi
szerződéssel az antant hatalmak teljesítették is annak ellenére, hogy
ekkor Oroszország már nem is létezett, a területén létrejövő Szovjetunió
pedig nem volt tagja az antantnak.
·
Az 1918. november 3-án Páduában
teljes felhatalmazással aláírt és az Osztrák-Magyar Monarchia és a
Szövetségesek között mindennemű fegyveres konfliktusnak véget vető
fegyverszüneti egyezmény érintetlenül hagyta Magyarország területét.
Ennek ellenére – vagy éppenséggel ezért
– tíz nap múltán, a hatalmat 1918. október 31-én, gróf Tisza István
miniszterelnök meggyilkolásának napján magához ragadó hazaáruló gróf Károlyi
Mihály kormánya Belgrádban katonai egyezményt
köthetett a francia hadsereg képviselőjével, amely megengedi az ellenséges
erőknek, hogy mélyen Magyarország belsejében húzódó, akkor csapataik által
még el nem ért demarkációs vonalakra fejlődjenek fel. Mindezekre anélkül
került sor, hogy időközben Magyarország bármely fegyveres konfliktusba
keveredett volna
Károlyi
Mihály hazaáruló voltát cáfolhatatlanul bizonyítja, hogy öt hónap múlva, amikor
a hatalomról lemondani kényszerült, Magyarország legádázabb ellenségéhez,
Edvard Benešhez menekült, tőle kapott útlevelet, amellyel világgá ment,
költségeit pedig egy Panast nevű, londoni cseh bankár fedezte.
·
Az 1918. november 3-i páduai
fegyverszüneti egyezmény aláírása után döbbentek rá az antant hatalmak, hogy
elvi akadályba ütközik a korábban titkos szerződéssel Romániának ígért
Erdély átadása. Románia ugyanis
·
Bár a páduai
fegyverszünet mindenféle harci cselekmény beszüntetését kimondta, az antant-hatalom Franciaország, saját fegyverszünetüket
felrúgva hadüzenet nélküli háborút indított Magyarország ellen. Ez tény, akár
az Osztrák-Magyar Monarchia részének tekintették, akár Clemenceau utasítása
szerint az antant által el nem ismertnek, azaz politikai értelemben nemlétezőnek(!) tekintették Magyarországot.
Ezt a hadüzenet nélküli háborút – a
szerbeket kivéve – olyan etnikumokból toborzott alakulatok bevonásával
folytatták, amelyekkel Magyarország a fegyverszünet előtt sem állt hadiállapotban (csehek), vagy amelyekkel érvényes
békeszerződésben rendezte az antant-hatalmak felbujtására őt hátba
támadó, áruló szövetséges által létrehozott háborús viszonyt (románok). Illetve
olyan fantom nemzetállamokkal, melyeknek se állampolgárai, se határai, se
történelmük, de legfőképpen államalkotó nemzetük sem volt, amelyek tehát
csak az antant-vezérkarokat mozgató háttérerők és az őket kiszolgáló,
hazájukban ismeretlen vagy tábor nélküli maroknyi emigráns politikus vágyaiban
„léteztek”, mint Csehszlovákia, Szerb-Horvát-Szlovén Királyság/majdani
Jugoszlávia.
Károlyi Mihály tettestársa, a másik
hazaáruló, Lindner Béla hadügyminiszter, aki már a belgrádi katonai
szerződés nyomán indított kisantant hadművelet előtt feloszlatta
a magyar hadsereget, Jugoszláviába menekült és haláláig ott élt, majd szobrot
állítottak emlékére.
4. A versailles-i békében a Magyarországra vonatkozó
határozatokat durva hazugságokkal félrevezetett döntéshozók hozták. Lloyd
George brit miniszterelnök később elismerte, téves adatok alapján
döntöttek: „Voltak egyes szövetségeseink,
akiknek
5. A trianoni béke igazságtalanságát legkeményebben
bizonyító tétel az, hogy Magyarország területéből még annak az Ausztriának
is juttat 4026 négyzetkilométert, amelyet sokkal inkább terhelt a
felelősség a háború indításáért, mint Magyarországot. Tehát az az Ausztria is kapott területeket Magyarországtól,
amellyel Magyarország a háború ideje alatt mindvégig egyazon államot alkotott!
6. A Kárpátaljával történtek megközelítik az ausztriai eset méltánytalanságát. Trianonban még
Csehszlovákiának ítélték, hogy az ott többségben
élő ruszinokkal gyarapítsák az új állam szláv népességének arányát. Ám
Beneš elnök
7. A trianoni
béke kihirdetését követő években a történelem ékes bizonyítékot
szolgáltatott arra, mennyire hamis volt a háborús készülődést szító antant
országokbeli propaganda, mely szerint Magyarország a népek és a nemzetiségek
börtöne lett volna. Az Ausztriához csatolt területek
falvainak lakosai nem nyugodtak bele az elcsatolás
tényébe, és az önrendelkezési joguk megtagadását követően fegyveres
küzdelmet folytattak annak érdekében, hogy visszacsatolják őket
Magyarországhoz. Tíz falunak sikerült ezt 1923-ban elérnie. Magyarország
befogadó, az idegeneket államalapító királyunk óta
tisztelő magatartásának ékes bizonyítéka abban állt, hogy e falvak
népessége döntő mértékben nem magyar, hanem német és horvát
nemzetiségű volt! Tehát a német többségű falvak el akartak szakadni a
német ajkú Ausztriától, és visszatértek hazájukhoz, a Szent Korona országához,
Magyarországhoz.
A tisztelet jeleként álljon itt a tíz visszatérő
falu neve: Alsócsatár, Felsőcsatár, Horvátlövő, Kisnarda, Nagynarda,
Magyarkeresztes, Németkeresztes, Ólmod, Pornóapáti, Szentpéterfa.
8. Az utódállamok szinte semmiben nem váltották be
szerződéses kötelezettségeiket, amelyek szerint azt vállalták, hogy az
uralmuk alá kerülő magyaroknak biztosítják emberi és nemzeti jogaikat.
Éppen ellenkezőleg, a
Magyarországtól elkobzott területeket birtokló országok – Csehszlovákia,
Románia, Jugoszlávia – egyeztetett politikával igyekeztek Magyarországot
gazdaságilag és politikailag elszigetelni, a területükhöz csatolt magyar
nemzetrészeket felszámolni, beolvasztani vagy felbomlasztani. Vagyis etnikai
tisztogatást folytattak! Vagyonelkobzás földreform címén,
oktatási és kulturális elnyomás, hűségnyilatkozatok kikényszerítése,
kolonizáció, idegenek betelepítése, a népszámlálási adatok meghamisítása, a
magyarok hátrányos megkülönböztetése, történelmi és kulturális emlékek
lerombolása, megsemmisítése stb.
Összességében megállapítható, hogy az utódállamok területén a magyar nemzetrész egészében és
arányiban több mint 50%-kal csökkent, így fennmaradási esélyei rohamosan
romlanak, ezért a trianoni béke fölülvizsgálata nem tűr további
halasztást.
9. A II. világháborút lezáró,
1947. február 10-én aláírt párizsi béke Magyarország
számára egy újabb diktátum, egy második Trianon volt, amely túltett az
elsőn. Magyarországtól újabb területeket csatoltak el. A háború idején
arányaiban legnagyobb emberveszteséget – összlélekszámának 15%-át –
elszenvedő ország népét a háború befejezése után tovább gyilkolták.
Kárpátalján, Szolyván, a Magyar Auschwitzban 18.000-en nyugszanak egy közös
sírban. Szerbiában pedig 40.000 magyar polgári lakost
mészároltak le 1944 őszén. A párizsi béketárgyalások során nem esett szó
róluk. A párizsi béke Magyarországot és a magyarságot sújtó adatait a 3. melléklet tartalmazza („Mint kígyó sziszegett az egész
mezőny”).
Ekként a világháborús
béke előzményei, mint maguk a „békeművek” felvetik a
magyargyűlölet 20. századi felkorbácsolásának nagyhatalmi felelősségét is.
A kisantant-államokban ma rendszeresen
fellobbanó és bozóttűzként terjedő magyargyűlölettel, a
magyarellenes gyűlöletbeszéddel szemben éppen ezért joggal kérjük a
felelős nagyhatalmak, valamint az Egyesült
Nemzetek Szövetsége formális tilalmát és hatékony nemzetközi védelmét.
10. A magyar nép lélekben soha sem fogadta el a két világháború
után rákényszerített békét.
A trianoni béke ellen
a korabeli magyar állam hatásos és elvszerű diplomáciát folytatott, amely
meghozta a maga gyümölcsét: nemzetközi döntőbíróságok visszaadták
Magyarországnak a meghatározó módon magyar etnikumú területeket. Ám a második világháborút követő béke ezt újból fölülírta.
A párizsi békét követően a
kommunista berendezkedésű magyar állam
„megfeledkezett” elcsatolt nemzettársairól, akikkel szemben alkotmányos
kötelezettségei voltak. Ekkor az elcsatolt
területeken, elsősorban Erdélyben folytatódott a magyarságot ért
igazságtalanság elleni harc. A román állam azonban kegyetlenül megtorolta a
legjobb szándékú, békés ellenvetéseket is. Sass Kálmán érmihályfalvi református
lelkészt megkínozták, halálra ítélték és kivégezték. Az
aradi római katolikus papot, Szoboszlay Aladárt és kilenc társát halálra
ítélték és kivégezték, mindmáig megtagadva a családok tájékoztatását földi
maradványaik nyughelyéről. Márton Áron római katolikus
püspököt súlyos börtönévekre ítélték, amiért egy beadvánnyal megpróbálta a
párizsi béketárgyalást egy, a magyarság számára elfogadhatóbb megoldásra
késztetni. Dobai István nemzetközi jogászt életfogytiglani börtönre
ítélték azért, mert egy alapos és alázatos elaborátumban a román-magyar viszony
tartós rendezését és ezen belül a legnehezebbet, a lakosságcserét is vállaló
javaslattal az ENSZ-hez kívánt fordulni. Jelen beadványunk 4. melléklete az
erdélyi ENSZ-perre okot adó, 1957. február 8-án
véglegesített, „Boldogok a békességre
igyekvők” című elaborátumot tartalmazza.
A párizsi béke fölülvizsgálatára
irányuló, többi erdélyi kísérletet Tófalvi Zoltán másfél évtizedes kutatásai
alapján az 5. mellékletben
foglaljuk össze.
11. A trianoni és párizsi
béketárgyalások igazságtalan, a magyarságot máig tartóan sújtó voltát és
példátlan arányait egyetlen adattal érzékeltetjük: egyedül a magyar
haditengerészet elrabolt hajói és infrastruktúrája 974.685 kg azaz közel
egymillió kg színarany értékével ér fel.
Alig négy évvel
A trianoni béke igazságtalanságát
1991-ben elismerte Francois Mitterrand, Franciaország államelnöke is.
Máig tisztázatlan, hogy a magyar
nemzet mivel érdemelte ki a példátlan büntetést.
A fenti indoklás jól érzékelteti, hogy
a magyar nép számára nyújtandó igazságszolgáltatás
halasztást nem tűr, miként azt is, hogy a magyar kérdés nem csupán
Magyarország és szomszédainak kérdése.
Ma, amikor az
Európai Közösség (Európai Unió) „a szabadság, a jog, a biztonság” térségévé
kíván válni, nem lehet a kettős mérce alkalmazását többé egyetlen néppel
szemben sem fenntartani.
Ezért, amikor közel száz évvel
Elfogadta a Magyarok Világszövetségének legfőbb
döntéshozó testülete,
a
Magyarok Világszövetségének Küldöttgyűlése
2009. május 1–2-án,
Budapesten
Patrubány Miklós,
a
Magyarok Világszövetségének
elnöke
„If
France had known – sixteen years ago –,
with
what hidden thoughts and aims those statesmen,
who
represented the nation in 1919,
secured
the „peace of law and justice”,
if she
had known then, and if she knew now,
with
what interests and with what intentions
they
brought suspicion on the honor of the homeland
and
endangered our future security:
France,
together with the whole of Europe,
would
not be where she stands today. . . „
In
July, 1914, the only enemy of France was: Falsehood!
HENRI
POZZI, 1935
Justice for Europe!
The Hungarian Question can no
longer be postponed
Almost a century has passed since the end of the First World War, after which
the victorious powers, in the peace negotiations held in Versailles, realized
the plans that they had made before the War. The injustice of the
conditions imposed on Hungary on June 4, 1920, which violated the concepts of
international law, was already obvious on the day of the signing of the treaty
but, to this day, a re-examination and dispensing of justice has never taken
place.
The Hungarian nation, which had existed as the Hungarian Kingdom, with a
constitution written in 1222, and which served as an example to Europe in its
role as a constitutional state, was divided into seven parts and 3.5 million
Hungarians found themselves forced, unasked and against their will, to live
under foreign rule.
Since June 4, 1920, the Hungarian nation, which had played the role of
Protector of Europe with undying merit – memorialized and recognized every day
with the ringing of the noontime bells – lost her representation embracing the
whole population.
This representation of the entire Hungarian population, which was
separated into seven parts, one third of whom were forced to live under foreign
rule hostile to them, was regained nine years later, in 1929, under the
auspices of the First Hungarian World Congress.
The Second Hungarian World Congress, held in 1938, established the World
Federation of Hungarians and invited it to take part as a body in its sessions,
as a working organization and a permanent chargé d’affaires.
Suspended during the decades of the Communist era, it resumed its activities
after 54 years and, since 1992, the Hungarian World Congress, representing all
Hungarians, has met in regular sessions, every four years.
On the 70th anniversary of the World Federation of Hungarians, the VII World
Congress of Hungarians was in session between August 16 and 20, 2008, with 1000
delegates. Its most important decision was to accept the Declaration of
the Hungarian People’s Right to Self-Determination (see Attachment 1).
This declared the claim of the entire Hungarian people, embodied in the World
Congress of Hungarians, to the right for self-determination, based on the
International Document for the Equality of Civil and Political Rights and the
Document for the Equality of Economic, Social and Cultural Rights, accepted by
the United Nations in 1966. Paragraph 1 states: „All peoples have the
right to self-determination. This right means that all peoples are free
to choose their own political system and may freely ensure their economic,
social and cultural development.”
The Declaration of the Hungarian People’s Right to Self-Determination of the
VII World Congress of Hungarians, in a separate attachment, reaches out to the
peoples of Europe, particularly to the youth and governments of Slovakia,
Ukraine, Romania, Serbia, Croatia, Slovenia and Austria, assuring them that, in
the eyes of the Hungarian people, their own self-determination is also a holy
and inalienable right.
The Declaration of the Hungarian People’s Right to Self-Determination states
that, without a just settlement of the Hungarian Question, the European Union
cannot represent „freedom and security”.
Within the framework of the VII Hungarian World Congress, more than 500
delegates took part in the Conference for the Re-examination of Trianon, which
lasted all day. The delegates accepted the Proposal to re-examine the
1920 Treaty of Trianon and the 1947 Treaty of Paris and, with a 7 point
justification, demanded that the International Community put an end to the
consequences of the Treaties of Trianon and Paris, which held the Hungarian
people collectively responsible for war-crimes, and still does so, and that
they provide Justice for Hungary! (See Attachment II). This
offers enough proof that the peace treaty at the end of World War I. was
created for the peoples of Europe by intentionally misled politicians, who were
given false information. This is now very obvious.
The united Hungarian People, embodied in the Hungarian World Congress, in its
seventh session, in August 2008, accepted the decisions and, represented by the
World Federation of Hungarians, they submit the following
P E T I T I O N
in which they ask for the re-examination of the June 4,
1920 Treaty of Trianon, at the end of World War I, and the February 10, 1947
Treaty of Paris at the end of World War II, the cessation of the discrimination
against the Hungarian people and the Hungarian nation and the provision of
justice for the Hungarian People. Under the present circumstances –
taking into account its importance and effects – it would mean an appeal for
Justice for Europe.
In support of the above request we provide the following
Justification
1.
In the
course of the peace treaty negotiations at the end of World War I, which took place
at Versailles, based on the concept of nationality, two thirds of Hungary’s
territory were taken away to create states that had never before existed,
Czechoslovakia, and Yugoslavia, and to expand the territory of Romania. Czechoslovakia, using a historical concept,
also received 3 million German citizens. These new states were built upon
the concept of self-determination.
At the same time, in
regard to Hungary, this international right was not applied. She was
denied both historical and national rights and also the right to
self-determination. In this way, pure Hungarian territories and
communities came under the rule of the above-mentioned successor states.
Obviously, there is a
double standard in the application of international rights, which discriminate
unfavorably against those people whose mother-tongue is Hungarian. This
disadvantageous discrimination is one typical judgmental method of
racism.
More than 90 years after
the end of the War, the Hungarians living in the Carpathian Basin still have no
anwers to the questions concerning their fate. If, for example, it was
legitimate for a state to annex a community because it spoke the Slovak
language, why then is it not legitimate, on the same basis, to take those
territories where Hungarians are in the majority, speaking the Hungarian
language, from the artificially created states and reannex them to Hungary?
2. The punishment imposed on the Hungarians, on June 4, 1920, was unacceptably unjust. The fact has to be accepted
that Hungary cannot be held responsible for the outbreak of World War I. At
the time of the outbreak of World War I, Hungary was not an independent state
but, as a partner in the Austro-Hungarian Monarchy, she was forced into the War
because, from 1867 on, the Imperial Ministry of War in Vienna made all the
military decisions that involved Hungary, just as the Imperial Foreign Ministry
in Vienna made all the decisions on foreign policy and financial policy.
On July 7, 1914, Count István Tisza, the Hungarian Minister in the Crown
Council, was the only person to vote against the War and he even wrote a
letter, the following day, to Emperor Franz Joseph to urge him not to declare
War. Even after the veto, at the time of the renewed negotiations to start
the war on July 14, he agreed, under pressure, to go to war only on condition
that the Great Powers be notified that Hungary, in the event that she was on
the winning side, did not intend to take any territory from the Kingdom of
Serbia. (Pozzi,
Henri: A háború visszatér, (War will return) p.200-201)
In spite of this
statement, the media of the Allied Powers trumpeted to the world the
humiliating lie that Count István Tisza engineered the outbreak of World War I,
by arranging for the assassination in Sarajevo, where the heir to the throne,
Franz Ferdinand, was the victim.
On
the contrary, the political powers at the time knew, and later admitted that
this action was planned and executed by the Serb Secret Service.
When it became possible
to refute the false accusation that Hungary started the War, on October 31,
1918, in his home, in front of his loved ones, the man who vetoed the war and
tried to prevent it, the Hungarian Prime Minister, Count István Tisza,
was murdered in an abominable manner.
3.
The
dismemberment of Hungary – in a certain way – was planned well before the
outbreak of World War I. This plan and its realization was not dependent on the
outcome of the War, therefore it should not have been a subject of the peace
negotiations at the end of the War. This statement is supported by the
following facts:
· Prior to June 23, 1914, that is
the date of the assassination in Sarajevo, there was a military agreement
between Russia, Serbia and Romania, in which they promised to Serbia certain
Hungarian territories in which Serbs had never lived. The Entente Powers
fulfilled this promise in the Belgrade Agreement of November 13, 1918, in spite
of the fact that, at that time, Czarist Russia
no longer existed and the Soviet Union, which came into existence in this
territory, was not a member of the Entente.
· The ceasefire agreement which
ended the armed conflict between the Austro-Hungarian Monarchy and the Allies,
signed with full authority, on November 3, 1918 in Padua, left the territory of
Hungary untouched.
In spite of this – or
perhaps because of it – ten days after October 31, 1918, the day that Prime
Minister, Count István Tisza was murdered, the government of the power-hungry
traitor, Count Mihály Károlyi, was able to make a military agreement in
Belgrade with the representative of the French Army, which allowed the enemy
forces to penetrate deep into the territory of Hungary and their troops to
reach as far as the demarcation line. All this took place without Hungary in
the meantime becoming involved in any armed conflict.
This treachery of Mihály
Károlyi is proven convincingly by the fact that, five months later, when he was
forced to relinquish his power, he fled to the protection of the worst enemy of
Hungary, Edvard Beneš, who gave him a passport so that he could travel the
world. His expenses were paid by a Czech banker named Panast.
· After the signing of the
ceasefire agreement in Padua on November 3, 1918, the Entente powers realized
that it conflicted conceptually with the earlier secret agreement, which had
promised Transylvania to Romania. During World War I, Romania had changed
sides several times and, in 1916, had even attacked her allies from
behind. In the peace treaty with the Germans on May 8, 1918, she finally
excluded herself from the Entente Powers. She solved her political
incapacity with military means: five days after the ceasefire agreement in
Padua, on November 8, 1918, the French military leaders divided their troops, which
were in the territory of Serbia, and sent half of them, under the leadership of
General Berthelot, to Bucharest, where they overcame the reigning Romanian
government that was set in place by the Germans, and put in place a new
government that was willing to allow Romania to join the victors, that is the
Entente, in exchange for receiving Transylvania. (See the letter from the new
Prime Minister of Romania, Brătianu, to Clemenceau, written on November 8,
1918.)
· Although the Padua Ceasefire declared
the cessation of all military actions, one of the Entente powers, France,
disregarding her own cease-fire agreement, without a declaration of war against
Hungary, initiated military action against her. This is a fact, either because
France considered Hungary part of the Austro-Hungarian Monarchy or, on the
directive of Clemenceau, the Entente did not recognize her at all, that is,
considered her non-existent in a political sense(!)
They conducted this war, which
was undeclared, by recruiting the ethnic minorities – except for the Serbs –
minorites like the Czechs, with whom, before the ceasefire, Hungary had never
been in a state of war, or the Romanians. Romania, an ally of Hungary, on
the instigation of the Entente powers, in a separate peace agreement, became a
traitor and attacked Hungary from behind, causing a state of war. In other
words, they fought in uniform along with such phantom national states, like
Czechoslovakia, and the Serb-Croatian-Slovenian Kingdom / that is the future
Yugoslavia / that had never before had citizens, borders or history and which,
especially, were never state-building nations. They owed their
„existence” to the powers behind the scenes, who influenced the leaders of the
Entente, and to the ambitious desires of a handful of emigrant politicians,
unknown in their own country, who belonged to no particular camp.
The accomplice of Mihály
Károlyi, the other traitor, Béla Lindner, Minister of War, who, on the basis of
the Belgrade Military Agreement, disbanded the Hungarian Army before the
military action of the Entente, fled to Yugoslavia and lived there until his
death. A statue was erected there in his memory.
4.
In the Peace
Treaty of Versailles, the decisions about Hungary were made by decision-makers
who were led astray by lies. Lloyd George, the British Prime Minister,
later recognized that they had made decisions based on lies: „Some of the proofs,
which our allies provided, were lies and distortions. We made decisions
on false claims.” (Lloyd
George, Speech at Queens Hall in Pozzi, Henri: Századunk bűnösei, (Sinners
of our century) p. 283)
5.
The most
convincing proof of the injustice of the Treaty of Trianon is that, from the
territory of Hungary, 4026 square kilometers were given to Austria, who, rather
than Hungary, was responsible for the start of the War. Austria,
who fought in the War alongside Hungary, as the same state (the Monarchy), also
received territory from Hungary!
6.
What
happened in Sub-Carpathia is similar to the injustice with Austria. In Trianon,
Sub-Carpathia was given to Czechoslovakia, so that the Ruthenians, who were in
the majority there, would augment the ratio of the Slav population in
Czechoslovakia. However, President Beneš, without any reason, simply
ceded this territory to the Soviet Union. As a result, after the fall of
the Soviet Union, Sub-Carpathia became part of the Ukraine, a country to which
it had never belonged in the course of history. The Ruthenians and
Hungarians, who had inhabited this territory for more than a thousand years,
were not even given the right to self-determination.
7.
In the years
following the peace announcement of the Treaty of Trianon, history has proven
how false was the propaganda of the Entente, spread in all the western
countries as a preparation for the War, stating that Hungary was like a prison
for the ethnic minorities. The inhabitants of the villages in the territory
annexed to Austria did not accept the fact of annexation and, after they were
refused self-determination, they took up arms to try to force a decision to
reannex them to Hungary. Ten villages were successful in obtaining
this result in 1923. From the time of King (Saint) Stephen I. (1000
A.D.) the country has welcomed foreigners and the proof of this is that the
deciding inhabitants of these villages were Germans and Croatians.
Therefore the German-speaking villages wished to separate from the
German-speaking Austria and return to their homeland, the country of the Holy
Crown, Hungary.
The following are the ten
villages that were reannexed to Hungary: Alsócsatár, Felsőcsatár,
Horvátlövő, Kisnarda, Nagynarda, Magyarkeresztes, Németkeresztes, Ólmod,
Pornóapáti, Szentpéterfa.
8.
The
successor states did not in any way fulfill the conditions of their agreements,
in which they agreed that they would assure the Hungarians, who came under
their rule, their human and national rights.
To the contrary, the
states that possessed the territories annexed from Hungary – Czechoslovakia,
Romania and Yugoslavia – with unified political measures, isolated Hungary
economically and politically and took steps to split up and assimilate the
annexed Hungarian population. In other words, they proceeded with ethnic
cleansing – confiscation of property under the name of land reform, educational
and cultural oppression, forced declarations of allegiance, colonization,
settlement of foreigners, falsification of census data, disadvantageous
discrimination against the Hungarians and destruction of the historical and
cultural memorials.
In total, it can be
established that, in the territories of the successor states, the numbers and
ratio of Hungarians have fallen by 50% and their chances of survival have
deteriorated, therefore the re-examination of the Treaty of Trianon cannot be
postponed.
9.
The Treaty
of Paris on February 10, 1947 was, for Hungary, another dictated peace, a
second Trianon, which exceeded the first. Additional territories were
taken from Hungary. During the War, she suffered the greatest loss of
life – 15% of her total population – and this suffering people continued to be
massacred. In Sub-Carpathia, in Szolyva, the Hungarian Auschwitz, 18,000
people are buried in a communal grave. In Serbia, 40,000 Hungarian
citizens were massacred in the fall of 1944. During the negotiations for
the Treaty of Paris, there was not a word about them. In Attachment III
can be found the data affecting Hungary and the Hungarians in the Treaty of
Paris. („The whole Communist section of the Assembly was hissing like
a snake.”)
The victors of World War I and World War II used the denouncement of the
Hungarians as collectively guilty as war criminals as an excellent tool for the
mutilation of the nation and the country. (N. B. the Gyulafehérvár
Decision; the Trianon Dictate and the accompanying letter from Millerand, the
President of France; the 1943 letter from Molotov, rejecting the more positive
judgment in the proposal of the English diplomats, regarding Hungary’s role
among the satellite states; the „enslaver of ethnic minorities”; and the label
of „the last satellite” etc.)
Thus, the events preceding the peace after both World Wars, just as the creators
of peace themselves, are responsible for whipping up the 20th century hatred of Hungarians.
Today, in the states of the Little Entente, there are outbreaks of Hungarian
hatred, which spread like wildfire, with hate-speech against Hungarians, and
this is why we feel justified in petitioning the Great Powers and the United
Nations to prohibit formally these actions and to provide international
protection.
10.
The
Hungarian people have never really accepted the enforced peace treaties that
followed the two World Wars.
The Hungarian state,
conducted influencial and conceptual diplomacy against the decision of the
Treaty of Trianon, which brought its own fruit: International courts returned
to Hungary the territories inhabited by Hungarians. However the Peace
Treaty following the second World War overrode these decisions.
Following the Treaty of
Paris, the Communist Hungarian State „forgot” the annexed compatriots, for whom
it was responsible under the Constitution. At that time, in the
annexed territories, primarily in Transylvania, the Hungarians continued their
struggle against the injustice. The Romanian state mercilessly retaliated
against any peaceful, well-intended opposition. They tortured Kálmán
Sass, a pastor of the Reformed Church in Érmihályfalva, sentenced him to death
and executed him. They sentenced to death the Roman Catholic priest in
Arad, Aladár Szoboszlay, together with nine of his colleagues and they executed
them, denying the families, even today, any information about the whereabouts
of their earthly remains. Áron Márton, a Roman Catholic bishop, served a
long sentence in prison because he attempted to submit a petition to the Paris
peace negotiations, to offer a solution more acceptable to the Hungarians.
István Dobai, an international lawyer, was sentenced to life-imprisonment
because, in a detailed and submissive memorandum, he wanted to propose a
lasting settlement of the relations between the Romanians and Hungarians and,
within this, the most difficult of all, he wished to propose a solution to the
United Nations regarding the population exchange. Attachment No. IV of
the current petition contains a memorandum about the Transylvanian case in the
United Nations, with the title of: „Blessed are the Peacemakers”,
completed on February 8, 1957.
We have summarized in
Attachment No. V, further Translylvanian attempts, aimed at a re-examination of
the the Peace Treaty of Paris, based on the research that Zoltán Tófalvi has
conducted over the past fifteen years.
11.
The Trianon
and Paris peace negotiations were unjust, and their provisions are still today
afflicting Hungarians, in unprecedented proportions, to mention only one – the
stolen Hungarian ships and infrastructure, which had a value of 974.685 kg,
that is close to one million kg. of pure gold.
Scarcely four
years before the outbreak of World War I, on April 2, 1910, Theodore Roosevelt, former President of the
United States of America and a historian, in a speech before the Hungarian Parliament
stated: “This is the opportunity for me to express my thanks to the Hungarian
nation for the heroism, with which she defended the European civilization,
sword in hand, for close to a thousand years. The fate of this nation in
the past was to defend against every uncivilized attack from the East, not only
herself but also the West, not just the European West but also
In 1991, Francois Mitterand, the President of France, also acknowledged the
injustice of the Peace Treaty of Trianon.
To this day, it is unclear why the Hungarian people was punished so severely in such an unprecedented
manner.
The justification outlined above
makes it obvious that the delivery of justice to the Hungarian people cannot be
delayed, because the Hungarian Question is not just a question concerning
Hungary and her neighbors.
Today, when the European Union
wishes to represent „freedom, law and security”, we can no longer tolerate a
double standard for even one nation.
Therefore, now that we are approaching a hundred years since the end of the
First World War, we can say: Justice for Hungary! That will
actually mean Justice for Europe!
Accepted by the highest decision-making body of the World
Federation of Hungarians, the Assembly of Delegates of the World Federation of
Hungarians
May 1-2, 2009
In Budapest
Miklós Patrubány
President of the World Federation
of Hungarians